Be kell vallanom, hogy a pembrokeshire-i hosszú hétvége után elment a kedvem a sorban következő kirándulásunktól, amelyet a Dél-Walesben lévő Brecon Beacons Nemzeti Parkba terveztünk.

Teljesen fölöslegesen aggódtam: ugyan sötétben érkeztünk a szállásunkra, mely egy mesés wales-i cottage volt, reggel lélegzetelállító kilátás fogadott a hálószoba ablakában. Alig vártuk, hogy útra kelljünk és kedvünket még az esős, szeles idő sem tudta elvenni.

Mivel esett az eső, olyan programot választottunk, amely ilyen időben is élvezhető, ezért ellátogattunk a National Trust által vezetett Dinefwr birtokra.

De mi is az a Brecon Beacons?

A Brecon Beacons két dologra is utal: egyrészt jelenti a Brecon Beacons vörös homokkő hegyláncot, másrészt jelenti a Brecon Beacons Nemzeti Parkot, amely 1370 négyzetkilométeren terül el. A nevét onnan kapta, hogy régen a hegyek tetején gyújtottak jelzőtüzeket.

Nos meg kell mondanom, hogy már odafelé az autóban leesett az állam a táj szépségétől. Egyszerűen lélegzetelállító és úgy vélem, legalább egyszer kötelező ide ellátogatni, mert annyira gyönyörű a vidék. Na, de vissza a birtokhoz!

Dinefwr

A birtok nagyon különleges, hiszen kiemelten fontos természetvédelmi területen és egyben történelmi parkerdőben fekszik, ahol ritka gomba és zuzmófajok nőnek és a fák többsége négyszáz éves is megvan.
Az erősen vadászkastélyra és kísértet lakta házra emlékeztető épület már a középkorban megvolt, a szarvas parkot 1775-ben alakították ki, ám mai külsejét az 1850-es években nyerte el, amikor is neogótikus stílusban felújították.

A kísértet lakta kastéllyal nem lőttem mellé, ugyanis a ház állítólag Nagy-Britannia egyik legkísértettebb háza. Walter, a komornyik, akit a házban dolgozott anno, állítólag az szolgálók alagsorában kísért a mai napig. Hát nem biztos, hogy éjjel szívesen lemennék oda…

A sétát a ház körül viszont nagyon élveztem. Különösen azért, mert az ösvény egy része pallós tanösvény volt és azokat imádom valamiért. Láttunk sok őzet is és tényleg olyan volt az egész, mintha egy francia mesebeli kastély parkjában sétáltunk volna.

Víztározók

A Brecon Beacons tele van víztározókkal, ahol különféle stílusban és formában épült kis őrházak épültek. Ezeket szerettem volna lefotózni gyönyörű napsütésben és tükör síma vízzel, ám az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Sebaj, ennek ellenére klassz kis program volt és út közben szép cottage-t is láttunk. Ezzel a vizes programokat letudtuk.

Cwmyoy és a legferdébb templom

Nem hagyhattuk ki a Brecon Beacons határán, Monmouthshire-ben fekvő, kis falvat Cwmyoyt, ahol is egy olyan ferde templom áll, hogy ennél ferdébb aligha lehet.

A St Martin templom azért süllyedt meg, mert nem sokkal az épület megépülése után földcsuszmalás volt a faluban. Bár többször is kísérletet tettek arra, hogy kijavítsák a süllyedést, nem sikerült.

Llyn y Fan Fach

Mivel az idő kellemes volt, elhatároztuk, hogy túrázunk egyet. Kiválasztottam egy általunk abszolválhatónak látszó túrát. Csak 4.2km és 225 méter magas, ez jó lesz – gondoltam. Aha… hát mit mondjak, jó néhányszor meg kellett állni a kardiovaszkuláris séta alatt, pedig azért elég fittek vagyunk mindketten.

Senki se becsülje alá ezeket a hegyeket Walesben, ahogyan az se, hogy az időjárás nagyon hirtelen meg tud változni. Nem is értettem azokat, aki flip-flopban vagy crocsban vágtak neki a hegynek…

A hegytetőre érvén viszont úgy éreztük, megérte a szenvedést, mert a kilátás gyönyörű volt. Meglepetésemre jó páran a hegytetőn szándékozták tölteni az éjszakát, és nemcsak fotósok. Többen kempingszékekben ülve élvezték a naplementét, mások éppen sátrat vertek éjszakára. Azét ettől én még messze vagyok. Vagy mégsem?

Sajnos, mire felértünk, a nap már lemenőben volt és a tó félig árnyékban vol, így nem tudtam rendesen lefotózni. De nem bántam, mert élveztük a túrát, a napsütést és a csodás kilátást.

Lefele menet persze nem hagyhattam ki a poént, hogy Bill volt az angol, aki dombra ment föl és hegyről jött le. 🙂

Aberglasney Gardens

Második állomásunk Wales egyik leggyönyörűbb kertje, az Aberglasney Gardens volt. Tíz különböző kertet találunk itt, kezdve a régi kolostor kerttől, az arborétumon keresztül a tiszafa alagútig. Talán a legismertebb és legnépszerűbb része az ún Ninfárium, egy szubtrópusi  üvegház, ahová sajnos felújítás miatt sajnos nem tudtunk bemenni. Ez is egy olyan kert, ahol az ember csak kapkodja a fejét, mert bárhová néz, valami érdekességet és szépséget lát.

Ahogy mondtam, a Brecon Beacons nagyon kellemes meglepetés volt és imádtuk. Olyan, mintha az ember valóban egy mesebeli tájba csöppenne bele – víztározók, cottage-ok, kastélyok, hegyek és völgyek. Csak ajánlani tudom Wales ezen vidékét, egyszerűen nem lehet vele betelni. Az egyetlen nehézség az, hogy talán picivel nehezebb megfelelő szállást találni a megfelelő helyen, mint Wales más részein vagy Angliában.

Észak-Devon kellemes meglepetés volt. Bár a régió nem bővelkedik kastélyokban és udvarházakban, rengeteg látnivaló akad itt is. Természetesen a térség fő vonzereje a tengerpart (homokos strandok és drámai sziklák), de a kedvező klíma miatt sok gyönyörű kert is található Devon északi csücskében.

Engem nem vonzanak a nagy nyaraló városok, strandok, mint Westward Ho! vagy a megosztó szobráról híres Ilfracombe városa, így ezekről nem tudok beszámolni.

Sokkal jobban érdekel a vidék, a táj szépsége, a természet és amit menet közben felfedezünk. A másik fontos dolog, hogy nem szeretek influenszer módjára végigrohanni a sok látnivalón és helységen. Fontos, hogy kellemes tempóban járjuk be a vidéket és hogy adjunk időt magunknak mindent befogadni és főleg, élvezni a kirándulásokat.

ĺgy a négy napos észak-devoni utunk során bejárt helyeket tudom bemutatni, ami koránt sem jelenti azt, hogy csak ennyi a látnivaló vagy csak ezeket helyeket érdemes fölkeresni.

Hartland Quay

A sort Hartland Quay-vel kezdem, amely egyszerűen lenyűgöző szikláiról és tengerpartjáról híres. Az ikonikus háromszög alakú sziklák, a vad tenger, a tengeri lóhere és ezen az eldugott helyen lévő hotel, amely egyben filmforgatási színhely is volt, különleges hangulatot kölcsönöz.

A tengerparton több túraútvonalat is választhatunk kiránduláshoz. Mi háromszor túráztunk Észak-Devonban, s egyik túránk a Hartland Quayhez közeli Speke’s Mill Mouth nevű vízeséshez vezetett, amely lenyűgöző látványt nyújtott.

Másik túránkon a leghíresebb “háromszög alakú” sziklához, a Blackchurch Rockhoz sétáltunk le erdős vidéken. A Blackchurch Rock hatalmas. Sokkal nagyobb a valóságban, mint ahogyan azt az ember képről gondolja. Sajnos nem tudtam vele szemben állni és lefotózni, mert dagály volt és egyik nap sem jött ki a lépés kedvező feltételekhez. Majd máskor.

Út közben láttunk egy hangulatos és egyben félelmetes cottage-t (a kis híddal). Nem tudom, lakják-e, de nem tűnt elhagyottnak.

Harmadik túránk kicsit távolabb, Peppercombe-ban volt, ahol lesétáltunk a strandhoz. Útunk során láttuk a híres peppercombe-i rózsaszín cottage-t és a régi parti őrség cottage-ait, amelyek ma nyaralóként szolgálnak. Bár nagyon meleg volt, az árnyékos erdőben viszonylag hűvös volt és a hőség nem nehezítette meg hegynek fölfelé sem a túrázást.

Hartland Point

A Hartland Point világítótorony körül azért érdemes sétálni, mert egyrészt a kilátás gyönyörű, másrészt tiszta időben látni a Lundy-szigetet.

