Talán az már köztudomású, hogy a curry az Egyesült Királyság legkedveltebb étele. Mivel október 10-16. között van a Nemzeti Curry hét, arra gondoltam, időszerű górcső alá venni ezt az ételt.

Érdekelni kezdett, hogyan került Angliába. Persze az ember első gondolata, hogy az indiai gyarmatosításon keresztül jutott el a szigetországba, és ez így is van, de ennél sokkal többet tudunk a curryről.

Mi is a curry valójában és honnan származik?

Először is a curry több dolgot jelent – például én a curry szóval csak a fűszerkeverék értelmében találkoztam egészen addig, amíg Angliába nem költöztem. (A curry-port már a Nyugat találta ki a 18. században, amely egy fűszerkeverék.) Itt aztán hamar világossá vált, hogy a curry egy ételt (is) jelent, ráadásul több félét. Azt hiszem, ez majdnem olyan, mint nálunk a pörkölt, hiszen létezik marhapörkölt, csirkepaprikás, gombapörkölt, báránypörkölt, vaddisznópörkölt sőt még harcsapaprikás is, ugyanígy a curry is készülhet marhából, csirkéből, halból vagy egyszerűen csak zöldségekből. A curry hazájának az Indiai szubkontinenst tartják, amely magába foglalja Bangladest, Butánt, Indiát, a Maldív-szigeteket, Nepált, Pakisztánt és Srí Lankát.

Nem tudom, megmondható-e, hány féle curry létezik, hiszen a curry elkészítése függ a régió kulturális hagyományaitól, a vallási gyakorlattól és családi receptektől. Az mindenesetre elmondható, hogy a curry a legtöbb esetben tartalmaz koriandert, római köményt és kurkumát, a többi fűszer pedig tájegységektől függ. Egészen elképesztőnek találom, hogy a curryt készítik Banglandesben, Indiában, a Maldív-szigeteken, Nepálban, Pakisztánban, Srí Lankán, Burmában, Indonéziában, Malájziában, a Fülöp-szigeteken, Thaiföldön, Vietnámban, Kínában, Japánban, Koreában, Dél-Afrikában, Guyanában, Trinidad és Tobagoban, Jamaikában, a Bahamákon, Fijin és persze az Egyesült Királyságban. Ez összesen 22 ország és akkor még nem beszéltünk a tájegységenkénti variációkról.

Az út Angliába

Angliába a Kelet Indiai Társaságon keresztül jutott el a curry, jobban mondva azon férfiak által, akik hazatértek Indiából és magukkal kívánták hozni az Indiában megízlelt és megkedvelt ételt, így gyakran indiai szakácsot hoztak magukkal haza. Akik nem engedhették meg maguknak, hogy szakácsot tartsanak, londoni teaházakban fogyaszthatták a curryt, mivel már 1733-ban árulták a Norris Street kávéházban, a Haymarket-en. A 18. század végére, néhány londoni étterem specialitásává vált a curry és a rizs.

Az első indiai éttermet 1810-ben nyitotta meg Sake Dean Mahomed, melynek neve Hindoostane Coffe House volt a Mayfair-en. Mohamed nemcsak indiai ízeket, hanem indiai hangulatot is varázsolt a kávéházába, mi több, külön termet is biztosított a vízipipázóknak. A curry jótékony hatásának köszönhetően (segíti az emésztést, serkenti a vérkeringést) 1840-re egész elterjedt és kedvelt étel lett, ám az 1857-es szipolylázadás után értelemszerűen csökkent a népszerűsége.

