A Pokoltűz Klub, avagy orgiák a Temze-völgyében

 

Csak semmi szex, kérem, britek vagyunk (No sex please, we are British) mondja egy 20. századi brit bohózat és valóban úgy tűnhet, hogy a britek elég szemérmesek. Ám ez nem volt mindig így. A 18. század elején Európa arisztokráciája elsősorban a francia divatot igyekezett követni. Nem volt ez másképp Angliában sem. Az arisztokrácia könnyed, kicsapongó, erkölcstelen életet élt: operában, színházban, kakasviadalon, szerencsejáték házakban és egyéb klubokban szórakozott, ahol bizony a szexualitás is helyt kapott. A leghíresebb klub, a Pokoltűz Klub volt, amely nevet több klub is viselte. Tagjai többnyire politikusok és felső osztálybeli aranyifjak, kéjencek voltak. A leghíresebb és leghírhedtebb Pokoltűz Klub a Temze-völgyében működött.

Az első Pokoltűz Klub

Az első Pokoltűz Klubot 1718-ban alapította meg a politikus Wharton grófja Londonban néhány felső osztálybeli barátja számára. Wharton klubja – ahogyan a későbbiek is – polgárpukkasztásnak indult, a barokk szigorú vallásosságával szállt szembe és űzött gúnyt belőle. A nevet is ezért választották és a klub elnöke maga az Ördög volt. Bár a klub tagjai nem imádták az ördögöt, de a tagok ördögnek hívták egymást is. Wharton klubja szombatonként jött össze London különböző részein. Nők és férfiak egyaránt látogathatták, akik állítólag bibliai alakoknak öltöztek be az összejöveteleken és vallásos rítusokat parodizáltak. A klub három év után, 1821-ben megszűnt.

A kulcsfigura, Sir Francis Dashwood

Sir Francis Dashwood gazdag, londoni kereskedő és politikus család sarja volt. Mindössze tizenöt éves volt, amikor megörökölte apja buckinghasmhire-i birtokát és a bárói rangot. Dashwood furcsa egy figura volt és híres volt csínytevéseiről. Például Szentpétervárott a cári bálon svéd királynak öltözött be, tudva lévén, hogy Svédország Oroszország nagy ellensége volt. Nem csoda hát, hogy Dashwood, aki egyébként az egyetlen államkincstári vezető volt, aki beismerte, hogy részegen szólalt föl a parlamentben, nemcsak több klubnak volt a tagja, hanem számos klubot maga is alapított.

Műkedvelők Társasága

Első klubja a Műkedvelők Társasága volt, amelyet 1734-ben alapított meg néhány arisztokratával, akikkel Itáliában volt művészeti körúton. A felvételi követelmény annyi volt csupán, hogy az illetőnek járnia kellett Itáliában, de isten igazából az volt a jó, ha az illető szeretett inni és sokat volt részeg. 🙂 Dashwood állítólag nem sokat volt józan Itáliai útja alatt és emiatt let a klub vezetője Lord Middlesex-szel együtt. Ennek ellenére a klubnak volt értelmes célja: elsősorban expedíciókat, építkezéseket finanszírozott és – hogy javítsák a köz ízlését – támogatta az itáliai operát és nagyban hozzájárult a Királyi Akadémia megalakulásához.

Dívány Klub

Második klubját, a Dívány Klubot 1744-ben alapította meg Sandwich grófjával együtt abból a célból, hogy az Ottomán Birodalomban jártak beszámolhassanak az élményeikről, utazásaikról. A klub rövid életű volt és két év után megszűnt.

Dashwood Pokoltűz Klubja

A leghíresebb és legléhább klubját 1752-ben alapította meg, amelyet eleinte több névvel illettek: Wycombe-i Szent Francis Testvérek, West Wycombe-i Lovagrend, majd a klub költözése után Medmenham-i Szerzetesek. De ne szaladjunk ennyire előre!

Szóval az első összejövetelt Walpurgis éjjelén (április 30-ról május 1-jére virradó boszorkányszombaton) tartották 1752-ben Dashwood West Wycombe-i birtokán, ám a találkozó nem sült el valami jól. Dashwood ezért áthelyezte az egészet a Temze-parti Medmenham Apátságba, amelyet először bérelt, majd megvásárolt és gót stílusban felújított. Az apátsághoz más név dukált: így 1755-ben megalapította a Medmenhami Szerzetesek, avagy Pokoltűz Klubot.

Mit csináltak a gyűléseken?

A klubtagok, akik többnyire eltorzult értékrendű politikusok, befolyásos emberek, arisztokraták voltak, havonta kétszer gyűltek össze és egymást csak „testvéremnek”, vezetőjüket pedig „Atyámnak” szólították. Külön jelmezt is viseltek az alkalomra: a testvérek, barátok fehérbe öltöztek, az atya pedig vörösbe. Mondanom sem kell, hogy ezekre az ereszd el a hajam, buja, hedonista gyűlésekre prostituáltakat is szereztek, akiket csak „nővéreknek” (apácáknak) szólítottak. A vallási szertartások kifigurázása, az evészet és ivászat mellett azt hiszem, el lehet képzelni, miről szóltak a gyűlések…

Sírás lett a vége…

1763-ban egy este azonban sírással ért véget. Történt ugyanis, hogy az egyik klubtag, Sir Henry Vansittart, Bengália kormányzója magával hozta szeretett páviánját a gyűlésre, amelyet Indiában vásárolt. Egy másik klubtag, a bandzsa, radikális újságíró és Aylesbury parlamenti képviselője, John Wilkes úgy vélte, jó móka lenne ördög jelmezt adni a páviánra és elrejteni azt egy dobozban. Egy alkalmas pillanatban kieresztette a majmot a dobozból, ami ráugrott az Admiralitás első tengernagyának, a szerencsejáték szenvedélyéről és korruptságáról híres Sandwich grófjának a hátára, aki halálra rémült.

 

„Könyörülj meg rajtam, kegyelmes ördög!” – mondta kétségbeesetten. „Csak tréfáltam… Tudod, hogy nem vagyok olyan gonosz, mint amilyennek látszom!” – folytatta, majd a gróf kirohant a házból a páviánnal a hátán. A páviánt soha többé nem látták és nem tudni, mi történt vele. Sandwich grófja előkerült és csak 1782-ben vonult vissza pozíciójából.

 

A klubot később áthelyezték a West Wycombe-i barlangokba, és a fold alatt folytatták az orgiákat. Ám a tagok szépen lassan megöregedtek és inkább csöndes, nyugalmas estékre vágytak, így 1774-ben a klub végül megszűnt.