Hartland Abbey

A térség egyik leghíresebb magánkézben lévő udvarháza a Hartland Abbey. A birtokon számos filmet forgattak, ám talán a leghíresebb a Malory Towers, amely egy bentlakásos leányiskolában játszódik a második világháború után.

A házhoz vezető utat csodálatos rododendronok övezik, s már ez megalapozza a hangulatot. Ugyan a birtok és a ház nem tűnik hatalmasnak, sok látnivaló akad és simán el lehet tölteni itt egy fél vagy akár egy egész napot is.

Először visszasétáltunk a konyhakertbe, amely elragadó és nagyon hangulatos volt. A viktoriánus üvegház és a kis nyári lak megdobogtatták a szivem, a mézeskalács házikóra emlékeztető kertész-lakról nem is beszélve.

A kert után kisétáltunk egészen a tengerparthoz, amely szintén a birtok részét képezi. Az árnyas erdőben van egy kis nyári házikó és egy kilátó is. A tengerparton álló Blackpool Mill cottage bérelhető.

Mivel a birtok a Stucley család tulajdona már évszázadok óta és a mai napig lakják a házat, sajnos bent nem lehet fotózni. A már említett tévé sorozatban azonban látható a ház gótikus, már-már Strawberry Hillt idéző belseje.

Nem utolsó sorban fontos megemlíteni a teázót, ahol eszméletlen házi sütésű tortákat és süteményeket árulnak.

Clovelly

Clovelly falvát számtalanszor láttam már Instagramon, de bevallom, fogalmam sem volt róla, hogy ez egy skanzen és belépőt kell fizetni, mi több, hatalmas kereskedelmi egységen kell átmenni, hogy az ember bejusson a faluba.

Mindez semmit sem vett el az élményből, kiváltképp, hogy a nap vége felé érkeztünk, amikor a turista tömeg már hazafelé tartott.

A falvat John Rous örökölte az édesanyjától 1983-ban, ám a család már a 18. századtól birtokolta. Az elbűvölő halászfalu hangulata egyedülálló, szinte egy másik világba repíti vissza az ide látogatót. Érdemes az autentikus teázóban harapni valamit, vagy a hotel bárjában meginni egy sört. Ezek az élmények még emlékezetesebbé teszik a látogatást.

Bevallom, tartottam a meredek lejtőn való feljövettől, de szépen lassan másztuk meg és teljesen abszolválható volt. Napközben Land Roverekkel szállítják az utasokat, így nem akadály, ha esetleg gondot okozna a fel és lefelé séta.

A falvat ma is lakják, egy élő skanzenről van szó. Semmiképp se hagyd ki, ha a környéken jársz, ám érdemes nyitásra vagy a nap vége felé menni.

Watersmeet

Watersmeet nemcsak a National Trust tulajdonában álló azonos nevű teázót jelenti, hanem a körülötte lévő természetvédelmi területet is, ahol az East Lyn és a Hoar Oak folyók találkoznak.

A teázó már 1901-ben is működött, bár az itt álló ház eredetileg horgász és vadász házként épült 1832-ben a romantikus költészetet kedvelő Walter Stevenson Halliday tiszteletesnek, aki nem is választhatott volna romantikusabb helyet. A csörgedező víz hangja, a madárcsicsergés és a fák lombjait fújó szél zaja csodás környezetet teremt.

Lynton és Lynmouth

Ha már az ember Watersmeetben jár, érdemes beugrani Lynton és Lynmouth városába, amelyek szintén kedvelt nyaraló városok, de koránt sem akkorák, mint Ilfracombe vagy Newquay. Épp ellenkezőleg, a város élhető nagyságú és hangulatos. Érdemes felpattanni a hidraulikus meghajtású tengerparti siklóra, melynek tetejéről fantasztikus kilátás nyílik.

Kertek

Ha Devon, akkor kert. A kedvező időjárás miatt rengeteg gyönyörű kert található Délnyugat Angliában, így Devonban is. Mi kettőbe látogattunk el: egy kisebb méretű, de annál elbűvölőbb magánkertbe és a Királyi Kertészet egyik kertjébe, az RHS Rosemoorba.

Docton Mill Gardens

Ahogy a név sugallja, a kert a helyi malom körül terül el és az 1930-as években alakították ki. Az 1970-es években sajnos hanyatlásnak indult, de az 1980-as években felújították a malmot, majd a kertet is. Ma egy nagyon hangulatos kert található itt cuki kis teázóval, ahol a vörösbegyek az ember tenyeréből esznek.

RHS Garden Rosemoor

Az RHS Garden Rosemoor egy nagyon kellemes meglepetés volt. Olyan volt az egész kert, mintha kincsvadászaton lettünk volna: a különböző kertrészek ugyan el volta határolva egymástól, de mivel egymásba nyíltak, kíváncsian vártam, hogy a következő kertrész mit rejt.

Volt itt minden: rózsakert, egzotikus kert, mediterrán kert, erdei kert, krokett gyep, cseresznyéskert, fűszernövény kert veteményessel, ún hűvös kert kerti tavakkal és csobogókkal.

Mivel eddig csak az RH Wisley kertben jártunk, üdítő volt egy másik RHS (Royal Horticultural Society, azaz Királyi Kertészeti Társaság) kertet fölfedezni.

Csak ajánlani tudom Észak-Devont. Rengeteg a látnivaló, a kirándulási, piknikezési lehetőség és gyönyörű a vidék. Nem fogsz csalódni.

Pembrokeshire Wales dél-nyugati megyéje, amely elsősorban sziklás tengerpartjáról híres. Régóta szerettem volna ide eljutni, és bár a tengerpart valóban szép és érdekes, bevallom, Pembrokeshire nem volt rám nagy hatással. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem érdemes ide ellátogatni, hiszen akad látnivaló és a nyaralni vágyóknak remek hely.

Sajnos az időjárással nem volt nagy szerencsénk: hideg volt és erős szél fújt. Ennek ellenére próbáltuk a legtöbbet kihozni a kirándulásból.

A tengerpart

Felfedező utunkat a tengerparttal kezdtük, amely valóban lenyűgöző. Az Lumma-halom (Elegug Stacks) és Wales zöld hídja (Green Bridge of Wales) szikla formációk pár perces sétára vannak egymástól, így napfelkeltekor mindkettőt le tudtam fotózni. Utóbbinál szomorúan állapítottam meg, hogy egy jókora darab letört a sziklából. Feltűnt, hogy az interneten található fotókon más alakja van a sziklának.

A Lumma-halom ugyan a sziklán fészkelő lumma ludakra utalnak, engem mégis egy pár csizmára emlékeztettek.

St Govan kápolna

Innen pár perces autózással átmentünk a St Govan kápolnához, amely egy mészkőfalba vájt kápolna. Bár a kápolna a 13. században épült, vannak részei, amelyek a 6. századból valóak.

A legenda szerint az 5. és 6. században szokás volt, hogy a kelta szerzetesek a walesi tengerparton zarándokoltak. Így tett St Govan is, akit kalózok vettek üldözőbe, amikor is egy szikla megnyílt St Govan előtt. Itt rejtőzött el és itt élt haláláig. A kápolnát St Govan követői alapították a 6. században.

A kápolna ezüst harangját állítólag kalózok lopták el, ám a harang a tengerbe veszett, amikor hajójuk elsüllyedt. Az angyalok kiemelték a harangot és egy sziklába rejtették, amit ha St Govan megérintett, százszor hangosabban szólt a harangnál. A kápolnában lévő forrás vize szembetegségeket, reumát és bőr panaszokat gyógyított.

Tenby

Tenby tipikus walesi tengerparti üdülőváros, amely híres színes házairól és homokos strandjáról. A városnak nagyon klassz a hangulata, bár kissé megkopott benne minden és elég drága.

Colby Woodland Garden

Hogy picit mást is lássunk a tengerparton kívül, ellátogattunk egy National Trust kertbe. Ez inkább amolyan arborétum volt, és bár koránt sem ez volt a legizgalmasabb kert, amelyben valaha jártunk, élveztem a napsütést és az ébredező természetet.

Ty Canol erdő

Nem maradhatott ki a túrázás sem a pembrokeshire-i utunk alatt, s választásom egy elvarázsolt walesi erdőre esett, ahol a girbegurba fák és a mohával és zuzmóval benőtt sziklák mesebeli erdő benyomását keltették. Kár, hogy nem volt köd, úgy még sejtelmesebb lett volna.

