– Figyeljen rám, édes fiam! A tea, egy növény, amit megszárítanak. Úgy lehet életre kelteni, hogy beletesszük egy kis forró vízbe. Mondom, forró vízbe. Ahol megfordulok ebben az országban, mindenhol odavágnak elém egy langyos löttyöt, és a csésze mellé tesznek egy teafiltert. És engem ezzel sajnálatos módon arra kényszerítenek, hogy beletunkoljam a langy meleg pisibe és aztán várjak, hogy egy kicsit megszínezze a folyadékot. Az én koromban erre már nincs időm.

Mondja Maggie Smith a Keleti nyugalom – a második legjobb Marigold Hotel c. filmben és azt hiszem, a gondolat és a karaktere tökéletesen tükrözi az angolok teához való hozzáállását. Például amikor egy csapatépítésen voltam Bristolban, a reggelinél az egyik angol kollégám pont a víz hőmérsékletére panaszkodott és sajnálta, hogy nem tudott egy jó csésze teát inni. Másnap elküldtem neki a fent említett jelenet linkjét és azonnal azzal jött vissza, hogy „Ez az! Erről van szó!“ (Hadd jegyezzem meg, hogy bár a magyar szinkron mindig csodálatos, ennél a jelenetnél a magyar verzió nem adja vissza azt az angolságot, udvarias felháborodottságot és szarkazmust, amit Maggie Smith alakításában láthatunk.)

A teáról rengeteg cikket írtak már, de szokásomhoz híven, igyekeztem olyan dolgokat összeszedni, amelyek érdekesek lehetnek. Ígérem, fogsz olyat olvasni a teáról és a teázásról, ami meg fog lepni!

A csésze tea nemcsak a britek egyik kulturális jelképe, a „jó csésze tea“ már gyakorlatilag egy intézmény. Gondolnád például, hogy Churchill úgy vélte, a II. világháború alatt a teázásnak köszönhetően tudták fenntartani a morált, mi több, ez segített legyőzni Németországot? Az ország összes teakészletét egyébként lefoglalta a kormány 1940-ben és jegyre adták: 2 uncia fejenként volt a heti adag. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a teáról, amely a 17. században a legdrágább ital volt, ám a 20. századra a legolcsóbb itallá vált, rengeteg más érdekességet is tudunk.

A tea útja Angliába

A teát a hollandok és a portugálok kezdték el behozni Európába az 1610-es években, de Angliába csak 1657-ben jutott el az első szállítmány. (Érdekes, hogy a kávé az olaszokon keresztül jutott el Európába és a hollandok kezdték el behozni, a kakaót pedig a spanyolok.) A britek csak az 1660-as években kezdték el maguk is importálni a terméket a Kelet Indiai Társaságon keresztül, tehát nem ők voltak az elsők, viszont később a nemzetük összeforrt a teával. A hajók 12-16 hónap alatt értek vissza a szigetországba.

Teát kávéházakban lehetett fogyasztani, ami meglepőnek tűnhet, viszont azon egyszerű magyarázata van, hogy a kávé hamarabb terjedt el Angliában és Európában is, és kávéházak már léteztek. Az első kávéház Angliában 1650-ben nyílt, Oxfordban. Ezekbe a kávéházakba férfiak jártak megvitatni a politikai és gazdasági helyzetet, miközben kávét, teát, kakaót, bort vagy brandyt szürcsöltek. 1675-re gombamód elszaporodtak a kávéházak és állítólag számuk elérte a 3 ezret.

Érdekes módon a teát kezdetben lefőzve, folyékony állapotában adóztatták meg. Minden reggel lefőztek egy adagot, az ellenőr szépen kijött és mindent lemért, majd a kávéház újra és újra felforralta a teát napközben. 1689-ben módosították a rendeletet és a teát már teafű állapotában adóztatták. A kávéházak felismerték a száraz teafű értékesítésben rejlő lehetőségeket, és elkezdtek teafüvet árulni, amelyet elsősorban nők vettek, hiszen ők is szerették volna élvezni az italt, ám ők nem járhattak kávéházakba, csak otthon volt alkalmuk lefőzni. A szokás, hogy nők átugranak egymáshoz teázni, ekkor alakult ki. A teafogyasztást orvosok is javasolták fejfájásra, fáradékonyságra és a jobb koncentráció érdekében.

