Nem tudom, te hogy vagy vele, én valahogy jobban kedvelem a kastélyokat és az udvarházakat, mint a várakat és erődítményeket. Valahogy érdekesebbnek találom őket, a berendezést, a dísztárgyakat, a hangulatot. A várak többsége csak csatákra és háborúkra emlékeztetnek az ágyúkkal, páncélokkal és az egész olyan rideg. A látszat azonban néha csal. Így történt ez Powis várával is, amely kívülről egy hatalmas erődítmény benyomását kelti, ám belülről illetve a kert felől nézve már sokkal több, mint egy egyszerű vár. A kert nagyon izgalmas, mindjárt meglátod, miért!

01. A kert

A vár mögött egy többszintes, teraszos kert található, melyet az 1680-as években építettek barokk mintára. Ebben a korban mértani kert (vagy franciakert) hódított, melyben gyakorlatilag minden növényt szabályos geometriai formára nyírtak. Ezen kívül a franciakert jellegzetessége a parterre (pázsit), melyet úttal vagy sövénnyel határoltak. Jellemző a hármas útvezetés és az azt keresztező utak. Megjelentek a díszítő elemek: labirintus, szökőkutak, szobrok és a különböző szórakozást szolgáló épületek mint például teaház, szabadtéri színház, pavilonok. Szóval ebben a korban ültették a Powis kertjébe a tiszafákat, melyeket kezdetben obeliszk és kúp alakzatra nyírtak.

Száz évvel később, az 1780-as években új kertépítészeti irányzat söpört végig Anglián; ekkor jelentek meg a tájképi kertek vagy más néven az angolkertek, ahol a lényeg az volt, hogy minél természetesebbnek hasson minden növény, tágas, enyhén lejtő gyepszőnyegeket alakítottak ki művésziesen elszórt facsoportokkal és kanyargós tavakkal. Ezen kívül alkalmaztak, patakokat, pagodákat, teaházakat, műromokat, ösvényeket. Ilyenformán a későbbiekben Powis tiszafáit nem nyírták, hagyták, hogy szabálytalan formát öltsenek. Ám ha belegondolunk, ezek a hatalmas fák háromszázötven (!) évesek, így gondozni kell őket. Hogy a napsugarak elérjék a fák alatti talajt, évente egyszer nyírják őket, ami három hónapot vesz igénybe. Augusztustól novemberig nyírják a 14 méteres fákat hidraulikus cseresznye-szedő gépen állva.

A lépcsőzetesen elhelyezkedő teraszok a francia St Germain-en Laye-ben található kastély mására készültek itáliai stílusban. Három szintje van: felső, madárház és pálmaház szint. Innen a az alsó teraszra, majd a nyugati partra és onnan a nagy gyepre jutunk. Ezt már egy erdős, parkos birtok veszi körül, balra pedig Eduárd korabeli konyhakert és gyümölcsös található, melyet már a 20. században alakítottak ki.

02. Patagóniai lábfej

Angol kert lévén más érdekességek is vannak a parkban, ahogy az illik. Ilyen például az elengedhetetlen napóra és a romantikus tó, vagy akár a kisállattemető, amelyet Balmoralban is látni. De van itt még valami érdekes, mégpedig ez a hatalmas óriás lábfej, a Patagóniaia lábfej, mely Vincent Woropay 1987-ben készült alkotása. Nem sikerült kiderítenem, hogyan került ide, így arra gondoltunk, hogy a walesiek talán ezzel akarták eltaposni az angolokat. 🙂

03. Kerti medence

Érdekes módon egy kerti medence is található itt, ahonnan remek kilátás nyílik a várra. Robert Clive (Délkelet-India legmagasabb rangú vezetője) úgy vélte, hogy a torna utáni hideg vízben való megmártózás jót tesz Henry Arthurnak, Powis első earljének. Véleménye szerint a friss levegő és a tájban való gyönyörködés további jó hatással van a fürdőzőre. Khm… nem biztos, hogy a téli hidegben szívesen fürdőznék a kertben, gyönyörű panoráma ide vagy oda.

04. Wyvern

Na de mi is az a Wyvern? Bevallom, fogalmam sem volt róla, míg nem érdekelni kezdett, hogy miért van egy kézfej a Powis kovácsolt vaskapujának oszlopain található sárkányok szájában.

Valószínűleg Wales-ben ezt kikérnék maguknak, hiszen nem sárkányról van szó, hanem wyvernről. A herladikában megkülönböztetik a sárkányt (dragon) és a wyverneket, vagyis a sárkánykígyókat. Ebbe a csoportba tartozik a baziliszkusz (kakas, sárkány és gyík keveréke), a hüdra (kígyóra emlékeztető, többfejű, vízi szörnyeteg) és a szűkebb értelemben vett sárkánykígyó. Míg a sárkánynak hosszú, pikkelyes, csavart halszerű farka, denevérszárnya, krokodil- vagy gyíkfeje, rajta fülekkel, villás nyelvvel, négy pikkelyes lába van, úszóhártyás karmokkal, gyakran sarkantyúkkal, addig a wyvernnek csak két (sas)lába van, denevérszárnya, hosszú farka, egyetlen kígyófeje, villás nyelve és pikkelyes teste. Míg a sárkányok többnyire képesek tüzet fújni, addig a wyvernek nem. Ők sokkal vadabbak, élesebbek a fogaik és a karmaik is. Úgy tartják, kevésbé intelligensek, beszélni sem tudnak, nem úgy, mint a sárkányok.

S hogy miért van kézfej a wyvern szájában?

Több elmélet is létezik, de van egy, amely különösen bizarr. A történet szerint a kelta király, Miledh of Esbain hét fia útra kelt, hogy meghódítsa Írországot. Az lett a szigetország uralkodója, akinek a keze először éri a földet. Amikor a hajó közelítette az ír partokat, az egyik fia kardjával levágta saját jobb kezét és a partra dobta, s ezáltal ő lett az ország uralkodója. Ha igaz a történet, kérdés, hogy melyik volt az erősebb keze – én jobbkezes vagyok és a bal kezemmel nehezen tudnék pár méternél messzebbre dobni… Azt azért meg kell említeni, hogy a jobb kézfej több címerben is megtalálható, így például Ulster tartomány címerében és Észak-Írország zászlajában is.

~

Amikor Rowan Atkinson szárított levendulát, cukorkákat és fahéj rudat tesz a karácsonyi díszcsomagolásba az Igazából szerelem c. filmben, a következőt mondja:

Ez sokkal több egy puszta zacskónál.

Nos, így vagyok Powis várával én is:
Sokkal több, mint egy vár.