Berkshire County Show

Egy hónap Magyarország után jól esett visszatérni az Egyesült Királyságba. Hiányzott. Nagyon. Az tartott életben ebben a nagyon nehéz egy hónapban, hogy tudtam: vissza akarok térni ide és folytatni szeretném az itteni életemet. Be-bevillantak képek az itteni életemből és ez adott erőt és motivációt ahhoz, hogy túléljem.

A visszatérés után kellett valami program, ami segített visszarázódni az itteni életbe. Nagyszerű alkalmat kínált erre a szeptember 16-17-én megrendezett Berkshire Megyei Kiállítás (Berkshire County Show). S hogy mit jelent egy megyei kiállítás? Tulajdonképpen mezőgazdasági kiállításról van szó, ahol persze helyet kap a szórakoztatás is és a gasztronómia is. Próbáltam rákeresni a neten, hogy vajon létezik-e ilyen otthon, de nem nagyon találtam. Amik vannak, azok inkább szakmai kiállítások, ahol nem állítják ki és díjazzák a haszonállatokat. Úgy tűnik, ez a rész otthon zárva van a közönség előtt, de lehet, hogy tévedek. Mindenesetre itt, Angliában nyitott a közönség számára is az állatok bírálása, díjazása. Elképesztő (pozitív értelemben), hogy ez mennyire része az itteni életnek és mennyire kedvelt ez a program. Először a tévében láttam, hogy léteznek a megyei kiállítások és akkor fogadtam meg, hogy egyszer elmegyek, elmegyünk egyre. Az itteni emberek büszkék egy ilyen kiállításra és hiába városiak esetleg, akkor is közel áll a szívükhöz a téma. Az angolok híres „őrizzünk meg mindent” ill. „mesevilágban élünk” megközelítésének köszönhető ez is. De jól teszik, hiszen ez is érték. Lássuk, miért!

Az első Berkshire Megyei Kiállítást 1909-ben rendezték meg és annyira sikeres volt, hogy elhatározták, minden évben megtartják ezentúl. Ezt csak a két világháború és az 1928 és 1935 közötti válság szakította meg. Szinte majdnem minden megyének van mezőgazdasági kiállítása, de van olyan is, ahol több megye összeáll és közösen rendez egyet. Állítólag a Berkshire megyei a legnagyobb, s bár minden szentnek maga felé hajlik a keze, ezt azért kétlem. Az állattenyésztőknek ez nagyon fontos esemény: a tenyészállataikat itt tudják kiállítani, bezsebelni a kiváló minősítéseket, ami után aztán értékesebb lesz az állományuk. Kicsit olyan, mint egy kutyakiállítás csak éppen haszonállatokkal.

Egy ilyen county show-ra korán kell érkezni, mert hihetetlen tömegeket vonz, másrészt a bírálások már reggel 8-kor elkezdődnek. Így mi is jó korán keltünk és már fél kilencre a helyszínen voltunk. Mindig elámulok, mennyire jól szervezettek az angol rendezvények – ez is az volt. A helyszínen volt állatsimogató, traktor és régi mezőgazdasági gép kiállítás, vásár (a kézműves élelmiszertől kezdve a gazdasági ruházaton keresztül az almapréselésig minden), viktoriánus vidámpark, lóugró pálya és persze az istállók és a kiállító területek.

A szarvasmarháknál kezdtünk, és nem bántuk meg. Véleményem szerint ez a kiállatás legérdekesebb és legjobb része. Nagyon tetszett, hogy minden ringben ki volt írva, melyik fajtát bírálják. Nagyon érdekes volt látni, hány fajta brit és kontinentális marha létezik. Néhányat ismertem már (ki ne ismerné az Angus vagy a tejet adó Holstein marhát?), de jó páron igencsak elcsodálkoztam. Azon meg pláne, hogy mekkora egy egy bika. Hatalmasak, és ahogyan lassan és méltóságteljesen mozognak, valahogy eláll az ember lélegzete. Az nem igazán tetszett, hogy az orruknál fogva vezetik őket, de gondolom ez nem fáj nekik, csak kellemetlen.

Legjobban a Hereford marha tetszett. Ahogy ránéztem, az volt az érzésem, hogy ez az óangol marha. Ha egy pub-ra gondolok, aminek az a neve, hogy “The Bull”, akkor ezt a marhát képzelem a cégtáblára. A vörösesbarna és fehér színe, a kissé göndör szőre annyira jellegzetessé teszi, hogy számomra ez AZ angol marha.