Pentre Ifan

Az erdőtől nem messze található a Pentre Ifan nevű neolitikus temetkezési hely. Ahogy Stonhenge esetében, itt is elcsodálkozik az ember, hogy vajon hogyan építették ezt meg annak idején mindenféle szerkezetek, gépek nélkül…

Pembroke

Pembrokeba csak beugrottunk egy rövid sétára. A vár már zárva volt, így nem tudtuk megnézni. Be kell vallanom, hogy a város nem tett rám mély benyomásokat: sajnos eléggé eljárt itt minden fölött az idő és ez nagyon látszik, érződik.

Carew vára

Carew vára mellett többször is elhajtottunk, és egyszer megálltunk egy fotó kedvéért. Nem tudom, miért, de tetszik, pedig nem rajongok a várakért. Érdekessége, hogy a Carew folyó ár-apály folyó, így van, amikor teljesen üres a folyó a vár előtt.

St David’s

St David’s az Egyesült Királyság legkisebb városa a maga 1700 lakosával. Meg kell, hogy mondjam, ez a város tetszett a legjobban Pembrokeshireben. Gyönyörű, élhető, hangulatos kis város, ám tele van turistával, így nehéz szabad asztalt találni az éttermekben, sőt a pékségben is minden elfogyott délután fél kettőre.

St David’s katedrális

Mindig elbűvölnek a katedrálisok, különösen azok, amelyeket a világ végén építettek. Valljuk meg, elég furcsa, hogy egy ilyen pici városnak ekkora katedrálisa van.

A katedrális belseje lenyűgöző volt, különösen a mennyezet. Érdekesség: II. Calixstus pápa kikiáltotta, hogy két zarándok út a St Davids-i katedrálisba felér egy római zarándokúttal.

Strumble Head világítótorony

Ezt a fotogén világítótornyot 1908-ban építették és egyik az utolsó világítótornyoknak, amiket az országban építettek.

St Non kápolna

Mindenképpen el szerettem volna menni a St Non kápolnához, mert nagyon festőinek találtam a tájat. Bíztam benne, hogy szép naplementében lesz részünk, de sajnos elmaradt a drámai égbolt. Ám amint a nap közeledett a horizonthoz, a színek is megjelentek az égbolton.

A legenda szerint Non, egy fiatal nő a kápolna helyén adott életet fiának egy vihar közepedte. Szülés közben fájdalmában belemarkolt egy sziklába, amely ketté tört és amelyből forrás tört elő. A forrásvízzel keresztelte meg fiát, akit Dávidnak nevezett el. Ő volt Szent Dávid, Wales védőszentje.

Bár az időjárás valóban nem volt ideális, és küzdöttünk más dolgokkal is, mint a forgalom és a nyitva tartás, elnézve a fotókat és hogy mennyi helyen jártunk, úgy gondolom, kihoztuk a hétvégéből a maximumot és egyáltalán nem volt rossz. Valószínűleg az volt a gond, hogy más kép volt a fejemben Pembrokeshire-ről, de biztos vagyok benne, hogy más benyomások érnének a megfelelő időjárásban és évszakban. Bárhogy is, mindenképp érdemes ellátogatni Wales ezen csücskébe, ha belefér az időbe.

Észak-Wales sziklái és tengerpartja vonzza a kirándulókat és sziklamászókat, ám a régió rengeteg egyéb látnivalóval szolgál. Kellemesen lepett meg Észak-Wales, ahol négy napot töltöttünk.

Az alábbi programot nyugodt tempóban jártuk végig. Szállásunk Caernarfon-tól nem messze volt, s az a jó Észak-Walesben, hogy bárhol is száll meg az ember, könnyen és 30-40 perc alatt el lehet jutni a Snowdonia Nemzeti Parkba.

Anglesey, Twr Mawr

Utunkat Anglesey szigetén kezdtük, ahol is a Twr Mawr világítótornyot szerettem volna lefotózni. Erről bővebben itt olvashatsz.

A leghosszabb nevű falu

Visszafelé muszáj volt megállnunk a leghosszabb nevű walesi falu vasútállomásánál. A felirat akarva akaratlan mosolyt csal az ember arcára: Llanfair­pwllgwyngyll­gogery­chwyrn­drobwll­llan­tysilio­gogo­goch.

A falu nevének jelentése Szűz Mária temploma egy mélyedésben, a fehér mogyoróbokor és a St Tysilio közeli örvény melletti vörös barlang szomszédságában.

A falu nevét a viktoriánus korban bővítették ki hogy még több turistát vonzzanak a vidékre.

Anglesey szigete azonban sokkal több érdekességgel szolgál, de sajnos nem volt időnk bejárni. Azt hiszem, az egy külön utat kíván.

A sziget volt egyébként a druidák utolsó menedéke, de a rómaiak itt is utolérték őket. A walesiek Mo mam Cymrunak, vagyis Wales anyjának nevezték a szigetet, mivel itt voltak az ország gabonaraktárai.

A Menai-szoroson átívelő függőhíd 1826-ban épült meg Telford terveként hogy összekösse Londont Dublinnal. Holyheadből ugyanis komppal eljuthatunk Dublinba.

Bodnant Garden

Innen egy fantasztikus kertbe látogattunk el. Sok gyönyörű kertben jártunk már, de ettől elállt a lélegzetünk. A kertről még több képet itt láthatsz ill olvashatsz.

Llandudno

Ha már erre jár az ember, érdemes beugrani a legnagyobb fürdővárosba, Llandudnoba. Bevallom, kellemes meglepetés volt a város. Egy lepukkant, ódon fürdővárosra szám|tottam, ehhez képest gyönyörűen fel van újítva és elegáns helynek tűnt.

A város mögött magasodik a Great Orme hegy, ahonnan remek kilátás nyílik az öbölre. Még mindig jár a sikló, amelyet 1902-ben építettek. A vagonokat a helyi walesi szentekről nevezték el. A képen látható, 5-ös számú vagon neve St Silio.

Conwy

Llandudnoval szemben fekszik Conwy, ahová a gyalogosok Telford gyönyörű függőhídján sétálhatnak át.

Itt található a Conwy vár, amely egyike az I. Edvárd által építetett négy erődítménynek (a másik három Caernaforn, Beaumarais és Harlech). A várak megfélemlítették a walesieket, akiket I. Edvárd innen rohant le.

A városban, a Conwy folyó partján áll Nagy-Britannia legkisebb lakóháza.

Beddgelert

Második napunkat egy festői faluban, Beddgelertben kezdtük. Csodás látvány, ahogyan két patak találkozik a faluban.

A falu neve valószínűleg a keresztény szerzetesről, Celertről kapta a nevét (nem azonos a magyar Szent Gellérttel!), aki a 8. században telepedett le itt. A legenda szerint azonban a falu a hűséges farkaskutyáról kapta a nevét.

A történet megható, ezért szentelek neki pár sort. A legenda szerint a középkori walesi uralkodó, Nagy Llywelyn a vadászatból hazatérvén gyermeke bölcsőjét üresen találja. Mellette fekszik az ír farkaskutyája, aminek véres a szája.

Llywelyn azt hiszi, hogy a kutya felfalta a gyermekét, ezért kardjával leszúrja az állatot, aki keservesen visít. Ekkor gyerekgügyögést hall, s meglátja gyermekét a bölcső alatt. Ekkor veszi észre, hogy a bölcső mellett egy halott farkas is fekszik, aki megtámadta a gyermeket, de hűséges ebe megölte. Llywelyn eltemeti az ebet, de élete végéig fülében marad a kutya visítása.

Porthmadog

Porthmadogban található a világ legrégebbi keskeny nyomtávú vasútja, amely az UNESCO világörökség része.

A vasutat palaszállítás miatt építették a 19. században, s 1954-ben mentették meg a pusztulástól. A mai napig nyolc mozdony közlekedik a festői útvonalon, amely közül kettő eredeti.

Portmeirion

Porthmadog közelében található Észak-Wales talán leghíresebb és legkülönlegesebb látnivalója, az olasz stílusban épült falu: Portmeirion. Bővebben itt olvashatsz róla.

Caernarfon

Caernarfonban található az I. Edvárd angol király által építetett Caernaron vár. Ez volt az egyetlen vár, amelyet nem tudtak bevenni a walesi felkelők a 15. században. A város egyébként picit lepukkant, nem igazán tett rám mély benyomást.

Penrhyn Castle

Ebbe a kastélyba évek óta szerettem volna eljutni a historikus konyhája és alagsora miatt. Ám meg kell hagyni, hogy maga a kastélytól is leesett az állam.

A birtokon már a 15. században állt udvarház, de a 18. századtól a Pennant család birtokolta, amely palabányászatból és rabszolga-kereskedelemből szerezte vagyonát.

A mostani kastélyt a 19. század közepén építették Thomas Hopper építész tervei alapján, aki neo-norman stílusban álmodta meg az épületet.

Ez Nagy-Britannia egyik legnagyobb kastélya, ahol 2002-ben II. Erzsébet királynő ünnepi fogadáson és ebéden vett részt. A menü látható az ebédlőben.

