10 dolog, amit a blog tanított 2 év alatt

Két éves a blog, ezért úgy gondoltam, hogy a szokásos negyedévi beszámoló helyett inkább úgy gondoltam, összeszedem azt amit a blog tanított az elmúlt két év alatt. Bevallom, amikor elkezdtem felsorolni, hogy milyen felismeréseket tettem a két év blogolás alatt – például azt, hogy nem lehet mindenkinek mindig jót csinálni, hogy úgy tűnik, mindig mindenki jobban csinál mindent, vagy hogy az a bejegyzés, amit imád az ember megírni, sosem népszerű -, rájöttem, hogy ezek nem éppen pozitív gondolatok. Úgyhogy újrakezdtem az egészet, és a pozitívumokra koncentráltam. Jöjjön tehát

1) Helyesírás

Furcsának tűnhet ez a pont, de más az, amikor az ember ír egy emailt barátoknak és más az, amikor az ember kitesz valamit a netre  és ország világ látja. A vicc az, hogy amikor azt hiszem, hogy  most aztán már tényleg nincs a bejegyzésben hiba és már vagy ötször átolvastam, biztos, hogy másnap, amikor a poszt megjelenik az oldalon, találok benne hibát. Alapvetően igényes vagyok a helyesírásra, de amióta Angliában élek és sokkal kevesebbet kommunikálok, olvasok és beszélek magyarul, azóta bizony néha el kell gondolkodnom, hogy ezt vagy azt hogyan mondjuk magyarul helyesen. Gáz, de ez van. Ezért is jó edzés a blogolás, karban tartja az agyam és a magyar nyelvet.

2) Írás

Az ember azt hinné, hogy írni egyszerű, csak leül az ember a gép elé és elkezdi pötyögni azt, amire gondol. Pláne akkor tűnhet ujjgyakorlatnak, ha az ember még visszajelzéseket is kapott arról, hogy jó a stílusa és jól ír. Mégis rá kellett jönnöm, hogy a „profi” blogolás (tehát, amikor valamilyen konkrét témáról ír az ember, nem pedig csak naplószerű bejegyzést) bizony sokkal többet kíván. A legnehezebbek a szakmai cikkek (pl. építészet), de a blog megtanította, hogy ez is tanulható és igaz, amit a bloggerek és marketingesek mondanak: minél többet ír az ember, annál könnyebb lesz. Ha visszanézem a legelső posztjaimat, szívem szerint az összeset átírnám. 🙂

3) Kommunikáció

Az írásban való kommunikáció mindig más, mint a szóbeli. Nehezebben érezni, néha másképp jön le valami, mint ahogy valaki írta. De ahogy az írás, ez is tanulható, és idővel ráérez az ember arra, hogy hogyan kell kommunikálni az olvasókkal, követőkkel, mi az, ami tetszik, mi az, ami kevésbé. Nem mondom, hogy mar profin megy, de alakul.

4) A közösségi média nem feltétlen rossz

Bevallom, nagyon tartottam a közösségi médiától. Sosem voltam fent a Facebook-on azelőtt, Instagraom-on, Pinterest-en de pláne nem. Fogalmam sem volt, mi fán terem a közösségi médián való megjelenés, hogyan kell csinálni, milyen lehetőségek vannak. De ez is tanulható. Ha belegondolok, hogy a közösségi médiával csak egy éve kezdtem el foglalkozni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy látok fejlődést minden fronton: FB, IG, pinterest. Ugyan egyre több időm és energiám marad rá, mégsem tudok annyi figyelmet szentelni neki, mint amennyit kéne. A slussz poén az, hogy még élvezem is. 🙂

5) Stílus

Amikor az ember elkezd valamit, elkezdi valahogy és kész. Nem sokat gondol arra, hogy vajon ez így tökéletes és amit csinál, az a legjobban fejezi ki önmagát. A stílus menet közben alakul ki és folyamatosan csiszolódik. Néha elbizonytalanodtam a két év alatt, hogy vajon jó irányba tartok-e, jó stílust, témát képviselek-e, pláne akkor, amikor körülnézek az interneten és a közösségi médián. Ilyenkor mindig arra gondolok, mindenki jobban csinál mindent nálam: jobb a stílusa, a témaválasztása, a fotója. A blog megtanított hűnek maradnom önmagamhoz a kísértés ellenére is.

