Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy az angol humor különleges és az angolok hóbortosak. Benny Hill, Monthy Python repülő cirkusza, Mr Bean, Csengetett, Mylord? És még sorolhatnám. Ennek fényében talán nem meglepő, hogy bizony az angol arisztokrácia is bővelkedik különös és hóbortos figurákban.

Lord Berners nevét már olvastam korábban különböző könyvekben, ám amikor áprilisban ellátogattunk az általa épített műromba és a városba, ahol élt, úgy éreztem, muszáj többet megtudnom erről a bogaras alakról és egy egész cikket szentelnem neki.

Lord Berners fő műve és ami miatt talán ismerősen cseng a neve, az az általa építtetett műrom. Már eleve az bolondságnak tűnik, hogy valaki egy domb tetejére mókából egy műromot építtessen, mondván, „ordít erről a helyről, hogy egy műrom kell ide”. „A műrom lényege az, hogy teljesen értelmetlen” – mondta. Mivel volt pénze, megtehette. A helyiek először ellenezték a báró tervét, aztán megkedvelték és büszkén mutogatták a helyi látványosságot. Berners tudta, hogy barátja, Lord Wellesley utálta a gótikus stílust, ezért hogy bosszantsa, gótikus stílusban rendelte meg. Wellesley fittyet hányt Berners kérésére és klasszikus stílusban kezdte el építeni, ám Berners az utolsó 10 méter építése előtt hazatért és követelte, hogy gótikus stílusban fejezzék be. A műrom végül 1935-ben épült föl a nála 28 évvel fiatalabb társának, Heber-Percy születésnapi ajándékaként egészen eklektikus stílusban. Lord Berners egy táblát is kitett a műromra, melyen ez állt:

Aki itt öngyilkosságot akar elkövetni, az a saját felelősségére tegye!

 

 

Lord Berners hóbortossága elég korán megmutatkozott: még gyerek volt, amikor azt hallotta, hogy a kutyát meg lehet tanítani úszni úgy, hogy az ember bedobja a vízbe. Lord Berners gondolt egyet, és kidobta anyja kutyáját az ablakon, hogy akkor bizonyára repülni is meg lehet tanítani ezzel a módszerrel. De ne higgyük azt, hogy az ifjú Lord Berners kegyetlen volt és tehetségtelen. Ellenkezőleg. A kis Lord Berners jó zenei érzékkel volt megáldva, később számos balettet írt és barátja, Sztravinszkij szerint Berners a kor legnagyszerűbb brit zeneszerzője volt. Hoppá!

Szóval adott egy kreativitással, zenei érzékkel és humorral megáldott férfi, aki szülei halála után nagy vagyont és az akkor Berkshire megyében található Faringdon Házat örökölt. Anyagi gondjai nem voltak tehát, nyugodtan élhette a bohém, angol arisztokrata életét. 1932-ben ismerkedett meg a nála 28 évvel fiatalabb szerelmével, Robert Heber-Percy-vel, aki élete végéig társa maradt, habár a Heber-Percy feleségül vett egy 21 éves lányt, akitől gyermeke született.

Berners zenét szerzett, verseket és színdarabokat írt és olykor festett. Amikor barátja lováról portrét akart festeni, akkor nem ő ment a lóhoz, hanem behozatta a lovat a nappalijába és ott festette meg. Nem, ez nem vicc! Ezen kívül előszeretettel festette be a galambjait mindenféle színre, whipetjei pedig gyémántokkal díszített nyakörveket hordtak.

 

 

A báró gyakran adott vacsorát a londoni Half Moon Street-en lévő házában, ami pár percre volt taxival a West End színházaitól és a vidéki birtokán is. Mondanom sem kell, hogy előszeretettel tréfálta meg vendégeit. Szabadtéri vacsorákon gyakran tett úgy, mint akit darázs csípett meg, sokkolván ezzel a hölgyeket.

Gyakran ugratta London krémjének ismert, előkelő tagjait is. Egy alkalommal például az utolsó pillanatban meghívót küldött a sznob Sybil Colefax-nek azzal a szöveggel, hogy a P o W (Prince of Wales) is jelen lesz a vacsorán. Abban az időben a londoni felső tízezer minden tagja élt, s halt azért, hogy királyi felséggel vacsorázhasson. Sibyl kapát kaszát eldobott, és elment a vacsorára. Ám csalódottan konstatálta, hogy a P o W a worcester-i polgármester volt (Provost of Worcester), Berners pedig jót kuncogott a bajusza alatt. Egy másik alkalommal Berners malacfej maszkkal a fején vezetett körbe a birtokán, hogy ezzel riogassa a helyieket.

 

Azt hiszem, már ez is sok(k) Lord Berners életéről, ám van itt még valami, ami igen csak meglepett, amikor Faringdon városában sétálva megpillantottam a mélybúvár szobrot a piactéren. Mi ez itt? És miért van itt? Fogalmam sem volt, pedig gondolhattam volna, hogy Bernersnek ehhez is köze van.

 

Nos, Bernersnek nemcsak Szravinszkij, hanem Salvador Dalí is a barátja volt, aki 1936-ban a Szürrealista művészeti kiállítás megnyitójára készült Londonban. Berners azt találta ki, hogy Dalí nyissa meg a kiállítást mélytengeri búvárruhában, mert milyen poén lenne már. A telefonon a ruhakölcsönző azt kérdezte Bernerstől:
„Milyen mélyre óhajt merülni, Mr Dalí?” Mire Berners válasza a következő volt:
„A tudatalatti mélységéig.”
„Ebben az esetben, különleges sisakra van szükség.” – vágta rá a kölcsönző. Berners kikölcsönzött tehát egy mélytengeri búvárruhát és az hagyján, hogy Dalí és Berners a Faringdon Ház kertjében található tóban gyakoroltak, ahol Dalí majdnem megfulladt, Dalí megjelent a város kellős közepén teljes felszerelésben, majd a kiállítás megnyitóján, ahol azonban meg kellett szabadítani jelmezétől, mivel fuldokolni kezdett.

~

Hogy Berners őrült volt-e vagy csak szimplán bogaras, mindenki döntse el maga. Egy biztos: ékes színfoltja volt nemcsak Faringdon városának, hanem London elitjének is. Ahogy a városban sétáltam, minden Bernersről szólt: a színes galambok az ablakokban, a vicces feliratok a házakon, a búvár szobor. Berners biztosan örülne, ha látná, hogy a város tovább őrzi szellemiségét.