„Házas vagy? Vagy Maidenhead-ben élsz?”

Nos, nem vagyok házas és Maidenhead-ben élek, de nem a 20. század elejei értelemben véve. Hogy mit is jelentett ez a kifejezés? Máris mondom.

Berkshire megye keleti csücske egész érdekes: itt található az elegáns és gazdag Windsor, Eton és Ascot, és középen a kevésbé előkelő Slough. Habár Maidenhead-et együtt említik Windsorral (Royal Borough of Windsor and Maidenhead), mégis jelentéktelen városnak tartják és kevés figyelmet szentelnek neki. Köszönheti ezt részben annak, hogy a hatvanas években sok régi épületét lerombolták és helyükbe moderneket építettek, elveszítvén így régi karakterét.

Első benyomások Maidenheadről…

Bevallom, amikor először jártam Maidenhead-ben, nem voltam elájulva a várostól. Semmi szépet nem láttam benne: a belvárost szürkének és unalmasnak tartottam, nincsenek régi, szép házak, minden bezár délután ötkor és még a bevásárlóközpontban is alig van normális üzlet. Ezeket gondoltam két és fél évvel ezelőtt. Aztán ahogy teltek a hetek, hónapok, elkezdtem megszeretni. Persze mondhatnók, hogy idővel az ember mindent megszeret, és ebben van valami, de esetemben inkább másról van szó. Biztos te is voltál már úgy, hogy csak meg kellett kapargatni valaminek a felszínét egy picit és kiderült, nem is olyan borzasztó az, ami alatta van. Olyan ez, mint amikor az ember vesz egy festett bútort, lecsiszolja és kiderül, a festékréteg alatt gyönyörű faerezet bújik meg. Valahogy így voltam én is Maidenhead-del. Az ember, ha keres, mindig talál valamit. Én is találtam, nem is keveset, olyannyira, hogy ha az egész várost akarnám bemutatni, akkor nagyon hosszúra nyúlna ez a bejegyzés. Éppen ezért most csak a város azon részére koncentrálok, ahol élek, ez pedig a Riverside, vagyis a folyópart.

A város történelme

Annyit azért a városról mindenképp meg kell jegyezni, hogy Maidenhead mezőváros volt, vagyonát az útdíjból szerezte, hiszen Londonból ezen az úton lehetett eljutni Bath-ba és Bristolba. Ugyan a vasút 1838-as megjelenésével ártott a város útdíjból származó bevételének, új forgalmat is hozott a közép- és felső osztály személyében, akik örömmel szakadtak ki Londonból és töltötték a hétvégét Maidenhead-ben, így a város hamar kedvelt pihenő- és csónakázóhellyé vált: különösen az ascot-i lóverseny után volt szokás a Temzén csónakázni. Egy ilyen délutánt festett meg egy Edward John Gregory nevű festő. Vagy tíz éven át festette az impresszionista művész a képet a Boulter’s Lock-ról, aki egyébként magát is megörökítette: ő az, aki jobb oldalon az egyik csónakban ül és a válla fölött hátranéz. Állítólag onnan is látni, hogy 10 évig festette a képet, hogy az előtérben lévő csónakban ülő kutyás nő ruhája az 1880-as évek divatja, míg a többi szereplőé 10 évvel későbbi divatot tükröz. Az impresszionistákra jellemző sokaságot, mozgalmasságot akarta megörökíteni, és azt hiszem, sikerült neki. A kép címe „Vasárnap délután” és ma Liverpoolban található, a Merseyside Múzeumban.

„Megyek Maidenhead-be…”

Minden bizonnyal, Maidenhead legszebb és legelőkelőbb része a folyópart. Talán azért is, mert a folyó mentén lehet látni régi, karakteres házakat, nagy fákat, egy zsilipet (Boulter’s Lock), duzzasztógátat, szigeteket és a kanyargós Temzét, melynek mélysége ezen a részen csupán csak másfél méter (egy helyi horgász bácsitól kérdeztük meg, ő pedig biztos tudja).

A folyóparti szebb és karakteresebb házait állítólag a királyi gárdisták építtették a szeretőiknek, mivel a hölgyeknek tilos volt a testőrség klubjában éjszakázni, amely a Maidenhead-híd Buckinghamshire-i oldalán volt (A Temze itt a megyehatár). A parton található hotelek száma is ezzel magyarázható, a leghíresebbek: Skindles, Thames Hotel, Ray Mead, Riviera Hotel, na meg azzal, hogy egy időben itt szállásolták el az ún Gaiety lányokat, akik a 19. század végétől a 20. század elejéig zenés komédiákban táncoltak és énekeltek (talán a kán-kán táncosnőkhöz tudnám hasonlítani leginkább) és akikre a művészbejárónál gazdag, gyakran arisztokrata férfiak vártak. A folyópart egy részét emiatt „Gaiety sornak” nevezik. Azt hiszem, ezek után nem kell magyarázni, a „Házas vagy? Vagy Maidenhead-ben élsz?” és a „Megyek Maidenhead-be” mondatokat, melyeket gyakran csibészes kacsintás követett. 🙂

A György korabeli, portland kőből épült Maidenhead-híd lábánál terül el a Bridge Park, amely a látszat ellenére nem unalmas park, mi több kincset rejt! A rusztikus szökőkút kivilágítva leginkább párizsi kutakra emlékeztet, de nemcsak ez az attrakció. A park helyén állott egykoron a Hungaria River Club. Lám, lám, még a végén kiderült, hogy magyar vonatkozása van a helynek, ahol élek. Pontosan nem tudom, hogy a nevén kívül volt-e más magyar érdekeltség, de ez is valami. Sajnos annak nem sikerült utánajárnom, hogy miért éppen „Hungaria” volt a neve a klubnak, de ki fogom deríteni. Viszont egy kisfilmet találtam a klubról, ami 1933-ban készült.

Ma Maidenhead nem a szórakozásról híres és talán nem merész kijelenteni, hogy igazából semmiről sem híres. Azt viszont nem lehet mondani, hogy nincs itt semmi érdekes. Van, csak kutatni kell. Ha valaki erre jár vagy szeretne kiszakadni a kötelező látványosságok sorából, akkor egészen biztos, hogy a gyönyörű Riverside-on fog sétálni. Viszont Maidenhead egyre felkapottabb hely az ingatlanpiacon, mert közel van Londonhoz és közvetlen vasútjárata van. A város vezetősége szerencsére felismerte, hogy fejlesztenie kell a várost. Az első fázisban helyrehozták a belvároson átfutó csatorna környékét, 2019-ig pedig a teljes belvárost át fogják építeni.

 

~

 

Maidenhead folyópartja tehát kellemes sétát ígér, megcsodálhatjuk a régi, szép házakat, kacsákat, hattyúkat, vadludakat etethetünk, bekukucskálhatunk a folyón hajókázó és a zsilipen áthaladó bárkákba, kifürkészhetjük utasaikat. Ha az ember visszagondol a lovaskocsik világába, akkor a folyópart egykori hangulatát még mindig érezni.