A minap pikniket rendeztem a saját kertünkben. El voltunk foglalva mindenfélével, ezért jó ötletnek tűnt a piknikezés, hogy ne kelljen főzni, és hogy időt spóroljunk azzal, hogy utazni sem kell hozzá. Arról nem is beszélve, hogy kihasználtuk a szép időt és picit lazítottunk.

Nagyon jól sikerült, s meglepő módon nagyon élveztük, pedig csak a saját kertünkben voltunk. Erről eszembe jutott az egyik „Csengetett, Mylord?” epizód.

Egy nap a szabadban. Ez volt a címe az epizódnak, amelyben Lord Meldrum kirándulni vitte a személyzetét, csak hogy találkozhasson Lady Agathával, akik szintén piknikre vitték a szolgálóikat. Mrs Lipton, a szakács pompás piknik menüt állított össze, amit több fordulóban kellett kivinni az autóhoz. Az inas, Henry a következő megjegyzést tette:

„Vicces ennyi mindent cipelni, csak, hogy a füvön ehessünk! Elég lenne a kertig vinni, ott is ehetnénk.”

S lám lám, volt abban valami, amit Henry mondott.

Aztán gondolkodni kezdem, és érdekelni kezdett a piknik története és hogy még milyen filmben láttam pikniket. Beugrott Viktória királynő, aki a Viktória és Abdul c. filmben viharos szélben egy kietlen dombtetőn jelöli ki a helyet, ahol a szolgálók hosszú cipekedés után megteríthették a piknikhez az asztalt.

Láthatjuk hát, hogy a piknik vonzó volt az arisztokrácia számára, azonban a szabadban való evés nem volt a gazdagok kiváltsága.

A szabadban való étkezés kezdetei

A szabadban való evés mindig is létezett: gondoljunk csak a vadászokra, akiknek vadászat közben ebédet vittek, vagy a napszámosokra, akik szántás vagy aratás közben a szabadban fogyasztották a csomagolt ebédjüket. De a Cornish pasty-t is megemlíthetjük, amelyet direkt úgy készítettek, hogy a bányászok még melegen fogyaszthassák azt piszkos kezükkel.

Ezeket a szabadban való étkezéseket még nem tekinthetjük pikniknek. Még azokat a reneszánsz kültéri étkezéseket sem, amelyek az európai arisztokrácia körében hódoltak. Angliában a kertekbe ún bankett házakat építettek a gazdagok, ahol a desszertet fogyasztották el.

Bár a piknik, amit ma ismerünk nagyon angolnak tűnhet, igazából francia eredetű. A piknik szót 1692-re datálhatjuk, amikor is A francia nyelv eredete c. könyvben (Origines de la Langue Française) a „pique-nique” kifejezés olyan csoportot ír le, amely egy vendéglőben a maguk által hozott bort fogyasztotta. Úgy vélik, a kifejezés olyan beltéri étkezést is takar, amelyhez mindenki hozott valamilyen ételt.

Hogyan jutott a piknik Nagy-Britanniába

A francia forradalom fontos szerepet játszott a piknik Angliában való elterjedéséhez. Sok francia arisztokrata Angliába menekült a forradalom idején, és új hazájukban folytatták szokásaikat. Az ún Londoni Pic Nic Társaságot egy francia telepesekből álló színházrajongó csoport alapította 1801-ben, ahol a tagokat arra kérték, hogy az előadásokra hozzanak egy fogást és hat üveg bort.

A szabadban való evés mint szórakozás és maga a piknik szó a 19. század közepére terjedt el Angliában. Közrejátszott a romantikus mozgalom és költészet is, amely a szabadba buzdította az olvasókat. A felsőosztály a piknikkel kitört a formális, beltéri étkezésből, s helyette a természet lágy ölén, gyönyörű tájjal a háttérben fogyasztotta el ebédjét.

A piknik fénykora

A piknikből a viktoriánus kor alatt lett divat, ám ekkor még a felsőosztály körében. A női magazinok tele voltak praktikus piknik tippekkel, menü ötletekkel és piknik etikettel. A piknik egyik szimbóluma, a fonott piknik kosár is ekkor jelent meg.

A piknik annyira népszerű lett, hogy beivódott szépen az arisztokrácia szezonjába: pikniket fogyasztottak a Henley Royal Regatta, az Ascoti lóverseny, vagy a Glyndebourne opera előtt. A szokás még ma is él.

A vasút, az autók és motorbiciklik terjedésével a közép- és munkásosztály számára is elérhetővé vált az utazás és hogy egy napot a szabadban töltsenek, ahol a csomagolt szendvicseiket, ebédjüket fogyasztották – vagyis piknikeztek.

Piknik ma

Ugyan nem törvényszerű, számomra mégis az angol piknik összefonódik a kerti játékokkal, leginkább a krokettel és a karikadobó játékkal, bár piknikasztalt terítenek a falusi krikett játékhoz is.

Bármilyen étel lehet a piknikkosárban, ám számomra az alábbiak elengedhetetlen elemei az angol pikniknek:

• saláta
• húsos pite, göngyölt kolbász, tojásos fasírt
• kenyér (baguette) és vaj
• szendvics
• koktél virsli
• limonádé
• sodós vagy lekváros kosárka
• eper

Piknikezni bárhol jó: egy birtok kertjében, folyóparton, tengerparton, erdőben, dombtetőn, vagy akár a saját kertünkben.

Ahogy Henry javasolta a „Csengetett, Mylord?”-ban, csak a kertig vittem a holmikat és az ételt.

A poén az volt, hogy ennek ellenére nagyon élveztük a pikniket és az étel is máshogy ízlett a szabadban. Pedig csak saját kertünkben voltunk… Javaslom, hogy próbáld ki a saját kertben való piknikezést! Hidd el, tetszeni fog.

Szeretettel:

Észak-Wales sziklái és tengerpartja vonzza a kirándulókat és sziklamászókat, ám a régió rengeteg egyéb látnivalóval szolgál. Kellemesen lepett meg Észak-Wales, ahol négy napot töltöttünk.

Az alábbi programot nyugodt tempóban jártuk végig. Szállásunk Caernarfon-tól nem messze volt, s az a jó Észak-Walesben, hogy bárhol is száll meg az ember, könnyen és 30-40 perc alatt el lehet jutni a Snowdonia Nemzeti Parkba.

Anglesey, Twr Mawr

Utunkat Anglesey szigetén kezdtük, ahol is a Twr Mawr világítótornyot szerettem volna lefotózni. Erről bővebben itt olvashatsz.

A leghosszabb nevű falu

Visszafelé muszáj volt megállnunk a leghosszabb nevű walesi falu vasútállomásánál. A felirat akarva akaratlan mosolyt csal az ember arcára: Llanfair­pwllgwyngyll­gogery­chwyrn­drobwll­llan­tysilio­gogo­goch.

A falu nevének jelentése Szűz Mária temploma egy mélyedésben, a fehér mogyoróbokor és a St Tysilio közeli örvény melletti vörös barlang szomszédságában.

A falu nevét a viktoriánus korban bővítették ki hogy még több turistát vonzzanak a vidékre.

Anglesey szigete azonban sokkal több érdekességgel szolgál, de sajnos nem volt időnk bejárni. Azt hiszem, az egy külön utat kíván.

A sziget volt egyébként a druidák utolsó menedéke, de a rómaiak itt is utolérték őket. A walesiek Mo mam Cymrunak, vagyis Wales anyjának nevezték a szigetet, mivel itt voltak az ország gabonaraktárai.

A Menai-szoroson átívelő függőhíd 1826-ban épült meg Telford terveként hogy összekösse Londont Dublinnal. Holyheadből ugyanis komppal eljuthatunk Dublinba.

Bodnant Garden

Innen egy fantasztikus kertbe látogattunk el. Sok gyönyörű kertben jártunk már, de ettől elállt a lélegzetünk. A kertről még több képet itt láthatsz ill olvashatsz.

Llandudno

Ha már erre jár az ember, érdemes beugrani a legnagyobb fürdővárosba, Llandudnoba. Bevallom, kellemes meglepetés volt a város. Egy lepukkant, ódon fürdővárosra szám|tottam, ehhez képest gyönyörűen fel van újítva és elegáns helynek tűnt.

A város mögött magasodik a Great Orme hegy, ahonnan remek kilátás nyílik az öbölre. Még mindig jár a sikló, amelyet 1902-ben építettek. A vagonokat a helyi walesi szentekről nevezték el. A képen látható, 5-ös számú vagon neve St Silio.

Conwy

Llandudnoval szemben fekszik Conwy, ahová a gyalogosok Telford gyönyörű függőhídján sétálhatnak át.

Itt található a Conwy vár, amely egyike az I. Edvárd által építetett négy erődítménynek (a másik három Caernaforn, Beaumarais és Harlech). A várak megfélemlítették a walesieket, akiket I. Edvárd innen rohant le.

A városban, a Conwy folyó partján áll Nagy-Britannia legkisebb lakóháza.

Beddgelert

Második napunkat egy festői faluban, Beddgelertben kezdtük. Csodás látvány, ahogyan két patak találkozik a faluban.

A falu neve valószínűleg a keresztény szerzetesről, Celertről kapta a nevét (nem azonos a magyar Szent Gellérttel!), aki a 8. században telepedett le itt. A legenda szerint azonban a falu a hűséges farkaskutyáról kapta a nevét.

A történet megható, ezért szentelek neki pár sort. A legenda szerint a középkori walesi uralkodó, Nagy Llywelyn a vadászatból hazatérvén gyermeke bölcsőjét üresen találja. Mellette fekszik az ír farkaskutyája, aminek véres a szája.

