5 hóbortos angol

 

Az angol arisztokrácia tele van hóbortosabbnál hóbortosabb figurákkal. Mondhatnók, hogy mindenhol a világon találni hóbortos alakokat és ez bizonyára így van, ám Anglia valahogy mégis híres különceiről. Ebben a bejegyzésben öt hóbortos angolt mutatok be.

Francis Henry Egerton, Bridgewater 8. grófja

Kezdjük a sort Francis Henry Egertonnal, Brigewater grófjával, akinek több hóbortja is akadt. A grófnak ugyan gyönyörű birtoka volt Ashridge-ben, mégis Párizsban élt, ahol egy luxushotelt vásárolt meg a 335 rue Saint-Honoré-n, amit Hotel Egerton-nak nevezett el. Hogy miért Párizst választotta otthonául, senki sem tudja. A szóbeszéd szerint a születendő törvénytelen gyermeke elől menekült, mások szerint az egészsége más éghajlatot kívánt. Na de ebben még semmi különös. Ahogyan abban sem, hogy Egerton gróf kutyákat és macskákat tartott. Ám a gróf ruhát és cipőt adott rájuk minden este mielőtt a vacsoraasztalhoz ültek volna. Igen, az állatok is. Esős idő esetén az inasok esernyőt tartottak a kutyák fölé séta közben, s ha az eb futott, az inasoknak is futniuk kellett.

Talán még ennél is különösebb volt az a hóbortja, hogy minden nap új lábbelit viselt, amelyet aztán minden este az előző nap viselt pár mellé tett. És ez így ment egész évben, minden nap. El lehet képzelni, hogy hány sor cipő sorakozott a házában… És hogy miért csinálta ezt? Nos, elmondása alapján e módszer segítségével ki tudta számolni, hogy melyik nap milyen időjárás volt az elmúlt évben (sár volt a csizmán, vagy poros volt stb) így milyen idő várható aznapra. Ugyan a gróf Eton-ban és Oxfordban tanult, arra nem jött rá, hogy elegendő lett volna egy naplót vezetnie megfigyeléseiről… 🙂 Talán nem meglepő, hogy a gróf sosem nősült meg, így 1829-es halálakor a nemesi rang kihalt.

Adeline, Cardigan és Lancaster grófnője

Folytassuk a sort egy hölggyel, Adeline-nel, Cardigan és Lancaster grófnőjével, aki azzal verte ki a biztosítékot a viktoriánus társadalomban, hogy egy éven keresztül nyíltan együtt élt Lord Cardigannal, aki még házas volt. A kapcsolat botrányt okozott magasabb körökben is, Viktória királynő megvetette Adeline-t annak ellenére is, hogy a gróf feleségének halála után 1858-ban a pár összeházasodott.

A házasság a gróf 10 évvel későbbi haláláig tartott, amikor is Adeline-nek számos kérője akadt, köztük Viktória királynő kedvenc miniszterelnöke (!) Benjamin Disraeli. A grófnő nagyon kedvelte Disraeli-t, de mégsem ment hozzá, mert nem bírta elviselni a férfi szájszagát. Helyette egy portugál nemest, Dom António Manuel, Count of Lancastre-t választotta, és így lett Lancaster grófnő belőle, ami gyakran nehézséget okozott Viktória királynőnek, aki ezen álnéven utazott Európában.

Hol itt a hóbortosság? Nos, öreg korára a grófnőnek furcsa dolgai kerekedtek. Például nyíltan dohányzott mindenhol, ami a viktoriánus korban szentségtörésnek számított, ódivatú ruhákban jelent meg a saját báljain, lovas akadályugrást rendezett a helyi temetőben és egy koporsót tartott a házában, amibe gyakran belefeküdt és véleményeztette megjelenését. Amikor anyagilag tönkrement, el kellett adnia a lovait, hintóit és számos ruhát. Ez sem tartotta vissza attól, hogy a Hyde Parkban biciklizzen, ahol is férje piros katonai nadrágját, XVI. Lajos-féle kabátot és háromszögletű kalapot viselt, ami alól kilógott hosszú ősz haja. Nem tudom, hogy vagy vele, de engem nagyon emlékeztet Lady Lavender-re a „Csengetett, M’lord?”-ból… 🙂

Henry Cavendish

Henry Cavendish komoly ember volt, tagja a Royal Society-nek, kémiával és fizikával foglalkozott, ráadásul Anglia két leggazdagabb és legbefolyásosabb családjából származott. Édesanyja korai halála valószínűleg közrejátszott abban, hogy Henry-nek furcsa szokásai alakultak ki.