A neogótikus belső a faragásokkal, faburkolatú könyvtárszobával egyszerűen lélegzetelállító.

Számomra mégis a viktoriánus konyha, és az alagsori szobák, termek voltak a legizgalmasabbak.

Llanberis, A magányos fa

A Snowdonia Nemzeti Parkban található az ún Magányos fa, amely sok fotóst megihlet. A legjobb napfelkeltekor fölkeresni szélcsendes időben. Irányítószám: LL55 4EL.

Llanrwust

Ki ne ismerné ezt az ikonikus kis teázót az internetről? A 15. századi épület farmház volt eredetileg, majd a helyiek bíróságként használták. A Conwy folyón átívelő romantikus kőhidat a híres építész, Inigo Jones tervezte.

Érdemes nyitás előtt lefotózni, s természetesen ősszel az igazi, amikor a vadszőlő levele vörösbe borul.

Mivel korán érkeztem, szerencsém volt és a tulaj megengedte, hogy lefotózzam a teázót. Mondanom sem kell, hogy az étel mennyei volt.

Betws-y-coed

Betws-y-coed egy mesés kis falu a Snowdonia Nemzeti Parkban, ahol három völgy, a Lledr, a Llugwy és a Conwy találkozik. Ide mindenképp korán érdemes érkezni, mert kevés a parkoló és a hely mindig nyüzsög.

A falu neve egyébként azt jelenti: imaház az erdőben.

Swallow-vízesés

Betws-y-coedtől nem messze található a híres és gyönyörű Swallow-vízesés. Nevét onnan kapta, hogy a nagy szikla miatt a víz ketté válik és fecskefark formát képez. Két fontért lehet megtekinteni a vízesést és kártyával lehet csak fizetni.

Nos, ennyi volna. Tudom, hogy soknak hangzik négy napra, de simán abszolválható, ráadásul kellemes tempóban. Észak-Wales varázslatos, meleg szívvel ajánlom.

Szeretettel,

A Bodnant Garden egy lenyűgöző kert és arborétum Észak-Walesben, amely 80 hektáron terül el.

Tudtam a kertről, jobban mondva az ikonikus kerti pavilonról, de bevallom, fogalmam sem volt, hogy mekkora és milyen elképesztően gyönyörű kertet foglal magába.

Bodnant története

A Bodnant Gardent 1874-ben álmodta meg Pochin, egy viktoriánus iparmágnás, aki abból szerezte a vagyonát, hogy feltalálta, hogyan lehet a mosószappant kifehéríteni. Feleségével nagy kertrajongók voltak, így új birtokukra hatalmas és csodálatos kertet terveztek. A kertet a család öt generáción keresztül bővítette és gondozta és mindegyik generáció megvalósította a saját elképzeléseit.

A formális kert

Ahogy az ember belép a birtokra, a ház körüli formális, ún Keleti kertben találja magát, ahol színpompás virágágyások, makulátlan gyep és az üvegház található. Az ún téli kert szélén van egy ovális alakú tavacska, amelyet a család csak Fürdőnek hívott és ahol rendszeresen fürdőztek.

Bodnant híres terasz együttese

Tovább sétálva az öt szintes, itáliai stílusban épült teraszhoz jutunk, amelyet 1904 és 1914 között alakítottak ki. A ház legfelső teraszán a rózsakertet csodálhatjuk meg, ahonnan mesés kilátás nílik a Carneddau-hegységre.

A következő szinten a kroké gyepet találjuk, amelyet kőkorláttal választottak el.

A harmadik szint az ún Vízililiom-terasz, ahol hatalmas kerti tavat találunk. (főcímkép)

Innen lépcsőn jutunk le az alsó rózsakertbe, amelyet arts and crafts (szecessziós) stílusú, félköríves pergolákkal díszítettek. Az egész romantikus és olyan, mintha az ember egy labirintusban sétálna.

A teraszt az ún Csatorna-terasz zárja, melynek egyik végén a Pin Mill (Pecek vagy tű malom) pavilon díszít. Az 1730-ból való épület eredetileg vadász-lak volt Gloucestershireben, majd malomként és cserzőműhelyként működött.

Bodnant harmadik generációs tulajdonosa, Henry McLaren vásárolta meg a lebontásra váró épületet és téglánként felépítette újra a saját birtokán. A pavilon emeletén egy szoba található, amelyet a család nyári lakként ill. zeneteremként használt.

Az embernek már az eddig látottaktól eláll a lélegzete, ám a java még csak most jön. Ugyanis a formális kertből hangulatos ösvényen át jutunk az erdőbe és arborétumba.

Az erdő és arborétum

A kert ezen része egyszerűen varázslatos. Bármerre sétál az ember, a víz csörgedező, csobogó vagy zuhogó hangját hallani. Ahogy az ember elhalad a Régi malom és a vízesésen átívelő híd mellett, a hatalmas amerikai fenyők tövében amelyeket hortenziák vesznek körbe, mindent elfelejt és átadja magát a természetnek. Az egész olyan, mint a mennyország.

Bodnant alapítójának, Henry Pochinnak szokása volt, hogy a barátait meghívta a kertbe, hogy ültessenek fákat. Kedves gondolat. Nem de?

Van itt még egy kedves gondolat, amelyet szintén Pochin talált ki. A szakadéknál található egy neogótikus kis torony, amelynek Poem, azaz vers a neve. Furcsa egy épületet így hívni, ám a poem egy rövidítés: Place of eternal memory, vagyis az örök emlékezés helye. Ez a család mauzóleuma, itt nyugszanak a családtagok.

A vízesésen túl az ún Far End-hez (Túloldal) jutunk, ahol egy csónakázó tó és szintén Arts and crafts stílusban épült csónakházat találunk.

A kerttel egyszerűen nem lehet betelni. Ha Észak-Walesben jársz, mindenképp javaslom a Bodnant Gardent felkeresni. Ez egy olyan kert, amit mindenkinek látnia kell.

Szeretettel,

Portmeirion egy aprócska falu Észak-Wales tengerpartján a Snowdonia Nemzeti Park lábánál. A falu Wales egyik legnépszerűbb látnivalója, amelyet az 1960-as évekbeli sorozat, a The Prisoner (A fogoly) tett híressé.

Különlegességek

A falu egyik különlegessége, hogy olasz stílusban épült és a látogatónak valóban olyan érzése van, mintha Olaszországban járna. A másik az, hogy az házakat lebontásra ítélt udvarházak mindenféle eleméből építették meg, amelyeket árveréseken vettek meg. Volt például, hogy Clough a flintshire-i Emrall Hall báltermének a mennyezetét vásárolta meg 13 fontért. A plafont a lenti képen látható Városháza épületben helyezték el.

Falutörténet

A falut az építész, Sir Clough William-Ellis álmodta meg. Sokan azzal vádolták Clough-t, hogy Portofinot akarta lekoppintani, de az építész tagadta ezt. Mindazonáltal Portofino lenyűgözte és hatással volt rá.

Még a falu neve is olaszosan cseng, azonban a Portmeirion a port, azaz kikötő és a Meirion a megye nevére utal, amely walesi nyelven Meirionnydd.

Clough 1925-ben vette meg a földet Porthmadog mellett, és ötven év alatt építette meg a falut a Dwyryd folyó torkolatánál, amelyet ma a Clough alapítvány tart fenn.

Épületek

A faluban 96 épület található: van itt óratorony, városháza, őrház, cottage. A házak többsége szállóhelyként működik, a többiben pedig boltokat, kávézókat és éttermeket találni. Az ide látogató vendégek megszállhatnak a tengerparton álló hotelban is, ahol Noel Coward a Vidám kísértet c. darabját írta 1941-ben.

Más híresség is gyakran megfordult Portmeirionban: például George Bernard Shaw, H. G. Welles, Gregory Peck, Ingrid Bergman, Paul McCartney, George Harrison pedig az ötvenedik születésnapját töltötte itt.

Látogatás Portmeirionba

Portmeirion 9:30-tol délután 5:30-ig van nyitva. Mivel nagyon népszerű hely, érdemes nyitásra érkezni. Jegyet lehet online foglalni, vagy a helyszínen a pénztárban vásárolni.

A falu mesés és rengeteg, apró részletet rejt.  Imádtam a sok részletet: szobrokat, harangokat, cégéreket, különös díszítőelemeket. Ki ne húzna el a száját Szent Pétert egy fekete báránnyal látván…? És kinek ne jönne be a római fej a benzinpumpa tetején?

Mindenhonnan egy másik kilátás nyílik, vagy más szemszögből láthatunk dolgokat. Érdemes többször is bejárni a falut, és fölfedezni minden zugát. Ez különösen tetszett:

Séta a falu körül

Mindenképp érdemes az erdei ösvényen végigmenni, hiszen a pavilonba így juthatunk el és innen nyílik a legjobb kilátás.