Llywelyn azt hiszi, hogy a kutya felfalta a gyermekét, ezért kardjával leszúrja az állatot, aki keservesen visít. Ekkor gyerekgügyögést hall, s meglátja gyermekét a bölcső alatt. Ekkor veszi észre, hogy a bölcső mellett egy halott farkas is fekszik, aki megtámadta a gyermeket, de hűséges ebe megölte. Llywelyn eltemeti az ebet, de élete végéig fülében marad a kutya visítása.

Porthmadog

Porthmadogban található a világ legrégebbi keskeny nyomtávú vasútja, amely az UNESCO világörökség része.

A vasutat palaszállítás miatt építették a 19. században, s 1954-ben mentették meg a pusztulástól. A mai napig nyolc mozdony közlekedik a festői útvonalon, amely közül kettő eredeti.

Portmeirion

Porthmadog közelében található Észak-Wales talán leghíresebb és legkülönlegesebb látnivalója, az olasz stílusban épült falu: Portmeirion. Bővebben itt olvashatsz róla.

Caernarfon

Caernarfonban található az I. Edvárd angol király által építetett Caernaron vár. Ez volt az egyetlen vár, amelyet nem tudtak bevenni a walesi felkelők a 15. században. A város egyébként picit lepukkant, nem igazán tett rám mély benyomást.

Penrhyn Castle

Ebbe a kastélyba évek óta szerettem volna eljutni a historikus konyhája és alagsora miatt. Ám meg kell hagyni, hogy maga a kastélytól is leesett az állam.

A birtokon már a 15. században állt udvarház, de a 18. századtól a Pennant család birtokolta, amely palabányászatból és rabszolga-kereskedelemből szerezte vagyonát.

A mostani kastélyt a 19. század közepén építették Thomas Hopper építész tervei alapján, aki neo-norman stílusban álmodta meg az épületet.

Ez Nagy-Britannia egyik legnagyobb kastélya, ahol 2002-ben II. Erzsébet királynő ünnepi fogadáson és ebéden vett részt. A menü látható az ebédlőben.

A neogótikus belső a faragásokkal, faburkolatú könyvtárszobával egyszerűen lélegzetelállító.

Számomra mégis a viktoriánus konyha, és az alagsori szobák, termek voltak a legizgalmasabbak.

Llanberis, A magányos fa

A Snowdonia Nemzeti Parkban található az ún Magányos fa, amely sok fotóst megihlet. A legjobb napfelkeltekor fölkeresni szélcsendes időben. Irányítószám: LL55 4EL.

Llanrwust

Ki ne ismerné ezt az ikonikus kis teázót az internetről? A 15. századi épület farmház volt eredetileg, majd a helyiek bíróságként használták. A Conwy folyón átívelő romantikus kőhidat a híres építész, Inigo Jones tervezte.

Érdemes nyitás előtt lefotózni, s természetesen ősszel az igazi, amikor a vadszőlő levele vörösbe borul.

Mivel korán érkeztem, szerencsém volt és a tulaj megengedte, hogy lefotózzam a teázót. Mondanom sem kell, hogy az étel mennyei volt.

Betws-y-coed

Betws-y-coed egy mesés kis falu a Snowdonia Nemzeti Parkban, ahol három völgy, a Lledr, a Llugwy és a Conwy találkozik. Ide mindenképp korán érdemes érkezni, mert kevés a parkoló és a hely mindig nyüzsög.

A falu neve egyébként azt jelenti: imaház az erdőben.

Swallow-vízesés

Betws-y-coedtől nem messze található a híres és gyönyörű Swallow-vízesés. Nevét onnan kapta, hogy a nagy szikla miatt a víz ketté válik és fecskefark formát képez. Két fontért lehet megtekinteni a vízesést és kártyával lehet csak fizetni.

Nos, ennyi volna. Tudom, hogy soknak hangzik négy napra, de simán abszolválható, ráadásul kellemes tempóban. Észak-Wales varázslatos, meleg szívvel ajánlom.

Szeretettel,

Angliára különösen igaz, hogy fantasztikus múzeumok, skanzenek, kiállítások vannak, amiket interaktív és nagyon érdekes módon csinálnak meg. Rengeteg helyen jártam már és rengeteg jó kiállítást láttam.

Azonban legutóbb William Wordsworth háza valamiért beszippantott. Megkockáztatom, hogy a Gerle-lakban töltött két óra alatt többet tanultam Wordsworthről, mint a gimnáziumban.

Még felnőtt fejjel is csak annyit tudtam az angol költőről, hogy a Tóvidéken élt és hogy romantikus költő volt a 19. században. Versét is csak egyet ismertem, a Tűzliliomokat. A kiállításon azonban sokkal több mindenre fény derült.

A Wordsworth Grasmere múzeum

A múzeum nem csak Wordsworth kunyhójából áll, hanem több épületben kap helyet a kiállítás. A látogató a modern főépületben, egy tíz perces filmmel kezdi a tárlatot.

A rövidfilmet egyrészt gyönyörű, művészi módon forgatták, ami már megalapozza a hangulatot és visszarepíti az embert az időben. Egyből átjön Wordsworth és húga, Dorothy mindennapjai, a Tóvidék iránt érzett szeretetük és életmódjuk.

Például nem emlékszem arra, hogy a gimiben tanultunk volna a költő húgáról, Dorothyról, akinek a naplója szintén fontos irodalmi alkotás és rengeteget elárul a 19. századi tóvidéki életről.

William Wordsworthről röviden

Wordsworth a Tóvidéken, Cockermouthban született 1770-ben. Apja egy gróf jogi képviselője volt, és gyakran volt távol a háztól. Anyja tanította olvasni a gyerekeket: Wordsworthnek több testvére is volt: Dorothy, John, Richard és Christopher.

Anyjuk 1778-as halála után apjuk Hawksheadbe küldte Wordsworth-ot iskolába, húgát, Dorothy-t pedig Yorkshireba rokonokhoz. A testvérek kilenc évig nem láttak egymást.

Wordsworth első szonettje 1787-ben jelent meg és ugyanebben az évben kezdte meg tanulmányait Cambridgeben, ahol 1791-ben diplomát szerzett.

A francia forradalom nagy hatással volt Wordsworthre, a demokrácia híve volt. 1791-ben Franciaországba utazott, ahol Anette Vallontól lány gyermeke született. A forradalom bukása miatt haza kellett térnie és évekig nem látta őket.

A Gerle-lak

A rövidfilm megtekintése után idegenvezető viszi át a látogatót a Gerle-kunyhóba, ahol minden szobát bemutat. Kellemes meglepetés volt, hogy mennyire jól felkészült volt huszonéves idegenvezetőnk.

Ugyanis föltettem pár kérdést, és mindenre tudta a választ. Azt mondta, alapos képzést kapnak és a költő műveit is el kellett olvasniuk. Megható volt, amikor arról mesélt, hogy Wordsworth egyik hazafias verse könnyt csalt a szemébe.

Egyik kérdésem volt, hogy Wordsworth elég bevételhez jutott-e a versei által, hogy meg tudják engedni maguknak a házat és a filmben látott életmódot.

A válasz az volt, hogy ugyan Wordsworth keresett már pénzt a műveivel ekkor, de sokat segített az, amikor 1802-ben kisebb vagyonhoz jutott. A gróf örököse, akinek Wordsworth apja dolgozott, kifizette tartozását. Ez a pénz tette lehetővé a relaxált életmódot nemcsak Wordsworth számara, hanem húga, Dorothy számára is.

Ugyanis megkérdeztem, hogy Dorothynak hogy hogy nem kellett férjhez mennie, hiszen ebben a korban a nők egyetlen esélye a normális életkörülményekre a házasság volt.

Egy másik idegenvezető elmondta, hogy Dorothy szabad lélek volt és nem vágyott házasságra és anyaságra. Szerette a gyerekeket és gyakran vigyázott bátyja gyermekeire, de ő maga nem vágyott saját családra.

Emiatt sétái alkalmával meg is szólták a faluban, mondván micsoda dolog férfi kísérő nélkül sétálni…

A testvérpár minden nap járta a vidéket Grasmere körül. Nemcsak azért, hogy megcsodálják a tájat, hanem azért is, mert ekkor már köztudomású volt a mozgás jótékony hatása. Ismerték a növényeket, fákat, hegycsúcsokat, hágókat. Az úton találkoztak pásztorokkal, koldusokkal, hajléktalanokkal, akiket Wordsworth megemlített verseiben, ami által versei demokrácia jegyében születtek.

A Gerle-lak nem volt nagy, de normális életkörülményeket biztosított a bővülő családnak. Wordsworth ugyanis 1802-ben megházasodott és ötből három gyermeke itt született Mary Hutchinsontól.

El lehet képzelni, hogy a ház hamar megtelt és szűkössé vált a házaspárral, Dorothyval és a három gyerekkel. Ezért 1808-ban átköltöztek a szomszédos Rydal Mountra, egy nagyobb házba.

A Gerle-kunyhóban gyakran megfordult Wordsworth barátja, a szintén Tóvidékről származó Coleridge és Robert Southey. Hármójukat a „Tóvidéki költőknek” szokták nevezni.

Érdekelt, hogy vajon Wordsworth kapcsolatban állt-e korabeli női írókkal mint Jane Austen vagy a Brontë nővérek. Idegenvezetőnk azt válaszolta, hogy nem. Mi több, a nagyon szimpatikus Wordsworth először tűnt föl rossz színben, ugyanis állítólag nem vett tudomást Austenről és a Brontë nővérekről és szerinte az írói pálya nem nőknek való.

A ház megtekintése után a hátsó kijáraton távoztunk és a domboldalból megcsodálhattuk a kunyhót és a környéket.

