Maidenhead magyar rejtélye

Nagyjából egy éve írtam Maidenhead-ről egy bejegyzést, amelyben megemlítettem, hogy a város folyóparti parkjának a helyén állott egykoron a Hungaria River Club. Már akkor tűnődtem, hogy vajon miért éppen Hungáriának nevezték el. Vajon milyen kapcsolat lehetett a szórakozóhely neve és Magyarország között? Amikor Hajdú Ildi nemrégiben nálam járt és Maidenheadet mutattam be neki, a téma újból előkerült és kutatni kezdtem.

Magyar éttermek Londonban

A történet Londonban kezdődik, ahol ‒ legnagyobb megdöbbenésemre ‒ nem az 1953-ban nyílt és tavaly (2018) bezárt Gay Hussar volt az első magyar étterem. A II. világháború előtt két magyar étterem is létezett Londonban: a Hungaria a Lower Regent Street-en és a Hungarian Csárda a 77 Dean Street-en. Utóbbiról eddig sajnos nem sikerült semmit sem megtudni, azt leszámítva, hogy „a II. világháború idején a paprikahiány ellenére továbbra is tudott gulyással szolgálni, ámbátor a paprika színe igen sápadt volt”. Az előbbit viszont sikerült egész jól körbejárni, s a történet egészen lenyűgöző.

A kulcsfigura: Joseph Vecchi

Joseph Vecchi a Hungária kulcsfigurája. Egy Bologna melletti kis faluban született és nagyot álmodott: hotel- és/vagy étteremvezető szeretett volna lenni. Pályafutását Nizzában kezdte, ahol is több étteremben kezdte a szakmát – legalulról. Az első pár hónap krumplipucolás után elkezdte megmászni a ranglétrát, és pár hónapon belül már főpincér volt. Hamar jött a nagy lehetőség, és Vecchi 1906-ban a londoni Claridge’s szálloda alkalmazásába került, ahol kemény munkával, hat hónap alatt pincérré küzdötte föl magát. Ne feledjük, abban a korban a vendéglátást még nagyon komolyan vették, hiszen az előkelő szállodák és éttermek királyi fenségeket, császárokat, cárokat, arisztokratákat és művészeket szórakoztattak. 1910-ben, VII. Edvárd király temetése, majd rá egy évre V. György koronázása például a fél világot Londonba vonzotta; a Claridge’s-ben szállt meg Gróf Károlyi Mihály is feleségével. Érdekes egyébként, hogy abban az időben Európa legnagyobb szállodáit és éttermeit olaszok vezették. A Claridge’s-ben is így volt: Monsieur Branchini volt Vecchi mestere.

Vecchi a berlini Kaiserhof hotelban folytatta karrierjét, ami II. Vilmos császár kedvelt étterme volt. Ha mást nem, a német precizitást megtanulta, de a vendéglátást igen ridegnek tartotta, amely rangon alapult. Más hangszínnel szólítottak meg egy hercegnőt, mint egy bárónőt, míg Angliában mindkettőt egyforma udvariassággal szolgáltak ki.

1913-ban Vecchi Oroszországba ment, ahol a szentpétervári Hotel Astoriában dolgozott. Ne feledjük, ezek még a cári évek voltak, amikor is Oroszország ugyanolyan előkelő és felkapott (és talán egzotikus) helynek számított az arisztokrácia körében, mint bármely más nyugati ország. Most nem részletezem Vecchi oroszországi kalandjait, pedig az is megérne egy misét. Inkább ugorjunk egyet az időben!

