Podcast: A szendvics története és angol kultúra

 

2022. április 6-án a szendvics történetéről és az angol kultúráról beszélgettem a Klubrádió Galaxis kalauz c. műsorában. A podcast elérhető itt, de azok kedvéért, akik szívesebben olvasnak ill. a külföldi olvasók miatt írásban is publikálom az elhangzott beszélgetést.

 

A vonalban Petz Gizella, az England’s Puzzle bloggere van velem. Szia!

Szia, Ági!

A blogodon volt egy korábbi bejegyzés, ahol a szendvics történetével foglalkoztál, és akkor volt egy bizonyos apropója, ez a bizonyos szendvics hét. Kezdjük ezzel, mert talán valakinek egyértelmű, hogy mondjuk az angolokhoz kötjük a szendvicset is, valakinek talán nem, de hogy mi is ez es a szendvics hét. És hogy valóban ekkor kultusza van ennek a számunkra is kedves uzsonnának odaát.

Így van, idén ennek egyébként május végén, tehát május utolsó hetében fognak megrendezni. Ez semmi mást nem jelent, mint hogy különleges figyelmet fordítanak azon az egy bizonyos héten keresztül a szendvicsnek. Tehát azok az emberek vagy vállalkozások, akik szendvicseket adnak el vagy készítenek, ilyenkor újabb ízesítéssel, újabb kompozíciókkal rukkolnak elő.

Azért a szendvics kialakulásának a története inkább legendákkal teli vagy terhes, azt mindenki döntse el maga. De Sandwich grófjának mi köze van hozzá? Te is kutattál ez ügyben.

Igen, így van. Én úgy gondolom, hogy a szendvics valóban John Montague, tehát Sandwich negyedik grófjához fűzhető. Egyébkén Sandwich egy kis város Kent megyében, Dovertől nem messze található. Ami a legenda része az, hogy hogyan született meg a szendvics. Ugye a legenda szerint Lord Montague éppen kártyázott, nagy zsugás volt, nem akarta félbehagyni a játékot és ezért megkérte a szolgálóit, hogy tegyenek húst két szelet kenyér közé, és így nem lett zsíros a keze, tovább tudott kártyázni és éhes sem maradt. Ez a legenda része, erre kevés bizonyítékot találtak, hogy ez valóban így történt. A valószínűbb történet az, hogy John Montague az Admiralitásban dolgozott, és ebben az időben, tehát a 18. században délután 4 órára esett a vacsora és nem akarta ekkor még befejezni a a munkát, és ezért kérte a szolgálóktól, hogy készítsenek neki két szelet közé egy hússzeletet. És így alakult ki a szendvics.

Ez sokkal család barátabb hozzáállás, mint az, hogy mint hogy ő éjszakába nyúlóan verte volna a blattot. És ha már ugye angol kultúra, hát az a sztereotip elképzelés az angolokról, hogy mindent olyan szeánsz-szerűen csinálnak, hogy legyen egyfajta rendszer az életükben, például az ötórai tea. Ehhez hozzá tartozik például az is, hogy nem csak amolyan szendvics, hogy ami csak éppen van a hűtőben, hanem ez a klasszikus uborkás szendvics. Pedig hát, mondjuk nekem teához jobban csúszna a teasütemény, de ez legyen az ő dolguk. Érdekes eleve ez az uborkás megoldás, hogy miért pont uborkás szendvics. Mai szemmel ez már nem tűnik olyan nagyon extra dolognak.