Tovább menve azonban találunk itt japán kertet, kínai tavat pirosra festett híddal és pavilonnal, van kisállat temető, és táncoló fa.

A tengerparti ösvénynél remek kilátás nyílik és itt van Portmeirion kis világítótornya.

Innen a parti sétányon sétálhatunk vissza a hotelhez, amelynél egy beépített beton hajó is áll, majd onnan vissza a faluba. Útközben elhaladunk a Kilátótorony és Nelson admirális szobra mellett.

Boltok és éttermek

Az éttermi kínálat nem volt túl nagy, ezért ne számítsunk luxus éttermekre – bár a hotel kínálata lehet, hogy más. Ellenben a faluban lévő fagyizóban isteni fagyi kapható.

A boltokban főleg szuvenírt és mindenféle kézműves portékát vásárolhatunk. Az említett sorozat – The Prisoner – kedvelői az ún Kerek házban (Round House) vásárolhatnak a sorozattal kapcsolatos szuvenírt. A Lady’s Lodge pedig a falusi vegyesbolt volt a sorozatban.

Kár, hogy alig tudni valamit erről a régi sorozatról. Engem érdekelt volna, és örültem volna, ha lett volna valamiféle rövid film róla az egyik épületben.

Az erdei sétával együtt is simán el lehet itt tölteni egy fél napot, de akár többet is. Az biztos, hogy nehéz a helyet fotózni, hiszen mindig tömeg van, bár azért adódik pillanat, amikor el lehet kapni egy egy részletet belesétáló látogató nélkül.

Az árapály miatt fontos lehet, hogy mikor érkezzünk Portmeirionba, hiszen a hegyről nyíló látványt lefotózhatjuk apálykor és dagálykor is.

Remélem, neked is annyira fog tetszeni Portmeirion, mint amennyire nekem.

Szeretettel,

Minden jog fenntartva ©englandspuzzle és ©gizellapetz

A posztban szereplő fotókat és tartalmat szerzői jog védi. Tilos használni vagy újra posztolni előzetes engedély nélkül. Ha engedély nélkül használja a tartalmat és/vagy a fotókat, akkor megszegi a szerzői jogot, ami jogi következményeket von maga után.

A Twr Mawr (Nagy Torony) egy ikonikus világítótorony egy aprócska szigeten Anglesey nyugati partjánál. A Llanddwyn-szigeten álló pici világítótornyot 1845-ben építették az Anglesey-i szélmalmokra jellemző stílusban. Egyes feltételezések szerint a torony eredetileg valóban szélmalom volt, ám a Twr Mawr a Menai-szoros nyugati bejáratát jelzi a mai napig.

A világítótorony a fotósok egyik kedvelt témája és nem hiányozhat a portfolióból. Aki eljut Anglesey szigetére, valószínűleg meg akarja örökíteni a magányos tornyocskát. ĺgy voltam vele én is.

Mikor a legjobb fotózni a Twr Mawrt?

Mint a tájkép fotózásban majdnem mindent, a Twr Mawrt is napfelkeltekor a legjobb megörökíteni. A lágy fény, a nyugalom és a torony oldalát megkapó nap teszi olyan vonzóvá a kora reggeli fotót. Természetesen napnyugtakor is gyönyörű a látvány, csak ebben az esetben a torony nem kap fényt és árnyékban van. Amit mindenképp érdemes kerülni, az a napközbeni erős napsütésben való fotózás, mert a fotó nagyon kontrasztos lesz és esztétikailag sem lesz vonzó.

Még egy dolgot figyelembe kell vennie annak, aki el akar látogatni a Twr Mawrhoz. A LLanddwyn-szigetet csak apálykor lehet megközelíteni, tehát mindig figyelni kell, hogy mikor van árapály.

Tervezés

Be kell vallanom, nem voltam benne biztos, hogy menni fog a hajnali négy órás kelés, hiszen mindig is küzdöttem a korán keléssel. Csütörtök este öt órát utaztunk Észak-Walesbe munka után, és nagyjából éjfélre kerültünk ágyba. Az időjárás és az árapály miatt az egyetlen nap, amikor eljuthattam napkeltekor a szigetre másnap, azaz pénteken volt.

Az időjárás előrejelzés sem kecsegtetett túl sok reménnyel: borult ég napsütés nélkül, de legalább száraz időt jósoltak. ĺgy nem volt más választásom, be kellett érnem a 4 órás alvással.

Nem tudom, sikerült-e aludnom egyáltalán, vagy csak bóbiskoltam, de az biztos, hogy nagyon izgatott voltam. Meglepetésemre, egész jól bírtam a hajnali kelést és vártam, hogy elinduljunk. A fotós felszerelésemet már előző este összekészítettem, így fél óra alatt elkészültünk.

Hogyan lehet eljutni a Twr Mawrhoz?

Először is Anglesey-re kell átjutni a Menai-hídon, majd a Newborough Forest Nature Reserve felé kell venni az irányt. A tájvédelmi körzet parkolójának az irányítószáma LL61 6SG (Maes Parcio Ynys Llanddwynn). Izgalmas volt sötétben nekivágni Anglesey-nek. Bevallom, észre sem vettem, hogy átmentünk a hídon.

A természetvédelmi körzetbe a sorompóval ellátott bejáratnál lehet behajtani. Itt leolvassák a rendszámot és távozáskor, a sorompónál kell fizetni. Az első két óra 2 fontba kerül, egész napra 7 font a díj.

A természetvédelmi körzetben több parkoló is található, de érdemes a strandnál (beach) parkolni, mert ez van a legközelebb a Twr Mawrhoz. Itt van nyilvános mosdó is, érdemes elmenni wc-re, mielőtt az ember nekivág a nagyjából fél órás sétának.

Mi sötétben érkeztünk és a parkolóban lévő dűnékről sok csillogó szempár meredt ránk. A parkoló tele volt nyuszikkal, úgyhogy óvatosan vezessünk ill parkoljunk!

A kis szigethez és a világítótoronyhoz a tengerparton sétálva lehet eljutni. A parkolóból táblák irányítanak le a tengerparthoz (to the beach), és onnan már látni a tornyot. Nagyon élveztem, hogy séta közben virradt meg és csak mi voltunk az egész tengerparton.

Fontos, hogy megfelelő lábbelit viseljünk, ugyanis a tengerpart homokos-kavicsos keverék, így olykor nehézkes járni rajta.

Kompozíció

Mint a legtöbb híres látványosságot, a Twr Mawrt is számtalanszor megörökítették, és szinte minden kompozíciót elsütöttek már. Ennek ellenére érdemes lefotózni és a portfolióba tenni, hiszen olyan bájos.

Amire mindenképp figyelni kell, miközben az ember a kompozíciót keresi:

• a sziget sziklás, a talaj egyenletlen, könnyen el lehet esni, ha nem vigyázunk,
• erős szélben az állvány eldőlhet, így érdemes erősebb állványt használni.

A fotózás

Felszabadító érzés volt a szigeten fotózni. Úgy éreztem, csak mi vagyunk ott, a természet, a tenger és a torony és azt csináltam, amit imádok csinálni: fotóztam.

Úgy időzítettünk, hogy még napfelkelte előtt a szigetre érjünk, így volt időm beállítani az állványt és a gépem. Utána csak várni kellett, hogy a nap előjöjjön. Pechemre nem jött, de ha van esély rá, akkor természetesen ki kell várni a megfelelő pillanatot.

Persze jobban örültem volna, ha a nap lágyan megvilágítja a torony oldalát, de a drámai égbolt is megtette. Photoshopban hozzáadhattam volna egy ragyogó napsütést, de jobb szeretem a valóságot visszaadni.

Annak nagyon örültem, hogy találtam pár virágot a szigeten. Bár a lila lucerna virág már elvirágzott, a margaréta még vidáman virított. Talán ez a kedvenc kompozícióm, mert szerintem feldobja a drámai hangulatot.

Miután befejeztem a torony fotózását, körbejártuk a szigetet, hiszen van itt még pár érdekes dolog.

Twr Bach

A kis öbölben áll a kivilágítatlan, 5 méter magas torony, amit az 1800-as évek elején építettek, hogy segítse a zarándokok átkelését a szoroson. Állítólag nem lehetett jól látni a tengerről és ezért építették meg később a Twr Mawrt.

Kunyhók

A fehér kunyhókban hajósok laktak, akik segítettek a hajók navigálásában Caernarfon és Anglesey között. Az egyik kunyhóban a helyi élővilágot bemutató kiállítás látható.

Szt Dwynwen templom

A sziget neve Llanddwyn walesi nyelven Szt Dwynwen templomát jelent. Dwynwen egy walesi szent volt, aki az 5. században élt és walesi herceg, Szt Brychan egyik lánya volt a huszonnégyből. Szt Dwynwen a szerelmesek védőszentje, tehát ő a walesi Szent Valentin.

