Elsőre nem biztos, hogy könnyű felismerni egy Arts and Crafts stílusú kertet, ám amint az ember sétál egyben, azonnal érzi. Érezni a különbséget, hiszen annyira más, annyira eltér más korok kertjétől.

Mondanom sem kell, hogy rajongok az Arts and Crafts stílusú kertekért is, ami nem meglepő, hiszen nagyon szeretek mindent, ami magán viseli az Arts and Crafts stílusjegyeit, legyen az épület, festmény vagy akár tapéta. No, de nézzük meg, mi is volt az az Arts and Crafts mozgalom!

Az Arts and Crafts mozgalom

Az Arts and Crafts mozgalom egy esztétikai mozgalom volt, amely Nagy-Britanniából indult ki a 19. század közepén. Célja a művészet és a dizájn megreformálása volt és visszatérni a kézművességhez és helyi, természetes anyagok használásához. A túliparosodott társadalom szinte sóvárgott a vidéki múlt után.

Az Arts and Crafts kert stílus

Az 1870-es évekre a viktoriánus kertstílus kezdett kimenni a divatból. Az első kertész, aki szembefordult a viktoriánus kerttel az ír kertész és újságíró, William Robinson volt. Robinson úgy vélte, hogy „semmi sem olyan szép, mint az angol cottage kert, amelyektől a nagy birtokok sokat tanulhatnának.”

1870-ben megjelent Robinson első könyve Vad Kert címmel, amelyben forradalmi kertészeti ötleteinek adott hangot. A „vad” szó alatt Robinson nem azt értette, hogy hagyni kell, hogy a kert vadonná váljon, hanem azt, hogy ötvözni kell a szabályszerű virágültetést a szabálytalannal. Következő könyve, az 1883-ban kiadott Az angol virágoskert c. könyve a legsikeresebb kertészeti könyv, amely már Robinson életében 15 kiadást élt meg.

Ebben Robinson javasolja:

• Az építészeti elemek eltávolítását a kertből
• Harmonikus, természetes, csoportos növényültetést
• A virágok és növények magasságának keverését a virágágyásokban.

Továbbá javasolta díszfüvek használatát, hogy télen is legyen valami érdekesség a kertben. Magyarul Robinson volt az első, aki azt az elvet vallotta, hogy „a megfelelő növényt, a megfelelő helyre” kell ültetni.

Az Arts and Crafts vezéralakja, William Morris egyetértett Robinsonnal abban, hogy a viktoriánus kert nem megfelelő esztétikailag, ám Morris szerint a kertnek nem imitálnia kell a természet vadságát, hanem gazdag látszatot kell keltenie és a külvilágtól el kell keríteni.

A másik híres kerttervező, aki nem értett egyet Robinsonnal, a brit építész, Reginald Blomfield volt. Szerinte a szabályos szerkezet, leginkább a szabályos terasz elengedhetetlen volt a kertben.

Az Arts and Crafts kert jellemzői

A vidéki virágoskert-hatás

Míg a gazdagok udvarházakat renováltak (mint például Great Chalfield vagy Lytes Cary birtoka), vagy új vidéki rezidenciájukat építették (Cragside, Wightwick Manor), addig a középosztály a vidéki virágoskertről ábrándozott. Utóbbihoz a kor akvarellfestői is hozzájárultak, akik a 19. század vége felé idealizált és idilli képet festettek a vidéki angol virágoskertről, amely telis tele volt mályvával, csillagfürttel, lonccal és rózsával.

Ez az idill koránt sem tükrözte a valóságot. Az 1870-es évekre Nagy-Britannia a világ legiparosodottabb nemzetévé vált. Ám a birodalom kiterjedése és globális kereskedelmi kapcsolatok miatt az országot elárasztotta az olcsó kanadai búza és az ausztrál és dél-amerikai hús, amely húsz évre válságba döntötte a mezőgazdaságot. A gazdák a megélhetésükért küzdöttek, így nagy valószínűséggel a vidéki kertjükben nem virágokat, hanem krumplit ültettek.

A kert részekre osztása

Ez a kertépítészeti stílus merőben megváltoztatta a kert elrendezését. A kertet részekre, helyiségekre osztotta mintegy kibővítvén a házat a szabadba.

A cél az volt, hogy a kert elbűvölje a látogatót, ahogyan az az egyik intim kerti szférából a másikba sétál, s minden helyiség más és mást tár fel a látogató számára. A házhoz közelebb lévő, szabályosabb kerthelyiségek fokozatosan teret engednek a természetesebb helyiségeknek, amelyek tökéletesen harmonizálnak egymással és a környező vidékkel.

Sövény

A sövényt a rómaiak hozták be Nagy-Britanniába és azóta töretlen eleme az angol kertnek. Ugyanakkor az Arts and Crafts kert dizájnban nagyon nagy szerepet kap a sövény, hiszen sokhelyütt ezt használták a kertek különböző részeinek az elszeparálására. Az Arts and Crafts nemcsak használta, hanem cifrázta is a sövényt: furcsábbnál furcsább alakzatokat nyírtak a sövényből a tyúktól kezdve a páván át a szaladó rókáig.

Természetes anyagok

Az Arts and Crafts mozgalom szorgalmazta a természetes anyagok használatát a kertben, csakúgy mint a hagyományos kézművesség és mestermunka használatát. Ez lehetett például egy pad valahol eldugva a kertben, amely helyi kőből készült, vagy pergola, esetleg kerti fa házikó, amelyet helyi mesterek építettek.

Erdei kertek, ligetek

Ebben a stílusban nemcsak a különböző kerti helyiségeket kötötték össze a szabályos virágágyásokkal, hanem természetesebb elemeket is mint például a kerti tavat vagy akár az erdei kertet, ligeteket. Mindezt egymással harmonizálva oldották meg.

A japánkert

Amikor Japán 1853-ban megnyitotta határait a külföld előtt, a Nyugat nem tudott vele betelni. Divatba jöttek a kimonók és egy teaház sem létezhetett Imari teáskanna nélkül. Az első japánkertek az 1890-es években jelentek meg Angliában, s a japán őrület az 1910-es Japán-Brit kiállításon tetőzött.

Arts and Crafts kerttervezők

Gertrude Jekyll első azon nők egyike volt, akik művészetet tanulhattak Nagy-Britanniában. Turner festményeit tanulmányozta, de emelett foglalkozott fényképezéssel, textiltervezéssel is. Amikor a látása romlani kezdett, a kerttervezéshez fordult. Úgy vélte, hogy a kertnek bele kell olvadnia az azt körülvevő vidéki tájba. Ezen kívül színelméletet (színek harmóniáját és kontrasztját), textúrák és alakzatok elméletét is használta.

Míg a múltban a virágokat a növények magassága szerint ültették előre vagy hátra a virágágyásokban kevés figyelmet szentelve a színek harmonizálására, amely össze nem illő színfoltokat képeztek, addig Jekyll keverte a növények magasságát és úgy tervezte őket, hogy azok harmonizáljanak színben és textúrában is. Nem utolsó sorban úgy tervezte meg a kerteket, hogy azok minden évszakban adjanak virágot, minden évszakban legyen valami érdekesség.

Jekyll vagy négyszáz kertet tervezett, s bár ennek közel fele egyéni megbízás volt, sokat építész kollégájával és barátjával, Sir Edwin Lutyens-szel közösen tervezett. Sajnos kevés eredeti Jekyll által tervezett kert maradt fönn.

Harold Ainsworth Peto az Arts and Crafts kerttervezők másik kiemelkedő alakja volt, aki olyan híres kerteket tervezett, mint Iford Manor (itt élt), Buscot Park vagy West Dean House.

Peto éveket töltött az olasz riviérán, ahol az itáliai reneszánszt tanulmányozta. Tehetsége és különleges kerttervei abban rejlettek, hogy mesterien keverte a reneszánsz kert szabályos elemeit mint például teraszokat, oszlopsorokat, szobrokat és szökőkutakat a lágyabb angol tájjal. Ellentétben a viktoriánus kor itáliai kertterveivel, Peto kertjei könnyedek voltak és elegánsak, s még a szürke angol hétköznapokon is napfényt varázsolt a reneszánsz stílussal átitatott angol kertekbe.

Arts and Crafts kertek Angliában

Buscot Park
Coleton Fishacre
Goddards
Great Dixter House and Gardens
Hidcote Manor Garden
Lytes Cary Manor
Mount Grace
Rodmarton Manor
Standen House and Garden
Wollerton Old Hall Garden

Az Arts and Crafts kerteknek különleges hangulatuk van és természetükből adódóan mindig izgalmas felfedezni őket. Ha Angliában jársz, érdemes beiktatni egy ilyen kertet a programba. Hidd el, nagyon fog tetszeni és nem fogsz csalódni. Télen sem.

Be kell vallanom, hogy a pembrokeshire-i hosszú hétvége után elment a kedvem a sorban következő kirándulásunktól, amelyet a Dél-Walesben lévő Brecon Beacons Nemzeti Parkba terveztünk.

Teljesen fölöslegesen aggódtam: ugyan sötétben érkeztünk a szállásunkra, mely egy mesés wales-i cottage volt, reggel lélegzetelállító kilátás fogadott a hálószoba ablakában. Alig vártuk, hogy útra kelljünk és kedvünket még az esős, szeles idő sem tudta elvenni.

Mivel esett az eső, olyan programot választottunk, amely ilyen időben is élvezhető, ezért ellátogattunk a National Trust által vezetett Dinefwr birtokra.

De mi is az a Brecon Beacons?

A Brecon Beacons két dologra is utal: egyrészt jelenti a Brecon Beacons vörös homokkő hegyláncot, másrészt jelenti a Brecon Beacons Nemzeti Parkot, amely 1370 négyzetkilométeren terül el. A nevét onnan kapta, hogy régen a hegyek tetején gyújtottak jelzőtüzeket.