Nem, most nem, de akkoriban igen, hiszen az uborka mondjuk megjelent már a 14. században Angliában, de nem aratott sikert és még 250 évet kellett arra várni, hogy berobbanjon az uborka kultusz. Hogy miért pont uborkát tettek bele, megmondom őszintén, ezt nem tudtam kinyomozni eddig még. Én arra tippelek, hogy minden a viktoriánus kortól kezdve nagyon divatos volt, ami Közel-Keletről, vagy Ázsiából vagy Indiából származott, és ugye az uborka Indiában nagyon népszerű volt. Illetve később, az Eduárd korban már meg tudták oldani azt, hogy az üvegházakat rendszeres fűtsék. Ugye, az uborka termesztéshez ez elengedhetetlen volt és akkorra már sokkal többen meg tudták maguknak engedni az uborkás szendvicset. De egyébként a délutáni teához nemcsak az uborkás szendvics tartozott hozzá, hanem ahogy említetted, a mindenféle teasütemény is. És ez egészen a mai napig megmaradt az angol kultúrában, tehát nagyon szeretnek még ma is délutáni teára elmenni családostul vagy párok. Ez még ma is dívik, és ugyanúgy megrendelik az emeletes tortaállványon az uborkás szendvicset, és ez a tortaállvány tartalmaz kisebb teasüteményeket vagy az ún a cream tea-t, amit nem igazán tudom, hogyan lehetne lefordítani magyarra. Ugye a scone tartozik hozzá, ami gyakorlatilag én azt mondanám, hogy egy ilyen édes pogácsa szerű kis sütemény, erre tejszínt raknak és lekvárt. Nagyon tömény egyébként, tehát vigyázni kell egyébként a délutáni teával, mert kicsik az adagok, de mire az ember végigeszi ezt az emeletes tortaállványt, addigra igen csak tele lehet a hasa.

Egyébként ezen nagyon jól szórakoztam, hogy ebben a blog bejegyzésedben olvastam, hogy ugye ez az uborka dolog olyannyira nem tetszett nekik eleinte, hogy az angol cucumber kifejezést „cow-cumber”, hogy a teheneknek szánt ételnek minősítették ezt a dolgot. Ez milyen borzasztó lehetett, hogy míg a tisztességes munkásember megehette a húsos szendvicsét, az arisztokráciának illendőségből csak egy szelet uborkát volt szabad tenni a nagyon vékony kenyerére.

Igen, illetve talán ebben inkább én azt látom, hogy ők megengedhették, hogy úgymond könnyebb szendvicset egyenek, hiszen később nekik ott volt a vacsora, ami laktató volt, míg mondjuk a munkásosztálynak mindig muszáj volt laktató dolgokat enni és nyílván a húsos szendvicset preferálták volna, nyilván az, aki meg tudta engedni magának, mert azért nagyon sokan nem tudták. és ők kemény, fizikai munkát végeztek, szemben az arisztokráciával, akik hát valljuk be, nem feltétlen dolgozták le azt, amit bevittek.

Nagyon sok érdekességet összeszedtél egyébként is a szendvicsről, ami már csak részben kapcsolódik az angol kultúrához, de azért ahhoz is, mondjuk a legizgalmasabb ízeket is leírtad, például meg is lepődtem, bár igazából nem lepődtem meg, hogy volt egy, amit kifejezetten a királynőhöz vagy a királynőnek, mert mindenből van valami, ami a királynőnek szól.

Így van, ezt II. Erzsébet megkoronázására alkották meg, ez a koronázó csirke vagy coronation chicken. Szintén nagyon finom, ez egy inkább indiai beütésű krém csirkedarabokkal, van benne szerintem a mangótól elkezdve a curry poron keresztül a mazsoláig minden. Nagyon finom, nekem bevallom, nem a kedvencem a mazsola miatt, de itt Angliában egyébként majdnem mindenbe tesznek mazsolát, úgyhogy ezt nehéz kikerülni.

Egyébként van kedvenced? Mert azt írtad egyébként, hogy nem vagy igazán szendvicses, de ugye majd erről is beszélünk majd a későbbiekben. De nem véletlen foglalkozol az angol kultúrával, mert ugye Angliában élsz, hogy mondjuk ilyen szempontból, az étkezés szempontjából vannak olyan szokások, amiket átvettél? tehát mondjuk jellemző, tehát azáltal, hogy a szendvics ilyen híres, hogy a hideg étkezés nem annyira ritka a mindennapokban?

