Az angol-francia kapcsolatról – francia kiruccanás

Nos, a mai téma örökzöld, talán kényes, ám olykor vicces és egy ideje már érett bennem a gondolat, hogy írjak róla. Ez a téma pedig az angol és a francia viszony, lett légyen szó kultúráról vagy a két nemzet kapcsolatáról. Ehhez mi sem szolgáltatott jobb apropót, hogy július végén röpke látogatást tettünk Franciaországban, Kedvesem testvérénél.

Angolok és franciák

Már egy ideje figyeltem a két nemzetet: azt, hogy az angolok hogyan viszonyulnak a franciákhoz és vica versa. Tettem már ezt akkor is, amikor a cégnél olyan pozícióban voltam, hogy franciákkal és angolokkal dolgoztam együtt. Aztán Angliában rengeteg francia él, így nem esik nehezemre további megfigyeléseket tenni. Franciák vannak reggel az üzleti parkba tartó buszon, a munkahelyemen az igazgató személyi asszisztense francia, és még a Covent Garden-ben is pont egy francia kis vendéglőbe tértünk be, ahol franciák szolgáltak föl. Szóval a francia jelenlét ugyanúgy megtalálható a szigetországban, mint az angol Franciaországban. (Ne feledjük, hogy rengeteg angol vásárol házat Franciaországban és él ott.) Aztán ott van a híres brit szakácsnő (nem is tudom, hogy így tituláljam-e), Rachel Khoo, aki fogta magát a húszas éveiben és Párizsba ment szerencsét próbálni és be is jött neki. Szóval mindkét nemzet hatással van egymásra, le se tagadhatnák, még akkor sem, ha olykor kígyót békát mondanak egymásra. Ebben a tekintetben talán az angol pimaszabb, hiszen amikor valami “csúnyát” mondanak, akkor azt mondják, hogy „kérem, nézze el a franciámat” („excuse my French”) vagy a franciákat „froggy”-nak hívják, vagyis békácskának a kvartyogásuk miatt – na hát ez igazán nem szép tőlük… 🙂 De biztosan létezik franciául is valami hasonló csípős megjegyzés az angolokra – Kedvesem mondja közben, hogy a franciák „roast beef”-nek hívják az angolokat. 🙂

Ahogy egyre többet figyelem a két országot, kultúráját és építészetét, érzem és értem, hogy mi vonzza az angolokat Franciaországba. Először is ugye kontinensen van, ami már eleve izgalmas a szigetlakónak, hiszen a kontinens annyira más. Másrészt a gall kultúra nagyon gazdag és sok behatás érte (nyugaton britt, délen spanyol, keleten szász és német stb). Persze a mai angol, aki Franciaországban vesz házat, egyből azt mondaná, hogy jobb az időjárás náluk és olcsóbb az élet, de ez kevés lenne az üdvösséghez, szerintem. Franciaország könnyed, bohém, művészi, árad mindenhonnan a kultúra, a művészet – elég csak Párizst említeni. Kifinomult, sikkes eleganciájuk van, ami a lakberendezésben is megnyilvánul és vonzó bárki számára. És igen, még a klisék is csábítóak: a bagett, a csíkos breton felső, a kalap, a sanzon, a hagymaleves és a jó bor. Kit ne ragadna magával az a miliő, amit a Montmartre vagy egy vidéki, kis, francia falu áraszt? Egzotikusnak tűnik egy angol (és nem angol) számára.