A legenda szerint szerelembe esett egy Maelon nevű férfiba, ám elutasította annak közeledését. Hogy megszabaduljon a reménytelen szerelemtől, azért imádkozott, hogy egy varázsszer megszüntesse a szerelmet. Ám az ital Maelont jéggé varázsolta.

Dwynwen ezután három dologért imádkozott: azért, hogy Maelon feléledjen, hogy az igaz szerelmesek mindig boldogok legyenek és hogy ő maga sose akarjon megházasodni, majd visszavonult a szigetre, ahol remeteként élt.

A szigetnek és a templomban lévő kútnak híre ment és sokan elzarándokoltak a helyre. Állítólag a kútra szórt zsemlemorzsára terített zsebkendőből lehetett megjósolni, hogy az illető szerelme hűséges lesz-e. Ha a kútban élő angolnák megmozgatták a zsebkendőt, akkor a szerelmesek hűségesek lesznek, ha nem, akkor nem.

A templom olyan népszerű volt, hogy a Tudor korban a környék leggazdagabb templomának egyike volt. Ám az anglikán egyház megalakulása után az anyagi támogatás megszűnt és a templom hanyatlásnak indult.

Szt Dwynwen keresztet

A Szt Dwynwen keresztet a kis sziget régi tulajdonosa, F G Wynn álíttatta 1897-ben.

A bejárás után leültünk a keresztnél lévő padra és megreggeliztünk. Sosem fogom elfelejteni ezt az élményt… Csokis croissantot ettünk és narancslevet ittunk, a szél süvített, madarak és sirályok hangját lehetett hallani, és előttünk a Twr Mawr és az ĺr-tenger.

Még az ösvényt is megfigyeltem reggelizés közben: összetört kagylóból volt kirakva. Fel nem fogom, hogy tudtak ennyi kagylót összegyűjteni, hogy kirakják a sziget ösvényeit. Szóval ezért fehérek az ösvények a szigeten…

Amikor visszaindultunk, feltűnt a sziget nyelvénél egy fotós kolléga. Ő volt az egyetlen, akivel reggel 7 és 8 óra között találkoztunk, de biztos vagyok benne, hogy napközben sokan látogatják a szigetet.

Amikor a sziget végéhez értünk, előbújt a nap. Gyönyörűen világította meg a tornyot, de esélyem sem volt visszamenni es lefotózni. Pár másodperc múlva a napot elnyelte egy nagy fekete felhő és minden beborult.

Kicsit bosszankodtam, hogy vajon meddig kellett volna az állványomnál várnom a hűvös szélben erre a 15 másodperces napsütésre, de nagyon nem úgy nézett ki, hogy a nap egyáltalán elő fog bújni, ezért álltam tovább. Mindegy, tanulópénz…

Szeretettel,

Minden jog fenntartva ©englandspuzzle és ©gizellapetz

A posztban szereplő fotókat és tartalmat szerzői jog védi. Tilos használni vagy újra posztolni előzetes engedély nélkül. Ha engedély nélkül használja a tartalmat és/vagy a fotókat, akkor megszegi a szerzői jogot, ami jogi következményeket von maga után.

Angliára különösen igaz, hogy fantasztikus múzeumok, skanzenek, kiállítások vannak, amiket interaktív és nagyon érdekes módon csinálnak meg. Rengeteg helyen jártam már és rengeteg jó kiállítást láttam.

Azonban legutóbb William Wordsworth háza valamiért beszippantott. Megkockáztatom, hogy a Gerle-lakban töltött két óra alatt többet tanultam Wordsworthről, mint a gimnáziumban.

Még felnőtt fejjel is csak annyit tudtam az angol költőről, hogy a Tóvidéken élt és hogy romantikus költő volt a 19. században. Versét is csak egyet ismertem, a Tűzliliomokat. A kiállításon azonban sokkal több mindenre fény derült.

A Wordsworth Grasmere múzeum

A múzeum nem csak Wordsworth kunyhójából áll, hanem több épületben kap helyet a kiállítás. A látogató a modern főépületben, egy tíz perces filmmel kezdi a tárlatot.

A rövidfilmet egyrészt gyönyörű, művészi módon forgatták, ami már megalapozza a hangulatot és visszarepíti az embert az időben. Egyből átjön Wordsworth és húga, Dorothy mindennapjai, a Tóvidék iránt érzett szeretetük és életmódjuk.

Például nem emlékszem arra, hogy a gimiben tanultunk volna a költő húgáról, Dorothyról, akinek a naplója szintén fontos irodalmi alkotás és rengeteget elárul a 19. századi tóvidéki életről.

William Wordsworthről röviden

Wordsworth a Tóvidéken, Cockermouthban született 1770-ben. Apja egy gróf jogi képviselője volt, és gyakran volt távol a háztól. Anyja tanította olvasni a gyerekeket: Wordsworthnek több testvére is volt: Dorothy, John, Richard és Christopher.

Anyjuk 1778-as halála után apjuk Hawksheadbe küldte Wordsworth-ot iskolába, húgát, Dorothy-t pedig Yorkshireba rokonokhoz. A testvérek kilenc évig nem láttak egymást.

Wordsworth első szonettje 1787-ben jelent meg és ugyanebben az évben kezdte meg tanulmányait Cambridgeben, ahol 1791-ben diplomát szerzett.

A francia forradalom nagy hatással volt Wordsworthre, a demokrácia híve volt. 1791-ben Franciaországba utazott, ahol Anette Vallontól lány gyermeke született. A forradalom bukása miatt haza kellett térnie és évekig nem látta őket.

A Gerle-lak

A rövidfilm megtekintése után idegenvezető viszi át a látogatót a Gerle-kunyhóba, ahol minden szobát bemutat. Kellemes meglepetés volt, hogy mennyire jól felkészült volt huszonéves idegenvezetőnk.

Ugyanis föltettem pár kérdést, és mindenre tudta a választ. Azt mondta, alapos képzést kapnak és a költő műveit is el kellett olvasniuk. Megható volt, amikor arról mesélt, hogy Wordsworth egyik hazafias verse könnyt csalt a szemébe.

Egyik kérdésem volt, hogy Wordsworth elég bevételhez jutott-e a versei által, hogy meg tudják engedni maguknak a házat és a filmben látott életmódot.

A válasz az volt, hogy ugyan Wordsworth keresett már pénzt a műveivel ekkor, de sokat segített az, amikor 1802-ben kisebb vagyonhoz jutott. A gróf örököse, akinek Wordsworth apja dolgozott, kifizette tartozását. Ez a pénz tette lehetővé a relaxált életmódot nemcsak Wordsworth számara, hanem húga, Dorothy számára is.

Ugyanis megkérdeztem, hogy Dorothynak hogy hogy nem kellett férjhez mennie, hiszen ebben a korban a nők egyetlen esélye a normális életkörülményekre a házasság volt.

Egy másik idegenvezető elmondta, hogy Dorothy szabad lélek volt és nem vágyott házasságra és anyaságra. Szerette a gyerekeket és gyakran vigyázott bátyja gyermekeire, de ő maga nem vágyott saját családra.

Emiatt sétái alkalmával meg is szólták a faluban, mondván micsoda dolog férfi kísérő nélkül sétálni…

A testvérpár minden nap járta a vidéket Grasmere körül. Nemcsak azért, hogy megcsodálják a tájat, hanem azért is, mert ekkor már köztudomású volt a mozgás jótékony hatása. Ismerték a növényeket, fákat, hegycsúcsokat, hágókat. Az úton találkoztak pásztorokkal, koldusokkal, hajléktalanokkal, akiket Wordsworth megemlített verseiben, ami által versei demokrácia jegyében születtek.

A Gerle-lak nem volt nagy, de normális életkörülményeket biztosított a bővülő családnak. Wordsworth ugyanis 1802-ben megházasodott és ötből három gyermeke itt született Mary Hutchinsontól.

El lehet képzelni, hogy a ház hamar megtelt és szűkössé vált a házaspárral, Dorothyval és a három gyerekkel. Ezért 1808-ban átköltöztek a szomszédos Rydal Mountra, egy nagyobb házba.

A Gerle-kunyhóban gyakran megfordult Wordsworth barátja, a szintén Tóvidékről származó Coleridge és Robert Southey. Hármójukat a „Tóvidéki költőknek” szokták nevezni.

Érdekelt, hogy vajon Wordsworth kapcsolatban állt-e korabeli női írókkal mint Jane Austen vagy a Brontë nővérek. Idegenvezetőnk azt válaszolta, hogy nem. Mi több, a nagyon szimpatikus Wordsworth először tűnt föl rossz színben, ugyanis állítólag nem vett tudomást Austenről és a Brontë nővérekről és szerinte az írói pálya nem nőknek való.