A múzeum és a kiállítás

Innen a múzeumba jutottunk vissza, ahol az emeleten az állandó kiállítást tekinthettük meg. Nagyon tetszett, hogy sok idézetet kiemeltek és nagy táblákon mutattak be.

Talán az egyik legérdekesebb és egyben legfurcsább tárgy Wordsworth maszkja volt, amelyet a festő Haydon készített. Állítólag Wordsworth halál nyugodtan ült és szalmaszállal az orrában lélegzett, amíg a gipsz megszáradt.

Az is tetszett, hogy nemcsak Wordsworthről szólt a tárlat, hanem a Tóvidékről is. A földszinten például időszakos kiállítás volt a Tóvidékről és a turizmusáról.

Ha a Tóvidéken jársz, mindenképp javaslom fölkeresni a Gerle-lakot, mert fantasztikus élményt nyújt. A múzeum a hét minden napján nyitva van délelőtt 10 órától délután 5 óráig.

Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.

-William Wordsworth

Szeretettel,

Ha szereted a Downton Abbey-t, akkor biztosan emlékszel a Londoni Szezon c. különkiadásra és Rose bemutatására a királyi udvarban. Ez a poszt mélyebb betekintést ad abba, hogy miről is szólt az egész Londoni Szezon.

Mit jelent a Londoni Szezon?

A három hónapon át tartó Londoni Szezon ékes színfoltja volt az angol nemesség életének. A májustól júliusig tartó programsorozat eredetét a 18. században kell keresni, ám ekkor még decembertől májusig tartott, amelyet a majális zárt. A jellege is más volt: az elit réteg a Vauxhall Pleasure Gardens-ben és a Covent Gardenben szórakozott.

Azonban a 19. század közepétől a helyzet megváltozott. A leggazdagabbak luxus partikat rendeztek a londoni palotáikban, ahová csak a legbefolyásosabbak kaptak meghívást. Ha valakinek nem volt kapcsolata, esélye sem volt bejutni. Természetesen a legfontosabb estélyt a Buckingham Palota rendezte, ahová csak a bizalmi kört hívták meg, vagy azokat, akiknek volt a körben ismerősük.

Ezek az estélyek és bálok alkalmat adtak az arisztokrácia számára, hogy networkingeljenek és hogy eladósorban lévő lányaikat bemutassák az udvarnak és megfelelő férjet találjanak a felső körökben. A viktoriánus korban a Szezon segített a feltörekvő iparmágnásoknak, bankároknak és gyárosoknak a beilleszkedésben és az illem elsajátításában.

A Szezon programjai

Természetesen a Londoni Szezon nemcsak bálokból és estélyekből állt. A programsorozat elsősorban a sport és a szórakozás köré csoportosult: lóversenyek, tenisz, evezős versenyek, koncertek, virágkiállítás és vadászat tette ki a Szezont.

Ezek többségét a mai napig megtartják, gondoljunk csak az Ascoti lóversenyre, a Wimbledoni teniszbajnokságra, a Henley Royal Regattára, a Chelsea virágkiállításra vagy a vasárnap esti katonai rezes banda koncertjeire a Hyde Parkban.

Az angol arisztokrácia két tábort alkotott: az egyik habzsolta a londoni életet és inkább itt élt és csak hétvégi partikra utazott le a vidéki birtokára, a másik tábor épp fordítva. Utóbbit figyelhetjük meg a Downton Abbey-ben is, ahol ugyan a család élvezi a Szezont Londonban, ám az év hátralévő részét szeretik a saját birtokukon tölteni. Bár Lady Mary megjegyzi, hogy mindkét életforma egyformán izgalmas.

„Amikor Londonban vagyok, vágyom vissza Yorkshire-ba, amikor pedig itt vagyok, szeretném a cipőm kopogását hallani a Londoni járdákon.”

A Szezont azonban minden arisztokrata fontosnak tartotta. Elengedhetetlen volt, hogy lássák az embert Londonban májustól júliusig, ahogyan az is elengedhetetlen volt, hogy utána NE lássák az embert Londonban. A Szezon végeztével az arisztokrácia ugyanis északnak vette az irányt, és augusztus 12-ével megkezdődött a vadász szezon.

Aki nem ment vadászni, gondoskodott arról, hogy véletlenül se lássák meg, hogy Londonban maradt. A spalettákat becsukták és nem hagyták el a házat egy hónapig.

A Szezon is változik…

A Szezon persze megváltozott az évtizedek során. Máshogy nézett ki a viktoriánus kor alatt, máshogy a 20. század elején és megint máshogy az I. világháború után.

Talán az egyik legszembetűnőbb változás a közlekedésben érezhető. A Hyde Park vonzotta a társadalmi elitet. Delután 1 és 2 óra között itt lovagoltak és kocsikáztak a nemesek, akik este a legjobb ruháikba öltözve újra találkoztak a bálokon.

A lovaglás és kocsikázás az automobil elterjedésével kezdett kimenni a divatból a 20. század elején. Ezt a Downton Abbey-ben is jól megfigyelhetjük, ha szemfülesek vagyunk. Az özvegy grófné a következőt mondja:

„Senki sem kocsikázik a parkban már. Ennek már vége.”

A Szezon más képet kezdett festeni az I. világháború után. Sok arisztokrata kénytelen volt megválni a londoni házától, vagy épp a vidéki birtokától és az arisztokrácia lassan elvesztette a Szezonhoz való kiváltságát. Egyre több különböző társadalmi réteg számára vált elérhetővé.

Lóversenyek, lovaspóló

Talán a két leghíresebb lóverseny az Epsom Derby és az Ascoti lóverseny. Elsőre talán nem gondolnánk, hogy bármiféle különbség lenne a kettő között, pedig van. Míg a Derby az átlagemberek lóversenye volt, addig az Ascoti az arisztokráciáé és a társadalmi elitté. A királyi páholyba csak meghívóval lehetett bejutni, amit a királyi kamarán keresztül lehetett kérvényezni.

Ascot a ruhakölteményekről is híres, gondoljunk csak a „My Fair Lady”-ben látható extravagáns ruhákra és kalapokra. Ide csakis a legjobb ruha dukált. A királyi bál és az etoni Június 4-i ünnepség mellett Ascot volt az a rendezvény, amely leginkább jelezte és kifejezte a társadalmi osztályok közötti különbséget.

Lovaspólót Hurlinghamben, Roehamptonban és Ranelaghban tartottak a Szezon alatt, amelyen természetesen teát szolgáltak föl. Az 1880-as Ranelagh-i póló arról vált emlékezetessé, hogy elektromos világítással világították meg a játékot.

Krikett, evezés, tenisz és vitorlázás

A Szezon fő krikett meccsei az Eton és Harrow, illetve az Oxford és Cambridge iskolák között zajlottak le. Evezésben Oxford mérte össze az erejét Cambridge-dzsel Londonban, és a londoni elit a fővároshoz közeli, Temze-parti városkában követhette szemmel a Henley Royal Regattát, ahol persze a megjelenés sokkal fontosabb és érdekesebb volt, mint maga a verseny.

Az első tenisztornát 1877-ben tartották Wimbledonban és ezzel a világ legrégebbi tenisztornája.

A Cowes-i Regattát a régens herceg, a későbbi IV. György vitorlázás iránti érdeklődése hívta életre 1826-ban. A sport azóta része a Londoni Szezonnak, amelyet augusztus első hetében rendeznek meg és amelyet tüzijáték zár.

A június 4-i ünnepség

Ez az ünnepség azokat a nemeseket érintette, akiknek fiuk Etonba járt. Június 4-én az Etoni kollégium III. György látogatásáról emlékezik meg. Ennek keretében beszédet mondanak (görögül és latinul természetesen), amelyet könnyű ebéd követ (füstölt lazac, fürj aszpikban, eper fagyival stb). Az ünnepség fénypontja a csónakos felvonulás és tűzijáték.

A királyi bál

A Szezon legfontosabb rendezvénye azonban a Királyi bál volt.

Az uralkodó előtti megjelenés ősidők óta kiváltságnak számított, ám kezdetben a bálok nem a fiatal hölgyek bemutatásáról szólt, hanem sokkal inkább fiatal házaspárok bemutatásáról, vagy olyanokéról, akiket szakmailag vagy rangban előléptettek. Az ifjú hölgyeket csak később, III. György uralkodása alatt, pontosabban Sarolta királynő születésnapi bálján mutatták be az uralkodónak először és ekkor vált hagyománnyá.

Viktória királynő uralkodásának idején elvárták, hogy a nemes és vagy diplomata családból származó ifjú hölgyeket és a frissen házasodott asszonyokat bemutassák az uralkodónak mielőtt bevezették volna őket a társaságba.

A megjelenés természetesen nem volt mindegy. Az első bálozó ruha volt a legfontosabb, s az ifjú hölgyek magazinokból értesülhettek a legújabb modellekről. Ha valakinek kérdése volt a megjelenéssel kapcsolatban, az a királyi kamarától kérhetett tanácsot.

Az 1920-as években divatossá vált bob frizura kihívást jelentett a fodrászoknak. Póthajat alkalmaztak, hogy hátul abba tűzhessék bele a Wales-i herceget jelképező három strucctollat, amelyet a hölgyeknek 1930-ig kötelező volt viselniük a bálon.

Természetesen pukedlizni és táncolni is meg kellett tanulniuk a hölgyeknek. A viktoriánus korban Mrs Cowper Coles adott tánc és etikett órákat a Sloan Squaer-i lakásán, később Marguerite Vacani Knightsbridge-i stúdiójában tanulhattak pukedlizni. II. Erzsébet és Margit hercegnő itt tanultak táncolni.