A teázás drága mulatság volt, a 17. század végén még mindig csak a leggazdagabbak és a királyi udvar engedhette meg magának. A királyi udvarban állítólag II. Károly spanyol felesége, Braganca Katalin hatására vált népszerűvé a teázás. 1784-ben csökkentették a tea adóját 119 százalékról 12.5 százalékra, ami hatalmas kedvezmény volt és elősegítette, hogy a tea szélesebb rétegben elterjedjen, továbbá növelte az importot. Érdekes, hogy az adócsökkentés előtt 5 millió fontnyi teát importáltak legálisan, de 7 millió fontnyi teát csempésztek az országba. Mindenesetre az adócsökkentés után a tea többekhez eljutott, ami állítólag megmentette az országot a gin-őrülettől és a részegeskedésből származó bűncselekményektől, betegségektől. A teázás olyan divatossá vált, hogy egyes családok átépíttették vidéki udvarházukat és külön teaszobát alakítottak ki, továbbá megjelentek a kerti teapavilonok, teaházak.

Az első tea boltosok és keresekedők

Az első boltot, amely teát árult Thomas Twining nyitotta meg 1717-ben Londonban. Twinings a teakeverékeiről vált híressé, mint például az Earl Grey, amelyet először a Jacksons of Piccadilly nevű teaház állított elő. A teát II. Earl Greyről nevezték el, aki Nagy Britannia miniszterelnöke volt 1830-34 között. Jellegzetes ízét a bergamottolajnak köszönheti. Twining dobta a piacra az ún. English Breakfast teát is, ám csak 1933. A „Londoni köd” egy Earl Grey teából készült ital, amelyhez gőzölt tejet és vaníliaszirupot adnak.

Később újabb kereskedők jelentek meg a piacon:

• Hornimans Tea, amelyet érdekes módon az Isle of Wight-on alapítottak 1826-ban és amely 1891-re a világ legnagyobb teakereskedő cégévé vált és amely Friedrich Nietzsche kedvenc teája volt,
• Mazawatte Tea
• Lipton, amely a teakeverékeiről volt híres. Thomas Lipton jellegzetes szlogenje volt: „A megfelelő tea, amely illik városának vízéhez.“ A híres Yellow Label-t 1890-ben fejlesztették ki, és érdekes módon ma már nem árulják az Egyesült Királyságban, de a kontinensen igen.
• Brooke Bond, egy lancashire-i cég, amely a híres PG Tips márkát dobta a piacra 1930-ban.
• Typhoo, egy birminghami cég 1903-ból.

Délutáni tea

A délutáni tea minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a teázás még inkább elterjedt és kedvelt szertartás lett. A délutáni teázást az 1840-es években találták ki, amikor is Viktória királynő barátnője, Anna Maria Russel, Bedford hercegnője nehezen viselte azt, hogy az étkezési szokásokat megváltoztatták és a vacsorát délután 4 és 5 közöttről este fél nyolcra tolták ki hivatalosan. Ő bizony megéhezett az ebéd és a vacsora között és szerette volna éhségét valamivel csillapítani. Rájött, hogy szendvicsekkel, süteménnyel és teával könnyebb kihúzni a vacsoráig, és eme felfedezését örömmel osztotta meg barátaival, akiket áthívott teára.

A délutáni teázás annyira szertartássá vált, hogy az 1870-es évektől erre az eseményre külön ruhát terveztek, könnyű esésű anyagokból készült, hogy megkönnyítse a mozgást, de amit nyugodt szívvel lehetett viselni barátok és családtagok előtt. A gazdagok otthon teáztak, a közép- és alsó osztály pedig teázókban.

Teázók

Felmerülhet a kérdés, hogyan jöttek létre a jellegzetes angol teázók (tea room). Az ember ezek után azt gondolná, hogy a kávéházakból fejlődött ki, de nem így volt. A 19. század végén egy pékség, az Aerated Bread Company (ABC) Fenchurch street-i üzletében a boltvezető hölgy ingyen teát és rágcsálnivalót kezdett el osztogatni a visszatérő vásárlóknak, ami olyan sikeres volt, hogy a hölgyben fölmerült, hogy olyan üzletet nyissanak, ahol kizárólag ezen termékeket árulják. Nos, a vezetőség hit az ötletben és hamarosan már 50 teázójuk volt. A koncepció olyan sikeres volt, hogy áruházak és hotelek is átvették az ötletet. Ez újfent azért volt fontos, mert a nők, akiknek ekkor még mindig alig volt lehetőségük, hogy nyilvános helyen találkozzanak egymással, alkalmuk nyílt megjelenni.

