Viktoriánus és Edvárd kori építészet (1837-1910)

A téma hatalmas és ahogy az előző korok építészeti stílusai, így ez sem feltétlen egyszerű. Mindenesetre igyekszem oly‘ tömören összefoglalni, ahogy csak lehet.

Történelmi háttér

Viktória királynő uralkodása alatt nemcsak az ipar fejlődött elképesztő ütemben, hanem a lakosság száma is megduplázódott. A városok nőttön nőttek, így egyre több és nagyobb építkezésekbe ill. átépítésekbe kezdtek. Tehették mindezt azért is, mert az ipari forradalomnak köszönhetően a vagyon kezdett szépen eloszlani a különböző társadalmi rétegek között és ahogyan az arisztokrácia, úgy az új iparmágnások is a vidéki kúriájukba fektették a pénzüket. Mi több, még a középosztály is szerette volna kifejezni vagyoni helyzetét a külvárosi teraszosan elhelyezkedő házuk vagy villájuk által. Fontos megjegyezni, hogy 1800 után különül el az építőmérnök és az építész. Az építészek a nagy mesterek műtermeiben tanultak, a mérnökök viszont egyetemen komoly tanulmányokat folytattak. Ilyenformán például Brunel Clifton hídja Bristolban mérnöki és nem építészeti munka.

Stílusok

Nem egyszerű követni a fejlesztéseket időrendben, mert az újabb és újabb stílusok egymás mellett jelennek meg.

1) Klasszikus stílus

Ahogy a múltkori cikkemben már említettem, a régens stílus mellett továbbra is kedvelt volt az antik római és görög klasszikus építészet. Nos, a későbbiekben ugyan tovább hódított a stílus, ám újabb hatást favorizáltak, mégpedig az olaszos klasszikusat (Italianate), amely a reneszánsz paloták és toszkán parasztházak stílusára hajaz. Ennek kiváló példája az Isle of Wight-on található Osborne-ház (1845-1851), melyet leginkább az asszimetrikus homlokzat jellemez egy –két hangsúlyos elemmel, mint például a harangtorony. Ezen kívül az gyakori az ikerablak, vagy a hármas tagolású félköríves ablak, alacsony hajlásszögű vagy lapos tető, eresz alatt körbefutó párkánnyal. Az olaszos klasszikus stílust többnyire hatalmas udvarházaknál alkalmazták vagy London West End, Pimlico, Belgravia és Kensington kerületeiben.

2) Neogótika

Csak úgy, mint a klasszikus építészet, a neogótikus is folytatódik a viktoriánus korban, bár Augustus Pugin építész hatására, aki kötelességének érezte, hogy a középkor formáit használja, csak gótikus vagy Tudor stílus jöhetett szóba. Nem csoda, hogy a parlamentnek, amely a nemzeti hagyományokat hirdető műnek számított, nemzeti stílusban kellett épülnie. Az 1830-80 közötti neogótikus stílus többnyire Tudor-gótikus (Gothic Tudor) és Erzsébet- és Stuart-kori formák felelevenítése jellemzi, kiváltképp vidéki házak esetében. Ezt az angol a két stílus összevonásával gyakran csak Tudorbethan-nak nevezi. Jellemzői: ólomüveges ablak, csúcsíves ablakok, magas tető, mérmű (a gótikus templomoknál megfigyelhető, csipkés kőberakás), csúcsos oromzat, tornyok, festett homlokdeszkák. Megjelenik az ún, polikrómia, vagyis eltérő színű tégla alkalmazása az épület díszítéséhez, melyet legtöbbször az ablakkeret körül alkalmaztak, vagy a falakon gyémánt mintázatot raktak ki. A neogótikus építészet ugyan megjelenik olyan hatalmas épületekben mint az angol parlament, mégis többnyire középosztálybeli házak, paplakok építésénél alkalmazták.

