Mi köze Shakespeare-nek az angol mustárhoz?

Az angol mustár nem volt szerelem elsőre. Amikor először kóstoltam, túl erősnek és sósnak találtam. Többször föltettem magamban a kérdést, hogy mi a jó ebben, de ahogy telt múlt az idő, valahogy megszerettem és/vagy hozzászoktam. Mivel annak idején ketchupot, mustárt és majonézt termelő gyárban kezdtem a pályafutásom, a téma igen csak közel áll a szívemhez, ezért kutatni kezdtem.

Milyen az angol mustár?

Nos, amit azonnal meg lehet állapítani az angol mustárról, az, hogy nagyon erős (otthon talán egy erős, csípős tormához tudnám hasonlítani), hogy élénk sárga és hogy sós. Nagyon kevés fűszert, szinte csak kurkumát használnak a készítéséhez, s színe is tőle ennyire élénk sárga. S hogy mennyire erős? Nagyon. Állítólag az egyik legerősebb mustárfajta a világon, talán csak egy körözi le Japánban. Szóval íze igen csak furcsa a magyar mustár után, amiben van vagy 10-12 féle fűszer, de még akár egy dijon-i mustárhoz képest is.

Mihez fogyasztják?

Az angolok nemcsak virslihez (hot-dog) fogyasztják, hanem főtt marhahúshoz (kb. mint nálunk a torma), steak-ekhez, de láttam már, aki sült krumplit evett mustárral. Ahogy néztem pár angolt, hogyan fogyasztják, rájöttem a dolog nyitjára. Nagyon keveset tesznek a falatra a mustárból és így valóban jó ízű. Hiába na, meg kellett tanulnom, hogy az angol mustárt nem olyan mértékben kell használni, mint ahogyan mi azt otthon tesszük a magyarral. Főzéshez pedig inkább dijon-i mustárt használnak.

A Colman mustár története

Angliában talán a leghíresebb mustár, a Colman’s, melynek logója egy bika feje, utalván arra, hogy a mustárt elsősorban marhahússal fogyasztották. A céget Jeremiah Colman alapította Norwich-ben (Norfolk) 1804-ben, amikor is egy árverésen megvett egy malmot, melyet aztán mustárgyártásra kezdett el használni. Colman 1823-ban bevette az üzletbe fogadott unokaöccsét, Jeremiah James Colman-t, aki 1851-ben, J. Colman halála után átvette az üzletet. Feleségével ügyelek a gyárban dolgozók jóllétére, olyannyira, hogy iskolát létesítettek a dolgozók gyermekei számára és lakhatást biztosítottak a családoknak. A már említett logó 1855 körül jelent meg először és 1876-ban védették le. A cég 1866-ban megkapta a Royal Warrant kitüntetést és a királyi udvar a mai napig Colman’s mustárt használ. 1903-ban a Cleman’s megvette a rivális mustárgyártó céget, a Keen, Robinson & Company-t, melyről szintén érdemes pár szót ejteni.

Sajnos a Keen’s mustár egyik legrégebbi reklámját bemutatni nem tudom, mivel nincs elérhető jogdíj mentes képem, ezért csak megosztani tudom a szlogenjét, mely Shakespeare Makrancos hölgy c. vígjátékában hangzik el

What say you to a piece of beef and mustard?

Magyarul:
GRUMIO:
Nem tudhatom; félek, az is epés.
Nem tetszenék mustárral a hús?

KATALIN:
Oh, az bizonnyal a kedvenc ételem.

GRUMIO:
De ám a mustár egy kissé erős.

S hogy jön ide Shakespeare?

Nos, a Keen mustár azt kívánta meglovagolni, hogy mustár már Shakespeare korában is létezett, és cégük az első mustárgyártó Shakespeare halála után 125 évvel. Ma kissé furcsának tűnik eme gondolat, de a 18. és 19. században bizonyára nagy hatással voltak a vásárlókra ezzel és az ehhez hasonló idézetekkel. Ha szlogent kéne választanom egy mustárnak, akkor valószínűleg Mabel mondása jutna az eszembe a „Csengetett, Mylord?”-ból:

Hát, az én öregem azt mondta, hogy ha a Jóisten nem akarta volna, hogy húst együnk, akkor nem találta volna ki a mustárt. 🙂

 

U.I.: Aki meg szeretné kóstolni az angol mustárt, Tesco-ban lehet kapni Colman’s-t. Csak bátran, hajrá, hajrá!