A Hungaria Londonban

Vecchi 1920. február 15-én tért vissza Londonba, vagyonát majdnem teljesen elveszítette. Egy Henry Charnok nevű gazdag gyapjúkereskedő kereste meg azzal a kérdéssel, hogy belevágna-e egy magyar étterem megnyitásába. A megbízás a magyar kormánytól érkezett, amely szeretett volna Londonban egy magyar éttermet nyitni. Fölmerülhet a kérdés, hogy miért. Nos, ne feledjük, 1920-21-et írunk, éppen hogy csak vége az I. világháborúnak. A Bethlen-kormány igyekezett a német és orosz befolyást minél jobban csökkenteni és minél jobb kapcsolatba kerülni Angliával és Olaszországgal. Valószínű, hogy ez a megbízás is eme stratégiának a része volt.

A magyar kormány feltétele az volt, hogy az étterem nem szolgálhatott föl sem német, sem francia bort, csak magyart (a francia pezsgő és angol italok engedélyezettek voltak), a padlószőnyeget, a konyhai berendezést és beszerelést Vecchinek kellett állnia, cserébe a magyar kormány fizette a bérleti díjat, a dekorációt, a bútort, tányérokat és evőeszközöket. A tárgyalások jó sokáig elhúzódtak, egészen 1928-ig.

Az éttermet Dengler Mihány építész tervezte, akivel Vecchinek meggyűlt a baja, mivel Dengler angolja nem volt éppen a legjobb, ráadásul igen makacs is volt. Miután sikerült dűlőre jutni, Vecchi Budapestre utazott, hogy borokat és cigány zenészeket válasszon. Útja először Budafokra vezetett, ahol többek között a legjobb évjáratú (1866, 1875, 1889) Tokaji aszúból választott, amelyből egyébként az egészségével küszködő V. György két üveggel is rendelt Vecchitől. Ezek után nem maradt más hátra, mint kiválasztani a megfelelő zenészt, és visszatérni Londonba. Vecchi tudta, kit akar: Rigó Jancsit, akit még Oroszországból ismert. Sikerült felkutatnia, és nem nagyon kellett Rigót sokáig győzködnie: Rigó örömmel vállalta a megbízást. (Igen, a süteményt róla nevezték el.)

A megnyitó

A Hungáriát 1928. október 8-án nyitották meg Londonban, ahová a fényes diplomáciai karriert befutó Rubidó-Zichy Iván báró küldte ki a meghívókat. Neves művészek, irodalmi személyiségek, arisztokraták voltak jelen és London krémje is képviselte magát Lady Londonderry személyében. A megnyitón magyar és orosz ételeket szolgáltak föl, Rigó Jancsi hegedült és az operettprimadonna, Petráss Sári énekelt, akinek előadását tapsvihar követte. (Petráss Sári egyébként szörnyű halált halt két évvel később: Ostendben egy bezárt ajtajú kocsiban utazott, amikor is a sofőr benézte a mólót és az autó a tengerbe zuhant és elsüllyedt.)

A Hungária siker volt.

Talán azért, mert más volt, mint a többi étterem és bohém szellem lengte be. Hogy az évek múltán mennyire őrizte meg a magyar jellegét, nem tudom, de tartok tőle, hogy Vecchi orosz ételekért való rajongása miatt, a Hungária inkább volt orosz, mint klasszikus magyar étterem. 1933-ban például Vecchi orosz újévi (január 13.) partit szervezett, ahol a vendégek 80 százaléka orosz volt. Érdekes módon Vecchi spagettit is felszolgált: Bárdossy Lászlónak, aki 1930-tól a londoni követség tanácsosa volt, ez volt a kedvence.

De nemcsak oroszok kedvelték a Hungáriát, hanem maga a Walesi herceg is, sőt York hercege és hercegnéje, azaz a későbbi VI. György király és Erzsébet királynő. Egy alkalommal a híres tenor, Richard Tauber is ellátogatott a Hungáriába Lehár Ferenc társaságában, amikor is Rigó persze Tauber kedvenc nótáját húzta el (Vágyom egy nő után – You Are My Heart’s Delight), mire a tenor dalra fakadt. A végén hatalmas volt az üdvrivalgás.