A franciáknak pedig Anglia izgalmas, amit szintén megértek, hiszen valóban, Anglia annyira, de annyira más, mint a kontinens. Amint beteszi oda az ember a lábát, érzi. A házak, az építészet, a táj, a konyha, a pubok, a városkép. Az angolok empatikusak, segítőkészek, nyugodtak, ám érzelmeiket jobban kontrollálják, vagyis nem mutatják ki. A bohém életstílust náluk biztosan nem találjuk. De akkor mi az, ami a franciákat oda vonzza? Az, ami az angolokat Franciaországba, csak pepitában. Izgalmas és romantikus egy angol cottage, a legkisebb vidéki pub is felér egy művészeti alkotással, ott vannak a sejtelmes vidéki kastélyok és kúriák, az angolok baromira innovatívak, hiszen oly sok mindent feltaláltak, fejlesztettek, tehát egy rendezett nemzetet találunk náluk. Ahogy írom e sorokat, a jing-jang jut az eszembe, úgy egészítik ki ők is egymást. Ami az egyikben nincs meg, megvan a másikban és a szomszéd fűje mindig zöldebb… Bár erről úgy vélekedem – szintén megfigyelések és megérzések alapján -, hogy ugyan az angolok szeretnek utazni, máshol huzamosabb időt eltölteni, vagy akár letelepedni (nem feltétlen Franciaországban), de a szívük mélyén mindegyik odavan Angliáért, hiszen „annyira különleges”. És bizonyára a franciák is így lennének a hazájukkal.

Nos, eme eszmefuttatás után jöjjön egy kis kitérő a francia vidékről. Más szemmel néztem a szép házakat, gyönyörű építészetet, hangulatot, ami azonnal magával ragadott. Három helyet mutatnék be: Villebois-Lavalette, Brantôme és Aubeterre-sur-Dronne.

Villebois-Lavalette

Villebois-Lavalette egy kis falucska, melynek közepén egy fa szerkezetű, 16. századi, fedett piac található, mely ma is működik. A piactéren van egy ház, melynek a falán 17. századbeli napóra van. Van egy kastély is, de ide nem tudtunk bemenni, sajnos. Látni sok lepusztult lakóházat, de sok olyat is, amelyeket szépen rendbe hoztak. Ami viszont egyértelműen érződik a faluban sétálva az, hogy a falu haldoklik. Borzasztóan kihalt, alig van benne élet, pedig hát lakják… Igazán kár.

Brantôme

Brantôme viszont pezseg, pláne egy meleg, nyári napon. Kicsit olyan érzésem volt itt, mintha mesébe csöppentem volna, olyan idillikus volt minden. A házakat figyeltem és arra gondoltam, milyen jó lenne többet tudni a francia építészetről is. Már éppen kezdtem volna utána nézni, de leállítottam magam: a francia építészet az angol mellett hihetetlen nagy falat lenne, érjük be, koncentráljunk egyelőre az angolra. Mindenesetre pár dolgot megfigyeltem. Szinte mindenhol, mindenféle háznál használják az ablakok előtt a kovácsolt vas és mintás, szépen kidolgozott korlátot. A másik, amit észrevettem, hogy mennyire kidolgozzák a merevítő vasakat. Nagyon tetszik. Nem emlékszem, hogy láttam volna ennyire kidolgozottat Angliában, de nem mernék rá megesküdni, hogy az angolok nem csinálnak ilyet. Az ajtók is teljesen más hangulatúak, stílusúak, mint Angliában. Ha mesélni tudnának, biztos vagyok benne, hogy lenne mit mondaniuk… Brantôme bencés apátsága csodálatos, csakúgy, mint a román kori templomtornya.

 

Aubeterre-sur-Dronne

Végül pedig Aubeterre-sur-Dronne. Roppant izgalmas és romantikus egy hely a maga lépcsőivel, fa erkélyes házaival, melyek akár Spanyolországot is idézhetnék. A házak valószínűleg helyi mészkőből épültek.

 

~

 

Jó volt kiszakadni picit Angliából és más országot, tájat is látni, megismerni, kis időt a kontinensen tölteni. Egy ilyen kiruccanás mindenképp szélesíti az ember látókörét. Az angol építészetet tanulmányozván már más szemmel néztem a francia, vidéki épületekre. Próbáltam párhuzamokat találni, megfigyelni azokat az elemeket, amelyekre az angol házak esetében figyelek. Hol sikerült, hol nem, hiszen az élmény elsöprő volt és annyi inger ért, hogy nem feltétlen tudtam mindig koncentrálni. Egyszerűen csak hagytam, hogy a francia házak hassanak rám, hogy aztán Angliába visszatérvén még jobban elmélyedhessek az angol építészetben…