Egy gyönyörű angol kastély a Cotswolds-ban: Sudeley

A minap azon gondolkodtam, hogy a két és fél év alatt rengeteg helyen jártunk és ebből kifolyólag rengeteg képanyagom is van, melyet csak apránként és témánként tudok bemutatni a blogon. Éppen ezért arra gondoltam, megosztom ezen kirándulások élményeit és fotóit. Minek álljanak csak a laptopomon, nem igaz? Sokkal jobb megosztani és megmutatni ezeket a csodálatos helyeket. (Hogy a képek mennyit fognak ártani az oldal sebességének, nem tudom, de teszek egy kísérletet.)

Már nem is tudom, honnan jött az ötlet két éve, hogy a Gloucestershire-ben lévő Sudeley-kastélyt nézzük meg, de azt hiszem, Bill látta a tévében, vagy valamilyen filmet ott forgattak. Több se kellett, azonnal áldásomat adtam az útra, mert jól esik kilépni a megszokott környezetből.

Verőfényes napsütésre ébredtünk egy szombati napon, pedig egész napra esőt jósoltak. Reggeli közben elővettem az útikönyvemet, és elolvastam, a Cotswolds-ról szóló részt. Varázslatos hely, annyi bizonyos, nagyon autentikus térségnek tűnik. Most, hogy már tudok egyet s mást az Arts and Crafts nevű mozgalomról, már mond az a név valamit, hogy William Morris. Nos, ő írta Bibury-ről azt, hogy „Anglia legszebb falva”. Mivel útba esett, tervbe vettük, hogy megállunk körülnézni.

Az út másfél-két óra volt. Hihetetlen, hogy változik út közben a táj. Dimbes-dombos vidék után sík terep, aztán újra dombok. Ahogy figyeltem a tájat a kocsiban ülve, éreztem, hogy a légkör is változik. Maidenhead hiába számít szintén vidéknek, nagyon érezni a város hatását. Nem Maidenhead város hatását, hanem Londonét. Közel a nagy metropolisz, így Maidenhead-ben sokan laknak, érezni, hogy az emberek reggel elindulnak a citybe, ingáznak, érezni, hogy fizetőképes réteg lakik erre, egyszerűen érezni a városias életet, akkor is, ha vidéken vagyunk. Míg Gloucestershire határát átlépvén, mintha meseországba érkeztem volna. De gyanítom, ezt elmondhatnám az egész országról, hiszen az egész olyan, mintha az ember mesében lenne. De nem csoda, hiszen az Egyesült Királyságban ezer éve nem volt háború, idegen haderő nem tette be a lábát a szigetországba, így a britek meg tudták őrizni az építészetüket, a hagyományaikat és ezt érezni is. Na de vissza Cotswolds-ba, a lenyűgöző mesevilágba, ami tündökölt a napsütéses tavaszi reggelen.

Bibury

Elértük Bibury-t és valóban, csodás kis házakat láttunk. Az itteni házak érdekessége az, hogy mindent kőből építenek, mindenhez sárga mészkövet használnak, így az ablakkeret is kőből van. A tetőn pala van, szintén kőből, és jellegzetes módon, halpikkely szerűen helyezkednek el, vagyis a tetőgerincnél tenyérnyi méretű a pala, de lefelé egyre nagyobb és nagyobb lesz. Megnéztük a helyi templomot is, ami számomra mindig a misztikus Angliát jelenti, a kísértet lakta temetővel. Billnek ez nem nagy durranás, hiszen ez is csak egy templom. Nekünk meg, mivel annyira mások az angol-szász templomok, hihetetlen élményt nyújtanak. De próbáltam belegondolni Bill helyzetébe és magamat látni Magyarországon. Elképzeltem, ahogy járom az országot egy Magyarországért rajongó emberrel, aki minden egyes faluban odáig van és áradozik a magyar templomokról. S valóban, jó eséllyel otthon minden faluban találni egy katolikus templomot, többnyire barokk stílusban egy vagy két kupolával, ami nekem nem nagy durranás. Szóval valahogy így lehet Bill is az angol-szász templomokkal. 🙂