Az indiai ételnek pártfogóra volt szüksége, és ez Viktória királynő volt, aki rajongott Indiáért. Utolsó éveiben szoros barátságba került indiai szolgálójával, Abdul Karimmal, akitől még többet tanult Indiáról. Az első modern kori indiai étterem, a „The Shafi” 1910-ben nyílt meg Londonban, majd 1926-ban a „Veeraswamy”, amely még ma is üzemel. Később az indiai, bengáli és pakisztáni bevándorlók által egyre jobban elterjedt az indiai konyha és ezzel a curry is. Ugyan a 2010-es évek elejétől a curry-házak népszerűsége csökken, az étel népszerűsége töretlen. Sokan otthon kezdték el főzni, mert rájöttek, mennyire egyszerű elkészíteni, ezen kívül egyre több általános étterem menüjére is felkerült a curry.

Egy iszonyatosan finom csirke tikka masala

Bár épp a múlt héten mondtam a blog jelentésben, hogy ki fogom iktatni a recepteket, mégis jöjjön egy recept, mert nem tudom nem megosztani, annyira jó. Ez pedig a Chicken Tikka Masala, melynek eredete nem világos és több verzió is létezik a kialakulásával kapcsolatban. Az első szerint egy bangladesi séf találta ki a 60-as és 70-es években, egy másik elmélet szerint egy Glasgow-ban élő pakisztáni séf készítette el először, mások szerint pedig egy pandzsáb ételről van szó. Nos, bármelyik is legyen, nagyon szeretem, és bár állítólag az elmúlt évben lecsúszott az első helyről (helyét a thai zöld curry vette át), továbbra is rendkívül népszerű.

A receptet, melyet megosztok, Lorraine Pascale műsorában láttam és azonnal kipróbáltam és azóta a magam ízlésére alakítottam. Meglátod, mennyire egyszerű friss alapanyagokból elkészíteni, és ahogyan Lorraine is mondta, ezek után soha többet nem akarsz majd üveges szószt venni a boltban.

HOZZÁVALÓK
2 személyre

500g csirkemell
3 ek paradicsompüré
2 kockacukor nagyságú friss gyömbér
5 szál újhagyma
1 csokor friss koriander
1 tk angol mustár
¼ ek kurkuma
¼ ek paprika
½ ek garam masala
½ ek curry por
1 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
só
bors
kevés olaj
egy kis darab vaj

A csirkemellet kockára vágom, megsózom, beborsozom, majd a forró olajba beledobok egy kis darab vajat (emiatt sül szép barnára a hús). A húst megpirítom, majd hozzá adom a fűszereket, tehát a paprikát, a kurkumát, a garam masalát és a curry port, majd jól elkeverem. Belereszelem a friss gyömbért és a fokhagymát. Ezután hozzáadom a paradicsompürét, elkeverem és kevés vízzel felöntöm. A lényeg az, hogy sűrű szószt kapjak. Ha szükséges, adok hozzá még vizet vagy paradicsompürét. Hagyom így rottyanni pár percig, majd hozzáadom az angol mustárt, a tejszínt, a karikára vágott újhagymát és az aprított koriandert. Rottyan megint egyet pár percig és kész is. Főtt rizzsel és paradicsom salsával (paradicsom, lila hagyma, koriander, só, bors, balzsamecet) tálalom.

Hm, azt hiszem megyek és csinálok egy curryt gyorsan…

Jó étvágyat!

Azt hiszem, Skóciáról mindenkinek a Loch Ness-i szörny, a whisky, a férfiak népviselete (szoknyája, a kilt) és a kastélyok – amelyekhez természetesen kísértet is tartozik – jut az eszébe. Utánanéztem: Skóciában kb 1200 kastély van, bár hozzá kell tennem, hogy valószínűleg több olyan épületet is kastélynak neveznek, amelyeket mi nem tartanánk annak. Egy szó, mint száz, ha az ember Skóciában jár, akkor muszáj legalább egy két kastélyba ellátogatnia, ha másért nem, hát az élmény kedvéért.

Így tettünk mi is; három kastélyba jutottunk el, melyeket ebben a posztban szeretnék röviden bemutatni. Igyekszem rövidre fogni (nehéz lesz) és hagyni, hogy inkább a képek beszéljenek önmagukért.

