Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar

Az öltöztető

 

Ugye emlékszünk Mr Bates-re a Downton Abbey-ből? Hát persze, hogy emlékszünk. Nos, az ő pozícióját az angol a „valet” szóval fejezi ki, amit nehéz magyarul visszaadni. A sorozatban lakájnak fordították, de szerény véleményem szerint a lakáj és/vagy inas az angol footman-nek, tehát – ha a Downton Abbey példájánál maradunk – Thomas pozíciójának felel meg, vagy a „Csengetett, M’lord?”-ban James Twelvetrees-ének. Úgy gondolom, talán hiányzik ez a pozíció a magyar szolgálók hierarchiájából (és a szókincsünkből), ám Nyugat-Európában a „valet”, vagyis az öltöztető már a középkorban létezett.

Eredet

A „valet” szó gyakorlatilag az úriemberek személyi szolgáját jelenti, ám a középkorban azon ifjakat jelölte, akik nagyobb háztartásban éltek és udvariasságot, eleganciát és szolgálást tanultak.

Downton-Abbey

Feladatai

Az öltöztető feladata nemcsak abból állt, hogy a ház urának segített az öltözködésben, hanem megengedte urának a fürdővizet, megborotválta, hajat vágott és ügyelt arra, hogy a ruhák és cipők és kiegészítők mindig tiszták és rendezettek legyenek. Ilyenformán az öltöztető tudta, milyen foltot hogyan kell kivenni a ruhából, milyen anyagot mivel kell tisztítani és képes volt apróbb javításokat is elvégezni a ruhákon, csizmákon, kalapokon. Tudott tehát vasalni, varrni, ruhát tisztítani. Feladata volt még a tisztálkodó eszközök tisztán tartása is, tehát elmosta a borotvát, tisztán tartotta a fésűket, keféket, rendet rakott az öltöző szobában.

Ezen kívül, ha a ház ura utazott, az öltöztető vele tartott. Gondoskodott róla, hogy a megfelelő öltözet, toalett és kiegészítők be legyenek pakolva, elintézte a taxit, kezelte a jegyeket és a csomagokat.

Az öltöztető pozíciója tehát nagyon hasonlít a komornáéra (O’Brien a Downton Abbey-ből) és az ún „felső tízekhez” tartozott a szolgálók hierarchiájában, ami azt jelentette, hogy egy nagy felelősséggel járó és tiszteletreméltó pozíció volt. Gyakorlatilag azt is kijelenthetjük, hogy, státuszszimbólum volt. Gondoljunk csak bele! A ház urát öltöztette, napi kapcsolatban volt vele, gyakran a bizalmasa lett a munkaadójának. Ezért akart Thomas annyira öltöztető lenni, amikor elege volt a lakáji pozícióból, s bizony az öltöztetők gyakran a lakájok köréből került ki, akik a felszolgálás és egyéb tennivalók mellett a ház urának a fiát vagy fiait, vagy a ház azon férfi vendégeit öltöztették, akik nem utaztak együtt a saját öltöztetőjükkel.

The-Valet

Csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak…

Öltöztetőt csak a nagyobb és gazdagabb háztartásokban találunk. A „Csengetett, M’lord?”-ban ezt a szerepet a komornyik (Stokes) és a lakáj (James) látja el.

Juttatások, ajándékok

Az öltöztető gyakran már nem kívánt vagy megunt ruhadarabokat kapott „juttatásul” vagy ajándékul. Erről egy vicces történet jut az eszembe:

A 20. század elejei Anglia egyik legnagyobb udvarháza a Buckinghamshire-i Cliveden volt, ahol az amerikai milliomos házaspár Waldorf és Nancy Astor élt. Lord Astor öltöztetője Gordon Grimmet volt, aki a házban vendégeskedő uraktól különböző ruhaneműt kapott ajándékba hálájuk jeléért, amiért segített nekik ott tartózkodásuk alatt öltözni. Egy nap Cliveden komornyikja, Edwin Lee váratlan látogatást tett Grimmet szobájában, ahol is elnézve Grimmet szennyesruháját, arra jutott, hogy „ha Grimmet kórházba kerülne, akkor igen nehéz lenne beazonosítani a kilétét, mivel az alsóneműjén túl sok volt a korona és a címer.”

 

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × egy =

Back To Top