Beruháztam a királynőbe

A minap olvastam egy cikket arról, hogy mi lenne a menetrend II. Erzsébet királynő halálakor. Bevallom, kicsit morbidnak tartottam a cikket, ugyanakkor ez is a protokoll része és a cikk csak a kendőzetlen igazságot mutatta be. Azzal tisztában voltam már régebben is, hogy a híres színészekről, ismert emberekről valószínűleg minden televíziós társaságnak van előre legyártott vagy előkészített anyaga arra az esetre, ha elhunynának. Azért lássuk be, hogy egy igen koros embernél ez érthető, ilyen például David Attenborough szerintem, vagy a 101 éves Kirk Douglas.

Visszatérve a cikkre, kissé megbotránkoztatott, hogy milyen részletességgel hozzák nyilvánosságra, hogy mi fog történni a királynő halálakor, hogy a ruha is elő van készítve a bemondóknak és hogy már többször el is próbálták a bejelentést. Ha én lennék a királynő, elég rosszul esne. Ugyanakkor valószínű, hogy ő ebben nőtt föl és tisztában van a dologgal és semmi kivetnivalót nem talál benne.

Hogyan, mikor és miért ruháztam be a királynőbe?

Még a tavasszal, valahogy április környékén. Hogy kell azt érteni, hogy beruháztam a királynőbe? Úgy, hogy megvettem ezt az integető, napelemes figurát potom 20 fontért, ami mondjuk ki: nem olcsó. Mégis, úgy éreztem, hogy kell, hiszen II. Erzsébet az egyik, ha nem a legnagyobb emblémája az Egyesült Királyságnak. Lehet őt kedvelni vagy utálni, de nem hiszem, hogy közömbös tud maradni. Ami engem illet, kedvelem, de nem vagyok „rajongó“ és nem követem minden lépését. Elismerem, hogy nagyon sokat tett ezért az országért, amelyet szívből szeret és tisztelem azért, amiért képes volt tanulni a királyi családban elkövetett hibákból és változtatni. Tetszik, hogy ragaszkodik a hagyományokhoz, ugyanakkor lazít néhány elváráson. Szeretem, hogy szereti a természetet és az állatokat és hogy sosem akart mindenáron rivaldafényben lenni, mi több, elég kevés dolgot oszt meg saját magával kapcsolatban, ezért sokaknak a mai napig nehéz kiismerniük. Vitathatatlan, hogy az ország státusszimbóluma, pláne a 2012-es Londoni Olimpia óta, amikor is mint tudjuk, esernyőjével a kezében ugrott ki James Bond helikopteréből. 🙂

Nem hiszem, hogy ne lenne ember a földön (na jó, ez egy kicsit túlzás), aki ne ismerné föl a karakterét vagy sziluettjét, öltözetét a jellegzetes kalappal, kézi táskával és kabátjával vagy a fejkendőjével. Azért valljuk meg, az egész világ siratni fogja, amikor a királynő örökre elalszik, és az egész világ úgy fogja érezni, egy barátot, egy meghatározó alakot vesztett el. Ebbe akkor gondoltam bele jobban, amikor a királynő skóciai birtokán, Balmoral-on jártunk a nyáron és Bill beszédbe elegyedett a jegyárusokkal. Akkor hangzott el az, hogy elképzelni sem tudják, hogy mi lesz akkor, amikor a királynő már nem lesz, hiszen ők úgy nőttek föl, hogy a királynő ott volt. S valóban. Az 50-es években született generáció tényleg úgy nőtt föl, hogy II. Erzsébet már jelen volt.

Szeretik-e az angolok a királynőt?

Igen is meg nem is. Vannak royalisták, akik teljesen odáig vannak a királyi családért (Bill is közéjük tartozik), és vannak olyanok is (republikánusok), akiknek szúrja a szemét, nagyjából úgy, mint Mr Stokes-nak és Mable-nek a „Csengetett, M’Lord?”-ban, amikor Dalmácia királyi párját látják vendégül:

STOKES Igazán nem tudom, miért csinálnak ekkora felhajtást egy kirúgott vén király és királyné körül ! Ha engem kérdeznek, mindet ki kéne rúgni, a miénket is beleértve!
MABEL Szerintem igaza van, Mr. Stokes! Pokolba az összessel!

Amit mindenképpen irigylésre méltónak tartok, az a hagyomány, ami körülveszi a királyi családot és mindent, ami kapcsolódik hozzá. Sokszor úgy gondolom, hogy mi, magyarok ezt nem érthetjük, mert nekünk már réges-rég nincsen királyunk (az utolsó Árpád-házi király 1301-ben halt meg). Nemcsak az uralkodónkat vesztettük el, hanem az uralkodáshoz kapcsolódó hagyományokat is. Persze mondhatjuk, hogy volt nekünk Mátyás királyunk, meg Sissink, de mégis más az, amikor iszonyú régre vissza tudja vezetni az uralkodó a családfáját.

Miért éreztem úgy, hogy kell?

Nem tudom, egyszerűen csak jött az ihlet, de semmiképp sem azért, hogy angollá váljak (sosem fogok). Van Windsorban egy ház, ami a kedvencem és ezen ház ablakában láttam először az integető királynőt, na meg persze Windsor szuvenír boltjaiban, és megtetszett. Másrészt arra gondoltam, hogy ha ne adj‘ isten II. Erzsébet eltávozna az élők sorából, akkor felmenne az ára még jobban. (Lehet, hogy ez nem szép ilyet mondani, de akkor is így volt. 🙁 ) Érdekes, hogy Bill épp az ellenkezőjét gondolta: szerinte ha a királynő elhunyna, akkor nem az őt ábrázoló tárgyak ára menne föl, hanem azonnal újakat készítenének Károlyról és azt dobnák a piacra. Hát nem tudom, lehet, mindkettő bekövetkezne. Mindenesetre szeretem, hogy a királynő az ablakunkban integet. Tudom, hülyeség, de megnyugtató. Olyan, mintha lenne egy védőszentünk. 🙂

Na de reméljük, hogy a királynő még sokáig él, amire minden esélye megvan, hiszen Édesanyja 101 éves korában hunyt el. Bízom benne, hogy még sokáig láthatjuk újabb és színesebb ruhákban és kalapokban, amelyek oly’ jellegzetessé teszik stílusát.

 

~

 

Amikor megvettem végre a bábut, lelkesen és büszkén fogtam és cipeltem magammal. Emlékszem, azt mondtam Billnek, hogy biztosan bolondnak tart, hogy megvettem a királynőt, mire a következőt felelte, amit sosem fogok elfelejteni:

 

„Nem, egyáltalán nem. Végtére is turista vagy.”
🙂