Hidd el nekem, ifjú barátom, semmi, de semmi az ég világon nem jobb a csónakázásnál.

Mondta a Vízipatkány a Vakondnak a Szél lengeti a fűzfákat c. klasszikus gyermekmeséjében. Ez a mese kevésbé ismert Magyarországon, és milyen kár, hiszen a Vakond, a Vízipatkány, a Béka és a Borz kedves története a Temze partjához varázsol el és részesei lehetünk kalandos történeteiknek. Az angoloknál ez az egyik legkedvesebb és legnépszerűbb mese a mai napig. A skót szerző, Kenneth Grahame öt éves volt, amikor elvesztette édesanyját és a Berkshire megyei Cookham Dean-be költözött testvéreivel. Nagybátyja hamar bevezette őket a Temze mesés világába, ami az ihletett adta a meséhez később Kenneth Grahame-nek.

S hogy miért fontos ez?

Nemcsak azért, mert egy utcára lakom a Temzétől és mert akárhányszor a folyó partján sétálok, mindig a mese jut az eszembe a vízre hajló fűzfákról, hanem azért is, mert amikor két hete először csónakáztam a Temzén, úgy éreztem magam, mint a Vakond a mesében, amikor életében először csónakázott. Izgatott voltam és kíváncsi, csakúgy, mint a Vakond. 🙂 A Temzéről sokaknak London ugrik be kapásból, de nekem a Temze a vidéki Angliát jelenti. Azt a vidéket, amiről Kenneth Grahame írt a mesében.

Hajókázás a vidéki Temzén

Kollégáim hajókázást szerveztek amolyan csapatépítés jelleggel és én már attól boldog voltam, hogy egy olyan helyre eljutottam, mint az Oakley Court. Valószínűleg simán be lehetne hajtani az épülethez, hiszen egy hotel és étterem, de biztos ti is voltatok már úgy, hogy úgy éreztétek, „á, ez biztos csak a vendégeknek szabad” és végül nem mentetek be valahová. Na de, most „legálisan” léphettem be az udvarház területére, ahonnan hajónk indult.
Az Oakley Court egy udvarház, amely viktoriánus gótikus stílusban épült 1859-ben a Temze partján. Úgy tartják, hogy a II. Világháború idején a francia ellenállás központja itt volt és Charles de Gaulle gyakran megfordult itt. Később az épületben több filmet is forgattak, talán a leghíresebb a Rocky Horror Picture Show, ami egy hetvenes évekbeli horror-komédia-musical. Bill szerint zseniális alkotás, hát nem tudom… Nekem már a két perces trailer is sok(k) volt… Na de az épület lenyűgöző a sok vízköpővel, szoborral, tornyokkal, íves, mérműves ablakokkal. Egy dolgot bántam, hogy a fű nem volt zöld, de hát ahogyan Axel Foley (Eddie Murphy) mondja a Beverly Hills-i zsaruban, „meg kell szokni hogy néha pofoz az élet”. 🙂

Valami nagyon angol…

Ahogy az épület mögé értem, a csíkos nyugágyak, a gyep és a Temze látványa tipikus angol érzést keltett, a hajóról már nem is beszélve. Igaz, a hajó egy 1960-ban gyártott holland yacht, de nem számít. Hajónkat Fringillá-nak hívták, ami egy pintyféle madár neve. Beszálltunk mindannyian és felfelé indultunk a Temzén, mivel az állítólag festőibb, mint lefelé, Windsor felé. Nagyon vártam már a hajókázást, hiszen ilyenkor más szemszögből lát az ember mindent: otthon is más a Duna közepéről látni a parlamentet és a várat, mint a rakpartokról. Arról nem is beszélve, hogy a Temzéről olyan helyek és házak válnak láthatóvá, amelyek a partról nehezen vagy sehogy.

Nemcsak a természet, a fűzfák, a nádas, az élővilág (kócsag, kormorán, vadkacsa, nyári lúd stb) varázsolt el, hanem a folyóparti házak is. Hangulatosabbnál hangulatosabb házak sorakoztak a parton és elképzelni nem tudtam, hogy lehet ennyi pénzük egyeseknek, míg nem a 22 éves kormányosunk fel nem világosított, hogy többnyire híres és nagyon gazdag emberek lakják ezeket az mesébe illő házakat.

Izgatottan vártam, hogy átkeljünk a zsilipeken; első zsilipünk a Bray Lock volt, mely egy viszonylag kis és keskeny zsilipnek számít és nem is túl mély. Gyorsan át is jutottunk rajta, és tovább hajóztunk Maidenhead felé.