A teacsésze és kellékek

Az első angol teáskannákat ezüstből készítették 1670 körül, de a porcelán hamar elterjedt és az arisztokrácia státuszszimbólumává vált. Porcelán tálakat, amelyeknek ekkor még nem volt fülük, a fül az 1750-es években jelenik meg, először csak ballasztanyagként hoztak be a teaszállítmánnyal együtt a hajó fenéküregében, hogy egyensúlyban tartsa a hajót. Azonban hamar rájöttek, hogy az anyag elegáns, áttetsző, víz-és hőálló, hogy hamar olyan keresett cikk lett, hogy csak „fehér aranynak“ nevezték. Európában a fazekas műhelyek versenyt vívtak egymással, hogy ki tudja előbb előállítani ezt az anyagot, amelyet a kínaiak már évszázadokon keresztül gyártottak. Az ún. kemény porcelánt 1709-ben állították elő Németországban, Meissenben, Angliában pedig 1740-ben lágy porcelánt sikerült előállítani, melyet 1805-ben Josiah Spode csonthamu hozzáadásával tökéletesített. A leghíresebb angol porcelángyárak: Wedgewood (1759), Spode (1767), Minton (1793), Royal Doulton (1815).

Természetesen a teázás szertartásához nemcsak csészére volt szükség, hanem egyéb kellékekre is, így megindult a kiegészítők gyártása: teás kanna, tejes kancsó, cukortartó, kiskanalak, tálcák, sőt még bútorok is. Van azonban egy érdekes darab, ez pedig a kulccsal zárható teás doboz, ahol a ház úrnője tartotta a teát, hogy a szolgálók ne férhessenek hozzá.

A legbizarabb teázási kellék minden bizonnyal az ún teasmaid, amely egy elektromos vízforraló egybeépítve egy ébresztőórával. Az 1930-as években kezdték el gyártani teafüggőknek és olyan sikeres volt, hogy az 1970-es években bővítették a szerkezetet egy beépített rádióval.

Tea tejjel

A britek mindig szerették cukorral inni a teájukat, de tejet csak 1720 körül kezdtek hozzá adni. Meg fogsz lepődni! A tea tejjel való fogyasztása Franciaországból származik még a 17. századból és az angolok tőlük vették át a szokást. Érdekes módon a tendencia később megfordult: az angolok tejjel isszák a teát, a franciák nem.

Tea vagy tej először?

Na és akkor az elengedhetetlen kérdés, hogy vajon a teát vagy a tejet teszik bele előbb a csészébe. Számtalan cikket lehet erről is olvasni – én nemrégiben azt olvastam, hogy a királynő komornyikja szerint először a tej és utána a tea. Márpedig a királynő komornyikjának már csak elhihetjük, ő biztos tudja! Ez kicsit olyan, mint a tyúk meg a tojás kérdésköre, amíg ember él a földön, mindig lesz mindkét elméletnek tábora. Ellenben van egy történészek által támogatott érvelés, amely számomra teljesen hihető, logikus és megállja a helyét. A porcelán megjelenése előtt agyagból készült tálakból, edényekből ittak, ami nehéz volt, nem tartotta a hőt. Éppen ezért,ezekbe a tálakba előbb a tejet öntötték bele először és csak utána a forró italt, hogy ne repedjen szét. Ezzel szemben az arisztokrácia, előbb a forró teát öntötte a porceláncsészébe, hiszen az tartotta a hőt, és csak eztán a tejet.

Teafilter

Vannak dolgok, amik annyira természetes részei az életünknek, hogy már bele sem gondolunk, hogyan és mikor jöttek létre. A teafilter is ilyen, amelyet egy véletlen illetve félreértelmezés során találtak ki. Történt ugyanis, hogy egy New York-i teakereskedő, Thomas Sullivan teakeverék mintákat adott a vásárlóinak tesztelésre, amit kis selyem zacskókba csomagolt. A vevők félreértették és az egész zacskót leforrázták teakészítéskor, majd azt a visszajelzést adták Sullivannek, hogy a selyem túl finom anyag volt a művelethez, más anyaggal kéne helyettesíteni azt. Sullivan belelkesedett és kísérletezni kezdett, és gézből készített teafiltert, amely már alkalmas volt a tea leforrázására és áztatására. A teafilter csak 1935-ben jutott el Angliába, amikor Tetley alkalmazni kezdte a saját termékéhez. Érdekes módon 1968-ban a tea üzlet csupán 3 százaléka (!!) tette ki a filteres tea, 2000-ben ez 90 százalék volt. Teafilterből több formát találunk: négyzet, téglalap, kör és piramis. A piramist azért tartják jobbnak, mert több helye van a teakeveréknek benne forrázás és áztatás közben.