A bemutatás

Az előkészület fárasztóan hangzik, ám bejutni a Buckingham Palotába még ennél is fárasztóbb volt. Az első bálozók nagyjából hat órán át várakoztak a hintójukban, mire bejutottak. Amikor végre sikerült belépniük a palotába, még frissítőt sem kaptak, és csak egy bili volt bekészítve egy paraván mögé – fő a diszkréció.

Viktória királynő délután 3-tól 3 órán át fogadta az ifjú hölgyeket. Az arisztokraták lányai előnyt élveztek, és őket mutatták be először. A királynőt arcon kellett csókolniuk, míg a többieknek kézen.

A nagy napot meg kellett örökíteni, ezért a fotográfusok a Királyi bál estéjén tovább tartottak nyitva és egészen hajnali 1-ig dolgoztak. Muszáj volt, hogy a fotók a nevekkel együtt megjelenhessenek az újságokban és magazinokban.

Egy korszak vége…

A Királyi bált azonban 1958-ban beszüntették. Margit hercegnő véleménye szerint „Véget kellett vetni ennek. Az összes londoni ringyó bejutott.” Sokan Fülöp herceget hibáztatták, aki szerint II. Erzsébet királynőnek a társadalom különböző rétegeivel kellett programot szerveznie és sok más elfoglaltsága miatt nem tudott lépést tartani a Királyi bállal.

De az idők is változtak. A klasszikus táncok kimentek a divatból, s valóban furcsán festett volna egy bál a hippi vagy a punk korszak közepén… A királyi bált leszámítva azonban az összes többi rendezvényt a mai napig élvezhetjük. Azért ez is valami.

Cragside egy lenyűgöző viktoriánus udvarház Északkelet Angliában, amelyet Northumberland megye egyik bércén építettek. Nemcsak a mesebeli házáról híres, hanem az erdejéről, kertjeiről és modern berendezéseiről. A helyet Rothbury első bárója, William Armstrong álmodta és alkotta meg.

A férfi Cragside mögött

Armstrong iparmágnás, tudós és a hidraulikus daru feltalálója volt. Ő tervezte a Londonban található Tower Bridge hidraulikus szerkezetét és a Newcaste-i Swing Bridge-et is.
Bár karrierjét jogászként kezdte, sosem érdekelte a szakma. Az ő szerelme a tudomány volt, kiváltképp az elektronika.

1847-ben megalapította a W. G. Armstrong & Co. gyárat és megnyitotta a híres műhelyét Elswickben. Vagyonát hajógyártásból, hidraulikus gépekből és fegyvergyártásból szerezte. Nagy-Britannia legnagyobb iparmágnásává nőtte ki magát és Európa egyik leggazdagabb ember volt.

Cragside – A kezdetek

Armstrong 1863-ban vásárolta meg a Cragend Hill nevű birtokot azzal a céllal, hogy hétvégi házat építsen rajta.
A hely nem volt ismeretlen a számára: gyerekként sokat betegeskedett és a hegyek közé küldték pihenni és gyógyulni.

Armstrong és felesége Margaret rajongtak Richard Norman Shaw óangol (vagy neo-tudor) építészeti stílusáért, ezért őt bízták meg Cragside tervezésével.

Cragside három fázisban épült föl, Shaw pedig 15 évet dolgozott a házon. Sosem kapott szabad kezet, és az új házrészeket a meglévő ház köré kellett terveznie. Emiatt van sok lépcső és furcsa belsőépítészeti megoldás a házban.

Szakaszok

Az első szakaszban a könyvtárszoba és az étkező épült meg. A könyvtárszoba az egyik legszebb, érintetlen viktoriánus belső Angliában.

A könyvtár alatt található a török fürdő. Van itt gőzfürdő, hideg vizes merülő medence, forró vizes kád és zuhanyzó, vízöblítéses wc és öltöző. Azt hiszem, Armstrong meghaladta a saját korát.

A második fázisban az új bejárat, hálószobák, beleértve a Bagoly-lakosztályt, a galéria és a Gilnockie torony épült meg. A torony eredetileg obzervazóriumi kupolával épült. A galériában történelmi és természettudományi gyűjtemény és festmények kaptak helyet.

A Bagoly lakosztály fontos vendégek fogadására épült. Itt szállásolták el 1884-ben a Wales-i herceget és családját. A lakosztály az ágyak fafaragott bagoly díszeiről kapta a nevét.

A harmadik fázis az 1880-as éveket foglalta magába. Shaw ekkor tervezte meg az impozáns nappalit, melynek üvegablakai vannak a mennyezeten és ahol a hatalmas, reneszánsz stílusú, márvány kandalló található. Állítólag Armstrong nem engedtett mást eltüzelni a kandallóban, mint erikát és tőzeget, hogy a füst ne hagyjon nyomot a márványon.

Utolsóként a biliárd szoba és az elektromos terem készült el.

Szolgálók Cragside-ban

Az Armstrong házaspár jó munkaadó volt és fontos volt számukra alkalmazottainak jóléte. A régi nagy udvarházak tulajdonosai gyakran elförmedtek attól a gondolattól, hogy modernizálják a házat és központi fűtést vagy áramot vezessenek be, nem beszélve a költségekről. Így sokhelyütt úgy érezték, fölösleges a régi, jól bevált dolgokon és munkarenden változtatni.

Az áram bevezetése valóban nagyon drága mulatság volt az 1920-as évekig, így csak a leggazdagabb családok engedhették meg maguknak. Hogy érzékeltessem az ellenállást, néhány udvarházba csak az 1950-es években vezették be az áramot.

De nem Cragside-ba, ahol már 1878-ban volt elektromos áram. A különböző berendezések rengeteget javítottak a szolgálók életminőségén.

A hidraulikus lift lehetővé tette nehéz bőröndök, szén vagy bútorok emeletek közötti mozgatását, de volt itt elektromos mosogatógép, központi fűtés, padlófűtés (a könyvtárat, a török fürdőt és az étkezőt padlófűtéssel látták el), hideg és meleg víz, telefon, sőt még elektromos gond is, amelyet a komornyik kezelt.

A konyhát direkt kétszer olyan magasra építették, mint a többi szobát, hogy ne forrósodjon föl a helyiség és hogy elegendő fény áradjon be. A kerekes étellift a háttérben látható.

A házban dolgozó női szolgálók hálószobái a középső toronyban kaptak helyet, és a házvezető felügyelte – csak úgy, mint Mrs Hughes a Downton Abbey-ben. A férfi szolgálókat pedig az Északi toronyban szállásolták el.

A birtok dolgozói a Tumbleton-tóra néző cottage-ekben laktak, a kertésznek pedig a Formális kert mellett épült cottage-ben volt az otthona.

Kertek és a táj

Cragside nemcsak a ház és a modern berendezései miatt jelentős, hanem a fenyvese és a sziklakertje miatt is. Az itt található sziklakert a legnagyobb Európában.

Armstrong erdőt, egyfajta Himalája-szerű tájat képzelt el Cragside köré. Az ambiciózus tervéhez 150 kertészt és munkást alkalmazott egy évtizeden át, továbbá közel hét millió fát ültetett.

A sziklakerthez a környéken bányászott szürke homokkövet használt, és páfrányokat, erikát, hangát ültettek.
Az egyik legszebb kilátás a kovácsoltvas hídról nyílik. Helyéhez a sziklákat dinamittal robbantották föl.

Emellett öt mesterséges tavat és egy hat mérföld hosszú kocsikázó utat építettek a birtokon.
A formális kert három szinten kapott helyet: az elsőn van az itáliai stílusú kert, a középsőn virágágyások találhatók, a legfelső szinten pedig üvegházak.

A gyümölcsös üvegház az 1870-es években épült és egy bojler fűtötte a pincéből. A mellette található lejtős virágágyásokban a viktoriánus kertekre jellemzően szőnyegszerű virágültetvények kaptak helyet.

Érdekesség: a neogótikus stílusban épült óratoronyban vették át a bérüket a dolgozók.

Cragside hatása

Amikor 1884-ben az akkori Wales-i herceg, a későbbi VII. Eduárd király és családja három éjszakát töltött Cragside birtokán, a herceg le volt nyűgözve.

De nemcsak a herceg volt az egyetlen királyi vendég. 1889-ben Perzsia sahja látogatott el Cragside-ra. 1895-ben Afganisztán koronahercege, 1896-ban pedig a Kínai császár alkirálya, Li Hung Chang
Cragside nemcsak a Wales-i herceget nyűgözte le, hanem engem is.

Egyedülálló sziklakertjével, gyönyörű kertjeivel és modern berendezéseivel Cragside a viktoriánus udvarház eklatáns példája. Megérte annyit várni rá.

Új vagy a blogon? Iratkozz föl a hírlevelemre!

A minap ellátogattunk egy igazán különleges birtokra. Maga az udvarház kívülről semmitmondónak tűnik: egy egyszerű, klasszicista épületet látunk hatalmas ablakokkal. Ám belülről egészen más a helyzet. Ezzel biztattam Billt is, hogy meg fogja látni, hogy a ház belseje egész egyszerűen elképesztő. S valóban az, el fogsz ámulni.

Claydon House

A Claydon Ház Buckinghamshire megyében található és a Verney család birtoka 1620 óta. A család ma is az udvarház egyik szárnyában él és a birtok egyes részei (pl konyhakert) nem látogathatók. A ma látható házat 1757 és 1771 között építették és jóval nagyobbnak szánták, mint amekkora a mai változata. Második Verney báró ugyanis versenyezni akart a szomszédos Stowe birtokon épült udvarházzal, amelyet a megalomán Temple grófja építtetett a zseniális angolkertjével együtt. Ugyan a bárót kisegítette felesége, Frances Parthenope Nightingale, a híres ápolónő Florence Nightingale nővérének a 20 ezer fontja, Lord Verney hatalmas adósságot halmozott föl. Élete végét a kontinensen töltötte, hogy elkerülje hitelezőit. Halála után az épület néhány részét elbontották, majd unokahúga eladta a birtok nagy részét, hogy be tudja fejezni a ház munkálatait.

