Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar
Midsomer-Murders

Amit a Kisvárosi gyilkosságokban szeretni lehet

  Anyukám imádta a sorozatokat. Szerintem nem volt olyan sorozat, amiről ne tudott volna. Nem, nem szerette mindet, de ha új sorozat volt a láthatáron, mindig belenézett, aztán eldöntötte, hogy fogja-e nézni, vagy sem. Ezzel szemben engem szinte egyáltalán nem…

Isle Of Sheppey

Isle of Sheppey, egy elfeledett angol sziget

  Anglia úgy, ahogy van gyönyörű. Vagy mégsem? Létezhet olyan része, amely nem annyira megkapó vagy vonzó? Ami egysíkú, unalmas és semmit nem találni benne? Aligha. Így gondoltam egészen addig, amíg négy évvel ezelőtt el nem látogattunk a Kent megyéhez…

Goring-on-Thames Lock

Zsilipek, gyilkosságok és kísértetek a Temzén

  A Temze Anglia leghosszabb folyója 346 km-ével, és második leghosszabb folyó az Egyesült Királyságban a Severn folyó után. Gloucestershire-ben ered és Southend-on-Sea-nél ömlik az Északi-tengerbe. A történelem során fontos kereskedelmi útvonal volt, hiszen Londont kötötte össze a nyugati országrésszel.…

Englands-Puzzle-How-to-be-English

Angliában, mint az angolok – avagy hogyan legyünk angolosak

  „Rómában, mint a rómaiak” tartja a mondás. Nos lássuk, hogyan legyünk angolosak Angliában akár rövid tartózkodásunk alatt! 1) Ruházat Viseljünk tipikusan angol ruhadarabokat és lábbelit, kiegészítőket. Egy brogues vagy egy gumicsizma, nyáron pedig a fehér vászoncipő máris angolabb érzést…

Thames-Valley

24 ok, amiért érdemes ellátogatni a Temze-völgyébe

  Ez a bejegyzés adventi kalendárium formájában jelent meg a blog Facebook oldalán, amikor is minden nap megosztottam egy képet a vidéki Angliáról, pontosabban a Temze-völgyéről és elmondtam, miért is annyira klassz ez a környék. Ha lemaradtál róla, most be…

A Windsori Nagy Park

  Hogy is van ez Windsor parkjaival? Great Park és Home Park? Frogmore-ház és Frogmore Cottage? Most akkor hol lakott a sussexi hercegi pár? Mik találhatók a Windsori Nagy Parkban? Ebben a bejegyzésben elmagyarázom, hogy mik találhatók a Windsori Nagy…

Cromwell-Cottages-Cookham-Dean-Berkshire

5 dolog, amit ne mulassz el Angliai látogatásodon!

  Mindenkinek más elképzelése van arról, hogy mit érdemes Angliában csinálni. Ez teljesen rendben van, ám vannak dolgok, amiket egyszerűen nem szabad kihagyni. Így jöjjön egy lista arról, mit ne mulassz el Angliában! 1) Angol ételek Még hogy az angol…

Peak-District

20 érdekesség a Peak Districtről

Amikor azt mondtam az egyik kolléganőmnek a kérdésére felelve, hogy Közep-Angliába megyünk a hosszú hétvégén, lefagyott a mosoly az arcáról, elhúzta a száját és azt mondta, hogy hááát…. Mosolyogva felé fordultam, és a következőt mondtam: Chatsworth house, Hardwick Hall, Peak…

4-things-you-need-to-carry-in-your-bag-in-England

4 dolog, amit Angliában mindig be kell pakolni a táskába

Amikor elmentünk ebédelni a kollégáimmal egy tavaszi napon és kiültünk a teraszra, vakítóan sütött a nap, és hunyorognom Kellett. A már nyugdíjazott, volt kolléganőm (egy magát nagyon jól tartó, igényes és divatos, szőke hölgy enyhén szarkasztikus humorral) lazán előrántott a…

Cornwall

5 utazási bakim Angliában

Amikor az ember külföldön kirándul, vagy ne adj’ isten letelepedik, biztos, hogy elkövet egy két utazási bakit. Vagy mégsem? 1) Kirándulás munkaszüneti napon reggel 8 után Mivel az Egyesült Királyságnak alig van nemzeti ünnepe, az állam beiktatott ún munkaszüneti napokat,…

Back To Top