Milyen Angliában ingatlant venni?
Nem egyszerű. Persze mondhatnók, hogy sehol sem az. Nem vagyok szakértője a témának, így csak a saját tapasztalatunkról tudok…
Nem egyszerű. Persze mondhatnók, hogy sehol sem az. Nem vagyok szakértője a témának, így csak a saját tapasztalatunkról tudok…
Bizony még ennyi év után is vannak dolgok, amiket nem tudok megszokni Angliában. Hogy ezek mennyire sajátosak, döntsd el te!…
Az elmúlt pár hónapban egyrészt kimerültem, másrészt pedig olyan fölfedezéseket tettem és olyan dolgok történtek, amelyekre álmomban sem gondoltam…
Most, hogy már egy ideje blogolok, fotózóm és vlogolok, úgy gondoltam, megosztom a legszerencsétlenebb és legviccesebb sztorikat, bakikat. Azt…
Sokat gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e ezt a posztot, végül úgy döntöttem, hogy belevágok. Aki több felületen követ, láthatta, hogy…
Két éves a blog, ezért úgy gondoltam, hogy a szokásos negyedévi beszámoló helyett inkább úgy gondoltam, összeszedem azt amit a…
Megint eltelt egy negyedév. Ezúttal nemcsak amiatt szerettem volna blog jelentést írni, hogy lássuk hol tart a blog, hanem azért…
A harmadik negyedév lendülete után azt hiszem, megtorpantam. A nyáron megindultak a dolgok, aztán az ősszel minden lelassult és egész…
Nem, a kép a kacsákról nem azért van kitéve, mert a hír kacsa. 🙂 Valóban most először érzem úgy, hogy…
Ugyan koncerten és hangversenyen már jártam Angliában, színházba bevallom, még csak most sikerült eljutnom először. Két rövid vígjátékot néztünk meg…