Nos meg kell mondanom, hogy már odafelé az autóban leesett az állam a táj szépségétől. Egyszerűen lélegzetelállító és úgy vélem, legalább egyszer kötelező ide ellátogatni, mert annyira gyönyörű a vidék. Na, de vissza a birtokhoz!

Dinefwr

A birtok nagyon különleges, hiszen kiemelten fontos természetvédelmi területen és egyben történelmi parkerdőben fekszik, ahol ritka gomba és zuzmófajok nőnek és a fák többsége négyszáz éves is megvan.
Az erősen vadászkastélyra és kísértet lakta házra emlékeztető épület már a középkorban megvolt, a szarvas parkot 1775-ben alakították ki, ám mai külsejét az 1850-es években nyerte el, amikor is neogótikus stílusban felújították.

A kísértet lakta kastéllyal nem lőttem mellé, ugyanis a ház állítólag Nagy-Britannia egyik legkísértettebb háza. Walter, a komornyik, akit a házban dolgozott anno, állítólag az szolgálók alagsorában kísért a mai napig. Hát nem biztos, hogy éjjel szívesen lemennék oda…

A sétát a ház körül viszont nagyon élveztem. Különösen azért, mert az ösvény egy része pallós tanösvény volt és azokat imádom valamiért. Láttunk sok őzet is és tényleg olyan volt az egész, mintha egy francia mesebeli kastély parkjában sétáltunk volna.

Víztározók

A Brecon Beacons tele van víztározókkal, ahol különféle stílusban és formában épült kis őrházak épültek. Ezeket szerettem volna lefotózni gyönyörű napsütésben és tükör síma vízzel, ám az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Sebaj, ennek ellenére klassz kis program volt és út közben szép cottage-t is láttunk. Ezzel a vizes programokat letudtuk.

Cwmyoy és a legferdébb templom

Nem hagyhattuk ki a Brecon Beacons határán, Monmouthshire-ben fekvő, kis falvat Cwmyoyt, ahol is egy olyan ferde templom áll, hogy ennél ferdébb aligha lehet.

A St Martin templom azért süllyedt meg, mert nem sokkal az épület megépülése után földcsuszmalás volt a faluban. Bár többször is kísérletet tettek arra, hogy kijavítsák a süllyedést, nem sikerült.

Llyn y Fan Fach

Mivel az idő kellemes volt, elhatároztuk, hogy túrázunk egyet. Kiválasztottam egy általunk abszolválhatónak látszó túrát. Csak 4.2km és 225 méter magas, ez jó lesz – gondoltam. Aha… hát mit mondjak, jó néhányszor meg kellett állni a kardiovaszkuláris séta alatt, pedig azért elég fittek vagyunk mindketten.

Senki se becsülje alá ezeket a hegyeket Walesben, ahogyan az se, hogy az időjárás nagyon hirtelen meg tud változni. Nem is értettem azokat, aki flip-flopban vagy crocsban vágtak neki a hegynek…

A hegytetőre érvén viszont úgy éreztük, megérte a szenvedést, mert a kilátás gyönyörű volt. Meglepetésemre jó páran a hegytetőn szándékozták tölteni az éjszakát, és nemcsak fotósok. Többen kempingszékekben ülve élvezték a naplementét, mások éppen sátrat vertek éjszakára. Azét ettől én még messze vagyok. Vagy mégsem?

Sajnos, mire felértünk, a nap már lemenőben volt és a tó félig árnyékban vol, így nem tudtam rendesen lefotózni. De nem bántam, mert élveztük a túrát, a napsütést és a csodás kilátást.

Lefele menet persze nem hagyhattam ki a poént, hogy Bill volt az angol, aki dombra ment föl és hegyről jött le. 🙂

Aberglasney Gardens

Második állomásunk Wales egyik leggyönyörűbb kertje, az Aberglasney Gardens volt. Tíz különböző kertet találunk itt, kezdve a régi kolostor kerttől, az arborétumon keresztül a tiszafa alagútig. Talán a legismertebb és legnépszerűbb része az ún Ninfárium, egy szubtrópusi  üvegház, ahová sajnos felújítás miatt sajnos nem tudtunk bemenni. Ez is egy olyan kert, ahol az ember csak kapkodja a fejét, mert bárhová néz, valami érdekességet és szépséget lát.

Ahogy mondtam, a Brecon Beacons nagyon kellemes meglepetés volt és imádtuk. Olyan, mintha az ember valóban egy mesebeli tájba csöppenne bele – víztározók, cottage-ok, kastélyok, hegyek és völgyek. Csak ajánlani tudom Wales ezen vidékét, egyszerűen nem lehet vele betelni. Az egyetlen nehézség az, hogy talán picivel nehezebb megfelelő szállást találni a megfelelő helyen, mint Wales más részein vagy Angliában.

Az angol tájképi kert szerelem. Ez a kedvenc stílusú kertem, és bevallom, nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen bolondulok értük. Talán azért tetszik annyira a jardin anglais, mert olyan mint a kincsvadászat: föl kell fedezni minden zegét és zúgát, az elszórt épületeket.

Eddig halogattam, hogy a György-korabeli kertekről írjak, hiszen a téma hatalmas, ám idén tavasszal eljutottam Toszkánába, amely akarva akaratlanul is eszembe juttatta az angol tájképi kerteket. Nincs menekvés, itt az idő, hogy górcső alá vegyük ezt a nagyon angol dizájnt.

Az angolkert, avagy a jardin anglais

Az angolkert egyedülálló és valószínűleg a britek a művészetek terén ebben érték el a legnagyobb hatást. A György-kor teljesen lefedi a Hannoveri-dinasztiát I. György 1714-es trónra lépésétől IV. Vilmos 1837-es haláláig.

Az angolkert az 1720-as évektől jelent meg, s elvetetette a merev, geometrikus, szimmetrikus holland, francia és itáliai kertek dizájnját. Helyüket a természetes táj hatását keltő kertek és parkok vették át tavakkal, elszórt facsoportokkal, dombokkal, csörgedező patakokkal, ligetekkel. Néhány kert építése tizenöt évig is eltartott, hiába használtak gőzgépeket, szivattyúkat. Azt is kijelenthetjük, hogy az angolkert státuszszimbólum volt. Gondoljunk csak bele: az udvarháztól kiinduló, gyönyörű tájként megtervezett, több száz hektáron elterülő park jelezte a tulajdonos vagyoni helyzetét.

Talán nem meglepő, hogy a stílust hamar átvette Európa. Az angolkert, avagy jardin anglais legnagyobb rajongója minden oroszok cárnője, Nagy Katalin volt, aki a Carszkoje Szeloban található Katalin Palota körül alakított ki angolkertet.

Ugyan a stílust az angolok hozták divatba, az angliai angolkertek konzervatívabbak voltak az európaiaknál, amelyek sokkal extravagánsabbak és nagyobbak voltak. Ennek főleg az volt az oka, hogy Európában az angolkerteket elsősorban az uralkodók engedhették meg maguknak, ők követték a kertépítészeti trendeket és ők hoztak divatba különböző stílusokat.

Ezzel szemben Angliában ez a fajta uralkodói megalománia nem létezett és az arisztokrácia volt az, aki követte a kertépítészeti divatot.

A nagy utazás

Az angolkertek kapcsán meg kell említenünk az ún nagy utazást, amely a 18. században jött divatba és nagyban hozzájárult az új kertépítészeti stílus kialakulásában.

A nagy utazás az ifjú arisztokraták kiváltsága volt, amely része volt a tanulmányaiknak az egyetem befejezése után, de még azelőtt, hogy megállapodtak volna. A cél az volt, hogy a fiatal arisztokrácia világot lásson, művészetet tanuljon és szórakozzon. Az út eltarthatott néhány hónapig vagy akár néhány évig is.

A tehetősebbek saját kocsin utaztak, vitték a cselédjeiket és akár a saját szakácsukat is, ha tartottak a külföldi ételektől, mások tömegközlekedést vettek igénybe. Az útra vittek kardokat, pisztolyokat is az útonállók miatt, és több útlevelet is, a rengeteg határátkelés miatt.

Az utazók első állomása Párizs volt, ahol akár több hónapot is eltöltöttek. Felfrissítették a ruhatárukat, bálokra jártak, vívni tanultak és elsajátították a legújabb táncokat.

Párizsból Lyon felé vették az utat, ahol vagy Marseilles-ből áthajóztak Itáliába, vagy az Alpokon keresztül keltek át. Mivel sokan tartottak a kalózoktól és a hajótöréstől, a többség az Alpokon keresztül jutott el Itáliába. Az Alpokon való átkelés nem volt egyszerű: akik saját lovas kocsin utaztak, a kocsit szét kellett szerelni, amit öszvérek vittek át a hegyen.

Az első állomás Itáliában Turin volt, majd Milánó, amelyet Velence követett. Igyekezték úgy időzíteni az utazást, hogy a velencei karneválon részt vehessenek. Velencéből Firenzébe mentek, ahol a művészetet és a kerteket csodálták meg, s végül az örök várost, Rómát keresték föl, ahol mindenki az ókori épületeket akarta látni.

Itáliából tovább Görögországba, Törökországba vagy Egyiptomba már kevesebben és csak a leggazdagabbak jutottak el.

A nagy utazás alatt az angol arisztokrácia rengeteg műtárgyat vásárolt, amelyet még visszatérésük előtt hazaküldtek.

Az angolkert jellemzői

Láthatjuk hát, hogy a nagy utazáson résztvevő arisztokráciát és kertépítészeket is elbűvölte és inspirálta az antik táj szépsége és szerették volna reprodukálni Angliában a tájat, a kerteket, amiket az útjuk alatt láttak.

A korai angolkertet templomok, szobrok, barlangok és tavak jellemezték, amelyeket egy útvonalon körbe lehetett járni. A későbbiekben hatalmas parkokat, kanyargó tavakat, elszórt facsoportokat és hosszú, kocsikázásra alkalmas utakat terveztek. Mindez nemcsak saját szórakozásra készült, hanem szórakoztatásra.

