Hogyan dobtam ki az ablakon 12 fontot…

Még sosem jártam Amerikában. Azt mondják, Amerikában minden hatalmas és olyan méreteket öltenek üzletek, hogy elképzelni nem tudjuk. Nos, nekem már az is kihívást jelent néha, hogy az európai, azon belül is angliai üzletekben kiigazodjak.

Aki ismeri a kronobiológiát, az gondolom, jót mosolyog és bólogat, amikor azt mondom, hogy flegmatikusként sokszor csak állok és bámulok a kínálatra. Egyszerűen elveszek benne és képtelen vagyok felmérni a terepet.

Az angol időjáráshoz még mindig nem sikerült teljesen hozzászoknom (kérdés, vajon fogok-e valaha…?), s tavasszal szerettem volna teljesen egyszerű, normális harisnyát venni. Már nem volt túl hideg, tehát a 40+ den-es harisnya már meleg volt, de még hűvös volt ahhoz, hogy combfixet hordjon az ember. Ciki, nem ciki, ha hűvös van, én bizony felveszem a harisnyát.

Szóval elhatároztam, hogy veszek néhányat, mivel sajnos kilyukadt az összes. Választásom a helyi Marks & Spencer boltra esett. Azt gondoltam, egyszerű lesz ez a téma, de amikor megláttam a harisnya szekciót, sóhajtottam egy nagyot. Vagy négy (!) állványon lógtak a különböző harisnyák, annyi volt belőlük. „Te jó isten…!” – gondoltam magamban. Elkezdtem hát végignézni és megtalálni, hol lehet az, amire szükségem van. Sima, egyszerű harisnya, 20 den-es, egy testszínű és egy picit sötétebb árnyalatú. Végül találtam egyet egyet mindkét színből, a méretet csak megsaccoltam, ugyanis mindig bajban vagyok velük, egyrészt azért, mert minden cég más méretet gyárt, másrészt azért, mert fogytam.

Néztem, néztem a két kiválasztott harisnyát, és nem akartam elhinni, hogy 6 font darabja (kb 2.150,- forint). (Összehasonlításképp mondom, hogy otthon egy átlagos harisnya talán 400 forint körül van.) Jó, hát ha ennyi, akkor ennyi, ez van, akkor csak egyet veszek mindkét árnyalatból. Milyen bölcsen tettem, hogy csak egyet vettem!

Pár nap múlva elérkezett a nap, amikor is harisnyát kellett húznom az egyik szoknyámhoz. Izgatottam nyitottam ki a dobozt és húztam föl a harisnyát. Ám amikor a lábfejemhez értem, valami nem stimmelt. Nyitott volt az eleje!

Mi az ördög? – tűnődtem magamban.

„Csak nem gyártási hibás?” Jobban szemügyre vettem az elejét és úgy tűnt, mintha direkt lett volna levarrva így a lábfejnél. Megnéztem hát a dobozt újfent és ekkor láttam, hogy a harisnyát peep-toe, azaz elől nyitott cipőkhöz gyártották. „Jesszusom! Ilyet még nem pipáltam!” Bevallom, meglepődtem. Némiképp ellentmond ez a peep-toe harisnya annak a divat szabálynak, hogy nyitott orrú cipőt csak mezítláb veszünk föl. Ha pedig harisnyát veszek föl, akkor miért akarnám, hogy a lábujjaim meztelenek és más színűek legyenek…? Nem értem, na.

Eme döbbenet után megnéztem már a másik harisnyát is. „Hm… kicsit világosabb a színe, mint amilyet szerettem volna” – mormogtam magamban. Ezt már rutinosan csak a karomra húztam föl, nem vesződtem azzal, hogy a lábamra húzzam. A lábfej résznél itt is meglepetés ért: csúszásgátló volt a talpán! Hát ezt már nem bírtam ki nevetés nélkül. Ki az isten akarna felvenni csúszásgátlós harisnyát körömcipővel? És egyáltalán mihez vesz föl az ember ilyen harisnyát…? Maximum magassarkú szandálhoz, de szandálhoz megint csak nem veszünk föl harisnyát… Jaj, istenem…

Hogy mit vettem föl végül a szoknyához, már nem emlékszem, de egészen biztos, hogy egyiket sem az új szerzemények közül. Viszont jó lecke volt: egy életre megtanultam, hogy nem elég a harisnya dobozokon a képet és ábrát nézni, OLVASNI kell, mi van ráírva.

 

~

 

Én ezt néztem be vásárláskor. Te mit bakiztál?

 

U.I.: Ha ez még nem lett volna elég és hogy teljes legyen a történet, a fenti harisnyák egyike sem volt 20 den-es… 🙂