A skót stílus

Bevezetőül annyit, hogy a skót kastélyok stílusa igen különböző. Léteznek erődítményekre, várakra emlékeztető és reneszánsz és neogótikus stílusú kastélyok. A legelterjedtebb stílus Skóciában azonban az ún. Scots Baronial, amely ötvözi a középkori várak és a francia reneszánsz chateaux stílust. A Scots Baronial a viktoriánius korban, 1850-től volt kedvelt építészeti stílus. Ez amolyan „mesebeli Disney stílus”, amely akkor válik érthetővé, ha emlékeztetjük magunkat, hogy a romantika korában járunk, amikor is az emberek a múltat hívták elő. Jellemzőjük a bástya és borsszóró (süveg) alakú tornyok, lőrések, kapuművek, védőpártázat, oromfogak, oszlopos kocsibeállók, lépcsős oromzatok.

Glamis Kastély

Kattints a képre, hogy a galériát megnyisd!

Skóciai utunk először a Glamis kastélyba vezetett, amely azt hiszem, minden látogatót ámulatba ejt. Az épület reneszánsz és gótikus stílusú. Nekem ez a kastély tetszett a legjobban, annak ellenére is, hogy az épületben nem lehetett fotózni. Érdekes, 50 perces idegenvezetést kaptunk, amely igazán interaktív volt és sok, hasznos információt adott. Három dolgot emelnék ki:

1.
Királyi család

A kastély évszázadokon keresztül a Bowes-Lyon család, a Strathmore grófok tulajdona volt. 1900-ban itt született Elizabeth Bowes-Lyon, vagyis az anyakirálynő, II. Erzsébet királynő édesanyja. A királynő és testévere, Margit sok időt töltöttek a kastélyban. Látni a kis székecskéiket a hatalmas kandallók mellett, ahol annak idején a család társaságában ültek.

2.
Kísértetek

Kísértetekből a Glamis kastélynak állítólag 9 is van (!), és ezzel állítólag Skócia legkísértettebb kastélya. Szóval van itt egy ún Szürke Hölgy, aki olykor megjelenik a kápolnában egy széken ülve, éppen ezért a misén, amelyet a mai napig megtartanak a várban a falu lakosainak, mindig szabadon hagynak egyet a sarokban. Ki is volt ő? Lady Janet Douglas of Glamis, akinek a fivére V. Jakab király mostohapja volt. A király gyűlölte a mostohaapját, így amikor Lady Janet férje elhunyt, V. Jakab boszorkányság vádjával kivégeztette Lady Janet-et és a 16- éves fiát.

De itt van a kártyázó gróf, Bardie gróf, más néven Crawford grófja, aki a 15. században élt és szenvedélyes kártyás volt. Amikor egy nap a gróf egy szolga figyelmeztetése ellenére sem hagyta abba a játékot, azt mondta, ő bizony ítéletnapig játszik magával az ördöggel is, ha kell. Éjfélkor egy idegen jelent meg a kastélyban és csatlakozott a játékhoz. Állítólag a gróf azóta is egy titkos szobában kártyázik, ahonnan időről időre káromkodást és kockacsörgést hallani. A zaj állítólag annyira zavarta a kastély lakóit, hogy később befalazták azt.

De kísért még itt egy fekete, afrikai cselédfiú szelleme is, akivel csúnyán bántak 200 évvel ezelőtt és azóta a királynői lakosztály ajtaja melletti kővön ülve próbál elgáncsolni mindenkit, aki arra jár. Ezen kívül ott van még a nyelv nélküli asszony, aki a parkban rohangál, egy zöld hölgy, az akasztott komornyik, II Malcolm király szelleme és Duncan és Macbeth szelleme is. Mégis a leghíresebb a Glamis-i szörny, aki állítólag a család torzszülött gyermeke volt. A legenda szerint egy szobába zárva nőtt föl, mások szerint még a születése napján meghalt.