3) Arts and Crafts mozgalom

Az Arts and Crafts mozgalom William Morris, angol író, költő, festő- és iparművész nevéhez fűződik, aki saját céget alapított, amely tervezéssel, bútorkészítéssel, bútorszövet-, tapéta- és szőnyegkészítéssel foglalkozott. Morris úgy vélte, amíg a művész nem lesz újból kézműves, a kézműves pedig művész, addig nem lehet megmenteni a művészetet a gépek általi megsemmisüléstől. Morris gyűlölte a gépeket és a hagyományos, kézi eljárások felé fordultak. Javaslata esztétikailag jó volt, de társadalmilag kivitelezhetetlen volt hosszú távon. Morris tanítványai és ifjú építészek alapították meg a művészetet és a kézművességet egyesítő Arts and Crafts mozgalmat, melynek kiemelkedő építészes C.F.A. Voysey és Edwin Lutyens volt.

3.1) Óangol

Az Arts and Crafts építészeti alstílusa az ún Old English, azaz óangol stílus, mely1860-as évektől terjedt el és félig favázas kúriák formájában jelent meg. Jellemzői a magas, tégla kémények, függőcserepek, terrakotta domborművek (kedvelt motívum volt a napraforgó) favázas homlokzatok az öblös ablakok fölött, melyeket festőien alkalmaztak.

4) Anna királynő korabeli stílus

A stílus Norman Shaw kezdte el használni az 1870-es évektől kezdve és véletlenül sem összetévesztendő Anna királynő uralkodása alatti építészeti stílussal (1702-09). Tulajdonképpen el akart fordulni a neogótikus stílustól és fel akarta idézni a 17. századi, hazai, klasszikus építészetet. Az Anna stílust könnyű felismerni, hiszen olyan jellegzetes stílusjegyei vannak, mint a vörös tégla, a fehérre festett, fa ablak és ajtókeretek, holland íves oromzatok vagy az Ipswich ablak. A tolóablak nem illett ehhez a stílushoz, így az ablak alsó felében üresen hagyták az ablakot, a felső felében azonban jellegzetes négyzet alakú keretezést alkalmaztak.

5) Francia chateaux

Az Arts and Crafts mozgalommal párhuzamosan, újból virágkorát élte a 16. századi, francia chateaux stílus (más néven neoreneszánsz), melyet Párizs épületei ihlettek, ám ezt a stílust csak a leggazdagabbak tudták megfizetni. Jellemzője: magas tető, manzárdablakokkal, borsszóró (süveg) alakú tornyok, lépcsős oromzatok.

6) Neo-klasszikus stílus

Talán nem meglepő, hogy eme „építészeti jelmezbál“ után, amely igen sokszínű volt, az emberek ismét a klasszikus formák felé fordultak, és megjelent az ún. Neo-georgian, vagyis neo-klasszicista építészet, melynek jellemzője elsősorban a szimmetrikus homlokzat volt. Téglát alkalmaztak, flamand kötésben és párkányos ajtókerettel.

Épületfajták

1) Vidéki udvarházak (Country house)

A vidéki udvarház a viktoriánus korban elsősorban szórakoztatásra és sportolásra szolgált, tehát több funkciót is ellátott egyszerre. Ilyenformán nem csak a családot kellett elkülöníteni a cselédektől, hanem a vendégeket is a családtól. Ennek eredményeképp a piano nobile gyakorlatilag eltűnt, és helyét a földszinten átvette a nappali, a könyvtár, az étkező és egyéb szórakozásra alkalmas szobák (pl. biliárdszoba). A viktoriánus házban ezt tovább cifrázták és gyakorlatilag megduplázták a különböző funkciójú szobák számát, magyarul majdnem minden alkalomra külön szobát hoztak létre: reggeliző terem, reggeli szoba, dohányzó vagy szivarszoba, zene és játék szoba stb. A gyerekeket a felsőbb emeleteken helyezték el közel a szolgálók szobáihoz, a nőket és a férfiakat pedig olyan szobákkal különítették el, mint dolgozószoba, üzleti szoba, könyvtár, dohányzószoba, biliárdszoba szemben a reggeli szobával, nappalival és a boudoir-ral.

