Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar

A lakáj

Folytatom az angol szolgálókat bemutató sorozatot. Következzék a lakáj. Nekem azonnal James Twelvetrees jut az eszembe a „Csengetett, Mylord?”-ból a sárga-fekete, „méhecske” csíkos mellényével, fekete frakkjával és a fényes, lenyalt hajával. Nézzük meg, hogyan fejlődött ez a munkakör és mik voltak a lakáj feladatai.

Feladatkörök

A lakájt angolul footman-nek mondják és ha visszatekintünk a 17. századra, akkor érteni fogjuk, miért hívják őket így. A lakájok eredetileg az arisztokraták hintója előtt vagy mellett futottak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes utazást, tehát ne álljon semmiféle akadály a hintó útjába. Előfordult az is, hogy előrefutottak, hogy mindent elrendezzenek, mire a gazda megérkezett. Később a hintó mögött ülve vagy állva foglaltak helyett, s amolyan kísérő szerepet töltöttek be. Mivel a 17. században útonállók veszélyt jelenthettek az utazókra, a lakájnak gyakran védelmi funkciója is volt. Így nem csoda, hogy a lakájt elsősorban a jó fizikuma alapján választották ki. Később, a 19. században a lakáj már beltéri feladatokat látott el a háztartásban és kvázi státuszszimbólumnak számított. Egyszerűen nem hiányozhatott a lakáj a háztartásból, hiszen olyan jól mutatott, hogy egy fess férfi (vagy férfiak) szolgálja föl a vacsorát a vendégeknek. A gazdagabb háztartásokban volt első, második és harmadik lakáj is. Gyakran megszabták a lakáj magasságát: nem lehetett 180 centinél alacsonyabb, igen jóképűnek kellett lennie és jó fizikummal rendelkeznie. Egy magasabb lakáj akár több fizetést is kialkudhatott, mint egy alacsonyabb. Ugye már nem csodálkozunk annyira, hogy miért épp James volt a lakáj a „Csengetett, Mylord?”-ban és miért voltak oda az arisztokrata hölgyek a fess lakájokért…? 🙂

lakajok Petworth
Lakájok a Petworth House-ban, West Sussex

Egyenruha

A lakájoknak gyakran külön egyenruhájuk volt: volt, ahol sárga és piros csíkos mellényt és barna frakkot viseltek, másutt kék frakkot fehér inggel és kék nyakkendővel. Egy biztos, a lakáj egyenruhája drága volt – ne feledjük: ő volt a ház státuszszimbóluma, ezért jól kellett öltöznie. Volt, hogy a lakáj egyenruhája majdnem annyiba került, mint az éves fizetése, ezért néhány gazda úgy választotta ki az új lakájt, hogy az beleférjen elődje ruhájába – a smucigok. 🙂 További elvárás volt a lakájtól, hogy naponta kellett púdereznie a haját, ami azért volt kellemetlen, mert gyakorlatilag minden este ki kellett mosni, máskülönben bevörösödött tőle a haj. Ezért a lakájok szívesebben viseltek lószőrből készült parókát, amit a nap végén egyszerűen csak levehettek a fejükről.

Hogyan szólították őket?

A lakájokat gyakran ugyanazon a néven szólították, akkor is, ha történetesen nem úgy hívták az illetőt. Gyakori volt udvarházakban a lakájokat Frederick-nek vagy Charles-nak hívni függetlenül attól, hogy ez volt-e a valós nevük, vagy sem. Másutt a John vagy a James volt népszerű – lám, lám, James Twelvetrees ismét… Ugye mondtam, hogy nagyon jól bemutatja a sorozat a szolgálók (és arisztokraták) életét?

Megváltozott elvárások

A lakáj elsődleges feladata a vacsora felszolgálása volt kiváltképp, amikor vendégeket fogadott a család, de üzeneteket is kézbesített napközben. Ezen kívül számos tisztítani valója akadt: gyakran az ő feladata volt az ezüst pucolása, értékes porcelán tisztítása, továbbá kalapok kikefélése, cipők bokszolása és minden reggel begyűjtötte az elégett gyertyákat és kicserélte azokat újra. A lakáj egyik juttatása az volt, hogy megtarthatta a kanócvégeket, amiket szőnyegkészítőknek adott el. (Micsoda biznisz…! Ma már ezt el sem tudjuk képzelni, de abban a korban semmi nem veszhetett kárba és mindent felhasználtak. Így már jobban érteni, amikor Mrs. Lipton almahéjat és egyéb „finomságot” tett félre Mable-nek, a takarítónak a „Csengetett, Mylord?”-ban.)
Az automobil megjelenésével a lakáj gyakran kísérte el útjukra a gazdát vagy a ház úrnőjét, csakúgy mint annak idején a hintón, eredeti szerepének megfelelően.

A 19. század végén, 20. század elején egyre kevesebb férfit alkalmaztak a háztartásban egyrészt azért, mert a női szolgálók egyre többen voltak, kevesebbet kellett nekik fizetni és jobban megbíztak bennük. Másrészt 1777-től a férfi szolgálók után adózni kellett, amit sokan női szolgálók alkalmazásával akartak megúszni.

S hogy miért viselnek a lakájok fehér kesztyűt a vacsora felszolgálása közben?

Nem feltétlen csak divatról van szó. A lakájok az ezüstöt egy „rouge”-nak nevezett vörös porból és ammóniából kevert krémmel pucolták, ami kisebesítette, felhólyagosította a kezüket. Ezeket takarták el a fehér pamut kesztyűvel.

lakáj rouge

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

10 − 9 =

Back To Top