Az Aberdeen-Angus marha hatalmas. A bikák 800-900 kilót nyomnak, a tehenek 550 kilót. Ahogy az angolok mondják, vannak a „beef” marhák és a „dairy”, azaz marhák, amiket a húsukért és marhák, amiket a tejükért tartanak. Az étlapokról mindenki tudja, hogy az Angus, „beef” marha. Ez az egy dolog töltött el szomorúsággal, ahogy ezeket a hatalmas állatokat néztem: a tudat, hogy egy napon levágják őket… De ne menjünk most ebbe bele, koncentráljunk a különböző fajtákra.

Volt itt még Devon, South Devon, English Blonde, English Blue, Belted Galloway, Lincoln Red, Jersey, Guernsey, Holstein, Charlois és Limousin marha – utóbbi három kontinentális. A Jersey marha tejadó marha és nagyon kedves pofája van. Egyedül Highland marhát nem láttam (skót, vöröses, hosszú szőrű, nagy szarvval rendelkező marha). Arra kíváncsi lettem volna, hogy a gazdák mi alapján döntik el, melyik fajtát tartják, tenyésztik.

A sertések és a juhok is érdekesek voltak. Jobban élveztem és érdekelt volna, ha kiírják itt is, hogy melyik milyen fajta. Sajnos nem tették, így itt kevesebb időt töltöttünk el. (Csak később tudtam meg, hogy míg Berkshire megye marhával nem, addig sertéssel büszkélkedhet, létezik Berkshire-i sertés fajta. Fekete színű.)

Azt azért jó volt látni, hogy akármilyen állatot állítottak ki, a gazda szeretettel fordult az állat felé: megpaskolták, simogatták, még puszit is adtak neki, vagy odasúgtak a fülébe valami nyugtatót. Azt is jó volt látni, hogy sok fiatal dolgozik ebben a szakmában és akar farmer lenni. Persze mondhatnók, hogy sok pénz van benne és nagy üzlet és valóban, nem nagyon látni szegény farmert. Ugyanakkor épp a minap láttam a tévében, hogy egy harmincas férfinak a tejgazdaság volt a szenvedélye és 180 Holstein marhát tart. Egy reggeli fejés után (ami isten tudja, hány tartálykocsit tölt meg) a nettó profitja összesen 50 font volt. Ötven! És mennyi munka van ebben… Szóval minden tiszteletem azoknak, akik ezzel foglalkoznak.

S hogy teljes legyen a kép, természetesen voltak szárnyasok is: tyúkok, kakasok, kacsák, pulykák. Sajnáltam, hogy kis ketrecekben kellett megvárniuk a szemrevételezést és biztos nem volt kellemes számukra itt tölteni a napot és tűrni, hogy emberek bámulják őket. De aranyosak és érdekesek voltak.

 

Egy ilyen kiállításon persze mindenféle finomságot is lehet kapni. Az egész terepet belengték a finomabbnál finomabb ételek illata. Na jó, ez alól kivétel volt a disznók óla. A gazdasági gépek kiállítása is elképesztő volt, pláne az, amikor a 19. századi gőzgépeket indították be és még mindig működtek. Vagy amikor az ősrégi kombájnt vezette egy bácsi, aki nyilván rajong ezekért a gépekért.

A nap fénypontja és a legnagyobb attrakció minden kétséget kizáróan az, amikor megnyitják a közönség előtt a marha istállót. Nem, nem a lovakét, hanem a marhákét. Az istálló oldalában akár egy autómosóban, lemosták a teheneket. Érthető, de kicsit szürreális volt, ahogy lezuhanyozták őket. Szerencsére elég kellemes volt a hőmérséklet, így nem fáztak. Különben biztos nem lett volna kellemes nekik… Hihetetlen érzés volt a hatalmas állatok között sétálni. Néhányat megsimogattam, bár városi lányként féltem, hogy megrúgnak. De ezek az állatok valószínűleg elfáradtak és csak szerettek volna nyugodtan feküdni a helyükön.

 

~

 

Mindenkinek tudom ajánlani, hogy menjen el egy ilyen county show-ra, mert nagyon érdekes. Ez is hozzá tartozik az angol kultúrához és ahogy említettem, nagyon benne van a mai életben is és az angolok büszkék rá. Joggal. Ezzel is életben tartják az angol, skót stb marha és egyéb haszonállat fajtákat.