3.
Strathmore kék

Nagyon bírom az angolokban (na jó, ez esetben a britekben), hogy minden színt hívnak valahogy. Már olvashattál a blog Facebook oldalán a londoni taxi kunyhókról, melyek színét Buckingham Paradise zöldre festették, vagy a telefonfülke színénél csatahajó szürkét és Brunswick zöldet használtak, vagy hogy egy posztót a különleges kék színe miatt csak Lavenhami kéknek neveztek. Nos, a Strathmore család színe is kék volt, ezt nevezték Strathmore blue-nak, amely az Anyakirálynő (Queen Mother) kedvenc színe volt. Nem összetévesztendő a duck egg blue-val vagy a seaspray blue-al, amely árnyalatok szintén nagyon elterjedtek Nagy-Britanniában.

Balmoral kastély

A Balmorali kastélyról vagy Viktória királynő ugrik be, vagy pedig II: Erzsébet fejkendőben Land Rovert vezetve vagy corgikat sétáltatva. Nos, a birtokot Viktória királynő és Albert herceg vásárolta 1848-ban, mivel egy pár évvel korábbi skóciai látogatásuk alkalmával rabul ejtette őket Skócia szépsége. A birtokra új épületet építettek, a régit az építkezés befejeztével lebontották. Albert herceg is aktívan részt vett a tervezésben, míg Viktória királynő gyakran 4 órás sétákat tett a birtokon.

Szemben a Glamis kastéllyal, Balmoral kastélyától nem voltam elájulva, pedig nagyon vártam, hogy eljussak ide. Maga a kastély mesés és meglepő módon elég kis méretű. Valószínűleg azért voltam csalódott, mert csak a bálterem látogatható, mivel a királynő a mai napig használja a kastélyt. Ezen kívül csak a birtokot lehet körbesétálni egy telefon alakú audio szerkezetet a fülhöz szorítva, ami által az ember keze nem szabad és nem tud fotózni. Nem igazán ötletes a kivitelezés, lehetne ezt az angolokra jellemzően jóval interaktívabban megoldani, de valamiért nem tették. A birtokon egyébként megtalálható gyakorlatilag minden, ami egy birtokon általában előfordul: konyhakert, virágoskert, kamra, üvegház, park, folyópart, kisállat temető. Kétség kívül csalódottságomat a kastély apró részletei feledtették.

Balmoralnak állítólag egy kísértete van: John Brown, aki Viktória királynő szolgája és barátja volt és aki a kastély folyosóin járkál és mindig a kilt-jét viseli. II. Erzsébet királynő egyszer azt nyilatkozta, hogy látta John Brown-t Balmoralban és érezte a jelenlétét.

Dunrobin kastély

A Dunrobin kastély meseszép és mesébe is illik a süveges tornyaival, amelyekről a többség egy Disney kastélyra asszociál. A kastély a Sutherland grófok tulajdona évszázadok óta. A mai stílus 1850 után alakult ki, amikor is a kastélyt átépíttette az akkori gróf Az Scots Baronial stílusban. Az épületben 189 (!!) szoba található és ezzel Észak Skócia legnagyobb épületének számít – hogy nem tévedtek el benne, fel nem fogom… A szobákból mesés kilátás nyílik az Északi-tengerre. Elbűvölő lehet napfényben és viharban is. Elég sok angol kastélyban, udvarházban jártam már és ami feltűnt ebben a skót kastélyban az, hogy nem annyira gazdag. Biztos vagyok benne, hogy a Sutherland grófok nagyon is gazdagok voltak, mégis érezni különbséget gazdagság és gazdagság között.

Dunrobinnak is van kísértete. A 15. században Sutherland grófja egy rivális klánból származó fiatal nőt bezárt a felső emeletre, a későbbi varrószobába, ahonnan a nő lepedőket összekötve, az ablakon keresztül próbált megszökni. Leesett és szörnyethalt. Állítólag még ma is hallani sírást a szobából.