A ház megtekintése után a hátsó kijáraton távoztunk és a domboldalból megcsodálhattuk a kunyhót és a környéket.

A múzeum és a kiállítás

Innen a múzeumba jutottunk vissza, ahol az emeleten az állandó kiállítást tekinthettük meg. Nagyon tetszett, hogy sok idézetet kiemeltek és nagy táblákon mutattak be.

Talán az egyik legérdekesebb és egyben legfurcsább tárgy Wordsworth maszkja volt, amelyet a festő Haydon készített. Állítólag Wordsworth halál nyugodtan ült és szalmaszállal az orrában lélegzett, amíg a gipsz megszáradt.

Az is tetszett, hogy nemcsak Wordsworthről szólt a tárlat, hanem a Tóvidékről is. A földszinten például időszakos kiállítás volt a Tóvidékről és a turizmusáról.

Ha a Tóvidéken jársz, mindenképp javaslom fölkeresni a Gerle-lakot, mert fantasztikus élményt nyújt. A múzeum a hét minden napján nyitva van délelőtt 10 órától délután 5 óráig.

Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.

-William Wordsworth

Szeretettel,

Ezer éve szerettem volna ellátogatni a Tóvidékre, de sosem jött össze a távolság miatt. Ez tipikusan olyan dolog, hogy sosem lesz rá alkalmas időpont, úgyhogy fogtam magam, és szépen leszerveztem egy hosszú hétvégét a Tóvidékre.

Négy nap alatt sikerült bejárni a főbb látnivalókat, bár mondanom sem kell, hogy simán el tudtam volna tölteni egy két hetet a vidéken.

Ha esetleg a Tóvidékre készülnél, remélem, ez az útleírás segít a szervezésben, vagy éppen kedvet csinál az utazáshoz.

A Tóvidék története

Anglia második nemzeti parkja a Tóvidék, amely Cumbria és Lancashire megyéken terül el. Ez Anglia leglátogatottabb tájegysége, évente mintegy 15 millióan üdülnek itt. De ez nem volt mindig így.

Az első útikönyv 1778-ban jelent meg a Tóvidékről, s az első kirándulók három nap alatt érhettek el a Tóvidékre Londonból postakocsival.

Az ipari forradalom alatt kiépített infrastruktúra miatt 1850-re már vasút közlekedett Windermerebe és az utazás három napról tíz és fél órára csökkent. Ennek ellenére kedvelt kirándulóhellyé vált a vidék.

Meg kell jegyezni, hogy William Wordsworth versei és útikönyvei is megihlették a kirándulókat. Természetesen a gazdagok körében is divatossá vált a környék és sokan villát építtettek a tóparton.

A Tóvidék District szavát (Lake District) William Wordsworth javasolta a tájegység megőrzése érdekében. Wordsworth nemcsak ezért lobbizott, hanem látván a gombamód elszaporodott villákat, szorgalmazta, hogy helyi kőből és helyi stílusban építkezzenek az új tulajdonosok.

A kirándulók helyi idegenvezetőkkel a hegyeket mászták meg, vagy a gőzhajókon hajókáztak, de sokan festettek, rajzoltak.

Aki zömmel udvarházakat, palotákat, tájképi kerteket és egyéb kulturális épületeket szeretne látogatni, az ne számítson sokra a Tóvidéken. Ugyan van itt is bőven látnivaló, a Tóvidék elsősorban nem az udvarházairól híres. Itt elsősorban a táj az, amit meg lehet csodálni.

Mindazonáltal utunkat és a bemutatót a Tóvidék talán két legismertebb udvarházával, Sizergh (ejtsd: szájza) és Levens Hall-lal kezdem.

Sizergh

Sizergh egy kis ékszerdoboz Kendaltól nem messze. Az épület legrégebbi részei a 14. és a 15. századból valók és a ház 800 éven át a Strickland család otthona volt.

A kis kerti tó és a gúla alakú sövénysor elragadó, de számomra a kert legszebb része a sziklakert volt, amelyet 1920-ban építettek. A padon ülve nyílt a legjobb kilátás.

Levens Hall

Levens Hall a mai napig privát tulajdonban van, ezért bent nem lehetett fotózni. De talán nem is baj, hiszen a kert mindenért kárpótol

A birtok minden bizonnyal a sövényalakzatairól és a Stuart kertjéről híres, amiről ebben a posztban olvashatsz bővebben.

Több, mint száz különböző formát találni a kertben és közülük sok több, mint háromszáz éves. Néhánynak neve is van: a sakkfigurák után király és királynő, a bíró kalapja, a nagy esernyő vagy éppenséggel a páva.

A kertben lehetett kapni a birtokon készült mézből, így vettem is egy kis üveggel. Isteni finom. Ha erre jársz, érdemes ezt venni szuvenírként.

Cartmel

Kendaltól nem messze, a Lakeland-félszigeten található Cartmel, ez az elragadó kis falucska. Bevallom őszintén, meglepett, hogy mennyire takaros és azt kell mondanom, hogy elit egy kis falu Cartmel. Amikor megláttuk, hogy van lóversenypályája és rendszeresen tartanak lóversenyeket, már értettem, miért ennyire trendi a hely.

Hill Top

A Tóvidék egyik leghíresebb lakosa a Péter nyúl mese írója, Beatrix Potter volt. Talán az már kevésbé ismert tény, hogy Beatrix Potter volt az első, aki a birtokát a National Trust-ra hagyta.

A vidéki kis farmháza, Hill Top a Coniston Water közelében, csodás helyen fekszik. Ahogy az ember belép a kertbe – különösen a konyhakertbe -, egyből megelevenednek a mesék az ember szeme előtt, és megérti, mennyire is inspirálta az írónőt a vidék és a vidéki élet.

Hawkeshead

Beatrix Potter férje, William Heelisnek ebben a faluban volt az ügyvédi irodája. Ma a National Trust Beatrix Potter Galériát működtet benne.

William Wordsworth itt járt az elemibe; emlékét utcatábla őrzi.

Coniston Water

A közelben található Coniston Water a Tóvidék harmadik legnagyobb tava. A híres filozófus, író és kritikus, John Ruskin itt élt 1872-től haláláig.

A tó híres a vízisport miatt is: 1939-ben itt kísérelték meg a motorcsónakos sebességi rekord megdöntését.

A környéken számos ikonikus cottage található.

Little Langdale

A Coniston tó környékén számos kis falu, tanya és cottage található, amely sok fotóst megihletett. Ilyen Little Langdale is, ahol autóval csak a pubnál (Three Shires Inn) lehet parkolni.

Meg kell mondanom, hogy itt, ebben az aprócska faluban ettem életem legjobb hamburgerét, ráadásul szarvashúsból készült. Ha erre jársz, mindenképp ajánlom, hogy kóstold meg!

Windermere

Windermere a Tóvidék legnagyobb üdülőhelye és Anglia legnagyobb tava. Megmondom őszintén, míg a tó gyönyörű, a város a tömeg és a turizmus miatt nem igazán fogott meg, bár sok szép viktoriánus háza van.

Ha az ember szeretné körbejárni és fölfedezni a várost, akkor korán reggel érdemes, mert utána hatalmas a tömeg.

A Windermere tó partján, az országút mellett, Eccleriggben áll a Tóvidék egyik legikonikusabb őrháza.

Ambleside

Windermere-t elhagyván Amblesideba jut a látogató, és ennek a városnak sokkal jobb a hangulata. Őszintén szólva, Ambleside nagyon tetszik, Windermere kevésbé.

Itt található Anglia egyik legcukibb és legkülönösebb háza, a Hídház (Bridge House), amely egy hídra épült kis cottage.

A 17. században építette a Braithwaite család, amely a szomszédos birtokon élt. Állítólag azért építették, hogy a folyó túlpartján lévő földjükre átkelhessenek.

Később egy cottage-t építettek a hídra, hogy ott tárolják gyümölcsöskertben szüretelt almájukat. Állítólag a kis cottage-ban egykor egy hat tagú család is élt – isten tudja, hogyan, mert a ház nagyon pici.

Nem csoda, hogy a házikó hamar helyi látványosság lett: sok festő direkt azért érkezett Amblesideba, hogy a Bridge House-t megfesse.

Érdekessége, hogy a 20. század elején Beatrix Potter és a férje gyűjtést kezdeményezett az épület megmentésére, amelyet végül 1926-ban sikerült megmenteni a ledózerolástól.

