Winchester és a közlekedési oszlop

Winchester-nek különleges hangulata van. Nem, nem a fegyverre gondolok, hanem a Hampshire megyében található városra. Emlékszem, először 2016 decemberében látogattunk el ide Kedvesem édesapjával és annak társával a karácsonyi koncertre, melyet a katedrálisban rendeztek. Szokásomhoz híven elaludtam a kocsiban, és csak arra emlékszem, hogy amikor kinyitottam a szemem, már épp Winchester belvárosába hajtottunk be. Azonnal megfogott a város hangulata, magam sem tudom, miért. Akkor nem volt időnk körbenézni, de azóta terveztünk visszatérni a városba, aminek rá egy évre, azaz 2017 decemberében jött el az ideje.

Winchester öröksége

Winchester nem csak a buttercross miatt érdekes – amit egyébként sikerült lefényképeznem és kiegészítettem a buttercross-ról szóló cikket -, hanem azért is, mert Winchester volt Anglia első számú városa, fővárosa, ha úgy tetszik. Hódító Vilmost két helyen koronázták meg: Winchester-ben és Londonban és mindkét várost fővárosnak rendelte el. Ám előbbi a 14. századtól fokozatosan kezdte elveszíteni jelentőségét Londonnal szemben, mely végül hivatalosan is Anglia fővárosává vált. Aztán ott van Winchester katedrálisa, mely az egyik legrégebbi és a leghosszabb gótikus katedrális Európában, vagy ott van a vár, melynek csarnokában található Artúr király kerekasztala, vagy a neogótikus stílusban épült városháza, mely engem leginkább egy Disney-rajzfilm kastélyára emlékeztet és persze Nagy Alfréd szobra, mely gyakorlatilag a város jelképe.

De van itt még bőven látnivaló és érdekesség. Van itt öreg malom, vagy egy hatalmas fali óra, melyet eredetileg 1714-ben adományozott a városnak egy William Paulet nevű parlamenti képviselő. Érdekesnek találom, hogy sok mindent adományoztak régen a városoknak tehetősebb emberek. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért. Nos, eme úriember állítólag ezzel az adománnyal kívánt reagálni arra, hogy a városban élő rivális család (Bridges) Anna királynőnek állított szobrot. Furcsa, nem? Manapság nem is tudom, mivel rivalizál a felső tízezer (talán kinek van jobb autója és hová megy nyaralni), de biztosan nem azzal, milyen városszépítő elemmel gazdagították a várost…

De van itt még valami, ami különleges.

Egy átlagos turista nem biztos, hogy észreveszi, bár szerintem azért elég feltűnő, hogy a közlekedési oszlopokra híres festményeket festettek. Összesen 24 darab festett közlekedési oszlop található a katedrális szomszédságában lévő téren és utcában. Ez olyan kreatív dolog, ami mosolyt csal az ember arcára és ami még jobban feldobja a város hangulatát. Ennek apropójából utána néztem ezeknek az oszlopoknak, melyet angolul bollards-nak hívnak, magyarul pedig talán forgalomkorlátozó oszlopoknak. Angolban azonban jelentheti a kikötésre használt cövekeket is.

Ágyú nem vész kárba…

És miért érdekes egy angol, utcai, közlekedési oszlop? Nos azért, mert állítólag a 17-18. században a régi ágyúkat hasznosították újra közlekedési oszlopokként. Az ágyúkat fejjel lefelé ásták a földbe úgy, hogy csak egy harmada legyen a felszín fölött. Ezeket hajók kikötésére használták elsősorban. Elterjedt az a romantikus legenda, mely szerint 1805-ben, a trafalgari csata után az angolok elkezdték szétszedni a francia csatahajókat, ám a francia ágyúk túl nagyoknak bizonyultak és nem tudták angol hajókon elhelyezni azokat. Az angolok ebbe szokás szerint nem nyugodtak bele és mindenképp fel akarták használni az ágyúkat – ezzel is fitogtatván győzelmüket a franciák fölött 🙂 – és végül úgy döntöttek, hogy akkor bizony közlekedési oszlopokként hasznosítják újra őket. A történet tipikus ábrázolása az angol-francia kapcsolatoknak, ám a valóságban az angolok szinte egy francia hajót sem tudtak visszavinni Nagy-Britanniába (elsüllyedtek), így a fenti történet nem állja meg a helyét. (Mily kár… 🙂 )Az viszont tény, hogy az angolok 1793 és 1815 között sok francia hajót foglaltak el, így föltételezhető, hogy azok ágyúit használták föl közlekedési oszlopoknak, de egészen biztos, hogy nem a trafalgari csatában részt vett hajók ágyúit. Bár az eredeti ágyú-oszlopokat idővel kicserélték, néhol még találni egy egy eredetit London keleti részén.