Rokokó gyöngyszem

A ház termei rokokó stílusban épültek és bár túl soknak tűnhet mai szemmel, építészeti és művészeti szempontból nézve elképesztő.

Északi hall

Annál is inkább, mert azt hinné az ember, hogy a plafon, az ajtók és a díszítések mind gipszből készültek, de ez nincs így! A legtöbb díszítés a plafonon, az ajtók körül és a falakon bizony fafaragás és fehérre van lefestve. A kor legnagyszerűbb fafaragója Luke Lightfoot volt, akit a báró egyébként egy idő után sikkasztás miatt elküldött. Néhány teremben pedig a frízek papírmaséból készültek – hát ezt sem várná az ember.

Szalon

Ahogy az ember az északi csarnokból a szalonba lép, ámulatból ámulatba esik a gazdag díszítés láttán.

Könyvtár

A könyvtárszobában a képkeretek is papírmaséból készültek, a nyolcszögletű mozaik asztal 1825-ben készült Rómában. Felhívnám a figyelmet a könyvtári lépcsőre.

Fekete-fehér hall

Az ún Fekete-fehér hall-t és lépcsőt vendégek fogadására építették, gyakorlatilag a vendégek elkápráztatása volt a cél. A fehér portlandi mészkő és fekete márvány padlóval, az intarziás lépcsővel, a kovácsoltvas korlátokkal, azt hiszem sikerülhetett is a házigazdáknak.

Kínai terem

A ház fénypontja egyértelműen a Kínai terem, ami fantasztikus példája a chinoiserie-nek, azaz japonizmusnak. Sok helyen jártam már Angliában, de sehol sem láttam még ehhez foghatót. És bár nem az én stílusom, be kell látni, hogy mestermunka. Pontosan nem tudni, milyen célt szolgált a terem, de valószínűsíthető, hogy egyfajta intimebb szalonként funkcionált, mivel egy egy hálószoba nyílik innen. A szoba közepén található pavilon neve: Ázsia temploma. A bambusz bútorok és a kínai figurák a kor divatját tükrözik.

Nagy vörös szoba, Gótikus szoba, Múzeum

Az emeleten találjuk a Nagy Vörös szobát is, amely nappaliként szolgált és viktoriánus stílusban rendezték be – talán egy kis felüdülés a sok rokokó után. És itt találjuk a Gótikus szobát is, ahol láthatjuk a Nightingale nővérek krinolinját is – hát nem lehetett egyszerű ezekben a ruhákban leülni… Á házban egy terem családi múzeumként szolgál, ahol a család műgyűjteménye kapott helyett.

Ahogy minden a világon, Anglia is változik. Nemcsak azok érezhetik ezt, akik húsz, harminc éve jártak utoljára a szigetországban, hanem azok is, akik pár éve élnek a ködös Albionban, vagy akik pár évente ide látogatnak. Be kell vallanom, hogy számomra keserű érzés végignézni azt, hogyan változik ez az ország, amit mindig is annyira különlegesnek tartottam. Ugyanis nem minden változás pozitív. Szerintem – ezt hozzá kell tennem. Nézzük meg, hogyan változott, változik Anglia az elmúlt hét év alatt!

Megszűnő márkák

Gyakran az az érzésem, hogy amióta betettem ebbe az országba a lábam, szinte minden, amit szerettem, megszűnik. Lehet, hogy én magam vagyok egy rossz ómen az országnak…? Szóval amióta itt élek, olyan nagy múltú és ikonikus üzletek szűntek meg, mint a BHS, a Debenhams és a nagy kedvencem, a Laura Ashley. Persze mondhatnók, hogy a Laura Ashley-t megvette egy amerikai befektetőcsoport és legalább online még mindig elérhető. De ez a Laura Ashley már nem ugyanaz. Megszűnt a ruha részlegük, a kiegészítőjük, csak a lakberendezés és néhány kiegészítő maradt meg, de az is csökkent minőségben és választékban. Az Oasis-t is majdnem bedarálta a világjárvány, de azt legalább sikerült visszahozni.

Aztán ott vannak azok a márkák, amelyek még léteznek ugyan, de sorra szüntetik meg a boltjaikat nemcsak abban a kisvárosban, ahol élek, hanem mondjuk Windsorban is, ami azért sokkal elegánsabb környék és a turisták miatt felkapott egy hely. És most tekintsünk el a pandémiától, mert jó néhány üzlet még a covid előtt megszűnt ezekben a városokban. A lista a következő:

A város, ahol élek:

• Tesco Expressz – ez nagyon meglepő, hiszen a város közepén volt egy Tesco Expressz, ahová én nagyon sokszor beugrottam munkából hazafelé. Fel nem fogom, miért kellett megszűntetni.
• New Look
• Monsoon és Accessoriez
• Next
• Clayton (képeslap és ajándék)
• Dorothy Perkins
• Subway (szendvicses)
• Argos

Windsor

• French Connection
• Cath Kidston
• Karen Millen
• Next
• Dorothy Perkins
• Costa Coffee
• Laura Ashley
• Thornton’s (csokoládé)
• Madamme Posh (kávézó, cukrászda)

És a lista csak bővül napról napra, ami elvezet a második ponthoz, ami összefügghet a boltbezárásokkal.

Online vásárlás

Amikor hét évvel ezelőtt kijöttem, megdöbbentett, hogy mindent online vásároltak az emberek és hogy ez mennyire divat volt már akkor is. Bevallom, én szenvedtem tőle. Sajnos nem áldott meg a jóisten átlag testalkattal, ezért nekem mindig föl kell próbálnom minden nadrágot és szoknyát a vásárlás előtt, cipőről nem is beszélve. Ahogy az üzleteket jártuk, nagyon sokszor abba futottam bele, hogy amit online láttam, a bolt nem tartott belőle készletet vagy méret nem volt. Ezért csak online lehetett megvenni. Bill egyik üzleti partnere egyszer azt mondta, hogy a felesége mindenből hármat rendel, és amelyik méret jó, azt megtartja, amelyik nem, azt visszaküldi. Én erre képtelen lennék. Nemcsak azért, mert három nadrág összegét kéne kifizetnem, hanem engem zavar az is, hogy mennyi széndioxidot bocsát ki a teherautó, ami ide-oda fuvarozza az én rendelésem. Arról nem is beszélve, hogy ezek a cégek a visszatérítést 30 napon belül ígérik, addig pedig ők használják a pénzem. Hát nem, köszönöm szépen.

Ugyanakkor van, amikor sajnos nincs más megoldás. Történt ugyanis, hogy szerettem volna egy új utcai edzőcipőt venni. Legalább három üzletben jártam, ugyanazt a választ kaptam mindenhol, amikor 36-os méretet kértem: „Harminchatos méretet nem tartunk készleten, az csak online elérhető, meg kell rendelni.” Véleményem szerint ez diszkrimináció.

Kiskereskedelem (retail)

A kiskereskedelem, vagy bolti eladás (retail) már a járvány előtt is döglődött, leáldozóban volt a csillaga. De azért van itt egy ellentmondás. Amikor kitört a covid, hirtelen sokaknak hiányozni kezdett a korzózás, az üzletekben való nézelődés és vásárlás. Olybá tűnt, hogy talán az emberek felismerték, hogy nem is olyan rossz üzletekben vásárolni. Véleményem szerint ez egy halvány fellángolás volt csak, amolyan nosztalgia. Mert a tény az, hogy az ember elkényelmesedik, mindent azonnal akar, ezért mégiscsak jó az online vásárlás, amit másnapra kis is szállít a legtöbb cég.

Azért egy dolog van itt, amit nem értek és igen csak megrökönyödöm rajta. Ez pedig az, hogy kezdenek elterjedni az olcsó kínai, török és isten tudja milyen áruval feltöltött ruhát és cipőt áruló üzletek. Esküszöm, kezd Anglia úgy kinézni, mint a Nyugati téri aluljáró. És ez nem vicc. Ezt én elképzelni nem tudtam, hogy megtörténik. Persze szegénység mindenhol van, itt is és sokan, jobban mondva egyre többen csak olcsóbb dolgokat engedhetnek meg maguknak. Ám én ezekben az üzletekben még vásárlót nem láttam. Hogy miből élnek meg? Fogalmam sincs. Szerintem az arra rászoruló angol (vagy bevándorló) is inkább charity shopokban vásárol, nem pedig ezekben a gagyi üzletekben, ahol egyébként bizonyára ki lehet fogni egy-egy jó darabot.

Fűvágás

Amikor kiköltöztem, mindent rendezettnek láttam ebben az országban, kivéve a körforgalmaknál lévő szemetet az út szélén. De mindenhol, az autópályák szélén, a falvakban, a főutak szélén vágták a füvet és a faágakat. Bár Bill szerint a faágakat nem eléggé és állandóan ki volt akadva, hogy nem lehet a közlekedési táblákat látni. Nos, a járvány óta nem vágják a füvet az utak mentén és nem gondolnám, hogy azért hagynak vadon nőni mindent, mert jó a méheknek stb. Persze jó kifogás, de nem állja meg a helyét mindenhol. Egyszerűen nincs pénzük az önkormányzatoknak erre, s valószínűleg emberük sincs. Persze mondhatnók, hogy ezek nem a legfontosabb dolgok a világon, s valóban nem azok. Nekem csak feltűnt ez is.

