Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar

Isle of Sheppey, egy elfeledett angol sziget

 

Anglia úgy, ahogy van gyönyörű. Vagy mégsem? Létezhet olyan része, amely nem annyira megkapó vagy vonzó? Ami egysíkú, unalmas és semmit nem találni benne? Aligha.

Így gondoltam egészen addig, amíg négy évvel ezelőtt el nem látogattunk a Kent megyéhez tartozó Isle of Sheppey-n található Sheerness városába, ahol Bill bátyjának van egy háza. Bill már előre figyelmeztetett, hogy Sheerness nem egy vonzó hely, és fogalma sincs, a bátyja miért vett pont itt egy házat évekkel ezelőtt. Jó, jó, hogy van vasúti összeköttetés Londonba, de akkor is.

Ekkor még nem tudtam és nem is értettem, miért szapulja ennyire a helyet, hiszen Anglia úgy, ahogy van gyönyörű, a tengerparti városoknak pedig csakis különleges hangulatuk lehet. Nem igaz?

Aztán ahogy odaértünk a hídhoz, ami átvisz a szigetre, kezdtem kapizsgálni, miért mondta Bill… Pusztaság, amerre csak a szem ellát, de legelésző állatok és szélmalmok helyett hatalmas ipartelepek, daruk, mindenütt. Nem egy szívderítő látvány… „Sebaj, majd a város biztos szép lesz” ‒ gondoltam magamban. De ahogy besétáltunk a városba, meg kellett állapítanom, hogy Billnek igaza volt… Leszámítva a jubileumi óratornyot a város közepén és egy két késő viktoriánus házat, a város hogy is mondjam… lepukkant volt, és még az én állandóan szépség után kutató szemem sem talált sok minden említésre érdemeset. A tengerpart kavicsos, ami nem baj, de igazából balra a hatalmas kikötő darukkal, hátul egy Tesco, jobbra pedig nem s‒ok minden. Így elkönyveltem magamban, hogy bizony Angliának is van olyan része, ami NEM gyönyörű…

Isle of Sheppey Bridge

 

Egészen mostanáig.

Úgy adódott, hogy utunk ismét Sheerness-be vezetett, s hiába fordultunk meg itt már többször is, ezúttal javaslatot tettem arra, hogy fedezzük föl a várost és a szigetet is. Egyszerűen nem nyugodtam bele, hogy itt nincs semmi érdekes, értékes vagy szép.

Egyáltalán mit érdemes tudni az Isle of Sheppey-ről?

  • A Temze és a Medway folyók torkolatánál fekszik.
  • A sziget neve az óangol „sceapig” szóból ered, ami azt jelenti „sheep island”, vagyis „juhok szigete”.
  • 1667-ben a hollandok felhajóztak a Medway folyón és elfoglalták a szigetet pár napra. Hódító Vilmos (1066) óta ez volt az egyetlen alkalom, amikor idegen hatalom lépett be Nagy-Britannia területére.
  • A Sheernessben található Királyi Tengerészeti Hajógyárat a 17. században alapították.
  • A 18. században egy itáliai hajó rakományával sárgafarkú skorpiók érkeztek a szigetre. Az állatok gyorsan alkalmazkodtak a hideg éghajlathoz, így a legészakibb skorpió populáció a sheerness-i hajógyár területén él. Számuk eléri a 15 ezret, de csak éjszaka jönnek elő, nappal a sziklák repedéseiben és a téglafalakban húzzák meg magukat. (Te jó isten, és én itt sétáltam végig…!)
  • Sheerness kedvelt tengerparti üdülőhely volt a 20. század elején, mivel kevesebb eső esett itt és magasabb volt a napsütéses órák száma, mint máshol London környékén, így a londoniaknak ideális volt egy kis tengerparti kiruccanásra.
  • Nagyjából 200 elsüllyedt hajót tartanak számon a sziget körül, ám a leghíresebb az amerikai hadihajó, az SS Richard Montgomery, amely robbanóanyaggal a fedélzetén süllyedt el 1944-ben. Tudósok figyelmeztettek, hogy ha tengervíz jut be a robbanóanyag szerkezetébe, az bizony felrobbanhat és minden idők legnagyobb nem nukleáris robbanását okozhatja.
  • A szigeten három börtön található: HMP Elmley, HMP Standford, HMP Swaleside.

Méghogy unalmas a sziget és nincs rajta semmi érdekes…?! 🙂

 

Na de, nézzünk körbe és kezdjük Sheerness-szel!

Sheerness egy ódon, ipari város. A 16. században született, amikor is VIII. Henrik elrendelte, hogy erődítményt építsenek a sziget ezen pontján az esetleges támadások ellen. A már említett Medway-i rohamban a hollandok elfoglalták a szigetet, ami után az erődítményt megerősítették, hogy többé ez ne fordulhasson elő. A várost a hajóépítés határozta meg évszázadokon keresztül. Sétánkat a kikötőből kezdtük, amely az Egyesült Királyság egyik legnagyobb autó és zöldség-gyümölcs kikötője. Ide érkeznek be a banán konténerek is.