Az országutak kiépülésével ugyanis fellendült a turizmus és az emberek utazni kezdtek. Sok magánkézben lévő kertet megnyitottak a közönség számára, de természetesen a legfőbb cél a saját vendégek és a vetélytársak szórakoztatása volt. Az első kerti útikönyvet 1744-ben adták ki, amely Stowe kertjét mutatta be.

A látogatók élvezték az angolkerteket, hiszen olyan volt, mintha egy kincsvadászaton lettek volna: be kellett járni, föl kellett fedezni az egész kertet és a benne rejlő épületeket, szobrokat. Lássuk, mik voltak ezek!

A ha-ha

Talán az egyik legjellemzőbb kerti elem, ami az angolkertekben jelenik meg először az az ún ha-ha. Charles Bridgeman találta ki. A ha-ha gyakorlatilag egy mély árok volt, amelyet téglából vagy kőből készült fallal építettek ki. Ez határt képzett az udvarházból nyíló terasz és a ház előtt elterülő birtok között, hogy a háziállatok ne tudjanak felmenni a házhoz. És hogy miért hívják ha-hának? Állítólag azért, mert ha valaki nem figyelt oda és félrelépett, akkor felkiáltott, hogy „ha-ha”!

Romantikus romok

A romantikus romok látványa különböző érzéseket keltettek a látogatóban, akár valódiak voltak, akár nem. Ezek lehettek tornyok, templomok, várak, rotundák, kilátók amelyek gyakran teaházként is szolgáltak. A látogatók félúton megállhattak itt, hogy frissítőt vegyenek magukhoz. A tea volt a leggyakrabban felszolgált ital az angolkertben.

Egyéb kerti épületek

A templomokon, tornyokon, rotundákon kívül építettek csónakházakat, horgászházakat és kisebb, eldugott zugokat az angolkertekben. Ezek fő funkciója a sportszerek tárolása mellett a délutáni szunyókálás volt, ezért sok kerti épületbe ágyakat tettek. Ez gyakran kísértés volt a szerelmespároknak, de elsődlegesen valóban az alvás miatt helyeztek el ágyakat, arról nem is beszélve, hogy a birtokon nem igazán volt biztosított a privát szféra.

Néhány épületet tanulásra, olvasásra vagy éppen könyvtárnak alakítottak ki. Bevallom, az én egyik álmom az lenne, ha egy horgász házban vagy toronyban lehetne egy dolgozószobám.

Jégvermek

A György-korabeli udvarházak többségében már megtalálható a jégverem. A jég lehetővé tette, hogy a házigazda igazi különlegességgel, jégkrémmel lepje meg a vendégeit, ami luxusnak számított. Az első jégkrém receptet Mary Eales, Anna királynő cukrásza készítette 1718-ban.

Sátrak

Népszerűek voltak a sátrak is, amelyeket kulcsfontosságú ponton helyeztek el a kertben, hogy vonzza a tekintetet, vagy akár célpontként szolgáljon és odasétáljanak a látogatók. Ebből kifolyólag a sátrakat élénk színekkel díszítették. Mivel gyakran fából és vászonból készültek, sajnos kevés maradt fenn belőlük. A látogatók a sátrakban is fogyaszthattak teát és falatokat.

Pagodák, japán teaházak

Az első kínai stílusú kerti épületeket William Kent tervezte Stowe birtokára 1738-ban. Ezek gyakran teaházként szolgáltak. A 19. századra a japán stílus került előtérbe a kínaival szemben.

Barlangok

Ugyan a barlangok népszerű kerti elemek voltak már a reneszánsz idején, funkciójuk a 18. században megváltozik: a természeti csoda bemutatása a cél. Ezen kívül a barlangok népszerű helyiségek voltak esti szórakoztatáshoz, gyertyafényes vacsorákat, koncerteket szerveztek.

Remetelak

A 18. századi angolkertből nem hiányozhatott a remetelak, mélyen eldugva egy erdős részen lehetőség szerint bentlakó remetével. Painshill kertjébe például hétszáz fontért kerestek remetét, akinek hét évet kellett volna eltöltenie a szerény lakban, józanul és szótlanul. Bibliát, olvasó szemüveget, homokórát, ételt és italt az udvarház biztosított cserébe a remete nem hagyhatta el a birtokot. Egy Remington nevű férfi elvállalta az állást, ám három hét múlva a helyi fogadóban a fejőlánnyal félreérthetetlen pózban rajtakapták.

Menazséria (állatkert)

A György-korban megugrott a növényeket és állatokat gyűjtők száma. Az egzotikus állatokhoz, amiket az uralkodó és az arisztokrácia ajándékba kapott, egzotikus épületek, állatkertek dukáltak. A Waddesdon birtokán található rokokó madárházat például a perzsa sah látogatására építették.

III. György felesége Charlotte királyné egy elefántot és egy zebrát tartott a Buckingham Palota istállójában, Kew-ban pedig hattyúkat, bölényeket és az első kengurut. Az 1810-es években Chiswick birtokán egy Sadi névre hallgató elefánt élt, aki állítólag Devonshire hercegének partijain üvegeket nyitott ki az ormányával.

De tartottak a privát állatkertekben farkast, oroszlánt, tigrist, medvét, mosómedvét, majmot, keselyűt, sast és baglyot. A kertbe látogató turisták megtekinthették a gyűjteményt.

Tavak, patakok, kutak, vízesések

A víz elengedhetetlen eleme volt a György-korabeli kertnek. A legelterjedtebb elem a tó volt, amit patak táplált és vezetett le, és ha már volt patak, akkor elfért egy zuhatag vagy vízesés is. Gyakori volt még a kút és a csobogó.

A tavakban nemcsak fürödtek és horgásztak, hanem hajóztak is, de nem akárhogyan: volt, hogy eljátszottak egy egy történelmi csatát, amihez ágyúkat, barikádokat és tüzérséget használtak.

Ezek a hajókázások nem voltak veszélytelenek: 1778-ban, Grimsthorpe birtokán elsüllyedt egy hajó, és az angol Mozartként emlegetett, huszonkét éves Thomas Linley zeneszerző megfulladt.

Szobrok

Rengeteg antik stílusú szobrot, urnát, vázát találni az angolkertekben elszórva. A 18. században megjelentek a rusztikus pásztorlány és pásztorfiú figurák, csibész kerubok és táncoló faunok.

Vécék

Ne feledkezzünk meg a vécékről sem, amelyeket a bozótosba építettek, többnyire fából, ezért alig maradt fenn korabeli példa. A György-korabeliek nem voltak szívbajosak: a kerti pottyantós vécék gyakran hármas ülésesek voltak.

Programok az angolkertben

Az angolkert elsődleges célja annak bejárása, fölfedezése volt akár gyalogosan, akár lóháton vagy hintóval. Még a kisebb angolkertekben is kialakítottak egy útvonalat, amely körbefutotta a kertet.

Ezen kívül a kert szórakoztatásra szolgált, ezért piknikeket, vacsorákat, koncerteket szerveztek. Divatos volt a holdfényes séta, amelyet telihold idejére szerveztek, hogy az utak jól látszódjanak és a vendégek ne tévedjenek el.

A zene fontos szerepet játszott a kert életében: a kerti épületekben hangszereket is tároltak, amiken bárki játszhatott. A gazdagabb úriemberek neves zeneszerzőket kértek föl a kerti partikra. A legnépszerűbb és legtöbbször megfordult zeneszerző Friedrich Händel volt. Gyakran folyt a rivalizálás az urak között, hogy ki tudott nagyobb nevű itáliai operaénekest vagy karmestert leszerződtetni a nyárra.

Ha az ünnepséget a kertben rendezték, akkor kiválasztottak egy épületet és a köré szervezték a programokat.
Vacsora, tea, fagylalt, zene és tánc – ezek voltak az esti szórakozás fő kellékei. A vendégek gyakran pásztorlánynak és pásztorfiúnak öltöztek, népdalokat énekeltek és táncoltak. Az est fénypontja a remete megjelenése volt, amely mindig nagy izgalmat keltett.

Az estét tábortűzzel, tűzijátékkal koronázták meg, gyakran kivilágították a barlangot és néhány szobrot. El lehet képzelni egy álarcosbált így. Nem igaz?

A kert sportolásra is szolgált. Az angol úriemberek kedvenc időtöltése évszázadokon keresztül a horgászat és a vadászat volt, így nem meglepő, hogy az angolkerteket is úgy alakították ki, hogy ezeket űzhessék az urak. A horgászat a hölgyek és a gyerekek körében is népszerű volt. A fürdés is népszerű sport volt, amelyet vagy a tóban, vagy a merülő medencékben tettek meg.

A legnagyobb angolkert építészek

A legnagyobb angol tájképi kerttervezők Charles Bridgeman, William Kent, Lancelot „Capability” Brown és Humphry Repton volt.

Charles Bridgeman (1690-1738) ugyan az angolkert úttörője volt, kertépítészeti innovációit beárnyékolta a következő tervező generáció William Kenttel és Capability Brownnal az élen. Bridgeman talán a legnagyobb és leghíresebb munkája Stowe és Rousham megalapozása volt, de dolgozott a Chiswick House kertjén, Kew-n, Claremont-on és Wimpole Hall-on is.

William Kent (1685-1748) nemcsak kertépítész volt, hanem építész, bútortervező és festő is. Kent megreformálta az angol birtokok tereprendezését, ám hiányos volt a botanikai tudása. Ellenben Kent volt az első, aki a palladiánius stílust használta Angliában, amikor is megtervezte a Chiswick House-t. De olyan híres épületeket is tervezett, mint a Horse Guards épülete Londonban vagy Holkham Hall Norfolkban. Kent leghíresebb kertépítészeti munkája Stowe és Rousham volt.

