Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar

Az angol vintage vidámpark

 

Van valami egészen különleges az angol vintage vidámparkokban. Engem mindig elbűvölnek a színes körhinták, a különböző játékok, sátrak, járművek és egyáltalán a hangulat. Pár hete végre sikerült elmennem az egyik legnépszerűbb, még mindig gőzgépekkel működtetett vidámparkba, a Carters Steam Fair-be. S bár először csak jó fotó témának szántam a kiruccanást, érdekelni kezdett a története is.

A vidámparkok története

Az vidámparkok mind a középkori vásárokra  és ünnepekre vezethetők vissza. Előbbin vásároztak az emberek ill munkásokat fogadtak föl, utóbbin a falu népe gyűlt össze, hogy megünnepelje a jó termést, az aratás végét. A 19. század első felében a vásárokban tulajdonképpen cirkuszok működtek, ahol mutatványosok, bohócok, kötéltáncosok, tűznyelők szórakoztatták a nagyérdeműt. Dickens korában megjelentek a viaszbábu kiállítások, az elvarázsolt kastélyok, a tükör útvesztők és a diavetítés is. Ám maga a vásár része kezdett elavulttá válni: az emberek egyre kevésbé vásároltak már és a cirkusz is kezdett kimenni a divatból.
Ám 1860-ban, amikor a cirkusznak és a vásároknak már leáldozóban volt a csillaga, új attrakcióval rukkoltak elő, mégpedig a gőzgéppel hajtott körhintával, amelyet az Ayleshami vásárban, Kent megyében mutattak be. Egy norwichi mérnök, Frederick Savage ezen felbuzdulva először biciklis, majd hajós és vonatos körhintákat kezdett el gyártani. Ám az ikonikus, „vágtázók” vagy „lovasfutárok” néven ismertté vált körhintát csak 1891-ben alkotta meg. 1914-ig, az I. világháborúig a vidámparkok attrakciói különféle körhinták és hajóhinták voltak; sok ma is ismert és használt attrakció az 1920-as évek után született meg. A vásár újjáéledt tehát, a vidámparkok városról városra, faluról falura vándoroltak a naptárban előre rögzített időpontokban. A gőzgéppel működtetett vidámpark az Edvárd-korban élte a fénykorát – nem véletlen, hogy a Downton Abbey-ben is láthatjuk.
Hagyományos vidámparki attrakciónak számít az egyszerű lovas körhinta, vagy dobbies, a lovas körhinta vagy karusszel, a vonatos körhinta és az óriáskerék. Játékok közül pedig a kalapács, de vegyük sorra, hogy miket találunk még az angol vintage vidámparkban!

Körhinták

Egyszerű lovas körhinta (dobbies)

A legkorábbi körhintákat kisgyermekeknek építették már a 18. század elején. Jellemzője az volt, hogy a lovak a körhinta tetejéről egy rúdról lógtak le és nem voltak mozgathatók. A kisebb körhintát kézi erővel hajtották meg, a nagyobbakat pónikkal, lovakkal. A képen látható körhinta a kedvencem, hiszen olyan furcsa elemeket rejt, mint a szaladó kakas, az éhes disznó vagy a Lord Kitchenert ábrázoló kentaur! (Lord Kitchener volt a toborzóplakátok arca az I. világháború idején.)
steam_fair_steam_dobbies_landscape
Az egyszerű lovas körhinta, alias „dobbies”
steam_fair_dobbies_lord_kitchener
Azt hiszem, ez a kedvencem! Annyira poén. 🙂
steam_fair_dobbies1
És ez mekkora már…? 🙂

A karusszel, avagy lovas körhinta

Angliában a lovas körhintát igazából nem karusszelnek hívják. Sőt, kikérik maguknak, hiszen az ő lovas körhintájuk, a „vágtázók” az óra járásával megegyező irányban forog, míg a kontinensen (és később Amerikában) elterjedt körhinták ellentétes irányban. (Miért nem lep meg ez minket a közlekedés után…?) Állítólag azért van így, hogy ha a hölgyek oldalülésben ülnek a lóra, akkor kifele nézzenek, ne befelé. Tehát a kontinensen található körhinták karusszelek, az angolok pedig vágtázók. A következő különbség az, hogy az angol lovas körhintán a lovak mind különbözőek (külön nevük is van), míg az európain általában mindegyik ló ugyanúgy néz ki. Sajátos még a kézzel festet dekoráció és a plafonról lelógó uralkodók arcképe is, továbbá az, hogy minden lónak egyedi a mozgása, nem ugyanúgy mozognak. A képen látható körhintát 1895-ben készítették és a Carter’s Steam Fair újította fel – korhűen természetesen, kézzel festve. Gyönyörű munkát végeztek.
steam_fair_gallopers_amber
Bemutatom Ambert. Gyönyörűen felújítva, kézzel festve.
steam_fair_gallopers_georgina
Ő pedig Georgina.
steam_fair_gallopers_monarchs
Figyeld meg a plafonról lelógó királyok arcképét!