Nem, nem ritka, nagyon sokan ugye ebédre csak egy szendvicset esznek és inkább meghagyják a főétkezést estére. Ez ugye nálunk már kezd átalakulni és ugye az egészséges életmód szempontjából inkább az ebédre fókuszálunk és este már csak könnyebb ételeket fogyasztunk. Itt még sajnos nem teljesen változott ez meg. Ami engem illett, én nem álltam rá a szendvics fogyasztásra, néha előfordul, hogy én is csak egy szendvicset eszem ebédre, de nagyon ritka. Viszont más tekintetben átálltam én is angol dolgokra, például az egyik, ami szintén szendvicsnek fogható föl és az egyik kedvencem lett, az az ún, bacon butty, ami gyakorlatilag egy megvajazott zsömlébe van belerakva lesütött bacon és ezt vagy ketchuppal vagy az ún barna szósszal, azaz HP szósszal szokták fogyasztani és ez mondjuk kifejezetten egy reggeli étel, egy bögre teával nagyon finom tud lenni. És azért szeretem, mert ez egy úgymond meleg szendvics, nem a nálunk klasszikus értelembe vett melegszendvics, hanem melegen van tálalva.

Az ember ilyenkor elkezd gondolkodni, hogy szendvics és szendvics között is van különbség, és eszünkbe jutnak ezek a régi, 80-as évekbeli magyarországi házibulik, amikor nem tudom, párizsit raktunk rá és piros arannyal vagy gulyáskrémmel esetleg még egy kis szemet és szájat is kapott a szendvics. Hogy esetleg ilyet nem mutattál a kinti barátaidnak vagy ismerőseidnek, hogy na, egy magyar szendvics így néz ki.

De, meséltem róla igen, tehát arról, amit azt hiszem most már úgy hívnánk, hogy retro szendvics, ez nekem még mindig a szívem csücske. Tehát emlékszem, hogy nálunk születésnapokon, meg szilveszterkor ugye mindig bagett szeletet vágtunk, vagy azt hiszem, hogy létezett olyan, hogy zsúrkenyér, és akkor ugye arra szalámi, főtt tojás szelet, annak a közepébe ugye a piros aranyat nyomtuk és kovászos uborka szelet, esetleg egy pici reszelt sajt. Úgy gondolom, hogy minden országban vannak ilyen jellegzetes vagy jellemző szendvics formák, nálunk ez, itt, Angliában meg sok más.

Még a péksüteményekre vonatkozóan is néhány érdekességet írtál, és engem ez a croissant-os verzió egészen meglepett, hogy ez mi is?

Igen, tehát Amerikából indult el, ez egy újabb variáció mondjuk talán így, ugye, amit crollnak neveznek, ami a croissant és a roll, tehát a zsömlének a keveréke.

Arra is kitértél ugye, hogy ma már akár automatából is veszünk előrecsomagolt szendvicset, abban semmi csodálatos nincsen. Ugye, minden, ami előre készített volt mondjuk ötven, nyolcvan, száz évvel, az mindig feltűnést keltett, hogy de minek kell azt előre megcsinálni.

Ez így van és annakidején, amikor ugye 1980-ban a Marks and Spencer előrukkolt az első előrecsomagolt szendviccsel, akkor mindenki azt hitte, hogy bolondságot csinálnak. Aztán kiderült, hogy nem. Tehát iszonyú nagy sikere lett az előrecsomagolt szendvicsnek, olyannyira, hogy ez ma már hatalmas biznisszé nőtte ki magát. Csak az Egyesült Királyságban 8 billió fontos bizniszről beszélünk, ez elképesztő összeg. És csak annyi érdekességet említenék meg, hogy az 2850-es években felmérték, hogy Londonban 436 ezer szendvicset adtak el egy év alatt, ma csak a Sainsbury’s, ami ugye az egyik szupermarket lánc itt, az Egyesült Királyságban és a szendvics biznisznek csupán csak a 4 százalékét teszi ki, ezt pár óra alatt eladja.

A blogodnak a neve az, hogy England’s Puzzle, ugye most már te több éve kint élsz, ebben a megközelítésben miben más, miben több, miben kevesebb az, hogy az hogy angol és nem brit?