Cavendish ugyanis borzasztóan szégyenlős volt és nem tudta, hogy kell érintkezni, beszélni az emberekkel. Éppen ezért a clapham-i házában írásban kommunikált a cselédekkel: üzeneteket hagyott a különböző szobákban elhelyezett dobozokban. Egy alkalommal egy cselédlányba botlott a lépcsőn, ami olyan rémisztő élmény volt számára, hogy gyorsan építtetett egy másik lépcsőt saját használatára. Halálos ágyán sem változott meg és inkább magányosan halt meg, mondván „valami nagyon fontos dolgon kell elmélkednie és kéri, hogy senki se zavarja”.

A brightoni zöld férfi

Folytassuk a sort egy másik Henryvel, Henry Cope-pal, akit egész egyszerűen csak „Brighton zöld férfijának” hívtak. Nem véletlenül, hiszen Sir John Cope, Bramshill ház birtokának feltételezett fia rajongott a zöld színért. Olyannyira, hogy minden zöld volt rajta: a pantallója, a mellénye, a frakkja, a nyakkendője, de még a pénztárcája, a kesztyűje és az ostora is. Állítólag kizárólag csak zöld színű zöldséget és gyümölcsöt fogyasztott, házában a szobák falát is zöldre festette, zöld volt a bútorok kárpitja és a függönyök is. El lehet hát képzelni, hogyan kuncogtak az emberek a háta mögött, amikor Henry Brighton-ban sétált… Egy alkalommal gúnyos versecske jelent meg a helyi újságban, amely ahhoz vezetett, hogy Henry öngyilkosságot követett el (vagy pedig a véletlen műve volt) és leesett a part menti sziklákról. Túlélte az esést és barátai – hogy Henry többé ne kövesen el butaságot – a londoni Szent Lukács Elmegyógyintézetben helyezték el. Haláláról nem tudni semmit.

John Christie

John Christie színházi producer (nem összetévesztendő a sorozatgyilkos John Christie-vel!) azt hiszem, hab a tortán. Christie gazdag családba született, Eton-ban és Cambridge-ben tanult. Operarajongó volt, és amikor megörökölte a Glyndebourne birtokot, egy színházat építetett a ház mellé és megalapította a Glyndebourne Fesztivált 1934-ben. Ez mind szép és jó. Hol akkor a bibi?

Nos, Christie fehér vászon teniszcipőt hordott az estélyi szmokingjához, mondván, hogy az sokkal kényelmesebb és jobban érzi magát benne, vacsoráin pedig a vendégeinek gyakran tiroli népviseletbe kellett öltözniük. Ezen kívül igyekezett spórolni, ezért nagy mennyiségben szeretett vásárolni. Egy alkalommal kétezer pár műanyag tánccipőt szerzett be, mert úgy gondolta, hogy ez milyen praktikus – no nem mintha maga hordott volna ilyesmit. Londoni klubjában próbálta eladni a portékát, kevés sikerrel. Egy másik alkalommal három esernyővel, hét selyem pizsamával tért haza a vásárlásból. Ruhatára 230 öltönyből, 132 pár zokniból és 180 zsebkendőből állt. Amikor a titkára írógépre kért pénzt Christie-től, Christie azt mondta, „vegyen fél tucatot belőle, biztosan szükség lesz rá”. 😀

 

~

 

Amikor jó néhány évvel ezelőtt kirándultunk Billel, elvitt egy világítótoronyba. Ugyan nyár volt, nem volt az a gatyarohasztó meleg, hűvös volt, napi 17-18 fokos csúcshőmérséklettel. Farmert, kardigánt és széldzsekit viseltem, hogy ne fázzak a tengerparti szélben. Ahogy körbejártuk a világítótornyot, a parton egy házaspár ült kempingszékben egy szál fürdőruhában. Kristálytisztán emlékszem, hogy azt mondtam „te jó ég, ezek őrültek!”, mire Bill rávágta, hogy „Nem. Csak angolok.” Biztos vagyok benne, hogy a különcökről is ez a véleménye… Nincs bennük semmi különös, csupán csak angolok… 🙂

 

Folytatom…