Úton Cliveden felé

Az úton számtalan kis szigetecskét láttunk, amit az angol „eyot”-nak vagy „aits”-nak hívja, ami kifejezetten a Temzében lévő szigetet jelenti. Az „ey” végződés sok Temze parti település nevében is megtalálható: Putney, Henley stb. Ezek a szigetek többnyire természetes módon jöttek létre, de vannak olyanok is, amelyeket mesterségesen hoztak létre. Az 1666-os Nagy londoni tűzvész után berkshire-i követ szállítottak uszályokon fel Londonba az újjáépítéshez, visszafelé pedig rengeteg törmeléket hoztak vissza, amit a szigetekre öntöttek. Később, a 19. században, amikor a metrót és a csatornarendszert építették Londonban, a kivájt törmeléktől a London közelében lévő szigeteken szabadultak meg. A szigeteken két tevékenységet űztek: kosárkötő füzet gyűjtöttek illetve angolnát fogtak angolnacsapdákkal. Néhány szigetet még ma is laknak, de többségük mára lakatlan és védett természeti terület. Persze néhány sziget érdekesebb és több jelentőséggel bír, de az egy másik történet…

A Temze hídjai

Utunk során áthajóztunk Isambard Kingdom Brunel 1839-ben épült vasúti téglahídja, a Sounding Arch alatt, amiről mindenki azt hitte, hogy az alacsony ív miatt össze fog dőlni, aztán tessék, még ma is áll. Hiába na, Brunel zseniális volt. S hogy miért Sounding Arch a neve? Azért, mert ha az ember a híd alatt mond valamit, visszhangzik. Kipróbáltuk, valóban így van: farkasüvöltésünk ragyogóan visszhangzott. 🙂

Áthaladtunk a Maidenhead Bridge alatt is, ami egy György korabeli híd és fontos szerepet játszott a kocsiforgalom idején, majd végül eljutottunk a Boulter’s Lock-hoz, ahol számtalanszor néztem már végig a partról, hogyan kelnek át rajta a hajók. Kormányosunk figyelmeztetett, hogy ha lehet, ide ne essek bele, mert ez a zsilip igen csak mély. Ez a zsilip sokkal nagyobb, mint a Bray-ben lévő: sokkal tovább tartott átkelni rajta és összesen hat hajó-csónak fért be.

Ezután következett utunk legjobb része, ugyanis úgy tíz percnyire a zsilip után, a folyón láthatóvá válik Cliveden, egy grandiózus, angol udvarház, ahol egyébként Meghan Markle szállt meg az esküvője előtti éjszakán. A nap is kisütött a kedvemért, és nem bírtam ki, hogy ne másszak ki a hajó orrába. A fekete felhők és a napsütés remek kontrasztot teremtett és Cliveden előkelően tündökölt a fák között. Ekkor eszembe jutott, amit Stanely Spencer, az angol festő mondott:

Nem lehet a folyó mentén Cliveden Reach-nél sétálni és nem hinni Istenben.

Úgy gondolom, a Cookham-ben élő festő fején találta a szöget, a látvány lenyűgöző volt. Elhaladtunk a Spring Cottage előtt is, amelyet 1813-ban építettek Orkney grófnőnek és ma luxus villa (ha nem hiszed, kattints ide, az ember elájul, micsoda minőség) és ahol Viktória királynő is megszállt annak idején, mi több, látogatására még külön lépcsőt is építettek.

Kedvemet az sem szegte, hogy ekkor hirtelen szakadni kezdett az eső és be kellett húzni a tetőt. Arra gondoltam, vajon hányan mondhatják el magukról, hogy hajókáztak a Temzén szakadó esőben és napsütésben is? 🙂 A Cookham-zsilip előtt fordultunk vissza és hajóztunk vissza az Oakley Court-hoz. Visszafelé igyekeztem magamba szívni a táj és a folyó szépségét, megfigyelni a madarakat és csak élvezni a hajókázást.

Néhány adat a Temzéről:

• A Temze Anglia leghosszabb folyója 346 km-ével, és második leghosszabb folyó az Egyesült Királyságban a Severn folyó után.
• Érdekes, hogy a Temze nem igazán mély folyó, indulásunk pontjánál csupán 1-1,5 méter, a hajó propellere fel is vert néhány kavicsot.
• Összesen 45 zsilip található a Temzén.
• Hivatalosan 80 szigetet említenek, de alapos kutatás alapján 190 sziget van a Temzén.

~

Úgy gondolom, a Temzén hajókázni (különösen egy ilyen stílusú hajóban), piknikezni és szendvicseket fogyasztani és eltölteni egy napot nagyon angol dolog. Nem csodálom, hogy annyi angol hajókázik a Temzén és más folyókon, ki csónakkal, ki yachttal, ki bárkával. Jó látni, hogy a hagyomány él és sokan szállnak vízre, ahogyan a Vízipatkány és a Vakond is tették.