~

A fentiek alapján azt hiszem, már érthető, hogy az angolok miért oly’ büszkék a teájukra és a teázási szokásaikra. Valóban nem csak „egy csésze” teáról, annál sokkal többről van szó. Ha pedig valamit megtanultam ebben az országban akkor az, hogy a teához csakis lobogó forró vizet használunk. Úgy, ahogy Maggie Smith is elvárja…

Ha az ember azt hiszi, hogy a baloldali közlekedés, a konnektor, font és a két vízcsap az angolok furcsa jellemzői, akkor alulbecsülte őket. Folyamatosan futok bele furcsábbnál furcsább és megmosolyogni való, tipikus angol dolgokba, szokásokba. Gondoltam, megosztom eme listát.

Mielőtt azonban belevágnék, fontosnak tartom megjegyezni, hogy a lista semmi esetre sem kritika akar lenni és megbántani sem szándékoztam senkit. Ahogy már régebben írtam, senki és semmi nem jobb a másiknál, csupán csak más. Éppen ezek a furcsa dolgok teszik olyan klassz hellyé Angliát. Mondanom sem kell, mennyire érdekes lenne megtudni más nemzetektől, ők hogyan látnak minket. 🙂

Postaláda

Nincs. A bejárati ajtón van egy nyílás, azon dobják be. Az hagyján, hogy amikor az ember hazaér egy esős nap, kinyitja az ajtót és belép a sötét lakásba, jól összetapossa a leveleket, de amikor egyedül voltam itthon és a kavicsos udvaron lépteket hallottam közeledni, majd motoszkálást az ajtónál és azt hittem, valaki be akar jönni, majdnem összecsináltam magam ijedtemben és kaptam egy infarktust. Közben csak a postás dobta be a leveleket… A frászt hozza rám. Hogy lehet ezt megszokni…?

Tüsszentés

Teljesen alapvető emberi és fizikai „szükséglet” vagy inkább jelenség a tüsszentés. Nem tehet róla senki, jön és kész. Ahhoz vagyok szokva, hogy ha valaki nálunk tüsszent, akkor jobb egészséget kívánok. Ha látom, hogy az illetőben bujkál a nátha, akkor együttérzéssel mondom, ha valaki otrombán tüsszent, vagy a többiekről tudomást sem véve terjeszti a bacikat, akkor talán összeráncolom a szemöldököm. Ha én tüsszentek, max az csúszik ki a számom, hogy „jaj”..De semmilyen lelkiismeret furdalásom nincs emiatt. Nos, az angolok, ha tüsszentenek, elnézést kérnek („excuse me”). Ezt nem is értem. Még ha szellentene az ember, azt mondom, oké, na de a tüsszentésre? Ezt nem fogom föl, na. 🙂

Gyalogos jelzőlámpa

Otthon bárhol is van az ember, Pesten vagy vidéken, ha át akar kelni az úton, akkor a közlekedési lámpa az út túloldalán van, szemben. Logikus, hiszen az ember előre néz, oda, ahová menni akar. Itt a lámpa és a gomb is oldalt van. Tény, hogy azon az oldalon, ahonnan az autók jönnek, na de akkor is. Miért kellett ezt oldalra tenni?! Ott áll az ember, bambul előre, én speciel nem nézek oldalra. Így többször előfordult, hogy nem vettem észre, hogy zöldre váltott a lámpa.

Zebra

Sok helyen nincs felfestve. Érdekelne, hogy vajon miért…?

Körforgalom

Az autópályán lévő körforgalmakban jelzőlámpák vannak, olyan hatalmasak. Ez számomra baromi furcsa volt kezdetben, mivel otthon nincsenek ilyen méretű körforgalmak. Otthon ha behajt az ember a körforgalomba, akkor nem kell indexelni, csak akkor, amikor kihajt. Itt akkor is kell, ha behajt az ember és addig fent kell hagyni az indexet, amíg ki nem megy és akkor értelem szerűen a másik irányba kell indexelni. Most, hogy már vezetek kint, már értem és elfogadom, de akkor is baromi furcsa.

Zár

Amióta élek, csak olyan zárral találkoztam, ami az óra járásával megegyező irányba nyílt. Itt nem így van. Fordított irányban működik ez is. Már két és fél éve itt élek, de még mindig összetévesztem.

Régi ablak

Kifelé nyílik. Talán ezzel mindent elmondtam. Hogy lehet így ablakot pucolni például? Állandóan szenvedni kell vele. Ráadásul úgy van megcsinálva, hogy nem lehet bukóra sem tenni őket. Ami a méretet illeti, rossz a felosztás. Teszem azt, ha menekülnöm kéne, nem bírnék kiugrani az ablakon, mert nem tudok akkora méretet kinyitni, hogy kiférjek rajta. Az egyik szárny nyitható csak, a másikat fixálják. Némiképp megnyugtatott a tény, hogy Bill is utálja az angol ablakokat. 🙂

Mérőóra

Nálunk a lakásban van, vagy maximum a folyosón. Itt a ház előtt a fal mellett közvetlen és olyan kis fa fedeles dobozban van, mint egy méh kaptár. Ezek szerint nem tartanak attól, hogy ismeretlenek hozzáférnek a mérőórához, és a vandalizmustól és a visszaélésektől sem félnek. Csak mi.