A brit az inkább egy politikai kifejezés, ha úgy tetszik, míg mondjuk az angol, a skót, a walesi, az ír pedig nemzettség. És ugye Nagy-Britannia és az Egyesült Királyság is ezekből az országokból áll össze. Mivel én elsősorban Angliában élek és utazom, ezért az angol kultúrát veszem górcső alá. Na most itt lehet vitatkozni, hogy most angol kultúráról, brit kultúráról beszélek. Hol ez, hol az. Nagyon nehéz, vannak átmenetek, figyelni kell arra, hogy az ember mikor mit használ. De mondom, mivel én Angliában élek, ezért inkább az Anglia szóra hagyatkoztam a blog névválasztáskor.

Ráadásul te ugye nagyon sokat utazol, meg hát utaztatsz is az Egyesült Királyság területén. Ilyenkor te mennyire foglalkozol magával az angol kultúrával? Tehát van egy ilyen felkészülési rész, abból te mennyit tudsz átadni, mennyi ebből a turizmus, a gasztronómia, a történelem? Tehát gondolom, az által, hogy tanítasz, te magad is folyamatosan tanulsz.

Így van, én nagyon szeretem beleásni magam mindenbe és mindennek a történetét kutatni. Most hogy építészetről, kultúráról étkezésről van szó, teljesen mindegy, és ha bárhová is viszek vendégeket, mindig feltérképezem a dolgokat. Szeretem a lehető legtöbbet átadni az érdekességekre fókuszálva főleg.

És mi az, ami téged megfogott? Amikor megérkeztél, meg hát ugye ennyi idő után van összehasonlítási alapod, tehát volt egyfajta mesebeli Anglia elképzelésed, tehát ez viktoriánus, teázós, amiről eddig beszélgettünk, és ahhoz képest volt valami ami, hogy te jó isten, ez nem is úgy van érzés, vagy nyitottan odamentél és nézzük meg, milyen ez az Anglia, milyen ez az Egyesült Királyság, és a jelenlegi működő kultúra, ami nyilván a múltból is táplálkozik, az az ami hozzád közel áll?

Igen, volt egy elképzelésem, emlékszem, hogy a gyerekkoromban a régi Sherlock Holmes filmeken nőttem föl, és az akkor már teljesen rabul ejtett, és később aztán főleg a Poirot filmek, Csengetett, M’Lord? stb És előtte is, mielőtt én átköltöztem ide, jártam többször is Angliában, de nyilván amióta itt élek, azóta jutok el olyan helyekre, ahova azelőtt nem és azt kell, hogy mondjam, hogy semmilyen különbséget nem tapasztalok, tehát igen, megvan ez a mesebeli hangulat, ez egészen hihetetlen, de pláne vidéken érzi ezt az ember. Nyilván ma már egy angol falu ma már bizonyos modern elemeket tartalmaz, de ugyanaz a hangulat még megvan. Csak most már nyilván itt is le van betonozva az út, stb. De a hangulat maga megvan, a tradíciók megvannak, úgyhogy ez teljesen él a mai napig.

Tehát ugye fotókat is lehet látni az oldaladon és ezeket te készítetted, és néhányról tényleg azt gondolná az ember, hogy oké, képeslap. Ezek a cuki kis házikók, tehát amilyeneket romantikus filmekben lát az ember, de akkor megnyugtattál, hogy de, van ilyen.

Ó, hogyne, bár a II. világháborúban nagyon sok város bombáztak és nagyon sok város kárt szenvedett, de azért főleg a vidék, teljesen megmaradt és sikerült megőrizni. És ugye itt még egy dolgot meg kell említeni, hogy Hódító Vilmos óta, tehát 1066 óta ide idegen erő nem tette be a lábát. és azért ez nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy meg tudják őrizni a kultúrájukat, az építészetüket, ezeket a teljesen mesebeli falvakat.

Petz Gizella, az England’s Puzzle bloggere volt a vendégem az elmúlt percekben, és többek között az angol kultúráról és egyáltalán a szendvics történetéről beszélgettünk. Köszönöm szépen, hogy mindezeket elmondtad!

Én köszönöm a lehetőséget.

 

~

 

Ha szeretnéd fölfedezni Angliát autós idegenvezetéssel, jelentkezz bátran! Részletek itt.