Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar

Vége az England’s Puzzle blognak? – Blog jelentés

A harmadik negyedév lendülete után azt hiszem, megtorpantam. A nyáron megindultak a dolgok, aztán az ősszel minden lelassult és egész egyszerűen megragadtam egy szinten. Mondhatnók, hogy ez normális, hiszen a természet is lassít és pihen ilyenkor, de amikor az ember épít valamit, ezt hajlamos figyelmen kívül hagyni. Néztem a statisztikát és elszörnyedtem.

Úgy éreztem, semmi értelme tovább csinálni ezt az egészet.

cookham

 

Még az is megkérdőjeleződött bennem, hogy vajon képes vagyok-e az elképzeléseimet valaha is megvalósítani. Hál‘ istennek, ha az ember felismeri, hogy mi a problémája, már az félsiker, és mindig van segítség.

A legjobb, amit tehettem az volt, hogy pihentem és pihentettem a blogot, ugyanis rájöttem, hogy közel vagyok a kiégéshez. Eltűnt a munka közbeni öröm és lelkesedés, pedig ez elengedhetetlen, amikor élménybeszámolót tartok vagy információt osztok meg a blogon. Szerettem volna ehhez visszatalálni, ezért kapcsoltam takarékra.

Közben nagyon sokat gondolkodtam és rájöttem dolgokra.

Nevezetesen arra, hogy

  • fontos olyanokról is írni, ami esetleg nekem kommersz, de az olvasókat érdeklik,
  • fogyasztóbarátabbá kell tennem a kategóriáimat,
  • lassítanom kell, mert nem bírom a tempót, másra nem jut időm és ez felőröl, úgyhogy 2 hetente fogok posztolni (vagy amikor sikerül),
  • más kell Facebook-ra, nem jó az instagramos tartalom oda,
  • másképp kell kommunikálni a Facebook-on,
  • megtalálni a célközönséget. Bevallom, ez nehéz. Ha csak írok, blogolok, akkor talán azoknak teszem, akiket érdekel az angol kultúra. Ha bejön hozzá később az termék, akkor már másoknak is szól a honlap/blog.

 

cookham

 

De a legfontosabb az volt, hogy rájöttem:

Szem elől tévesztettem a célt.

Azt, hogy nem a blog fog eladni, az csak egy háttér lesz és a termék az, amire koncentrálnom kell. A termékkel kapcsolatban pedig meg kell engednem magamnak, hogy MEGPRÓBÁLJAM és ne vegyem véresen komolyan, ne legyen üzlet szaga és lehetőleg ne hajtsam magma agyon miatta.

A karácsonyi szünetben sok marketinges hírlevelét, honlapját, tanácsát olvastam. Vicces volt látni, hogy nagyjából magamtól is rájöttem azokra a dolgokra, amiket tanácsoltak: például írj listát arról, mit nem fogsz jövőre csinálni és hogy a saját tempóban kell haladni, ugyanakkor némiképp újból összezavarta az éppen tisztuló gondolataimat. Mégis volt 3 mondat, ami nagyon megtalált:

01. Ne akarj gyorsan odaérni, hanem élvezd az utat, gyűjts tapasztalatokat!

02. A legnagyobb falatot előre venni és azzal kezdeni az új évet. (Sosem maradt időm a termékemmel foglalkozni, a blog mindig elvette az időt.)

03. Ne csak blogolgass…

Ezek után tudtam magamat összeszedni és elengedni minden nyomást és elhatározni, hogy januártól a terméken dolgozok, a blog csak másodlagos lesz egyelőre. Amint pedig kész a termék, jöhet a blog/honlap átalakítása.

 

cookham

 

Azt is mondják, hogy fontos azt is leírni, hogy mennyi mindent tettünk meg az adott évben, hogy jobban lássuk az eredményeket. Nos, íme a listám:

Eredmények:

  • Lefordítottam az összes posztomat (54!) 1 hónap alatt
  • Telepítettem a WPML-t és 2018 márciusában elindult a blogon 2 nyelven
  • laptopot cseréltem
  • megtanultam a Photoshop alapjait
  • elsajátítottam a fotózás alapjait
  • elkezdtem applikációkat használni a telefonomon a bloghoz
  • elkezdtem foglalkozni a közösségi médiával és rendszeresen posztolni
  • teleírtam egy vastag jegyzetfüzetet 🙂
  • A Google első oldalon hozza a keresőben az angol barokk és az angol buttercross kulcsszavakra a fotóimat. 🙂
english-baroque
A Google az első oldalon hozza a képeknél az angol barokk és az angol buttercross fotóimat.

Visszajelzések, vélemények:

  • Az egyik kedves olvasóm elkészítette a receptem alapján az almás pitét, amiről képet is posztolt a Facebook-on és betaggelte a blogot.
  • Tudtam újat mondani az angol Instagram követőknek: „Fogalmam sem volt róla, hogy léteznek tűzjelző telegram készülékek. te mindig olyan okos vagy.”
  • Az egyik Instagram követőm elolvasta a napórákról írt cikkemet és reklámozta a saját táborában.
  • Instagram: „Remek fotó, nagyszerű képek Londonról. A képeid alapján fényképész vagy, nincs szükséged a titulusra.”
  • Instagram: „Szeretem a lelkes reakcióidat és hozzászólásaidat.”
  • „Az írásaidat olvasva és a képeidet nézve csak csodállak folyamatosan. Érdekes témák, magával ragadó megfogalmazás és temérdek minőségi információ amit nem is értek, hogyan van időd összeszedni. A legnagyobb elismerésem, kiemelve a legutóbbi negyedéves riportból sugárzó tudatosságod. Nekem nagyon kellemes perceket tudsz szerezni, úgyhogy csak így tovább.”

 

cookham

 

Ami a posztokat illeti, íme a magyar és az angol olvasók tíz legkedveltebb bejegyzése:

Top 10 bejegyzés a magyar olvasók szerint:

  1. A komornyik
  2. A hó hatása az angolokra
  3. Angol sajttorta
  4. Honnan erednek az angol pub nevek?
  5. Miért van eperlevél Dave Gahan koronáján?
  6. Angol palladianizmus és barokk építészet
  7. Mi az a HP szósz?
  8. György korabeli építészet
  9. A lakáj
  10. Nuffield – Egy szerény, angol milliomos otthona

Top 10 bejegyzés az angol olvasók szerint:

  1. György korabeli építészet
  2. Egy angol temetés
  3. A Regency és a Gothic Revival
  4. Lord? Márki? Vikomt? Hogy is van ez? – Avagy amit Meghan Markle-nek (valószínűleg) meg kell tanulnia
  5. Miért van eperlevél Dave Gahan koronáján?
  6. A lakáj
  7. A Lavenham-i kék posztó titka
  8. Piccadilly vagy Piccalilli
  9. Hogyan dobtam ki az ablakon 12 fontot?
  10. Angol furcsaságok

~

 

Visszatérve a fő kérdésre, hogy vége van-e a blognak, a válaszom egyértelműen az, hogy NINCS. Viszont változni fog, ahogyan én is változom. Ezt kell megengedni ahhoz, hogy a blog is és én is fejlődni tudjunk.

 

Boldog új évet kívánok!

 

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 − három =

Back To Top