Lancelot „Capability” Brown (1715-1783) előnye abban rejlett, hogy nemcsak kerttervező volt, hanem kertész is, így klienseinek komplett megoldást tudott nyújtani és segédkezett az ültetésben, parkosításban és kertgondozásban. Ugyan Brown kapta a legtöbb megbízást a birtokoktól (170 parkot tervezett, ezért találunk rengeteg kisebb és nagyobb birtokot, melynek Brown tervezte az angolkertjét), már életében is az a kritika érte, hogy nem túl kreatív a munkája és egy kaptafára tervezi a kerteket, utalván a házat körülvevő mezőre, az előtte elnyúló tóra és az elszórt facsoportokra, amelyek visszatérő és alap elemei voltak a dizájnjának.

Brown dolgozott Stowe birtokán William Kent keze alatt. Stowe tulajdonosa, Lord Cobham engedte, hogy az arisztokrata barátainál Brown munkát vállaljon, s Brown karrierje innentől kezdve felfelé ívelt és a legkeresettebb kertépítész lett.

A Capability, azaz „adottság” becenevet onnan kapta, hogy klienseinek mindig azt mondta, hogy „a birtokuk és kertjük adottságait lehetne fejleszteni.”

Brown olyan híres tájképi kerteken dolgozott, mint Stowe, Blenheim Palace, Belvoir Castle, Croome, Harewood House, Chatsworth, Highclere Castle, Kew Gardens, Petworth.

Humphry Repton (1752-1818) volt a tájképi kerttervezők utolsó nagy alakja. Elődeivel ellentétben Repton csak tervezéssel foglalkozott, kivitelezéssel nem, ezért sokkal kevesebb pénzt keresett. Repton sikere a kis, vörös könyvecskékben rejlett, amelyekben akvarellel modellezte elképzeléseit, és előtte és utána rajzokkal prezentálta klienseinek a terveket. Hm, micsoda marketing! Repton kisebb birtokokon dolgozott elsősorban, ugyanakkor nagyon jó volt a már meglévő, többnyire Brown által tervezett kertek és parkok finomhangolásában.

A leghíresebb angolkertek

Chiswick House and Gardens, London
Clermont Landscape Garden, Surrey
Painshill Park, Surrey
Prior Park Landscape Garden, Somerset
Rousham House and Garden, Oxfordshire
Stourhead, Wiltshire
Stowe, Buckinghamshire (a legnagyobb)
Studley Royal, Yorkshire
West Wycombe Park, Buckinghamshire

Ahogy látható az angolkertek gyönyörűek és izgalmasak. Bízom benne, hogy a történetüket megismerve jobban el tudjátok képzelni, milyen lehetett egy klassz nap vagy egy parti – akár nappali, akár esti – egy angolkertben.

Nincs angolkert, amelyet ne szeretnék vagy ne tetszene. Imádom mindet, s mindet másért, a saját jellegzetességükért. Ám be kell vallanom, hogy szívem a grandiózus Stowe-é.

Észak-Devon kellemes meglepetés volt. Bár a régió nem bővelkedik kastélyokban és udvarházakban, rengeteg látnivaló akad itt is. Természetesen a térség fő vonzereje a tengerpart (homokos strandok és drámai sziklák), de a kedvező klíma miatt sok gyönyörű kert is található Devon északi csücskében.

Engem nem vonzanak a nagy nyaraló városok, strandok, mint Westward Ho! vagy a megosztó szobráról híres Ilfracombe városa, így ezekről nem tudok beszámolni.

Sokkal jobban érdekel a vidék, a táj szépsége, a természet és amit menet közben felfedezünk. A másik fontos dolog, hogy nem szeretek influenszer módjára végigrohanni a sok látnivalón és helységen. Fontos, hogy kellemes tempóban járjuk be a vidéket és hogy adjunk időt magunknak mindent befogadni és főleg, élvezni a kirándulásokat.

ĺgy a négy napos észak-devoni utunk során bejárt helyeket tudom bemutatni, ami koránt sem jelenti azt, hogy csak ennyi a látnivaló vagy csak ezeket helyeket érdemes fölkeresni.

Hartland Quay

A sort Hartland Quay-vel kezdem, amely egyszerűen lenyűgöző szikláiról és tengerpartjáról híres. Az ikonikus háromszög alakú sziklák, a vad tenger, a tengeri lóhere és ezen az eldugott helyen lévő hotel, amely egyben filmforgatási színhely is volt, különleges hangulatot kölcsönöz.

A tengerparton több túraútvonalat is választhatunk kiránduláshoz. Mi háromszor túráztunk Észak-Devonban, s egyik túránk a Hartland Quayhez közeli Speke’s Mill Mouth nevű vízeséshez vezetett, amely lenyűgöző látványt nyújtott.

Másik túránkon a leghíresebb “háromszög alakú” sziklához, a Blackchurch Rockhoz sétáltunk le erdős vidéken. A Blackchurch Rock hatalmas. Sokkal nagyobb a valóságban, mint ahogyan azt az ember képről gondolja. Sajnos nem tudtam vele szemben állni és lefotózni, mert dagály volt és egyik nap sem jött ki a lépés kedvező feltételekhez. Majd máskor.

Út közben láttunk egy hangulatos és egyben félelmetes cottage-t (a kis híddal). Nem tudom, lakják-e, de nem tűnt elhagyottnak.

Harmadik túránk kicsit távolabb, Peppercombe-ban volt, ahol lesétáltunk a strandhoz. Útunk során láttuk a híres peppercombe-i rózsaszín cottage-t és a régi parti őrség cottage-ait, amelyek ma nyaralóként szolgálnak. Bár nagyon meleg volt, az árnyékos erdőben viszonylag hűvös volt és a hőség nem nehezítette meg hegynek fölfelé sem a túrázást.

Hartland Point

A Hartland Point világítótorony körül azért érdemes sétálni, mert egyrészt a kilátás gyönyörű, másrészt tiszta időben látni a Lundy-szigetet.

Hartland Abbey

A térség egyik leghíresebb magánkézben lévő udvarháza a Hartland Abbey. A birtokon számos filmet forgattak, ám talán a leghíresebb a Malory Towers, amely egy bentlakásos leányiskolában játszódik a második világháború után.

A házhoz vezető utat csodálatos rododendronok övezik, s már ez megalapozza a hangulatot. Ugyan a birtok és a ház nem tűnik hatalmasnak, sok látnivaló akad és simán el lehet tölteni itt egy fél vagy akár egy egész napot is.

Először visszasétáltunk a konyhakertbe, amely elragadó és nagyon hangulatos volt. A viktoriánus üvegház és a kis nyári lak megdobogtatták a szivem, a mézeskalács házikóra emlékeztető kertész-lakról nem is beszélve.

A kert után kisétáltunk egészen a tengerparthoz, amely szintén a birtok részét képezi. Az árnyas erdőben van egy kis nyári házikó és egy kilátó is. A tengerparton álló Blackpool Mill cottage bérelhető.

Mivel a birtok a Stucley család tulajdona már évszázadok óta és a mai napig lakják a házat, sajnos bent nem lehet fotózni. A már említett tévé sorozatban azonban látható a ház gótikus, már-már Strawberry Hillt idéző belseje.

Nem utolsó sorban fontos megemlíteni a teázót, ahol eszméletlen házi sütésű tortákat és süteményeket árulnak.

Clovelly

Clovelly falvát számtalanszor láttam már Instagramon, de bevallom, fogalmam sem volt róla, hogy ez egy skanzen és belépőt kell fizetni, mi több, hatalmas kereskedelmi egységen kell átmenni, hogy az ember bejusson a faluba.

Mindez semmit sem vett el az élményből, kiváltképp, hogy a nap vége felé érkeztünk, amikor a turista tömeg már hazafelé tartott.

A falvat John Rous örökölte az édesanyjától 1983-ban, ám a család már a 18. századtól birtokolta. Az elbűvölő halászfalu hangulata egyedülálló, szinte egy másik világba repíti vissza az ide látogatót. Érdemes az autentikus teázóban harapni valamit, vagy a hotel bárjában meginni egy sört. Ezek az élmények még emlékezetesebbé teszik a látogatást.

Bevallom, tartottam a meredek lejtőn való feljövettől, de szépen lassan másztuk meg és teljesen abszolválható volt. Napközben Land Roverekkel szállítják az utasokat, így nem akadály, ha esetleg gondot okozna a fel és lefelé séta.

A falvat ma is lakják, egy élő skanzenről van szó. Semmiképp se hagyd ki, ha a környéken jársz, ám érdemes nyitásra vagy a nap vége felé menni.

Watersmeet

Watersmeet nemcsak a National Trust tulajdonában álló azonos nevű teázót jelenti, hanem a körülötte lévő természetvédelmi területet is, ahol az East Lyn és a Hoar Oak folyók találkoznak.

A teázó már 1901-ben is működött, bár az itt álló ház eredetileg horgász és vadász házként épült 1832-ben a romantikus költészetet kedvelő Walter Stevenson Halliday tiszteletesnek, aki nem is választhatott volna romantikusabb helyet. A csörgedező víz hangja, a madárcsicsergés és a fák lombjait fújó szél zaja csodás környezetet teremt.

Lynton és Lynmouth

Ha már az ember Watersmeetben jár, érdemes beugrani Lynton és Lynmouth városába, amelyek szintén kedvelt nyaraló városok, de koránt sem akkorák, mint Ilfracombe vagy Newquay. Épp ellenkezőleg, a város élhető nagyságú és hangulatos. Érdemes felpattanni a hidraulikus meghajtású tengerparti siklóra, melynek tetejéről fantasztikus kilátás nyílik.

Kertek

Ha Devon, akkor kert. A kedvező időjárás miatt rengeteg gyönyörű kert található Délnyugat Angliában, így Devonban is. Mi kettőbe látogattunk el: egy kisebb méretű, de annál elbűvölőbb magánkertbe és a Királyi Kertészet egyik kertjébe, az RHS Rosemoorba.

Docton Mill Gardens

Ahogy a név sugallja, a kert a helyi malom körül terül el és az 1930-as években alakították ki. Az 1970-es években sajnos hanyatlásnak indult, de az 1980-as években felújították a malmot, majd a kertet is. Ma egy nagyon hangulatos kert található itt cuki kis teázóval, ahol a vörösbegyek az ember tenyeréből esznek.

