A lavenhami kék posztó titka

Biztos vagyok benne, hogy a cím néhányotokat kattintásra ösztönöz, mondván, „mi a fenéről lesz itt szó“. Nem véletlen adtam ezt a címet, de mielőtt rátérnék eme rejtély feltárására, érdemes Lavenham faluját kicsit jobban megismerni.

Húsvétkor bejártuk Suffolk és Norfolk megyéket (azért ez enyhe túlzás, mondjuk inkább úgy, hogy körbenéztünk, de korántsem volt időnk mindenhová eljutni, ahová szerettünk volna), és első állomásunk Lavenham volt. Már korábban láttuk a tévében többször is és tudtuk: el akarunk ide jutni, hiszen egy gyönyörű, középkori falu, ahol sikerült a tudor-kori favázas házakat csodálatosan megőrizni. Ahogy a faluban sétál az ember, a düledező házak látványa egyszerre képeszti el az embert és csal mosolyt az arcára.

Lavenham története

Lavenham története az angolszász időkre nyúlik vissza, de hírnevét a Tudor-korban szerezte a textilkereskedelmének köszönhetően. Állítólag a 14. leggazdagabb település volt Angliában és több adót fizetett, mint York vagy Lincoln városa, melyek kereskedelmükről és mezőgazdaságukról voltak híresek. Ugyanebben az időben III. Edvárd támogatta a fonó- és szövőipart és Lavenham ekkor indult virágzásnak. A faluban egyre több favázas ház épült, s minél gazdagabb volt valaki, annál több gerendát használt föl, ezzel is jelezvén vagyoni helyzetét. Volt olyan textilkereskedő, aki olyannyira átesett a ló túlsó oldalára, hogy VII. Henrik büntetést szabott ki rá, amiért túlzottan fitogtatta vagyonát. A 16. században azonban holland telepesek új, könnyebb, divatosabb textilt kezdtek gyártani a környéken, amely megpecsételte Lavenham textilkereskedelmét és a falu hanyatlásnak indult. Mivel a település anyagi helyzete megromlott, nem volt pénz a házakat átépíteni, modernizálni és gyakorlatilag ez az oka, hogy rengeteg favázas ház maradt fenn. Ma ezt persze nem bánjuk, de akkoriban valószínűleg sokan kellemetlenül érezték magukat, amiért elavult épületekben laktak.

A Guildhall

Lavenham egyik legszebb épülete az 1529-ben épült Guildhall, amely se nem városháza, se nem céh. Az épület teljes neve: Guildhall of Corpus Christi, és egy katolikus egyesületet takart, amely éves díj befizetése ellenében szolgáltatásokat nyújtott a tagoknak, például betegség esetén ápolták az illetőt, csőd esetén ellátták élete végéig, a gyerekeket pedig tanították. Amikor az épület előtt álltunk, megkérdeztem Billt, hogy be akar-e menni. „Nem, nem igazán” – felelte, erre megfogtam, hogy jó, márpedig akkor bemegyünk, hiszen van éves tagságunk, ingyen be tudunk menni, körbenézünk gyorsan. 🙂

Amikor ilyen helyekre megyünk, akkor mindig érdemes a „teremőrökkel”, idegenvezetőkkel beszélgetni, hiszen nagyon sokat tudnak (egy két kivételtől eltekintve), csak mi hisszük azt, hogy ők csak azért vannak ott, hogy felügyeljék, minden érintetlen marad.

Nos, érdemes volt beszédbe elegyedni az itteni idegenvezetővel, mert rengeteget mesélt, főleg a falu textilkereskedelmével és legértékesebb portékájával, az ún Lavenham Blue-val (lavenham-i kék posztó) kapcsolatban.

A lavenhami kék posztó

Az ember azt gondolná, hogy ha Lavenham textillel kereskedett, akkor biztosan helyi alapanyagot használt a gyártáshoz. Nem. A gyapjút Lincolnshire-ből, Northamptonshire-ből és Cambridgeshire-ből szerezték be és még fonás előtt festették. (Egyébként valóban alig láttunk juhokat Suffolkban, viszont annál több sertéstelepet. Azóta már tudom, hogy Suffolk adja a legtöbb sertést az Egyesült Királyságban.) A kék szín eléréséhez egy növényt, csüllenget használtak, amely kék színt adott (ezt a növényt használták egyébként Magyarországon is a kékfestők), ám a növényből nyert anyag nem színezék, hanem pigment, ami oldhatatlan. Ezt a pigmentet kellett feloldani: pisit használtak, hogy a csülleng kék színe kioldódjon, másrészt világosabb kék színt kapjanak. A gyapjút pár percre beáztatták vizeletbe és csülleng levelekbe (brrr…), majd megszárították. A levegő hatására az anyag fokozatosan kékült be. Nem lehetett kellemes eztán fonni, mivel csak a végterméket, a posztót mosták ki, hogy a kellemetlen szagtól megszabaduljanak. A posztót fa keretekre tűzték ki, így nyújtották és szárították. A Lavenham Blue nagyon kelendő volt, még Oroszországba és a Közel-Keletre is exportálták.

Ezek után az a tény, hogy a Guildhall a község és a katolikus egyesület hanyatlása után (és az anglikán egyház elterjedésével) börtönként, dologházként, pubként, kápolnaként is működött, már nem lepett meg. Viszont érdekes, hogy a Guildhall gerendáit a viktoriánus korban olajfestékkel és szurokkal kenték be, mert úgy gondolták a fekete gerendák még karakteresebbé tették az épületet. Sajnos ez nem volt okos megoldás, mert ez az eljárás többet ártott, mint használt: a gerenda így sajnos nem tudott lélegezni és a bezárt nedvesség kedvezett a szú és a kopogóbogárnak. Hála istennek felismerték, hogy a házat meszelni kell és így ötévente kézzel meszelik be.

A market cross-t 1502-ben állították és eredetileg még medve-viadalok színhelye volt. Megkérdeztem az idegenvezetőt, hogy kereszt volt-e az oszlop tetején, hiszen ha 1502-ben épült, akkor még bőven katolikus volt az ország és mint tudjuk, a protestánsok a későbbiekben sok keresztet eltávolítottak és helyükre napórát vagy egyéb díszt helyeztek, de nem tudott erről semmit.

A Little Hall az egyik legrégebbi ház, 1390-ben épült (ha az építők tudnák, hogy még 700 év múlva is áll a házuk…!)

További érdekességek:

• A villanyvezetékeket a föld alatt vezették el, hogy minél jobban meg tudják őrizni a tudor-kori hangulatot.
• Itt forgatták Harry Potter és a Halál ereklyéi c. filmet. (Teljesen jellemző, hogy akármennyire is igyekszem felkészülni utazás előtt, mindig lemaradunk valamiről…)

 

~

 

Lavenham egy gyönyörűen falu, ahol gyönyörűen megőrizték a házak jellegét és majdnem egy Tudor skanzennek hat. Szinte hihetetlen, de házak majd’ 700 év múltán is állnak és ma is lakják őket. A Lavenham Blue története még érdekesebbé teszi a falut, ezért helyet érdemel a bakancslistán.