Sheerness Port

A Naval Terrace-ből (Tengerészeti házsor) árad a történelem… Szinte látom, ahogy Sherlock Holmes korában itt laktak a hajóskapitányok és tisztek, hogy közel legyenek a kikötőhöz. Elegáns, György-korabeli épület, amit valószínűleg csak a jól megfizetett kapitányok és tisztek tudtak megengedni maguknak.

Sheerness Naval Terrace

Balra található az ún. Blue Town, azaz Kék Város. Ez volt Sheerness óvárosa. Miért hívták kék városnak? Azért, mert a hajógyári munkások faházakat építettek ezen a környéken, amiket aztán a hajógyárból lopott tengerészkék színű festékkel festettek be. A házak leégtek az 1820-as években és a városrészt újjá kellett építeni. Ahogy az ember végigsétál a régi Fő utcán, azért érezni lehet, milyen lehetett itt az élet a város fénykorában: sirályok rikácsolnak az acélgyártól füstös levegőben, villamos csilingel a Fő utcán, ahol gyári munkások igyekeznek a munkába, a mólón előkelő hölgyek sétálnak Edurárd-kori ruhákban, napernyővel a kezükben…

A város jelenlegi Fő utcája a tengerparti hangulatot árasztó óratornyon és egy két régi házon kívül sajnos nem sok érdekességet kínál. A régi városrész azonban mindenképp őrzi Sheerness örökségét. Sajnálatos, hogy a városnak nincsen pénze helyrehozni, fejleszteni, pedig milyen hangulatos, régi városrész lehetne a Kék Városból, ahol sorakoznak a pubok, éttermek, teázók…

Innen indultunk útra, hogy körbeautózzuk a szigetet, de én már ekkor boldog voltam, mert bebizonyítottam, hogy igen is mindenhol van érdekesség és szépség.

Nem volt ez másképp, ahogy elhagytuk a várost.

A sziget hirtelen egy teljesen másik arcát mutatta meg nekünk: hajógyári telepek, daruk és üzemek helyett dimbes-dombos szántóföldeket, mezőket, réteket és természetes, homokos tengerpartot láttunk. Mintha teljesen más tájra érkeztünk volna. A falvak rendezettek és nyugodtak voltak és mint mindenütt Angliában, itt is vannak több évszázados templomok.

Eastchurch-ben megálltunk, hogy lefotózzam ezt a 18. századi faborítású cottage-t. Ekkor fedeztem föl a templommal szemben található igen furcsa műemléket, amely a repülésnek állít emléket. A szigeten ugyanis reptér és repülő klub (Aero Club) működött, ahová 1919-ben a Wright testvérek is ellátogattak. Az Angliai csata (Battle of Britain) idején (1940-41) az eastchurch-i reptér a Lengyel Légierő egyik legnagyobb bázisa volt.

Eastchurch-Isle-of-Sheppey

Ahogy tovább autóztunk, a sziget egyre szebb és érdekesebbé vált, és hirtelen megértettük, hogy miért található itt annyira sok üdülőtelep és mobil lakókocsi, lakóház. Szinte majdnem biztos vagyok benne, hogy nyáron, napsütésben kellemes és szép a tengerpart és ide kevesebb ember látogat el, ezért nincs akkora tömegnyomor, mint máshol és valószínűleg olcsóbb is.

Amikor megláttam messziről a színesre festett tengerparti házikókat, megörültem nagyon és azonnal ki kellett szállnunk, hogy megnézzük. Itt lehetett látni, hogy a tengerpart bizony nem megvetendő.

Isle of Sheppey

Isle of Sheppey

A sziget déli részét autóval már nehezebb bejárni, mert természetvédelmi terület és harmadrangú utak vannak csak. Számos madárfaj él itt és gyanítom, ez a sziget legszebb része… A pihenni vágyók egyébként különböző szállást foglalhatnak az Elmley Nature Reserve-ben, kezdve a Cottage-től, az újrahasznosított műanyagból készült kabinon keresztül a full-extrás vándor lovaskocsikig. Ide nagyon is ellátogatnék egyszer, hiszen csodás lehet a természet lágy ölén fölkelni egy minden luxussal fölszerelt szobában, és megcsodálni, ahogy fölkel a nap…

 

~

 

Nem mondom, hogy annyira magával ragadott volna a sziget, hogy ide akarnék költözni és itt akarnék élni, de az biztos, hogy az előítéletek leépültek. Sőt. Mint mindenben, ebben a szigetben is meg lehet találni a szépséget és az érdekeset. És a sziget igen is szép és van saját öröksége és történelme…

Ha kedvet kaptál a sziget fölfedezéséhez ‒ ma már divatos a nem divatos helyeket fölkeresni 🙂 ‒, akkor így juthatsz el az Isle of Sheppey-re:

Londonból:

  • A Victoria pályaudvarról óránként indulnak vonatok Sheernessbe és egy átszállással másfél óra alatt juthatsz a szigetre.
  • A St Pancras pályaudvarról félóránként indul járat Sheernessbe, és másfél-két óra alatt szintén egy szállással lehet eljutni a szigetre.
  • Autóval az M25, M26 és M20-as autópályán Maidstone-nál kell lefordulni a szigetre.

Canterbury-ből

egy óra alatt lehet eljutni vonattal az Isle of Sheppey-re.

Isle-of-Sheppey-Map

 

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × három =

Back To Top