Ahogy a falun áthajtottunk, megpillantottam azt a híres utcácskát, amiről Morris írt. Nos, a hely tele volt buszokkal és japán turistákkal, így nem tudtunk megállni. (Mint utóbb kiderült, azért zarándokhely a japánok számára, mert angliai útján megpihent Biburyben Horihoto császár. Ejha…) Sebaj, majd legközelebb megnézzük, fogunk mi még ide jönni, mert Cotswolds tele van látnivalóval. Ahol meg tudtunk állni, az a falu szélén egy pub volt. Mit mondjak? Nekem még ez is élmény. Kirándulni egyet egy gyönyörű napon, beugrani egy vidéki pubba meginni egy teát (igen, szolglnak föl teát pub-ban is) és csak bambulni és figyelni a pub életét, az embereket.

Sudeley-kastély

Ezután hamar eljutottunk Winchcombe-ba, a Sudeley kastélyhoz. A park és a kastély egyszerűen lenyűgöző. Lady Ashcombe még mindig a kastélyban lakik, de 1969-ben megnyitotta otthonát a közönség előtt is. Nem is csodálom, egy ekkora birtokot máshogy nem lehet fenntartani és anyagilag bírni.

Egyszerűen annyi minden volt a kiállító termekben, hogy képtelen voltam ennyi infót befogadni a legnagyobb szándék ellenére is, pláne fejfájással. Pedig jó lett volna elolvasni mindent arról, hogy a kastélyt VIII. Henrik is lakta, vagy a csipke történetét, a parkról, az I. világháborúról stb. Nem ment. Rengeteg infó van, és amikor azt mondom rengeteg, tényleg szó szerint értem. Egyrészt zseniális, másrészt túl sok. Azt viszont értem, hogy miért van lehetőség éves bérletet venni. 🙂 Talán ha az ember visszajár évente többször, akkor sikerül ennyi mindent elolvasni.

Sajnos a kastély belsejében nem lehetett fotózni, így nem tudom megmutatni azt a hátsó lépcsőt, amin anno a személyzet már nem mert járkálni, mert kísérteteket láttak. (Hogy akkor melyik lépcsőt használták, nem tudom…) Ezen kívül láttuk azokat a szobákat (lakosztályokat), ahol a mai napig vendégeket szállásol el Lady Ashcombe. Az egyik teremőr/idegenvezető hölgy elmondta, hogy a fából faragott baldachin a 17. században készült és eredetileg I. Károly király hordozható (!) ágya volt, amelyet később viktoriánus stílusban újítottak fel, ám de a matrac mai. 🙂 A női és a férfi fürdőszobákat is a mai kornak megfelelően újították föl, meghagyván a régi karaktert. Ahogy végigsétáltunk a szobákon arra gondoltam, hogy fel sem tudom fogni, milyen lehet az, megörökölni egy ilyen birtokot és ódon kastélyt. Milyen lehet ilyen közegben felnőni, azzal a tudattal felnőni, hogy a család birtokában van egy kastély, ahol régen királyok is laktak, hogy ennyi régiség, érték veszi körül, amit leltárba venni is nehéz lehet, hogy saját templom tartozik hozzá… Nem, nem tudom elképzelni. Amennyire különleges érzés lehet, annyira nagy teher is lehet, szerintem, hiszen az emberre ránehezedik a felelősség, hogy fenntartsa, megőrizze és továbbadja.

Ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy meglátogasd a Sudeley kastélyt, íme még néhány ok, amiért érdemes:

• Anglia egyik legszebb Tudor-kori kastélya, amelyet még ma is laknak.
• Kiállítást láthatsz a Tudor-kori viseletről.
• Érdekes kiállítást tekinthetsz meg a csipkéről, kesztyűkről és a család házi borzáról. 🙂
• Csodálatos kert
• Fácánda, ahol 16 ritka és veszélyeztetett fajt láthatsz.

 

~

 

Az ilyen helyek és épületek mindig nagy hatással vannak rám, nemcsak a történelem miatt, hanem a miliő miatt is, amit érezni. Különösen egy gyönyörű, napsütéses napon érdemes a várost hátra hagyni és felfedezni a vidéki Angliát. Ahogy Bibury-ben és a Cotswolds-ban sétáltunk, úgy éreztem, az itteni házak úgy néznek ki, mint az igazi otthon. Egy otthon, amilyet a mesekönyvekben látni és amilyenről álmodozunk…