~

Skócia önmagában is lenyűgöző, de kastélyai még izgalmasabbá teszik a vidéket. Aki szereti a gyönyörű tájakat és/vagy a kísértethistóriákat, annak mindenképpen Skóciában a helye.

Na jó, de mi az?

Amikor először hallottam e szót úgy 15 évvel ezelőtt, fogalmam sem volt róla és mindenféle dologra asszociáltam, mint például a „Krafts-ra”, vagyis a csokoládégyárra, vagy az angol „crafts” szóra, ami kézművességet jelent. A minap kíváncsiságból megkérdeztem egyik barátomat és az eredmény hasonló lett: 1) Krafts Jacobs 2) „kraft” német szó, ami erőt jelent 3) „Kraftwerk”, a német szó, amely erőművet jelent és egy német, elektronikus zenekar neve.
Mivel volt egy kutyusom és kutyás körökben mozogtam, a rejtély hamar kiderült annak idején: a Crufts nemcsak az Egyesült Királyság, hanem a világ legnagyobb kutyakiállítása, amelyet 1950 óta közvetít a tévében a BBC (mostanában a Channel 4) és jó pár éve márciusban rendeznek meg.

A kedvencek helyzete

Ugyan a kedvencek tartása, már egész korán divatba jött – gondoljunk csak a Cavalier King Charles spánielre, melyet Van Dyck meg is örökített Károly gyermekei c. festményén (1635, főcímkép) -, az állatok helyzete ijesztő volt egészen a 19. század elejéig, amikor is megjelentek az első állatvédelmi törekvések és állatkínzással kapcsolatos perek az Egyesült Királyságban, majd 1824-ben megalakult az Angol Királyi Állatvédő Liga (RSPCA). A viktoriánusok voltak azok, akik először kezdték igazán szeretni és védelmezni az állatokat (bár sokan kárhoztatják őket a túlzásba vitt tenyésztésekért és kísérletekért). Viktória királynő és Albert herceg nagy állatbarátok voltak; tartottak kutyát, macskát, papagájokat, pónikat és szamarakat a királyi udvarban. Nem csoda hát, hogy a kutyákért való rajongás hamar elterjedt a királyi pár hatására.

Hogyan kezdődött?

A kutyakiállítást Charles Cruft-ról nevezték el, aki egy kanadai vállalkozónak dolgozott és kutyaeledellel kereskedett Londonban. Hogy jobban megértse az igényeket, Cruft kutyakiállításokat látogatott, ám 1886-ban megunta, hogy mások rendezvényére járjon, így megszervezte a sajátját. Az első kiállításokon még csak terrierek voltak láthatók (First Great Terrier Show), 1891-től szerepelt az összes kutyafajta a rendezvényén (Cruft’s Greatest Dog Show). Az 1891-es kiállítás érdekessége, hogy Viktória királynő is benevezett collie-jával és két törpespiccével, melynek hatására később Európa több uralkodójának kutyája is indult a versenyen. Az I. és a II. világháború alatt nem tartották meg a kiállítást, 1954-ben pedig a villanyszerelők sztrájkja miatt maradt el.

A századik rendezvényt immáron nem Londonban, hanem Birminghamben, az NEC-ben (National Exhibition Center, azaz Nemzeti Kiállító Központ) rendezték meg, mivel a Crufts kinőtte magát és nagyobb helyre volt szüksége. Hogy érzékeltessük mekkora: 25 hektáron rendezik meg, kb. 20-25 ezer kutya és 160 ezer látogató vesz részt az immáron négy napos rendezvényen és állítólag a kiállítás után 350 kiló kutyaszőrt takarítanak el. 🙂 Ami nagyon szimpatikus, hogy 2000-től elindították a Scruffts-ot, ami a keverék kutyusok szépségversenye. De a Crufts nemcsak szépségverseny, van mindenféle ügyességi verseny, táncos vagy rendőrségi bemutató és nagy hangsúlyt fektetnek évek óta az egészségre is. S hogy maga Cruft szerette-e a kutyákat? Nem tudni. Egyes vélemények szerint bernáthegyije volt, mások szerint nem tartott kutyát, s második felesége, Emma Cruft emlékirataiban egy macskát említ háziállatként. 🙂