RHS Garden Rosemoor

Az RHS Garden Rosemoor egy nagyon kellemes meglepetés volt. Olyan volt az egész kert, mintha kincsvadászaton lettünk volna: a különböző kertrészek ugyan el volta határolva egymástól, de mivel egymásba nyíltak, kíváncsian vártam, hogy a következő kertrész mit rejt.

Volt itt minden: rózsakert, egzotikus kert, mediterrán kert, erdei kert, krokett gyep, cseresznyéskert, fűszernövény kert veteményessel, ún hűvös kert kerti tavakkal és csobogókkal.

Mivel eddig csak az RH Wisley kertben jártunk, üdítő volt egy másik RHS (Royal Horticultural Society, azaz Királyi Kertészeti Társaság) kertet fölfedezni.

Csak ajánlani tudom Észak-Devont. Rengeteg a látnivaló, a kirándulási, piknikezési lehetőség és gyönyörű a vidék. Nem fogsz csalódni.

Észak-Wales sziklái és tengerpartja vonzza a kirándulókat és sziklamászókat, ám a régió rengeteg egyéb látnivalóval szolgál. Kellemesen lepett meg Észak-Wales, ahol négy napot töltöttünk.

Az alábbi programot nyugodt tempóban jártuk végig. Szállásunk Caernarfon-tól nem messze volt, s az a jó Észak-Walesben, hogy bárhol is száll meg az ember, könnyen és 30-40 perc alatt el lehet jutni a Snowdonia Nemzeti Parkba.

Anglesey, Twr Mawr

Utunkat Anglesey szigetén kezdtük, ahol is a Twr Mawr világítótornyot szerettem volna lefotózni. Erről bővebben itt olvashatsz.

A leghosszabb nevű falu

Visszafelé muszáj volt megállnunk a leghosszabb nevű walesi falu vasútállomásánál. A felirat akarva akaratlan mosolyt csal az ember arcára: Llanfair­pwllgwyngyll­gogery­chwyrn­drobwll­llan­tysilio­gogo­goch.

A falu nevének jelentése Szűz Mária temploma egy mélyedésben, a fehér mogyoróbokor és a St Tysilio közeli örvény melletti vörös barlang szomszédságában.

A falu nevét a viktoriánus korban bővítették ki hogy még több turistát vonzzanak a vidékre.

Anglesey szigete azonban sokkal több érdekességgel szolgál, de sajnos nem volt időnk bejárni. Azt hiszem, az egy külön utat kíván.

A sziget volt egyébként a druidák utolsó menedéke, de a rómaiak itt is utolérték őket. A walesiek Mo mam Cymrunak, vagyis Wales anyjának nevezték a szigetet, mivel itt voltak az ország gabonaraktárai.

A Menai-szoroson átívelő függőhíd 1826-ban épült meg Telford terveként hogy összekösse Londont Dublinnal. Holyheadből ugyanis komppal eljuthatunk Dublinba.

Bodnant Garden

Innen egy fantasztikus kertbe látogattunk el. Sok gyönyörű kertben jártunk már, de ettől elállt a lélegzetünk. A kertről még több képet itt láthatsz ill olvashatsz.

Llandudno

Ha már erre jár az ember, érdemes beugrani a legnagyobb fürdővárosba, Llandudnoba. Bevallom, kellemes meglepetés volt a város. Egy lepukkant, ódon fürdővárosra szám|tottam, ehhez képest gyönyörűen fel van újítva és elegáns helynek tűnt.

A város mögött magasodik a Great Orme hegy, ahonnan remek kilátás nyílik az öbölre. Még mindig jár a sikló, amelyet 1902-ben építettek. A vagonokat a helyi walesi szentekről nevezték el. A képen látható, 5-ös számú vagon neve St Silio.

Conwy

Llandudnoval szemben fekszik Conwy, ahová a gyalogosok Telford gyönyörű függőhídján sétálhatnak át.

Itt található a Conwy vár, amely egyike az I. Edvárd által építetett négy erődítménynek (a másik három Caernaforn, Beaumarais és Harlech). A várak megfélemlítették a walesieket, akiket I. Edvárd innen rohant le.

A városban, a Conwy folyó partján áll Nagy-Britannia legkisebb lakóháza.

Beddgelert

Második napunkat egy festői faluban, Beddgelertben kezdtük. Csodás látvány, ahogyan két patak találkozik a faluban.

A falu neve valószínűleg a keresztény szerzetesről, Celertről kapta a nevét (nem azonos a magyar Szent Gellérttel!), aki a 8. században telepedett le itt. A legenda szerint azonban a falu a hűséges farkaskutyáról kapta a nevét.

A történet megható, ezért szentelek neki pár sort. A legenda szerint a középkori walesi uralkodó, Nagy Llywelyn a vadászatból hazatérvén gyermeke bölcsőjét üresen találja. Mellette fekszik az ír farkaskutyája, aminek véres a szája.

Llywelyn azt hiszi, hogy a kutya felfalta a gyermekét, ezért kardjával leszúrja az állatot, aki keservesen visít. Ekkor gyerekgügyögést hall, s meglátja gyermekét a bölcső alatt. Ekkor veszi észre, hogy a bölcső mellett egy halott farkas is fekszik, aki megtámadta a gyermeket, de hűséges ebe megölte. Llywelyn eltemeti az ebet, de élete végéig fülében marad a kutya visítása.

Porthmadog

Porthmadogban található a világ legrégebbi keskeny nyomtávú vasútja, amely az UNESCO világörökség része.

A vasutat palaszállítás miatt építették a 19. században, s 1954-ben mentették meg a pusztulástól. A mai napig nyolc mozdony közlekedik a festői útvonalon, amely közül kettő eredeti.

Portmeirion

Porthmadog közelében található Észak-Wales talán leghíresebb és legkülönlegesebb látnivalója, az olasz stílusban épült falu: Portmeirion. Bővebben itt olvashatsz róla.

Caernarfon

Caernarfonban található az I. Edvárd angol király által építetett Caernaron vár. Ez volt az egyetlen vár, amelyet nem tudtak bevenni a walesi felkelők a 15. században. A város egyébként picit lepukkant, nem igazán tett rám mély benyomást.

Penrhyn Castle

Ebbe a kastélyba évek óta szerettem volna eljutni a historikus konyhája és alagsora miatt. Ám meg kell hagyni, hogy maga a kastélytól is leesett az állam.

A birtokon már a 15. században állt udvarház, de a 18. századtól a Pennant család birtokolta, amely palabányászatból és rabszolga-kereskedelemből szerezte vagyonát.

A mostani kastélyt a 19. század közepén építették Thomas Hopper építész tervei alapján, aki neo-norman stílusban álmodta meg az épületet.

Ez Nagy-Britannia egyik legnagyobb kastélya, ahol 2002-ben II. Erzsébet királynő ünnepi fogadáson és ebéden vett részt. A menü látható az ebédlőben.

A neogótikus belső a faragásokkal, faburkolatú könyvtárszobával egyszerűen lélegzetelállító.

Számomra mégis a viktoriánus konyha, és az alagsori szobák, termek voltak a legizgalmasabbak.

Llanberis, A magányos fa

A Snowdonia Nemzeti Parkban található az ún Magányos fa, amely sok fotóst megihlet. A legjobb napfelkeltekor fölkeresni szélcsendes időben. Irányítószám: LL55 4EL.

Llanrwust

Ki ne ismerné ezt az ikonikus kis teázót az internetről? A 15. századi épület farmház volt eredetileg, majd a helyiek bíróságként használták. A Conwy folyón átívelő romantikus kőhidat a híres építész, Inigo Jones tervezte.

Érdemes nyitás előtt lefotózni, s természetesen ősszel az igazi, amikor a vadszőlő levele vörösbe borul.

Mivel korán érkeztem, szerencsém volt és a tulaj megengedte, hogy lefotózzam a teázót. Mondanom sem kell, hogy az étel mennyei volt.

Betws-y-coed

Betws-y-coed egy mesés kis falu a Snowdonia Nemzeti Parkban, ahol három völgy, a Lledr, a Llugwy és a Conwy találkozik. Ide mindenképp korán érdemes érkezni, mert kevés a parkoló és a hely mindig nyüzsög.

A falu neve egyébként azt jelenti: imaház az erdőben.

Swallow-vízesés

Betws-y-coedtől nem messze található a híres és gyönyörű Swallow-vízesés. Nevét onnan kapta, hogy a nagy szikla miatt a víz ketté válik és fecskefark formát képez. Két fontért lehet megtekinteni a vízesést és kártyával lehet csak fizetni.

Nos, ennyi volna. Tudom, hogy soknak hangzik négy napra, de simán abszolválható, ráadásul kellemes tempóban. Észak-Wales varázslatos, meleg szívvel ajánlom.

Szeretettel,

A Bodnant Garden egy lenyűgöző kert és arborétum Észak-Walesben, amely 80 hektáron terül el.

Tudtam a kertről, jobban mondva az ikonikus kerti pavilonról, de bevallom, fogalmam sem volt, hogy mekkora és milyen elképesztően gyönyörű kertet foglal magába.

Bodnant története

A Bodnant Gardent 1874-ben álmodta meg Pochin, egy viktoriánus iparmágnás, aki abból szerezte a vagyonát, hogy feltalálta, hogyan lehet a mosószappant kifehéríteni. Feleségével nagy kertrajongók voltak, így új birtokukra hatalmas és csodálatos kertet terveztek. A kertet a család öt generáción keresztül bővítette és gondozta és mindegyik generáció megvalósította a saját elképzeléseit.

A formális kert

Ahogy az ember belép a birtokra, a ház körüli formális, ún Keleti kertben találja magát, ahol színpompás virágágyások, makulátlan gyep és az üvegház található. Az ún téli kert szélén van egy ovális alakú tavacska, amelyet a család csak Fürdőnek hívott és ahol rendszeresen fürdőztek.