6) Kitartás és türelem

A blog megtanított kitartónak és türelmes(ebb)nek lennem. Nem vagyunk egyformák, van, aki kevésbé kitartó és valaki nagyon elszánt. Alapvetően az utóbbinak tartom magam, de a blogolás olyan, mint egy érzelmi hullámvasút, és bizony a legelszántabbak is meginoghatnak. A türelem a másik szűk keresztmetszet. Talán az segített, hogy még a blog indítása előtt sokat olvastam arról, hogy a sikerhez idő kell és türelmesnek kell lenni. Ezt jól bevéstem az agyamba és számítottam rá. Ennek ellenére naná, hogy néha türelmetlen az ember. Mégis alapvetően úgy érzem, hogy sikerül ezzel is megbirkózni. Ma már kevésbe borulok ki azon, ha valamilyen technikai gond van az oldallal és sokkal türelmesebben kezelem az ilyen helyzeteket.

7) Fotózás

Még csak azt sem mondom, hogy kezdő hobbi fotós vagyok, hiszen többnyire csak illusztráláshoz és dokumentáláshoz készítek fényképeket. Mégis követtem a bloggerek azon tanácsát, hogy fejlesszem a fotóimat, mert sokat számít. Megtanultam jobb képeket készíteni, fényképezőgépet is használni a telefon mellett és főleg, képeket javítani, szerkeszteni. Nagyon remélem, hogy eljön majd az az idő, amikor még több időt és energiát tudok majd ennek a területnek szentelni, de egyelőre arra kell koncentrálni, amiben az ember a legjobb és, ez esetemben a tartalom készítés és írás, no meg a vállalkozás beindítása.

8) Szerkesztés, tervezés, rendszerezés

Amikor egyszer életbiztosítással kapcsolatban tanácsot adott két személy a lakásomon és elő kellett vennem a dossziét, amiben a hivatalos dokumentumokat és számlákat tartottam lefűzve, mindketten elájultak, hogy mennyire rendezett vagyok. (A vicc az, hogy az én szememben a szóban forgó dosszié koránt sem volt elég rendezett. 🙂 ) A blog hihetetlen rendezettségre tanított meg: előre tervezek, naptárt használok, füzetbe jegyzetelek és mindenre igyekszem figyelni, amikor a blog vagy a közösségi média témáit választom ki. Olyan ez, mintha a saját magazinom főszerkesztője lennék.

9) Önmagam felvállalása

A blog talán legnagyobb tanítása az önmagam felvállalása volt. Kiállni ország világ elé a saját fotóimmal, gondolataimmal, termékemmel, írásommal. Az extrovertált embereknek ez könnyen megy, az exhibicionistákról nem is beszélve, de egy olyan introvertált egyénnek, mint amilyen én vagyok, ez nem könnyű, higgyétek el. Nem mondom, hogy már szemrebbenés nélkül kiteszek bármit, de sokat oldódtam.

10) Szeretni azt, amit csinálok és szeretni a követőket

Az ember persze, hogy szereti azt, amit saját maga alkotott meg. Nem? Ez világos, mint a nap. Nos nem, nem az. Az érzelmi hullámvasút miatt az ember néha besokall és néha utálja az egészet. Nagyon kell figyelni ezekre az érzésekre, mert ha az ember ilyenkor nem figyel oda és nem pihenteti eleget a témát, könnyen és hamar kiéghet. Meg kellett tanulnom ezeket is kezelni és szeretni és visszatérni a blogomhoz. Ugyanígy a blog megtanított arra, hogy szeressem az olvasókat és követőket, mindegy, hogy hozzászólnak, reagálnak, vagy sem.

 

~

Végül, de nem utolsósorban KÖSZÖNÖM, hogy olvassátok a blogot! Örülök, ha tetszik az, amit ez a blog képvisel és nyújtani igyekszik. Mindig örömmel veszem a hozzászólásokat, megosztásokat. Egyszóval köszönöm, hogy itt vagytok, az England’s Puzzle nélkületek nem működne.