Új, amerikai jelenség: a roadhouse

Szóval jól ment az étteremnek, mégis a hétvégeken a forgalom visszaesett, ugyanis a vendégek a hétvégéket vagy a tengerparton vagy folyóparton töltötték. Az 1920-as és 1930-as években a brit kultúrát erőteljesen befolyásolta Amerika, leginkább a hollywoodi filmjeivel. Nem csoda hát, hogy az élet minden területén megjelentek amerikai dolgok, így a szórakozásban is. Az 1920-as évek végén kezdtek elterjedni az ún roadhouse-ok, amelyek amerikai mintára országutak és főbb útvonalak mentén épültek és luxus szórakozást nyújtottak a vendégeknek medencével, bárral, táncparkettel, étteremmel és szerencsejátékkal. A roadhouse-ok fénykora 1933-37 közöttre tehető. Ahogy az automobil egyre jobban elterjedt, az emberek mobilisabbá váltak és szívesen hátuk mögött hagyták a nyüzsgő City-t és kikocsikáztak a külvárosba, ahol aztán ugyanolyan luxuskörülmények között tölthették el a hétvégét, mint a West Enden. A roadhouse előfutára volt az ún. river club, vagyis folyóparti klub. Látván a river club-ok sikerét, Vecchi elhatározta, hogy ő is nyit egyet, és a választása Maidenheadre esett.

Az angol megfelelő: a folyóparti klub

Nem a Hungaria volt az első folyóparti klub Maidenheadben: 1913-ban nyílt meg a Murray’s River Club, amely híres volt a kivilágított, üveg táncparkettjéről és a kokain-partikról… Ó, igen, azok a fiatalok, akiket az angol csak Bright Young Things-nek nevez…! Ez az elit társaság elég önromboló életmódot folytatott és híres volt a droghasználatáról.

Mivel a Murray’s ugyanazon a helyen állott, ahol a Hungaria River Club és mivel ebben az 1933-as kisfilmben szintén kivilágított, üveg táncparkettet mutatnak a Hungaria River Club kertjében, arra következtetek, hogy Vecchi átvette a Murray’s klubot és átnevezte azt. (Állítólag a Murray’s tulajdonosa, a New York-i Jack May amolyan drogdíler és gengszter fazon volt, akit 1930-ban eltávolítottak az éjszakai életből. Lehetséges, hogy Vecchi ekkor lépett a színre.)

A Hungaria River Club bukása

A Walesi herceg számos partit tartott a Hungaria River Club-ban, ami jó hírnevet csinált a helynek és úgy tűnt, minden rendben volt. Nos, nem volt. A Hungaria River Club megbukott. Vecchi úgy gondolta, talán túl messze volt Maidenhead Londontól, vagy a közelgő gazdasági válság volt az oka a hely befuccsolásának.

Új igények, új marketing a háború alatt

Míg a folyóparti klub nem hozta meg a kellő sikert, addig a londoni Hungária továbbra is dübörgött. Olyannyira, hogy a II. világháború alatt sem állt le. Az éttermet a szuterén szintre költöztették, amelynek vastag betonfalai által a mulató gyakorlatilag bombabiztos hellyé vált. Az acél ajtók gázbiztosak voltak, így a vendégek akár 800 órát is eltölthettek benne a fulladás veszélye nélkül. Vecchi piacra dobta új ajánlatát: aki félt este hazasétálni, az a Hungária bombabiztos óvóhelyén éjszakázhatott. Mondanom sem kell, hogy hatalmas sikert aratott, és Vecchi akár ötször is megtölthette volna az éttermet egy éjszaka alatt.

 

~

A Hungária 1943-ban új vezetést kapott, további sorsáról nem tudni. Egy biztos: melegség és büszkeség töltötte el a szívem, ahogy a Hungária történetét olvastam és hihetetlen, hogy Maidenheadnek van magyar vonatkozása. Azt hiszem, innentől kezdve még inkább más szemmel nézek a Bridge Gardens-re, amikor elhaladok mellette…