A láncos körhinta

A láncos körhinta szinte egybeforrt a vidámpark látványával, csakúgy mint a lovas körhinta. A láncos körhinta német találmány volt és az 1920-as években terjedt el. A képen látható körhinta német gyártmány az 1920-as évekből, ám a forgás irányát átalakították angolra (naná!). A hinta tetejét gyönyörűen repülőgépekkel illusztrálták, a plafonon pedig különböző repülős egyletek címerei láthatók.
steam_fair_chair_o_plane2
A láncos körhinta

steam_fair_chair_o_plane_top

Vonat-körhinta

A vonat körhinta a vasút elterjedésével vált népszerű vidámparki attrakcióvá. Elsősorban kisebb méretben készítették a kisgyerekeknek, bár Savage 1885-ben készült Alagút-Vonat körhintája elég nagy volt. A körhintának volt egy fedett része, ami az alagutat szimbolizálta. Állítólag azért, mert már ekkor felmerült az emberekben a London-Párizs alagút gondolta!

Az óriáskerék

Óriáskereket már az 1800-as években is használtak, amit a Bartholomew Fair c. festmény örökített meg, az  ám akkor még lovakkal működtették őket. Mérete miatt is ez az attrakció igényelte a legtöbb erőforrást, ezért ma már nem is utaztatják. Az első óriás óriáskereket azonban 1893-ban készítették Chicagoban. Átmérője 70 méter volt és összesen 36 fülkéje volt.

Hinták

A (gőz)hajó hinta

Talán a másik legrégebbi mutatvány a hajóhinta, amely eredetileg csak egy hajó alakú hinta volt (még ma is attrakció a vidámparkban) és két végén, kötéllel hajtottak meg. Ám az 1880-as években megjelentek a gőzgéppel hajtott hajóhinták. A hajóhintákat gyakran az éppen aktuális tengerjáró hajókról nevezték el. A képen látható, 1920-as évekből származó hajóhinta annyira gyönyörűen van felújítva, hogy én csak ott álltam és csodáltam. Érdekessége még a 47 sípból álló verkli, amely csakúgy, mint a lovas körhinta, muzsikát szolgáltatott a közönségnek.
steam_fair_steam_yachts2
A Columbia gőzhajó hinta
steam_fair_steam_yacht1
A Britannia gőzhajó hinta
steam_fair_organ
A gőzhajó hinták verklije. Gyönyörű ez is.
steam_fair_swingboats
Hagyományos hajóhinták

További attrakciók

A kugli tulajdonképpen a körhinta egyik változata, ami hullámszerűen mozog. Az 1930-as években jelent meg az Autóverseny nevű kugli. Ezeket többnyire art deco stílusban díszítették.
A kanyargó is német találmány, amely az 1920-as évek végén terjedt el.
A dogem is amerikai találmány, amelynek fénykora 1920 és 1950 között volt.
A nálunk ufóként ismert, nyolckarú Octopus amerikai találmány 1936-ból.
A helter skelter tulajdonképpen egy csúzda, ami véleményem szerint egybeforrt az angol vidámpark látványával. Leginkább tengerparti mólókon lehet őket látni, például Brightonban vagy Blackpoolban. Amikor szóvá tettem, hogy nincs helter skelter a vidámparkban, Bill csak annyit mondott: „Végül is azt nem gőzgép hajtja, akkor miért lenne nekik…?” 🙂 Végül is…
hunstanton__norfolk_helter_skelter
Egy helter skelter Hunstantonban, Norfolk megyében.

Játékok

Talán a legrégebbi játékok egyike a kalapács, ami egy erőnléti játék volt. Egy nagy kalapáccsal kellett lesújtani egy mérleghez hasonló szerkezet bizonyos pontjára. A számlap kijelezte az ütés erejét. A képen látható kalapácsnak három része van: erős, anya és fiú. Érdekesség a mérőoszlop tetején található három strucc toll, amely a Wales-i hercegre, a későbbi VII. Edvárd királyra utal.
steam_fair_striker
A kalapács, aminek három fokozata van erőnléttől függően lehet próbálkozni. 🙂
steam_fair_striker_top
A tetején a strucc toll.
A kókuszdió-dobálda tipikus eleme az angol vidámparknak, s bevallom, nem ismertem. A kókuszdió egzotikus termésnek számított a 19. században, így nem csoda, hogy aki eltalálta a célt, örült, hogy a nyereménye az eltalált kókuszdió volt. A célba dobálásból, ahol konzervdobozokat kellett eltalálni egy bőrlabdával, alakult ki később a céllövölde. Elmarathatatlan játék még a horgászat, ahol horgászbottal halat vagy kacsát kell kihalászni és a fogás alján található szám alapján jár a nyeremény.
Angol vintage gőzgépes vidámparkot láthatsz a Downton Abbey harmadik évadának a karácsonyi különkiadásában (lovas körhinta, körhinta, hajóhinta, kókuszdió dobálás)  és a Kisvárosi gyilkosságok 18 évadának Lelkek aratása c. epizódjában.
steam_fair_steam_engine
Gyönyörűen felújított és karbantartott gőzgép.
steam_fair_steam_engine2
Egy másik csoda
steam_fair_policeman_DSC9827
Helló…!
steam_fair_fireworks
A tűzijátékról kb lemaradtam…

~

Az angol vintage gőzgépes vidámpark hatalmas élmény. Nemcsak a gyönyörű körhinták és játékok miatt, hanem a hatalmas, gyönyörűen felújított és karbantartott gőzgépek miatt is. Fantasztikus, hogy még mindig működnek. A hangulat különleges, már csak a földre leszórt szalma és a füst miatt is, amit a régi gőzgépek pöfékelnek ki… Ha teheted, mindenképp látogass el egy angol vidámparkba, különleges élmény lesz, garantálom!

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 − 3 =

Back To Top