Egészségesebb ételek

Anglia lassan kezd egészségesebb ételekre váltani, ami nemcsak a pubok vegetáriánus és vegán kínálatából érződik, hanem az egyre több vegán kis kávézóból, a hotelek reggeli kínálatából és abból, hogy a neves szakácsok is elkezdtek kímélőbb ételekről tévéműsort készíteni. Például egyre többször tapasztalom reggelizés közben, amikor egy Bed & Breakfastben szállunk meg, hogy a bacont spenótra cserélik és vegetáriánus kolbászt kapnak a bab és a tojás mellé – van, aki pedig tojást sem eszik hozzá. Ez mondjuk egy pozitív változás és dicséretes.

Tradicionális ételek

A hagyományos ünnepi ételek is kezdenek kimenni a divatból, s némelyiket megértem, hogy miért. Ott van például a karácsonyi puding, ami nagyon finom, de baromi tömény. Egy cukor bomba. Nehéz, na. Éppen ezért nem csodálom, hogy az emberek, különösen a fiatalabb generáció inkább csokoládé felfújtat választ a karácsonyi ünnepi asztalra, és hogy a pulykát is töltelék nélkül készítik el. Ez sem feltétlen rossz változás, bár véleményem szerint fontos, hogy minden nemzet megőrizze a jellegzetes konyháját és ételeit.

Időjárás

A többségben az a kép alakult ki Angliáról, hogy itt mindig esik az eső és köd van. A helyzet az, hogy nincs. Már nincs. A klímaváltozás Angliát sem kíméli, aminek az az eredménye, hogy a szigetországban nincs eső és egyre szárazabb és melegebb az éghajlat. A fű nyaranta kiég, Anglia már nem zöld télen-nyáron, és mindenki fellélegzik, amikor végre esik. Természetesen előfordul heves esőzés és árvíz, főleg északon, de általánosságban elmondhatjuk, hogy egyre kevesebb csapadék hull az országban.

Anglia változik

Persze mondhatjuk, hogy ezek a dolgok globális szinten tapasztalhatók és nem Anglia specifikusak. De mivel itt élek és évről évre figyelemmel kísérem az ország változásait, erről tudok beszámolni.

A változás alapvetően jó dolog, még akkor is, ha néhány változást sajnál az ember. De csak az idő a megmondhatója, hogy ezek a változások valami jobbat és szebbet fognak-e hozni. Bízzunk benne, hogy így lesz!

A házmesteren, a komornyikon, az inason és az öltöztetőn kívül az angol háztartásokban találunk még egyéb férfi szolgálókat is. Dolgozott még a sofőr, a kertész és a kisinas vagy mindenes fiú. Lássuk, mi volt a feladatuk és hol helyezkedtek el a ranglétrán!

A mindenes fiú

A mindenes fiú a komornyik egyrészt az inas keze alá dolgozott, másrészt nehezebb, piszkosabb feladatokat látott el. Volt hogy fát aprított a tűzhöz, a szolgálók cipőt pucolta, szenet lapátolt, kivitte a szemetet, de volt hogy beszaladt egy levéllel a faluba. Ha jól dolgozott, előléptették alsó-inasnak, ami az első lépés volt a szamárlétrán. A Csengetett, M’lord c. sorozatban szerintem Henry az ennek megfelelője, igaz, 1920-as kiadásban. Továbbá Carson, a komornyik és Thomas, a lakáj (később alkomornyik) is mindenes fiúként kezdte a pályafutását a Downton Abbey-ben.

A sofőr

Ahogy az automobil, úgy a sofőr is státusszimbólumnak számított a 20. század elején az arisztokrácia körében. Érdekes megfigyelni a lovászok, kocsisok és a sofőrök közötti feszültséget. Érthető, hiszen az automobilok megjelenésével a lovászok és kocsisok munkája veszélybe került. Ennek ellenére – egy két kivételtől eltekintve – a kocsisok nem voltak hajlandóak átképezni magukat sofőrré, még úgy sem, hogy a sofőrként magasabb fizetést, elegáns egyenruhát és a cselédlányok kitüntető figyelmét kaphattak volna. Így a sofőrök elsősorban szerelők közül kerültek ki, akiket igen jól megfizettek. Ám munkájuk nem volt mindig fenékig tejföl: volt, hogy valakit azért bocsátott el az úrnője, mert nem a megfelelő márkájú autóval ment érte az állomásra. Ugyanakkor, ha szerencséjük volt, akár a ház kisasszonyának a szívét is elnyerhette, csakúgy, mint Tom a Downton Abbey-ben.

A kertész

A nagyobb birtokokon a főkertész ügyelt a konyhakertre, a virágoskertre és gyakorlatilag az egész birtokra, beleértve a pázsitot is. A főkertész mindig megbeszélte a szakáccsal, milyen zöldségnek, gyümölcsnek van éppen szezonja, egyeztetett a komornyikkal a vágott virágokkal kapcsolatban. A főkertész a birtokon lakott és általában mindig takaros kis cottage-t kapott lakhatásul. Még mai szemmel is irigylésre méltó.

A legtöbb birtok teljesen önellátó volt és nemcsak konyhakert, hanem gazdaság is működött: volt tejgazdaság, sertéstelep, éléskamra, ahol a vadhúst érlelték, sőt még sörfőzde is. A kertészek mellett tehát dolgoztak gazdák is, serfőzők és vadászok.

Angliában lépten nyomon műromokba lehet botlani. Többnyire a klasszikus angolkertekben láthatunk műromokat, de a vidéki tájat járva is rájuk bukkanhatunk. Lássuk csak, mik is azok az angol műromok és milyen típusai léteznek!

Mi a műrom?

A műromokat talán haszontalan épületekként lehetne meghatározni, amelyeket dísznek építettek az arisztokrácia birtokain. Semmi más célt nem szolgáltak, mint hogy gyönyörködjenek bennük. Bár ez nem teljesen igaz, a későbbiekben látni fogjuk, hogy miért nem.

A műromok története

Műromokat már a 16. században is építettek; a legrégebbi műrom, a Freston-torony 1579-ben épült meg és kilátóként szolgált. Ám a műromok fénykora a 18. század volt, amikor is divatba jöttek a tájképi vagy angolkertek. Az arisztokrata ifjak a tanulmányaik bejezte után, de még a házasodás előtt rendszerint európai körútra mentek, amelyet Grand Tour-nak neveztek. Az útra a képzésük részeként tekintettek és egyfajta státuszszimbólum volt. Kötelező állomás volt Párizs, Róma, Firenze, Velence, a szerencsésebbek pedig tovább utaztak Görögországba és Törökországba, Egyiptomba. Az gazdag ifjak itt ismerkedtek meg az ókori építészettel, ami nemcsak őket, hanem a kertépítészeket is megihlették. Amikor visszatértek Angliába gyakorlatilag azt akarták megteremteni a birtokukon, amit az utazásaik alatt láttak. Gyakran festményekkel, szobrokkal tértek haza, amelyeket az út alatt vásároltak össze. A 18. század vége felé a műromok egzotikusabb formát öltöttek: elterjedtek a pagodák, a japán hidak és a tatár sátrak.

A műromok fajtái

A műromoknak számos fajtája létezik: kilátótorony, műbarlang, obeliszk, pagoda, pavilon, torony, piramis, rom, diadalív, horgász pavilon, híd, templom, remetelak, zuhatag, szobrok.

Grottó

A grottó természetes vagy mesterséges barlang, amelyet úgy építettek meg a kertekben, hogy az beleolvadjon a tájba. A barlangokat gyakran szökőkúttal, kagylókkal, díszkövekkel díszítettek belülről. Van olyan műbarlang, amelyet fürdőzésre használtak, máshol kápolnaként szolgált, de előfordult, hogy meleg nyári napokon itt hűsöltek vagy akár ebédeltek. A viktoriánus korban azonban a grottók népszerűsége csökkent, mert nyirkos, párás, egészségtelen helynek tartották. Az utolsó grottót a 20. században építették az Oxfordshire megyei Friar Parkban, ahol Sir Frank Crisp földalatti barlangot építetett igazi jégcsapokkal. A barlangban torzító tükröket helyezett el, amelyek a látogatókat törpéknek mutatta. (Érdekesség: ezt a birtokot vette meg később George Harrison, a Beatles tagja. Özvegye ma is itt él.)

Obeliszk

Az ókori egyiptomi napszimbólum, az obeliszk nagyon divatos volt. Nemcsak tájképi kertekben, hanem városok főterein, falvak kertjeiben is népszerűek voltak. Szemben az egyiptomi obeliszkekkel, a kertekben elhelyezett obeliszkek több kőből készültek.

A belvedere, azaz a kilátótorony

A belvedere szó szép kilátást jelent olaszul. A kilátótorony lehetett egyedülálló épület, de részét képezhette kupoláknak, tornyocskának. Mondanom sem kell, hogy rendszerint gyönyörű kilátás nyílt a toronyból.

Pagoda

A pagodák vallásos épületek voltak Japánban, Kínában és Koreában. A pagodák emeleteinek száma páratlan volt, az egyetlen kivétel a Kew Gardens-ben található pagoda, amelynek nyolc emelete van. A pagoda a 18. század második felében terjedt el az angolkertekben.

Pavilon

Talán a legelterjedtebb műrom a pavilon, amelynek számos formája létezik. Nevezhetünk pavilonnak egy klasszikus stílusban épült templomot, bankett-házakat, horgász-lakot, rotundát (kerek csarnok). Amennyiben a pavilonból kilátás nyílik a kertre, az épületet gazebónak nevezik. Pavilont találhatunk továbbá városi kertekben, krikett pályákon, tengerparti mólókon, más esetben pedig jelenthet vadászlakot is. A pavilonokban és pagodákban többnyire teáztak, másutt akár koncerteket is adtak.