Fürdőszoba

Angliában ha a villanykapcsoló a fürdőszobán belül van, akkor az csak zsinóros lehet, amit meg kell húzni. (Ez a mai napig a WC lehúzóra emlékeztet.) Ha viszont kívül van, akkor sima villanykapcsolót helyeznek föl. Ez mindig megtréfál. Ugyanis ami nálunk a felkapcsolt állapot, az itt a lekapcsolt és fordítva. Emiatt hagytam már égve villanyt pár órára a fürdőszobában… Egyébként az, hogy nálunk a fürdőszobában van a mosógép, legalább olyan furcsa, mint nekünk az, hogy náluk meg a konyhában.

„Helló! Hogy vagy?”

Néhány évvel ezelőtt beszélgettem valakivel, aki hat évet élt Londonban. Az egyik pozitív dolog, ami neki nagyon bejött az angolok udvariassága volt. Kristály tisztán emlékszem, amikor azt ecsetelte, milyen fantasztikus, hogy az emberek mosolyogva köszönnek és még meg is kérdezik, hogy van. Hm… Azt hiszem, ez valami mást jelent… Tény, az angol kollégáim nekem is úgy köszönnek, hogy „Helló! Hogy vagy?”. Először (én is) azt hittem, hogy komolyan érdekli őket, hogy vagyok, de hamar leesett a húszfilléres és rájöttem, csak udvariasságból kérdezik és isten őrizz, hogy belekezdjek és vázoljam, éppen milyen napom van. Talán nem mindenki van ezzel így persze, mondjuk azok, akik közel állnak egymáshoz, biztosan nem.

Ölelés

Amikor az angolok találkoznak vagy örülnek valaminek, megölelik egymást. Alkalomadtán az egyik orcára puszit is adnak. Az ölelés pedig nem igazi ölelés, hanem egy enyhe előrehajlás a másik fél irányába, lehetőleg úgy, hogy a felsőtestek véletlenül se érjenek össze, az egyik kézzel megpaskolják a másik vállát és ennyi. Nem túl mély érzésekkel teli ölelés, de egy “jaj-de-jó-köszi-pá” ölelés. Ez furcsa, de ha belegondolunk az angolok híres távolságtartásába és hidegségébe, akkor minden teljesen rendben van.

Képeslapok

Sosem láttam annyi féle képeslapot, mint Angliában. Minden alkalomra létezik képeslapjuk: Születésnapra, születésre, keresztelőre, iskolába menésre, vizsgázásra, betegségre, évfordulóra, bocsánatra stb. És ami a legfontosabb: az angolok használják is őket. Úgy gondolom, ez megint csak az érzelmekkel van összefüggésben. Nem, nem mondanám, hogy nincsenek érzéseik, de, vannak, sőt szerintem az angol elég érzékeny nép, csak nehezen mutatják ki és zavarban vannak. Elég csak az Igazából szerelem c. filmre gondolni, amikor John (Martin Freeman) simán nyomogatja a dublőr lány (csak Judy) melleit, viszont megkukulva áll a lány ajtaja előtt és nem meri megcsókolni. Személy szerint újra fölfedeztem a képeslap küldés örömét. Már majdnem elfelejtettük, milyen érzés is lapot kapni; a csekkeken kívül mást nem is nagyon várunk a postaládánkba, mert e-képeslapokra és sms-ekre váltottunk. Pedig milyen izgalmas is lapot kapni…! Szóval lapot küldök szívesen alkalomra, de eszembe nem jutna képeslapot mellékelni karácsonyi vagy születésnap ajándékhoz. De az angoloknak eszébe jut.

Tea

A tea megoldás mindenre. Jó híred van, amit el akarsz újságolni? Akkor jön a kérdés: “Egy csésze tea?” Magad alatt vagy, mert rossz napod volt? “Egy csésze tea?” Zavarban vagy, mert belebotlasz az új főnöködbe a konyhában? “Egy csésze tea?” Zavarban vagy, mert az új párod szülei váratlanul betoppantak? “Egy csésze tea?” Esetleg másképp: “Teszek föl vizet.” 🙂

Ez az én listám volt. Mi van a tiéden?