Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar

Elképesztően finom passiógyümölcs torta

Előrebocsátom: ez egy egészségtelen torta! Nagyon. Viszont isteni. Nagyon. Ha valami egészen üdítő ízt szeretnél – pláne így tavasszal -, akkor viszont melegen ajánlom.

Egy februári napsütéses hétvégén elmentünk egy parkba, ahol a sétánk végén ittunk egy teát és ettünk egy szelet süteményt. Általában valami csokoládésat szoktam kérni, de érdekes módon valahogy megfogott ezen torta üde sárga színe, és bár fogalmam sem volt róla, milyen íze lesz, mert nem volt kiírva, úgy éreztem: ezt akarom.

Milyen jól tettem! Amikor az első falatot lenyeltem, majdnem elájultam, annyira ízlett! „Mi ez?” – kérdeztem magamban. Olyan, mintha citrom lenne, de nem, nem az. Elemeznem kellett, mire aztán sikerült rájönnöm, hogy ez bizony passionfruit, vagy ahogy otthon hívni szokták: maracuja (passiógyümölcs). Már ott, helyben tudtam: ezt-ne-kem-ki-KELL-pró-bál-nom-ott-hon-egy-szer.

passionfruit-cake

 

Így is lett. Vadul kutatni kezdtem, hogyan kell maracuja coulis-t (öntetet) készíteni, de aztán rájöttem, hogy az híg lesz a tortához és jobb inkább curd-öt (krémet) készíteni. Lelkesedésem alábbhagyott, amint megláttam, hogy a krémhez 6-8 tojássárgáját kell használni. Nem adtam föl, tovább kutattam, míg nem végül találtam egy „csalós” receptet. „Ez jó lesz!” – gondoltam magamban. Aztán kerestem hozzá egy piskóta receptet, és a kettőből alkottam meg a képen látható finomságot.

Most már remélem, kellőképp izgat a torta, úgyhogy jöjjön a recept!

HOZZÁVALÓK
(egy 23cm átmérőjű sütőformához)
Torta:
150g liszt
150g vaj
150g cukor (én mindig kevesebbet használok, 90g-ot használtam)
2 tojás
1 teáskanál sütőpor
1 evőkanál tej
1 csipet só

Maracuja krém:
6db maracuja
1 egész tojás
1 tojássárgája
50g vaj
75g cukor (kevesebbel kezdek)
1 teáskanál kukoricakeményítő

Vajkrém:
100g vaj
porcukor

(Maracjuát a különlegesebb zöldségeseknél lehet kapni. Ami eszembe jut az a XIII. kerületi Ági Zöldséges és a Culinaris boltjai. De meg kell nézni, hátha van a Tesco-ban is.)

Először a tortalapot készítem el. A sütőformát kivajazom és sütőpapírral kibélelem.

A vajat kézi mixerrel elkeverem a cukorral két percen keresztül, hogy habos legyen, majd egyenként hozzáadom a tojást. A lisztben elkeverem a csipet sót és a sütőport, majd két részletben hozzáadom a masszához. A végén hozzáadom a tejet és elkeverem.

A tésztát a formába öntöm és előmelegített sütőben, 160 fokon 25-30 percig sütöm. Amint kész, kiveszem és hűlni hagyom.

Közben elkészítem a maracuja krémet. A maracujákat félbe vágom, és egy tál fölötti szűrőbe kikaparom a gyümölcsöt magostul, majd jól átpasszírozom. (Ne felejtsd el a szűrő túloldalán lekaparni a levet!) Egy külön edényben kikeverem a tojást, tojássárgáját, a cukrot és a keményítőt. A vajat egy edényben lassú tűzön megolvasztom, majd beleöntöm a tojásos keveréket és a maracuja levet. Pár percig főzöm, miközben gyorsan kavarom. Amikor kezd besűrűsödni, leveszem a tűzről és hagyom kihűlni.

passionfruit-cake

 

Amíg hűl a krém, kikeverem a vajkrémet. Először a vajat keverem kézi mixerrel 2 percig, hogy habos legyen, majd lassan adagolom hozzá a porcukrot. Ízlés szerint javaslom – én mindig kevesebbet szoktam használni az előírtnál, ezért nem tudok mennyiséget mondani. Addig és annyit szoktam beletenni, amíg el nem érem a kívánt állagot, ami számomra formázható keménységű vajkrémet jelent.

Ha kihűlt a piskóta, félbe vágom, és az egyik felét megkenem először vajkrémmel, majd maracuja krémmel. Ráteszem a másik lapot, aminek a tetejét bekenem vajkrémmel, majd a maradék maracuja krémet rácsöpögtetem. Voilà! Kész is.

 

~

Vigyázat! Nagyon friss, nagyon üde ízhatás! Veszélyesen finom.

 

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc + tizennégy =

Back To Top