Bodnant híres terasz együttese

Tovább sétálva az öt szintes, itáliai stílusban épült teraszhoz jutunk, amelyet 1904 és 1914 között alakítottak ki. A ház legfelső teraszán a rózsakertet csodálhatjuk meg, ahonnan mesés kilátás nílik a Carneddau-hegységre.

A következő szinten a kroké gyepet találjuk, amelyet kőkorláttal választottak el.

A harmadik szint az ún Vízililiom-terasz, ahol hatalmas kerti tavat találunk. (főcímkép)

Innen lépcsőn jutunk le az alsó rózsakertbe, amelyet arts and crafts (szecessziós) stílusú, félköríves pergolákkal díszítettek. Az egész romantikus és olyan, mintha az ember egy labirintusban sétálna.

A teraszt az ún Csatorna-terasz zárja, melynek egyik végén a Pin Mill (Pecek vagy tű malom) pavilon díszít. Az 1730-ból való épület eredetileg vadász-lak volt Gloucestershireben, majd malomként és cserzőműhelyként működött.

Bodnant harmadik generációs tulajdonosa, Henry McLaren vásárolta meg a lebontásra váró épületet és téglánként felépítette újra a saját birtokán. A pavilon emeletén egy szoba található, amelyet a család nyári lakként ill. zeneteremként használt.

Az embernek már az eddig látottaktól eláll a lélegzete, ám a java még csak most jön. Ugyanis a formális kertből hangulatos ösvényen át jutunk az erdőbe és arborétumba.

Az erdő és arborétum

A kert ezen része egyszerűen varázslatos. Bármerre sétál az ember, a víz csörgedező, csobogó vagy zuhogó hangját hallani. Ahogy az ember elhalad a Régi malom és a vízesésen átívelő híd mellett, a hatalmas amerikai fenyők tövében amelyeket hortenziák vesznek körbe, mindent elfelejt és átadja magát a természetnek. Az egész olyan, mint a mennyország.

Bodnant alapítójának, Henry Pochinnak szokása volt, hogy a barátait meghívta a kertbe, hogy ültessenek fákat. Kedves gondolat. Nem de?

Van itt még egy kedves gondolat, amelyet szintén Pochin talált ki. A szakadéknál található egy neogótikus kis torony, amelynek Poem, azaz vers a neve. Furcsa egy épületet így hívni, ám a poem egy rövidítés: Place of eternal memory, vagyis az örök emlékezés helye. Ez a család mauzóleuma, itt nyugszanak a családtagok.

A vízesésen túl az ún Far End-hez (Túloldal) jutunk, ahol egy csónakázó tó és szintén Arts and crafts stílusban épült csónakházat találunk.

A kerttel egyszerűen nem lehet betelni. Ha Észak-Walesben jársz, mindenképp javaslom a Bodnant Gardent felkeresni. Ez egy olyan kert, amit mindenkinek látnia kell.

Szeretettel,

Ezer éve szerettem volna ellátogatni a Tóvidékre, de sosem jött össze a távolság miatt. Ez tipikusan olyan dolog, hogy sosem lesz rá alkalmas időpont, úgyhogy fogtam magam, és szépen leszerveztem egy hosszú hétvégét a Tóvidékre.

Négy nap alatt sikerült bejárni a főbb látnivalókat, bár mondanom sem kell, hogy simán el tudtam volna tölteni egy két hetet a vidéken.

Ha esetleg a Tóvidékre készülnél, remélem, ez az útleírás segít a szervezésben, vagy éppen kedvet csinál az utazáshoz.

A Tóvidék története

Anglia második nemzeti parkja a Tóvidék, amely Cumbria és Lancashire megyéken terül el. Ez Anglia leglátogatottabb tájegysége, évente mintegy 15 millióan üdülnek itt. De ez nem volt mindig így.

Az első útikönyv 1778-ban jelent meg a Tóvidékről, s az első kirándulók három nap alatt érhettek el a Tóvidékre Londonból postakocsival.

Az ipari forradalom alatt kiépített infrastruktúra miatt 1850-re már vasút közlekedett Windermerebe és az utazás három napról tíz és fél órára csökkent. Ennek ellenére kedvelt kirándulóhellyé vált a vidék.

Meg kell jegyezni, hogy William Wordsworth versei és útikönyvei is megihlették a kirándulókat. Természetesen a gazdagok körében is divatossá vált a környék és sokan villát építtettek a tóparton.

A Tóvidék District szavát (Lake District) William Wordsworth javasolta a tájegység megőrzése érdekében. Wordsworth nemcsak ezért lobbizott, hanem látván a gombamód elszaporodott villákat, szorgalmazta, hogy helyi kőből és helyi stílusban építkezzenek az új tulajdonosok.

A kirándulók helyi idegenvezetőkkel a hegyeket mászták meg, vagy a gőzhajókon hajókáztak, de sokan festettek, rajzoltak.

Aki zömmel udvarházakat, palotákat, tájképi kerteket és egyéb kulturális épületeket szeretne látogatni, az ne számítson sokra a Tóvidéken. Ugyan van itt is bőven látnivaló, a Tóvidék elsősorban nem az udvarházairól híres. Itt elsősorban a táj az, amit meg lehet csodálni.

Mindazonáltal utunkat és a bemutatót a Tóvidék talán két legismertebb udvarházával, Sizergh (ejtsd: szájza) és Levens Hall-lal kezdem.

Sizergh

Sizergh egy kis ékszerdoboz Kendaltól nem messze. Az épület legrégebbi részei a 14. és a 15. századból valók és a ház 800 éven át a Strickland család otthona volt.

A kis kerti tó és a gúla alakú sövénysor elragadó, de számomra a kert legszebb része a sziklakert volt, amelyet 1920-ban építettek. A padon ülve nyílt a legjobb kilátás.

Levens Hall

Levens Hall a mai napig privát tulajdonban van, ezért bent nem lehetett fotózni. De talán nem is baj, hiszen a kert mindenért kárpótol

A birtok minden bizonnyal a sövényalakzatairól és a Stuart kertjéről híres, amiről ebben a posztban olvashatsz bővebben.

Több, mint száz különböző formát találni a kertben és közülük sok több, mint háromszáz éves. Néhánynak neve is van: a sakkfigurák után király és királynő, a bíró kalapja, a nagy esernyő vagy éppenséggel a páva.

A kertben lehetett kapni a birtokon készült mézből, így vettem is egy kis üveggel. Isteni finom. Ha erre jársz, érdemes ezt venni szuvenírként.

Cartmel

Kendaltól nem messze, a Lakeland-félszigeten található Cartmel, ez az elragadó kis falucska. Bevallom őszintén, meglepett, hogy mennyire takaros és azt kell mondanom, hogy elit egy kis falu Cartmel. Amikor megláttuk, hogy van lóversenypályája és rendszeresen tartanak lóversenyeket, már értettem, miért ennyire trendi a hely.

Hill Top

A Tóvidék egyik leghíresebb lakosa a Péter nyúl mese írója, Beatrix Potter volt. Talán az már kevésbé ismert tény, hogy Beatrix Potter volt az első, aki a birtokát a National Trust-ra hagyta.

A vidéki kis farmháza, Hill Top a Coniston Water közelében, csodás helyen fekszik. Ahogy az ember belép a kertbe – különösen a konyhakertbe -, egyből megelevenednek a mesék az ember szeme előtt, és megérti, mennyire is inspirálta az írónőt a vidék és a vidéki élet.

Hawkeshead

Beatrix Potter férje, William Heelisnek ebben a faluban volt az ügyvédi irodája. Ma a National Trust Beatrix Potter Galériát működtet benne.

William Wordsworth itt járt az elemibe; emlékét utcatábla őrzi.

Coniston Water

A közelben található Coniston Water a Tóvidék harmadik legnagyobb tava. A híres filozófus, író és kritikus, John Ruskin itt élt 1872-től haláláig.

A tó híres a vízisport miatt is: 1939-ben itt kísérelték meg a motorcsónakos sebességi rekord megdöntését.

A környéken számos ikonikus cottage található.

Little Langdale

A Coniston tó környékén számos kis falu, tanya és cottage található, amely sok fotóst megihletett. Ilyen Little Langdale is, ahol autóval csak a pubnál (Three Shires Inn) lehet parkolni.

Meg kell mondanom, hogy itt, ebben az aprócska faluban ettem életem legjobb hamburgerét, ráadásul szarvashúsból készült. Ha erre jársz, mindenképp ajánlom, hogy kóstold meg!

Windermere

Windermere a Tóvidék legnagyobb üdülőhelye és Anglia legnagyobb tava. Megmondom őszintén, míg a tó gyönyörű, a város a tömeg és a turizmus miatt nem igazán fogott meg, bár sok szép viktoriánus háza van.

Ha az ember szeretné körbejárni és fölfedezni a várost, akkor korán reggel érdemes, mert utána hatalmas a tömeg.

A Windermere tó partján, az országút mellett, Eccleriggben áll a Tóvidék egyik legikonikusabb őrháza.

Ambleside

Windermere-t elhagyván Amblesideba jut a látogató, és ennek a városnak sokkal jobb a hangulata. Őszintén szólva, Ambleside nagyon tetszik, Windermere kevésbé.

Itt található Anglia egyik legcukibb és legkülönösebb háza, a Hídház (Bridge House), amely egy hídra épült kis cottage.

A 17. században építette a Braithwaite család, amely a szomszédos birtokon élt. Állítólag azért építették, hogy a folyó túlpartján lévő földjükre átkelhessenek.

Később egy cottage-t építettek a hídra, hogy ott tárolják gyümölcsöskertben szüretelt almájukat. Állítólag a kis cottage-ban egykor egy hat tagú család is élt – isten tudja, hogyan, mert a ház nagyon pici.

Nem csoda, hogy a házikó hamar helyi látványosság lett: sok festő direkt azért érkezett Amblesideba, hogy a Bridge House-t megfesse.