Néhány műromnak különös története van…

Doyden Castle, Cornwall

Ezt a neogótikus stílusú, fogazott falú műromot Doyden-kastélynak hívják és 1830 körül építette egy helyi földesúr, Samuel Symons. De miért éppen itt, a semmi közepén? Nos, titkos helynek építette meg, ahol a vendégeit szórakoztatta és ahol barátaival ivott és szerencsejátékokat játszott. Ha hiszed, ha nem, a helyet ki lehet bérelni, az Örökségvédelmi Alapítvány (National Trust) tulajdonában áll és elképesztően néz ki belülről. A kilátás sem utolsó, bónuszként pedig még nyuszik is élnek a környékén.

Boradway Tower, Cotswolds

James Wyatt szász toronynak tervezte meg a Cotswoldsban található tornyot, és vízköpőket (nem is akármilyeneket), várfogakat és tornyocskákkal díszítette. És a torony története? Hát az is cuki: Lady Coventry kíváncsi volt, hogy vajon a dombról és a toronyból látni-e a jelzőtüzet a worcester-i otthonából, így finanszírozta a projektet. Ez elgondolkodtat, hogy pár évszázaddal ezelőtt mennyire más volt az élet. Ma a celebek és a gazdagok saját smink márkát dobnak a piacra, régen pedig épületeket építettek, hogy az emberek megcsodálhassák. Bár az is igaz, hogy manapság már az egész világ lassan be van építve… Te melyiket választanád?

Lord Boston’s Folly, Buckinhamshire

Lord Boston azért építette, hogy érdekesebbé tegye a kilátást közeli otthonából, a Hedsor-házból. A birtokot apja, Boston első bárója vette meg, hogy közel legyen Windsorhoz és a Walesi herceghez, Frederickhez, aki a szomszédos Clivedenben élt. Egyesek szerint, a műromot az 1815-ös waterlooi csata, mások szerint a király betegségből való felépülésének emlékére építették. De ki volt ez a rejtélyes Lord Boston…? Egy Lincolnshire-i családból származott, aki udvari összeköttetései miatt III. és IV. György bizalmasa és öltöztetője volt.

Temple Island, Henley-on-Thames, Oxfordshire

Gondolnád, hogy a Temple Island-on lévő kupolás kis épület egy elegáns, György-korabeli „bolondos műromnak” készült? Alapvetően horgászháznak építette James Wyatt híres angol építész 1771-ben, amely a parton álló Fawley Court birtokhoz tartozott. A kupola alatt lévő szobrot alig látni szabad szemmel, így készítettem néhány közeli képet. Egy bacchánsnő, amely az eredeti, 18 századi Vénuszt váltotta föl.

~

Talán a legnagyszerűbb műrom példákat a Stowe és a Painshill Park angolkertek adják. Ha szeretnél még jobban elmélyedni a különböző fajtákban, akkor ajánlom egy korábbi bejegyzésemet Stowe-ról. Ha pedig kedvet laptál, hogy egy műromban éjszakázz, akkor nézz szét a National Trust és a Landmark Trust oldalán, ahol bizony sok műrom kiadó.

2022. április 6-án a szendvics történetéről és az angol kultúráról beszélgettem a Klubrádió Galaxis kalauz c. műsorában. A podcast elérhető itt, de azok kedvéért, akik szívesebben olvasnak ill. a külföldi olvasók miatt írásban is publikálom az elhangzott beszélgetést.

A vonalban Petz Gizella, az England’s Puzzle bloggere van velem. Szia!

Szia, Ági!

A blogodon volt egy korábbi bejegyzés, ahol a szendvics történetével foglalkoztál, és akkor volt egy bizonyos apropója, ez a bizonyos szendvics hét. Kezdjük ezzel, mert talán valakinek egyértelmű, hogy mondjuk az angolokhoz kötjük a szendvicset is, valakinek talán nem, de hogy mi is ez es a szendvics hét. És hogy valóban ekkor kultusza van ennek a számunkra is kedves uzsonnának odaát.

Így van, idén ennek egyébként május végén, tehát május utolsó hetében fognak megrendezni. Ez semmi mást nem jelent, mint hogy különleges figyelmet fordítanak azon az egy bizonyos héten keresztül a szendvicsnek. Tehát azok az emberek vagy vállalkozások, akik szendvicseket adnak el vagy készítenek, ilyenkor újabb ízesítéssel, újabb kompozíciókkal rukkolnak elő.

Azért a szendvics kialakulásának a története inkább legendákkal teli vagy terhes, azt mindenki döntse el maga. De Sandwich grófjának mi köze van hozzá? Te is kutattál ez ügyben.

Igen, így van. Én úgy gondolom, hogy a szendvics valóban John Montague, tehát Sandwich negyedik grófjához fűzhető. Egyébkén Sandwich egy kis város Kent megyében, Dovertől nem messze található. Ami a legenda része az, hogy hogyan született meg a szendvics. Ugye a legenda szerint Lord Montague éppen kártyázott, nagy zsugás volt, nem akarta félbehagyni a játékot és ezért megkérte a szolgálóit, hogy tegyenek húst két szelet kenyér közé, és így nem lett zsíros a keze, tovább tudott kártyázni és éhes sem maradt. Ez a legenda része, erre kevés bizonyítékot találtak, hogy ez valóban így történt. A valószínűbb történet az, hogy John Montague az Admiralitásban dolgozott, és ebben az időben, tehát a 18. században délután 4 órára esett a vacsora és nem akarta ekkor még befejezni a a munkát, és ezért kérte a szolgálóktól, hogy készítsenek neki két szelet közé egy hússzeletet. És így alakult ki a szendvics.

Ez sokkal család barátabb hozzáállás, mint az, hogy mint hogy ő éjszakába nyúlóan verte volna a blattot. És ha már ugye angol kultúra, hát az a sztereotip elképzelés az angolokról, hogy mindent olyan szeánsz-szerűen csinálnak, hogy legyen egyfajta rendszer az életükben, például az ötórai tea. Ehhez hozzá tartozik például az is, hogy nem csak amolyan szendvics, hogy ami csak éppen van a hűtőben, hanem ez a klasszikus uborkás szendvics. Pedig hát, mondjuk nekem teához jobban csúszna a teasütemény, de ez legyen az ő dolguk. Érdekes eleve ez az uborkás megoldás, hogy miért pont uborkás szendvics. Mai szemmel ez már nem tűnik olyan nagyon extra dolognak.

Nem, most nem, de akkoriban igen, hiszen az uborka mondjuk megjelent már a 14. században Angliában, de nem aratott sikert és még 250 évet kellett arra várni, hogy berobbanjon az uborka kultusz. Hogy miért pont uborkát tettek bele, megmondom őszintén, ezt nem tudtam kinyomozni eddig még. Én arra tippelek, hogy minden a viktoriánus kortól kezdve nagyon divatos volt, ami Közel-Keletről, vagy Ázsiából vagy Indiából származott, és ugye az uborka Indiában nagyon népszerű volt. Illetve később, az Eduárd korban már meg tudták oldani azt, hogy az üvegházakat rendszeres fűtsék. Ugye, az uborka termesztéshez ez elengedhetetlen volt és akkorra már sokkal többen meg tudták maguknak engedni az uborkás szendvicset. De egyébként a délutáni teához nemcsak az uborkás szendvics tartozott hozzá, hanem ahogy említetted, a mindenféle teasütemény is. És ez egészen a mai napig megmaradt az angol kultúrában, tehát nagyon szeretnek még ma is délutáni teára elmenni családostul vagy párok. Ez még ma is dívik, és ugyanúgy megrendelik az emeletes tortaállványon az uborkás szendvicset, és ez a tortaállvány tartalmaz kisebb teasüteményeket vagy az ún a cream tea-t, amit nem igazán tudom, hogyan lehetne lefordítani magyarra. Ugye a scone tartozik hozzá, ami gyakorlatilag én azt mondanám, hogy egy ilyen édes pogácsa szerű kis sütemény, erre tejszínt raknak és lekvárt. Nagyon tömény egyébként, tehát vigyázni kell egyébként a délutáni teával, mert kicsik az adagok, de mire az ember végigeszi ezt az emeletes tortaállványt, addigra igen csak tele lehet a hasa.

Egyébként ezen nagyon jól szórakoztam, hogy ebben a blog bejegyzésedben olvastam, hogy ugye ez az uborka dolog olyannyira nem tetszett nekik eleinte, hogy az angol cucumber kifejezést „cow-cumber”, hogy a teheneknek szánt ételnek minősítették ezt a dolgot. Ez milyen borzasztó lehetett, hogy míg a tisztességes munkásember megehette a húsos szendvicsét, az arisztokráciának illendőségből csak egy szelet uborkát volt szabad tenni a nagyon vékony kenyerére.

Igen, illetve talán ebben inkább én azt látom, hogy ők megengedhették, hogy úgymond könnyebb szendvicset egyenek, hiszen később nekik ott volt a vacsora, ami laktató volt, míg mondjuk a munkásosztálynak mindig muszáj volt laktató dolgokat enni és nyílván a húsos szendvicset preferálták volna, nyilván az, aki meg tudta engedni magának, mert azért nagyon sokan nem tudták. és ők kemény, fizikai munkát végeztek, szemben az arisztokráciával, akik hát valljuk be, nem feltétlen dolgozták le azt, amit bevittek.