Az angol, kutyás nemzet

Magyarként roppant büszke vagyok arra, hogy kilenc magyar kutyafajtánk van, hiszen vannak országok szép számmal, amelyek ennél jóval kevesebb fajtával (vagy akár eggyel sem) rendelkeznek. A köztudatban benne van, hogy az angol, kutyás nemzet. Valóban az. Megnéztem, hány kutyafajta származik az Egyesült Királyságból és Írországból és elképedtem:

• Anglia: 52
• Skócia: 18
• Wales: 11
• Írország: 10

Ha Nagy-Britannia területét nézem, akkor ez összesen 81. Összehasonlításképp a franciáknak és a németeknek is 46-46 fajtájuk van.
Mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, hadd említsem meg, hogy a Crufts 127 éve alatt négyszer volt ír szetter a Best in Show győztese. Magyar kutyafajta 2010-ben lett BIS, ekkor egy magyar vizsla nyerte meg a címet.

S milyen valójában a Crufts?

Most már be tudok számolni róla, mert tavaly valóra vált ez az álmom is és eljutottunk rá. Ugyan a Crufts-ot mindig március elején rendezik meg, a jegyet már októberben meg kellett venni, mert elkapkodják. Az NEC (nálunk kb a BNV-nek felel meg) valami hatalmas, nehéz szavakba önteni, hogy mekkora. A komplexumon belül vagy 10 percet kellett sétálni, hogy elérjük a csarnokot, ahol kiállítás bejárata volt. Közben olyan lapos mozgólépcsőn sétál az ember, mint amilyenek a reptereken vannak. Ekkor még minden csak ébredezett: alig lézengett néhány látogató a csarnokban, takarítók tolták a kocsijukat és koordinátorok foglalták el helyüket. A kiállítás 5 hatalmas csarnokban volt, s bevallom, nem is láttam át, mi merre volt. Persze rengeteg stand is volt, ahol mindenféle holmit árultak a kutyásoknak: ruhát, tápot, nyakörvet, festményt, egészen érdekes és különleges dolgokat. Egy kutyás egészen biztos, hogy egy vagyont hagy ott. Hogy újfent érzékeltessem a rendezvény méretét: míg otthon egy csarnokban több kutyafajta, akár több fajtacsoport (pl. vadászkutya, társasági kutya stb.) elfér, addig itt egy csarnokban volt, hogy csak a retrieverek fértek el. A vadászkutyák kiállítási katalógusa 434 oldal… A tévében láttam később, hogy volt olyan bíró, aki 10 órán keresztül csak labradorokat bírált (NB – labradort neveznek a legtöbbet). A kiállítás rendezett volt, minden kutyusnak külön helye volt. Ami fontos, hogy a látogatók is betartják a szabályokat, tehát nem simogatnak meg úgy kutyát, hogy a gazda nincs ott. Mivel korán érkeztünk, szépen végig tudtuk járni a sorokat, közelről láthattunk bírálatot, viszont dél körül már olyan elviselhetetlenné vált a tömeg, hogy megmozdulni alig lehetett, így hazaindultunk.

~

Úgy gondolom, hogy egyszer az életben érdemes ellátogatni a Crufts-ra, mert nagy élmény. Pláne, hogy rendezett, tiszta és kulturált minden, kezdve a kutyák kenneljeitől az éttermeken keresztül a mosdókig. Ha pedig valakinek az is megadatik, hogy a lelátóról élőben nézze a táncos bemutatókat, az azt hiszem, életre szóló élményt fog nyújtani.

Vau!