Érdekessége, hogy a 20. század elején Beatrix Potter és a férje gyűjtést kezdeményezett az épület megmentésére, amelyet végül 1926-ban sikerült megmenteni a ledózerolástól.

Grasmere

Grasmere egy kis falu Amblesidetól északra. Itt volt a szállásunk, mert innen könnyebb a közlekedés mind Windermere, mind Keswick irányába. S milyen jól tettük, hogy itt szálltunk meg! Az a nyugalom és hangulat, ami ebből a kis faluból árad, egyszerűen leírhatatlan. Amikor az ember végigsétál az utcákon, kezdi megérteni, hogy Wordsworth miért rajongott a Tóvidékért és különösen Grasmere-ért.

Grasmere két fő nevezetessége Wordsworth háza és a mézeskalács boltocska. (És persze Wordsworth sírja a templomkertben.)

A mézeskalács boltocska (Grasmere Gingerbread)

A Grasmere-i mézeskalács valóban egyedülálló: amolyan átmenet a gyömbéres keksz és a sütemény között, enyhe mór beütéssel.

A kekszet Sarah Nelson kezdte el árulni 1854-ben a grasmere-i cottegából a helyiek és a túristák számára. Ám a különleges keksznek hamar híre ment és Sarah hamarosan megnyithatta a boltocskáját.

A boltban az eladók a mai napig viktoriánus ruhába öltözve szolgálnak ki.

Dove Cottage

William Wordsworth a Dove Cottage-ban (Gerle-lak) élt 1799-től 1808 a családjával és húgával. Wordsworth sok híres költeményét írta ebben a házban, húga, Dorothy pedig a Grasmere-i naplóját vezette, amely részletesen bemutatja és leírja a környéket és a tóvidéki életet.

A múzeum (Wordsworth Grasmere) gyönyörű, a kiállítás interaktív és az idegenvezetők fantasztikusan felkészültek. Csak ajánlani tudom a helyet, egy igazi időutazás.

Rydal

Rydal egy pici, de érdekes kis falucska, amely szinte összenőtt Grasmere-rel. Az itt található templomnak és templomkertnek különös hangulata van. Wordsworth segített annakidején kiválasztani, hogy hová épüljön a templom.

A hely másik érdekessége egy udvarház, Rydal Hall, ami ma hotelként működik. Gyönyörű kertje és vízesése adomány fejében látogatható.

A parkolás nehéz, de a Hall parkolójában válthatunk jegyet egynapos parkolásra.

Keswick

Keswick nagyon hangulatos kis városka, de sajnos a turizmus miatt itt is nagy a tömeg. Mindenesetre érdemes lemenni a tópartra és megcsodálni a fából épült, jellegzetes csónakokat, gőzhajókat vagy akár csónakázni, hajózni is.

Túrázás

Ami mindent visz a Tóvidéken, az a túrázás. Számtalan turista útvonal létezik, rengeteg kilátóval, természeti szépséggel, amelyek az év minden szakában – de talán az ősszel különösen – gyönyörűek.

Nagyon örültem, hogy mi is be tudtunk iktatni egy túrát: egy hegyi kunyhóhoz, a Wranscale Bothy-hoz másztunk föl, ahonnan mesés kilátás nyílik.

Meg kell mondanom, hogy a túra első szakasza elég gyilkos és nehéz volt, ráadásul az útleírás ellenére eltévedtünk.

Fontos: A hegyekben nagyon hamar megfordulhat az időjárás, a látási viszonyok is könnyen elromolhatnak, így csak térképpel vagy segítséggel érdemes nekivágni a Warnscale Bothy-nak.

Ahogy a hírlevelemben mondtam: nem lehet betelni a Tóvidékkel. A főbb nevezetességeket egy hosszú hétvége alatt be lehet járni és mindenképp javaslom, ha Angliában jársz.

Egy biztos: a látogatásunk óta folyamatosan nézzük a tóvidéki ingatlanpiacot, és alig várom, hogy újra ellátogassak a Tóvidékre. Ezúttal az őszi színeket szeretném megcsodálni és sokat szeretnék túrázni.

Szeretettel,

Ahogy a Tudor-kert, a Stuart kori kertek fő célja is az volt, hogy lenyűgözze a látogatót. Követvén a francia és a holland kertépítészeti divatot, az angol barokk kertek még nagyobbak és még impozánsabbak lettek.

A Stuart kert története

Egészen az 1668-as Dicsőséges forradalomig az építészeti és kertépítészeti trendet a királyi udvar diktálta és a legextravagánsabb kertépületek a királyi kertekben épültek. A forradalom alatt nagyon sok kertet leromboltak, így kevés Stuart-kori kert maradt fönn Angliában, ráadásul a forradalom után a trend is megváltozott a kert divatját tekintve. Míg Európában továbbra is a királyi és császári kertek vezették a mezőnyt, Angliában már az arisztokrácia építette a legnagyobb és legpompásabb kerteket.

A Stuart kor vége felé, Orániai Vilmos és II. Mária uralkodása alatt divatossá váltak a holland kertek. Történt ez azért is, mert az arisztokrácia – hogy kifejezze támogatását -, másolta a királyi kertet. Utánzás a hízelgés legkifinomultabb eszköze ugyebár…

Orániai Vilmos és Mária egyébként nagy kert rajongók voltak, így a királyi palotába, Hampton Courtban is holland stílusú kertet alakítottak ki.

A Stuart, vagy barokk kerteket hatalmas, keresztutakkal átszőtt parterre, fasorok, csatornák, szökőkutak, nyírott fák, szobrok és ún. vadon jellemezte.

A parterre

A Stuart kertre jellemző a hármas útvezetés, amely a lúdláb mintára emlékeztet (patte d’ oie). A főutak egy látványelemben (pavilon, kerti lak, esetleg szobor) végződtek, és az őket keresztező keresztutak által háromszög és sokszög alakú parterre-ek (virágokkal beültetett területek) alakultak ki, amelyek gyönyörű látványt nyújtottak a felsőbb emeletekről. Az utakat nyírt fasor, sövény vagy virágágyás szegélyezte.

Csatornák, szökőkutak

Szintén holland hatásra a szökőkutak mellett a csatornák is divatba jöttek, amelyekben egyébként gyakran halat is tenyésztettek.

A szökőkutak különböző mértani alakzatúak voltak: kör, téglalap, hat- vagy nyolcszög és gyakran mitológiai szobrok díszítették őket. A grandiózus hatás érdekében a szökőkutak már nem halkan csobogtak, hanem a víz dübörögve zuhant a medencébe.

Virágágyások

Bár a Stuart kert célja az volt, hogy lenyűgözze a látogatót, néhol a kellemeset összekötötték a hasznossal és megtermesztették benne azt, amire szükségük volt.

Így megtalálható a volt a kertben az articsóka, spárga; a zöldség és gyümölcsfák mellé pedig tulipánt, íriszt, sáfrányt és játszintot ültettek.

A virágágyásokat alacsony sövényekkel szegélyezték és a növények közti területet színes kavicsokkal töltötték ki.

Jellemző volt még a teraszokon, utak mentén elhelyezett kő- vagy terrakotta edények, amelyekben májustól szeptemberig különböző pálmákat, citrusféléket ültettek. Kedvelt virág volt a levendula és a rózsa, de a fehér liliom, és a bazsarózsa is népszerűek voltak.

Nyírt sövények

A Stuart kert talán legjellemzőbb eleme a nyírt sövények és sövényszobrok. Jellemzően tiszafát használtak, de előfordult a hárs és a gyertyán is. Divatos volt a páva alakzat, a spirál, a gömb, gúla és kúp alakzat, de később a szabálytalan alakzatok is elterjedtek.

A különböző nyírt sövényalakzatok egyik legszebb példája a Tóvidéken található Levens Hall.
Labirintusokhoz fagyalt, puszpángot és tiszafát ültettek.

A vadon

A 17. Században divatba jött az ún. vadon is. De nem egy dzsungelt kell elképzelni, hanem egy fákkal és bokrokkal beültetett, árnyékos területet, ahol a fákat szintén egy alakzatban ültették el. Több út is kialakult így, ahol a ház ura és úrnője ill. Vendégei sétálhattak, fogócskázhattak vagy éppen bújócskázhattak.

Ahogy látjuk, ugyan a Stuart kertben is megtermesztették zöldséget, gyümölcsöt, elsősorban a fényűzést, a pompát, a hatalmat reprezentálta. Ez – ahogy látni fogjuk – a következő kertépítészeti korban, stílusban kezd el megváltozni.

Hol láthatunk Stuart kertet?

Levens Hall, Westbury Court Garden, Hampton Court, Ham House

Lady Rosamund Painswick: Semmi sem vetekszik az angol nyárral.

Özvegy grófnő: Kivéve az angol telet.

– Downton Abbey

Agatha Christie is szerette az angol nyarakat. Olyannyira, hogy a harmincas években a szülővárosához közel vett egy kisebb udvarházat, ahol a családjával nyaralt. Piknikeztek, játszottak, teáztak a birtokon.

Május elején volt szerencsém ellátogatni Agatha Christie nyaralójába, a Devon megyében található Greenway-be. Mivel nagy Poirot rajongó vagyok, a pillanat, amikor beléptem a birtokra és a házba, leírhatatlan volt.

Amikor Agatha unokája 2000-ben átadta a birtokot a National Trust-nak, tolmácsolta édesanyja, Agatha Christie lányának a kérését, amely az volt, hogy ne egy „Christie tematikus parkot” csináljanak a helyből, hanem őrizzék meg olyannak, amilyen Greenway valójában volt.

A National Trust nagyszerű munkát végzett: nyoma sincs tematikus Agatha Christi parknak, ellenben Agatha személyisége, életvitele és munkássága nagyon is átjön.

Bár Greenway-t számos család birtokolta az évszázadok során mielőtt Agatha 1938-ban megvásárolta (összesen hat Agatha előtt), a falakból, bútorokból, tárgyakból egyszerűen árad Agatha.