Nagyon sok érdekességet összeszedtél egyébként is a szendvicsről, ami már csak részben kapcsolódik az angol kultúrához, de azért ahhoz is, mondjuk a legizgalmasabb ízeket is leírtad, például meg is lepődtem, bár igazából nem lepődtem meg, hogy volt egy, amit kifejezetten a királynőhöz vagy a királynőnek, mert mindenből van valami, ami a királynőnek szól.

Így van, ezt II. Erzsébet megkoronázására alkották meg, ez a koronázó csirke vagy coronation chicken. Szintén nagyon finom, ez egy inkább indiai beütésű krém csirkedarabokkal, van benne szerintem a mangótól elkezdve a curry poron keresztül a mazsoláig minden. Nagyon finom, nekem bevallom, nem a kedvencem a mazsola miatt, de itt Angliában egyébként majdnem mindenbe tesznek mazsolát, úgyhogy ezt nehéz kikerülni.

Egyébként van kedvenced? Mert azt írtad egyébként, hogy nem vagy igazán szendvicses, de ugye majd erről is beszélünk majd a későbbiekben. De nem véletlen foglalkozol az angol kultúrával, mert ugye Angliában élsz, hogy mondjuk ilyen szempontból, az étkezés szempontjából vannak olyan szokások, amiket átvettél? tehát mondjuk jellemző, tehát azáltal, hogy a szendvics ilyen híres, hogy a hideg étkezés nem annyira ritka a mindennapokban?

Nem, nem ritka, nagyon sokan ugye ebédre csak egy szendvicset esznek és inkább meghagyják a főétkezést estére. Ez ugye nálunk már kezd átalakulni és ugye az egészséges életmód szempontjából inkább az ebédre fókuszálunk és este már csak könnyebb ételeket fogyasztunk. Itt még sajnos nem teljesen változott ez meg. Ami engem illett, én nem álltam rá a szendvics fogyasztásra, néha előfordul, hogy én is csak egy szendvicset eszem ebédre, de nagyon ritka. Viszont más tekintetben átálltam én is angol dolgokra, például az egyik, ami szintén szendvicsnek fogható föl és az egyik kedvencem lett, az az ún, bacon butty, ami gyakorlatilag egy megvajazott zsömlébe van belerakva lesütött bacon és ezt vagy ketchuppal vagy az ún barna szósszal, azaz HP szósszal szokták fogyasztani és ez mondjuk kifejezetten egy reggeli étel, egy bögre teával nagyon finom tud lenni. És azért szeretem, mert ez egy úgymond meleg szendvics, nem a nálunk klasszikus értelembe vett melegszendvics, hanem melegen van tálalva.

Az ember ilyenkor elkezd gondolkodni, hogy szendvics és szendvics között is van különbség, és eszünkbe jutnak ezek a régi, 80-as évekbeli magyarországi házibulik, amikor nem tudom, párizsit raktunk rá és piros arannyal vagy gulyáskrémmel esetleg még egy kis szemet és szájat is kapott a szendvics. Hogy esetleg ilyet nem mutattál a kinti barátaidnak vagy ismerőseidnek, hogy na, egy magyar szendvics így néz ki.

De, meséltem róla igen, tehát arról, amit azt hiszem most már úgy hívnánk, hogy retro szendvics, ez nekem még mindig a szívem csücske. Tehát emlékszem, hogy nálunk születésnapokon, meg szilveszterkor ugye mindig bagett szeletet vágtunk, vagy azt hiszem, hogy létezett olyan, hogy zsúrkenyér, és akkor ugye arra szalámi, főtt tojás szelet, annak a közepébe ugye a piros aranyat nyomtuk és kovászos uborka szelet, esetleg egy pici reszelt sajt. Úgy gondolom, hogy minden országban vannak ilyen jellegzetes vagy jellemző szendvics formák, nálunk ez, itt, Angliában meg sok más.

Még a péksüteményekre vonatkozóan is néhány érdekességet írtál, és engem ez a croissant-os verzió egészen meglepett, hogy ez mi is?

Igen, tehát Amerikából indult el, ez egy újabb variáció mondjuk talán így, ugye, amit crollnak neveznek, ami a croissant és a roll, tehát a zsömlének a keveréke.

Arra is kitértél ugye, hogy ma már akár automatából is veszünk előrecsomagolt szendvicset, abban semmi csodálatos nincsen. Ugye, minden, ami előre készített volt mondjuk ötven, nyolcvan, száz évvel, az mindig feltűnést keltett, hogy de minek kell azt előre megcsinálni.

Ez így van és annakidején, amikor ugye 1980-ban a Marks and Spencer előrukkolt az első előrecsomagolt szendviccsel, akkor mindenki azt hitte, hogy bolondságot csinálnak. Aztán kiderült, hogy nem. Tehát iszonyú nagy sikere lett az előrecsomagolt szendvicsnek, olyannyira, hogy ez ma már hatalmas biznisszé nőtte ki magát. Csak az Egyesült Királyságban 8 billió fontos bizniszről beszélünk, ez elképesztő összeg. És csak annyi érdekességet említenék meg, hogy az 2850-es években felmérték, hogy Londonban 436 ezer szendvicset adtak el egy év alatt, ma csak a Sainsbury’s, ami ugye az egyik szupermarket lánc itt, az Egyesült Királyságban és a szendvics biznisznek csupán csak a 4 százalékét teszi ki, ezt pár óra alatt eladja.

A blogodnak a neve az, hogy England’s Puzzle, ugye most már te több éve kint élsz, ebben a megközelítésben miben más, miben több, miben kevesebb az, hogy az hogy angol és nem brit?

A brit az inkább egy politikai kifejezés, ha úgy tetszik, míg mondjuk az angol, a skót, a walesi, az ír pedig nemzettség. És ugye Nagy-Britannia és az Egyesült Királyság is ezekből az országokból áll össze. Mivel én elsősorban Angliában élek és utazom, ezért az angol kultúrát veszem górcső alá. Na most itt lehet vitatkozni, hogy most angol kultúráról, brit kultúráról beszélek. Hol ez, hol az. Nagyon nehéz, vannak átmenetek, figyelni kell arra, hogy az ember mikor mit használ. De mondom, mivel én Angliában élek, ezért inkább az Anglia szóra hagyatkoztam a blog névválasztáskor.

Ráadásul te ugye nagyon sokat utazol, meg hát utaztatsz is az Egyesült Királyság területén. Ilyenkor te mennyire foglalkozol magával az angol kultúrával? Tehát van egy ilyen felkészülési rész, abból te mennyit tudsz átadni, mennyi ebből a turizmus, a gasztronómia, a történelem? Tehát gondolom, az által, hogy tanítasz, te magad is folyamatosan tanulsz.

Így van, én nagyon szeretem beleásni magam mindenbe és mindennek a történetét kutatni. Most hogy építészetről, kultúráról étkezésről van szó, teljesen mindegy, és ha bárhová is viszek vendégeket, mindig feltérképezem a dolgokat. Szeretem a lehető legtöbbet átadni az érdekességekre fókuszálva főleg.

És mi az, ami téged megfogott? Amikor megérkeztél, meg hát ugye ennyi idő után van összehasonlítási alapod, tehát volt egyfajta mesebeli Anglia elképzelésed, tehát ez viktoriánus, teázós, amiről eddig beszélgettünk, és ahhoz képest volt valami ami, hogy te jó isten, ez nem is úgy van érzés, vagy nyitottan odamentél és nézzük meg, milyen ez az Anglia, milyen ez az Egyesült Királyság, és a jelenlegi működő kultúra, ami nyilván a múltból is táplálkozik, az az ami hozzád közel áll?

Igen, volt egy elképzelésem, emlékszem, hogy a gyerekkoromban a régi Sherlock Holmes filmeken nőttem föl, és az akkor már teljesen rabul ejtett, és később aztán főleg a Poirot filmek, Csengetett, M’Lord? stb És előtte is, mielőtt én átköltöztem ide, jártam többször is Angliában, de nyilván amióta itt élek, azóta jutok el olyan helyekre, ahova azelőtt nem és azt kell, hogy mondjam, hogy semmilyen különbséget nem tapasztalok, tehát igen, megvan ez a mesebeli hangulat, ez egészen hihetetlen, de pláne vidéken érzi ezt az ember. Nyilván ma már egy angol falu ma már bizonyos modern elemeket tartalmaz, de ugyanaz a hangulat még megvan. Csak most már nyilván itt is le van betonozva az út, stb. De a hangulat maga megvan, a tradíciók megvannak, úgyhogy ez teljesen él a mai napig.

Tehát ugye fotókat is lehet látni az oldaladon és ezeket te készítetted, és néhányról tényleg azt gondolná az ember, hogy oké, képeslap. Ezek a cuki kis házikók, tehát amilyeneket romantikus filmekben lát az ember, de akkor megnyugtattál, hogy de, van ilyen.

Ó, hogyne, bár a II. világháborúban nagyon sok város bombáztak és nagyon sok város kárt szenvedett, de azért főleg a vidék, teljesen megmaradt és sikerült megőrizni. És ugye itt még egy dolgot meg kell említeni, hogy Hódító Vilmos óta, tehát 1066 óta ide idegen erő nem tette be a lábát. és azért ez nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy meg tudják őrizni a kultúrájukat, az építészetüket, ezeket a teljesen mesebeli falvakat.

Petz Gizella, az England’s Puzzle bloggere volt a vendégem az elmúlt percekben, és többek között az angol kultúráról és egyáltalán a szendvics történetéről beszélgettünk. Köszönöm szépen, hogy mindezeket elmondtad!

Én köszönöm a lehetőséget.

~

Ha szeretnéd fölfedezni Angliát autós idegenvezetéssel, jelentkezz bátran! Részletek itt.