2) A vidéki ház (A house in the country)

Nem összetévesztendő a vidéki udvarházzal! A vidéki ház nem rendelkezett hatalmas birtokkal, parkkal és annak fenntartásának költségeivel. Ezek a házakat többnyire a Londonhoz közel lévő megyékben (Home Counties) építették, amelyek többnyire gazdag üzletemberek otthonául szolgáltak, hiszen a vonat által már könnyen bejutottak naponta Londonba dolgozni, vagy akár hétvégi házként használták. Ezen épületek kisebbek voltak, jellemzően az alábbi termeket találjuk meg bennük: hall, nappali, étkező, konyha a földszinten, hálószobák az emeleten. Ezeket a villákat az úttól beljebb építették, hogy a privát szférát könnyebben megteremtsék (a viktoriánusok szerettek mindent eltakarni, az Arts and Crafts mozgalom hívei pedig mindent világosabbá tenni). A házakat nagy kerttel vették körül, amely a városi építészet történetében először hangsúlyos szerepet kapott, valamint olyan nevekkel igyekeztek hangsúlyozni a házak kiválóságát, mint Albion, Richmond vagy Belmont.

3) Teraszosan elhelyezkedő házak

A közép és érett viktoriánus korban a nagy, teraszosan elhelyezkedő házak hasonlók voltak, mint a György-korabeli társaik azzal a különbséggel, hogy ezek már 4 vagy 5 emeletesek voltak és a konyha egy hátsó melléképületben kapott helyet. Az istállósor (sikátor) az épület mögött volt. A kisebb teraszos házak azonban csak egy emeletesek voltak pincével és padlással vagy tetőtérrel. 1875-től egy hátsó melléképülettel egészítették ki őket, amely jellegzetes L-alakú alaprajzot eredményezett. A házak tükörképei voltak egymásnak, a közös falon futott a kémény és iker bejárati ajtókat találunk. A kis méretű teraszos házak esetében a bejárati ajtó azonnal a nappaliba nyílik és az egész borzasztó kicsi és alacsony. Ne mis értem, hogy tudnak még ma is sokan ebben élni.   A viktoriánus építészet vívmánya volt, hogy a közepes és nagy házakban az emeleteken vízöblítéses vécét szereltek be. Ám sajnos, ez nem jutott mindenkinek, ahogy látni fogjuk.  

4) Munkásnegyedek

A legszegényebb réteg továbbra sem megfelelő körülmények között lakott, mi több, a legolcsóbb lakhatási megoldás, az ún back-to-back házak olyan károsak voltak az egészségre, hogy 1875-ben, a közegészségügyi rendelet (Public Health Act) betiltotta építésüket. Milyenek is voltak ezek a házak? Gyakorlatilag olyan sorházakat kell elképzelni, amelyek egy szobányi mélyek voltak és a hátsó falnál érintkeztek, tehát a hátuk összeért. Ablak csak elől, vécé és víz pedig csak az udvaron volt elérhető, amelyen több háztartás osztozott. Ha belegondolok abba, hogy a gangos, budapesti házban, ahol a nagyszüleim laktak, ugyan nem a lakásban, hanem a lépcsőházban voltak a vécék, de legalább minden lakásnak külön mellékhelyiség jutott. Ilyen házak épültek az iparvárosokban, tehát Leeds-ben, Birmingham-ben, Liverpool-ban és Sheffield-ben, ám sokat lebontottak. A házak, amelyek fennmaradtak, ma már múzeumként üzemelnek.  A munkásnegyed lakhatásának megoldására kezdtek el létrejönni az ún model falvak (model villages), amelyben vidéki kunyhók prototípusait gyártották le, hogy aztán azokat utángyártsák és sorházként elhelyezzék. Lord Leverhumle a szappangyárában dolgozóknak külön model falut épített, melynek neve Port Sunlight.

5) Kertváros

Az érett viktoriánus korban a belvárosi rossz körülmények miatt felmerült a kertváros koncepciója, ahol a vidék egészsége párosult a város kényelmével. Ezeket a kertvárosokat a külkerületekben építették, ahol a különböző építészeti stílusokat használtak. Az első kertváros Letchworth Garden City volt, majd követte Welwyn Garden City. Magyarországon hasonló a Wekerletelep, vagy Dunakeszin a MÁV-telep.  

~

Tudom, hogy ez túl sok egyszerre, éppen ezért úgy foglalnám össze, hogy minden, ami az alábbiakhoz hasonló, azt viktoriánus épületnek tekinthetjük:

És minden, ami az alábbi házakhoz hasonlít, Edvárd kori épületnek nevezhetjük.

 

Nos, remélem, hogy sikerült megkönnyítenem a különböző házak stílusának felismerését és legalább annyira gyönyörűnek találod őket, mint én. 🙂