Mielőtt körbejárnánk a birtokot, néhány érdekesség Agatha életéről a teljesség igénye nélkül.

Az igazi Agatha Christie

Agatha az angol riviérán, Torquay-ben született és nőtt föl. Sokáig magántanuló volt, s talán ez is hozzájárult ahhoz, amiért szégyenlős és visszahúzódó volt. A szülei Párizsba küldték, ahol zenét és zongorát tanult. Tehetséges énekes és zongorista volt, ám a félénksége megakadályozta abban, hogy a operaénekes vagy zongorista váljon belőle.

Az első világháború alatt nővérként dolgozott a torquayi kórházban, majd később gyógyszerész asszisztensi képesítést szerzett. Ezt a tudását többször is megcsillantotta a könyveiben.

Második férje, az archeológus Max Mallowman mellett beleásta magát a közel-keleti kultúrába is, és férje szerint „Agatha már sokkal többet tudott az őskori fazekasságról, mint bármely nő Angliában.”

Ahogy látjuk, Agatha roppant tehetséges volt, több téren is, az írásról nem is beszélve. De a humor sem állt távol az írónőtől: kapcsolatuk kezdetén, amikor a Közel-Keleten lerobbant a kocsijuk, a segítségre várván Agatha azt javasolta Max Mallowmannek, hogy a kocsi árnyékában aludjanak egyet. Ez roppant mód tetszett a férfinak, aki már ekkor úgy gondolta, hogy „Agatha egy kellemes és szeretetre méltó nő volt.”

Greenway megszerzése és az első évek

Agatha ismerte a környéket Torquay körül, mi több, Greenway birtokát is ismerte. Nem sokat habozott hát, amikor 1938-ban meglátták, hogy eladó.

A házat modernizálta és egy építész barátja javaslatára meleg, pasztell színeket használtak, hogy otthonosabbá tegyék.

Ám a házat igazából csak a II. világháború után tudták használni, mivel a háború alatt először menekült gyerekeknek adott otthont a ház, majd az amerikai tengerészet állomásozott itt. Ekkor készült a könyvtárszobában a híres fríz, amelyet egy hadnagy festett. Agatha úgy tekintett rá, hogy a ház történetéhez tartozott, ezért megtartotta a falrajzot.

Nyarak Greenwayben

Szokássá vált, hogy Agatha és a családja Greenwayben töltötte a nyarakat, Agatha születésnapját és a karácsonyokat. Nyáron a családon kívül vendégeket, barátokat is szórakoztattak a birtokon. Amikor a család itt tartózkodott, a komornyikon és a házvezetőn kívül egy szakácsot is alkalmaztak.

Agatha szégyenlős természete ellenére szerette a partikat, ám csak akkor zongorázott a nappaliban, amikor úgy gondolta, senki sem volt a közelben. Nyáron kroketteztek, golfoztak, teniszeztek, és gyakran teáztak, vagy rendeztek pikniket a csónakházban, ahonnan remek kilátás nyílt a Dart folyóra. A gloriett a hullának c. Poirot epizódban szerepel a csónakház: itt követik el a gyilkosságot. A folyópart, a rév, a ház homlokzata és a bástya is szerepel a filmben.

A házban körülnézve egyre jobban körvonalazódik Agatha személyisége. A számtalan gyűjtemény (üvegecskék, miniatűrök, ezüst, porcelán, könyvek, stb), a zongora, a dolgozószoba mind mind betekintést nyújt az életébe.

Számomra azonban a legkedvesebb részlet a réz kobra ajtótámasz volt, amelynek villás nyelvére Agatha egy parafa dugót tett, hogy ne szakítsa ki a harisnyáit.

A másik érdekes momentum a tejszínes kancsó volt. Agatha ugyanis antialkoholista volt és alkohol helyett tejszínt ivott. Az ebédlőasztalon látni, hogy az ő terítékénél volt a kancsó.

A kert

Greenway nemcsak a ház miatt érdekes, hanem a gyönyörű kertje miatt is. Ez egy ún tavaszi kert, tehát érdemes tavasszal ellátogatni ide, mert ekkor nyílik a legtöbb virág, fa és bokor a birtokon (magnóliák, harangvirág, hortenzia, azalea).

Talán a két legérdekesebb eleme a kertnek a páfrányos, amelyet egy viktoriánus szökőkút díszít és ahol a háziállatok temetője is helyet kapott, és az üvegházak (barack ház).

Ahogy a kertben sétáltam, tökéletesen megértettem, miért gondolta Agatha azt, hogy Greenway a legszebb hely a világon. A csodás kilátás a Dart folyóra, ami egyszerre áraszt folyami és tengeri hangulatot, a hely klímája és nyugalma, a csend, a mesés kert és az otthonos ház valóban elvarázsolja az ide látogatót.

Remélem, Téged is el tudtalak varázsolni ide egy pár percre.

Új vagy itt? Iratkozz föl a hírlevelemre, hogy értesülj a friss bejegyzésekről!

Lindisfarne várát a Szentek szigetén építették Északkelet-Angliában, Northumberland megyében, ám a szigeten sosem állott vár; egy régi kolostor működött itt a 7. században. Azonban a 20. század derekán egy hóbortos angol hétvégi várat építtetett itt magának.

Izgatottan vártam az utazást a Szentek szigetére és hogy végre fölfedezhessem a Lindisfarne várat, amely már évek óta szerepelt a bakancslistámon.

Utazás a várhoz

A szigetre egy 5km hosszú földnyelven lehet eljutni apálykor. Utazás előtt feltétlen ellenőrizni kell az árapály időpontokat.

A szigeten a fő parkolóban kell parkolni (mobillal is lehet fizetni). Innen a falun keresztül vezet az út a várhoz. Útközben szintén megtekinthető a Lindisfarne Priory (apátság), amely az English Heritage része.

Lindisfarne vára

A vár helyén egy kolostor állt a 7. században, amelyet később a viking támadások során leromboltak.
Helyén a kora 20. század egyik legjelentősebb építésze, Sir Edwin Lutyens hétvégi udvarházat épített a Country Life magazin alapítójának, Edward Hudsonnak.

Lutyens remek munkát végzett: a zord romokból igazi várat varázsolt. Az eldugott lépcsőkkel, labirintus szerű folyosókkal és díszítésekkel autentikus érzetet keltett.

A hallba lépve az embernek valóban olyan érzése támad, mintha egy ezer éves erődítménybe lépett volna. Szinte árad a történelem a vaskos falakból. Semmi kétség: Lutyens elérte a kívánt hatást.

A konyha és a mosogató

Balra a konyha és a mosogatóhelyiség található, amelyeket Luytens nemcsak a hatékonyságot figyelembe véve tervezett meg, hanem esztétikusan is. Itt élt és dolgozott egy helybéli házaspár, Jack és Hannah Lilburn. Ez volt az ő lakrészük.

Az étkező

A folyosóról jobbra nyílik az étkező, amely mesebeli hangulatot áraszt. Meg kell mondanom, engem teljesen elvarázsolt. Nehéz leírni a hatást. Szokatlan, különleges és bohém. A szoba egyik végén egy régi kenyérsütő található, a kőmíves ablakokon pedig 17. századi flamand ólomüveg látható.

A hajó szoba

A folyosó végén található a Hajó szoba, melyet nappaliként használtak. Hudson itt szórakoztatta a vendégeket, itt tartotta az összejöveteleket. A vendégei között megfordultak a Bloomsbury csoport tagjai, zenészek, sőt a királyi család tagjai is.

A galéria és a hálószobák

A hosszú lépcső a földszintet köti össze az emelettel. Itt található a hosszú folyosó, ahonnan az északi, nyugati és keleti hálószobákba lehet eljutni. A második emeleten található galérián gyakran adott koncertet a híres olasz csellista, Madam Suggia. (A hálószobák nagyon sötétek voltak, így nehéz volt fotózni. Néhány részletet tudok csak megosztani.)

Egyedülálló hangulata ellenére nem mindenki kedvelte a várat. A vendégek vagy szerették vagy ki nem állhatták. Egy dolog, amiben Lutyens makacs volt és nem haladt a korral az volt, hogy nem volt hajlandó bevezetni a gázt és az áramot, ráadásul csak egy fürdőszoba volt mind a cselédek, mind a vendégek számára. (A második fürdőszobát sokkal később építették.) Ezt figyelembe véve megértem, hogy néhány vendég miért érezte kényelmetlennek az itt tartózkodást.

A kert

A kertet a híres Arts and Crafts kertépítész, Gertrude Jekyll tervezte, aki gyakran dolgozott együtt Lutyens-szel. Jekyll ekkor már a hatvanas éveiben járt és alig látott.

Eredeti terveiben szerepelt nemcsak a kert, hanem egy krokett- és teniszpálya, valamin két őrház építése. Ezek a költségek miatt sosem épültek meg.

A bekerített kertben eredetileg konyhakeretet tervezett, de végül virágoskertet alakított ki. Ezüstös, szürke színű növényeket ültetett, amely egységet teremtett a vár kövének a színével, valamint színpompás virágokat, amelyek Hudson itt tartózkodása alatt, júliustól szeptemberig nyíltak.

A Londontól való távolság és a fenntartási költségek miatt Hudson 1920-ban eladta a várat. Utána még két tulajdonosa volt a helynek mielőtt 1944-ben átvette a National Trust.

A vár hatása

Van valami édes keserű ebben a várban. Egyrészt látom, miért akart Hudson hétvégi birtokot épp itt, ugyanakkor látom azt is, milyen nehéz lehetett ide eljutni és fenntartani. Azzal, hogy eladta, egy bohém, vidám és optimista álom vált köddé…

A hely akkor is különleges, szerintem. Excentrikus? Talán. Érdekes? Kétségtelenül az. Eltöltenék itt egy éjszakát a zord körülmények ellenére? Igen. És te?

Új vagy itt? Iratkozz föl a hírlevelemre, hogy értesülj a friss bejegyzésekről!