Grasmere

Grasmere egy kis falu Amblesidetól északra. Itt volt a szállásunk, mert innen könnyebb a közlekedés mind Windermere, mind Keswick irányába. S milyen jól tettük, hogy itt szálltunk meg! Az a nyugalom és hangulat, ami ebből a kis faluból árad, egyszerűen leírhatatlan. Amikor az ember végigsétál az utcákon, kezdi megérteni, hogy Wordsworth miért rajongott a Tóvidékért és különösen Grasmere-ért.

Grasmere két fő nevezetessége Wordsworth háza és a mézeskalács boltocska. (És persze Wordsworth sírja a templomkertben.)

A mézeskalács boltocska (Grasmere Gingerbread)

A Grasmere-i mézeskalács valóban egyedülálló: amolyan átmenet a gyömbéres keksz és a sütemény között, enyhe mór beütéssel.

A kekszet Sarah Nelson kezdte el árulni 1854-ben a grasmere-i cottegából a helyiek és a túristák számára. Ám a különleges keksznek hamar híre ment és Sarah hamarosan megnyithatta a boltocskáját.

A boltban az eladók a mai napig viktoriánus ruhába öltözve szolgálnak ki.

Dove Cottage

William Wordsworth a Dove Cottage-ban (Gerle-lak) élt 1799-től 1808 a családjával és húgával. Wordsworth sok híres költeményét írta ebben a házban, húga, Dorothy pedig a Grasmere-i naplóját vezette, amely részletesen bemutatja és leírja a környéket és a tóvidéki életet.

A múzeum (Wordsworth Grasmere) gyönyörű, a kiállítás interaktív és az idegenvezetők fantasztikusan felkészültek. Csak ajánlani tudom a helyet, egy igazi időutazás.

Rydal

Rydal egy pici, de érdekes kis falucska, amely szinte összenőtt Grasmere-rel. Az itt található templomnak és templomkertnek különös hangulata van. Wordsworth segített annakidején kiválasztani, hogy hová épüljön a templom.

A hely másik érdekessége egy udvarház, Rydal Hall, ami ma hotelként működik. Gyönyörű kertje és vízesése adomány fejében látogatható.

A parkolás nehéz, de a Hall parkolójában válthatunk jegyet egynapos parkolásra.

Keswick

Keswick nagyon hangulatos kis városka, de sajnos a turizmus miatt itt is nagy a tömeg. Mindenesetre érdemes lemenni a tópartra és megcsodálni a fából épült, jellegzetes csónakokat, gőzhajókat vagy akár csónakázni, hajózni is.

Túrázás

Ami mindent visz a Tóvidéken, az a túrázás. Számtalan turista útvonal létezik, rengeteg kilátóval, természeti szépséggel, amelyek az év minden szakában – de talán az ősszel különösen – gyönyörűek.

Nagyon örültem, hogy mi is be tudtunk iktatni egy túrát: egy hegyi kunyhóhoz, a Wranscale Bothy-hoz másztunk föl, ahonnan mesés kilátás nyílik.

Meg kell mondanom, hogy a túra első szakasza elég gyilkos és nehéz volt, ráadásul az útleírás ellenére eltévedtünk.

Fontos: A hegyekben nagyon hamar megfordulhat az időjárás, a látási viszonyok is könnyen elromolhatnak, így csak térképpel vagy segítséggel érdemes nekivágni a Warnscale Bothy-nak.

Ahogy a hírlevelemben mondtam: nem lehet betelni a Tóvidékkel. A főbb nevezetességeket egy hosszú hétvége alatt be lehet járni és mindenképp javaslom, ha Angliában jársz.

Egy biztos: a látogatásunk óta folyamatosan nézzük a tóvidéki ingatlanpiacot, és alig várom, hogy újra ellátogassak a Tóvidékre. Ezúttal az őszi színeket szeretném megcsodálni és sokat szeretnék túrázni.

Szeretettel,

Bár számomra semmi nem übereli az udvarházak, kertek és skanzenek látogatását, túrázni is nagyon szeretek, mert egy egy túra alatt is rengeteg érdekességet és szépséget lehet találni, amiket autóval valószínűleg esélyem nem lenne fölfedezni.

Mivel a pandémia alatt a hétvégéken gyakorlatilag kivégeztük a környékünket, így pezsdítően hat kilépni a közvetlen környezetünkből és más vidékeken túrázni.

Burfordban már többször is megfordultam, hiszen nagyon hangulatos kis városka a Cotswolds határán, ellenben sosem jártam be a környéket. A hétvégén pótoltam ezt a hiányosságot és meg kell mondanom, csodás kis túra volt. A körtúra Burford körül nagyjából 8 km és a Windrush folyó völgyében fekvő falvakon vezet keresztül.

ĺgy ezen a héten a mesés Cotswolds-ba varázsollak el: dimbes-dombos táj, sárga mészkőből épült cottage-ek, régi templomok és legelő jószágok várnak.

Kiindulópont: Burford

Burford Oxfordtól 32 km re fekszik és a Cotswolds kapujának is szokták nevezni, hiszen gyakorlatilag itt kezdődik a Cotswolds régió oxfordshire-i része. A Windrush folyó partján álló város hangulata egyedülálló, a domb tetején kezdődő fő utcáról nyíló kilátás pedig világhírű.

Burford mezőváros volt és fontos szerepet játszott a Cotswolds gyapjúkereskedelmében, s gazdag városnak számított. Mi sem bizonyítja ezt jobban a fő utcán álló Tudor-kori házak, barokk épületek, boltok és teázók, amelyek szinte visszarepítik az embert az időben. Könnyű látni, hogy Burford miért kedvelt kirándulóhely ma is.

A túra innen, Burfordból indul. Érdemes korán érkezni, mert a parkoló hamar betelik. Ugyan a parkolás ingyenes, a városban mindenütt fizetni kell a wc használatért (20 penny-s érmével működnek).

Mivel a parkoló gyakorlatilag a High Street közepén található és a High Street-en lefelé kell indulni, érdemes a túra megkezdése előtt fölmászni a High Street elejére, megcsodálni a kilátást és a mesebeli házakat.

Extra tipp: a helyi hentesnél nagyon finom sausage rollt és más finomságot lehet kapni, érdemes föltankolni elemózsiával az útra.

Fulbrook

Utunk Burfordból egy kis falucskába, Fulbrookba vezetett. A varosból kivezető út után egy mezőre érkeztünk, ahonnan csodás kilátás nyílt Burfordra és a következő tájékozódási pontunkra: egy 16. századi fogadóra és cottage-okra.

Az oxfordshire-i Cotswolds

Fulbrook után egy búzatáblán át tartott az utunk. Csodás volt a borult eg kékje és a friss búzatábla zöldje közti kontraszt.

A dimbes-dombos búzatábla és ligetek után elérkeztünk a következő tájékozódási pontunkhoz, egy régi farmházhoz. A farmházon túl, a kanyargós út mellett megpillantottam néhany régi cottage-et, amelyek azonnal megdobogtatták a szívem. Ezeket a cottage-okat autóval valószínűleg sosem fedeztem volna föl.

Lépteinket a domboldalban legelésző juhok és bárányok kitartóan figyelték. Bár az eső eleredt itt-ott és még kellett állni pár percre egy egy nagyobb fa alatt, nem bántam. Ismét olyan hangulatos házak mellett haladtunk el, amelyeket ritkán fedez föl az ember.

Swinbrook

Utunk egy újabb falucskába, Swinbrookba vezetett. Mondanom sem kell, hogy rózsával felfutott, sárga mészkőből épült házak egyszerűen elragadóak voltak.

Mindig érdemes bemenni az angol templomokba ill szétnézni a templomkertben, mert sokszor találni valami érdekességet. Most sem volt ez másképp. A St Mary templom különös, sírhelyként szolgáló szobrokat és érdekes fafaragásokat rejt.

Widford

Mielőtt a túránk utolsó szakaszához értünk volna, utunk egy mezőn vezetett át Widford mellett, ahol megpillantottunk egy román kori templomot.

Természetesen ide is bementünk. Jó látni, hogy a mai napig használják ezt az ódon templomot, ami egy római villára épült a 11. században. Meglepett, hogy több váza gyönyörű virág fogadott a templomban.

A túra utolsó szakasza a Windrush folyó partján húzódott. A Windrush folyó a Cotswoldsban, Snowshill mellett ered és Burfordtól nem messze, Oxfordshire-ben ömlik a Temzébe. A folyó népszerű a műlegyes horgászok körében, akik sügért, pisztrángot, bodorkát és egyéb folyami halat foghatnak.

Mindenképp tudom ajánlani a túrázást annak, aki Angliába látogat. Érdemes beiktatni egy napot, amikor az ember a tájat járván fedezi föl a vidéki Angliát.

A Burford körüli túrát azért is ajánlom, mert közel van Londonhoz, nem nehéz a terep és az útvonal sok látnivalót kínál.

Remélem, tetszett ez a kis cotswoldsi túra. A túra részletes leírását és térképét itt találod.