Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar

Hogyan került a curry Angliába és egy recept

Talán az már köztudomású, hogy a curry az Egyesült Királyság legkedveltebb étele. Mivel október 10-16. között van a Nemzeti Curry hét, arra gondoltam, időszerű górcső alá venni ezt az ételt.

Érdekelni kezdett, hogyan került Angliába. Persze az ember első gondolata, hogy az indiai gyarmatosításon keresztül jutott el a szigetországba, és ez így is van, de ennél sokkal többet tudunk a curryről.

Mi is a curry valójában és honnan származik?

Először is a curry több dolgot jelent – például én a curry szóval csak a fűszerkeverék értelmében találkoztam egészen addig, amíg Angliába nem költöztem. (A curry-port már a Nyugat találta ki a 18. században, amely egy fűszerkeverék.) Itt aztán hamar világossá vált, hogy a curry egy ételt (is) jelent, ráadásul több félét. Azt hiszem, ez majdnem olyan, mint nálunk a pörkölt, hiszen létezik marhapörkölt, csirkepaprikás, gombapörkölt, báránypörkölt, vaddisznópörkölt sőt még harcsapaprikás is, ugyanígy a curry is készülhet marhából, csirkéből, halból vagy egyszerűen csak zöldségekből. A curry hazájának az Indiai szubkontinenst tartják, amely magába foglalja Bangladest, Butánt, Indiát, a Maldív-szigeteket, Nepált, Pakisztánt és Srí Lankát.

curry spices

Nem tudom, megmondható-e, hány féle curry létezik, hiszen a curry elkészítése függ a régió kulturális hagyományaitól, a vallási gyakorlattól és családi receptektől. Az mindenesetre elmondható, hogy a curry a legtöbb esetben tartalmaz koriandert, római köményt és kurkumát, a többi fűszer pedig tájegységektől függ. Egészen elképesztőnek találom, hogy a curryt készítik Banglandesben, Indiában, a Maldív-szigeteken, Nepálban, Pakisztánban, Srí Lankán, Burmában, Indonéziában, Malájziában, a Fülöp-szigeteken, Thaiföldön, Vietnámban, Kínában, Japánban, Koreában, Dél-Afrikában, Guyanában, Trinidad és Tobagoban, Jamaikában, a Bahamákon, Fijin és persze az Egyesült Királyságban. Ez összesen 22 ország és akkor még nem beszéltünk a tájegységenkénti variációkról.

Az út Angliába

Angliába a Kelet Indiai Társaságon keresztül jutott el a curry, jobban mondva azon férfiak által, akik hazatértek Indiából és magukkal kívánták hozni az Indiában megízlelt és megkedvelt ételt, így gyakran indiai szakácsot hoztak magukkal haza. Akik nem engedhették meg maguknak, hogy szakácsot tartsanak, londoni teaházakban fogyaszthatták a curryt, mivel már 1733-ban árulták a Norris Street kávéházban, a Haymarket-en. A 18. század végére, néhány londoni étterem specialitásává vált a curry és a rizs.

coffeehouse

Az első indiai éttermet 1810-ben nyitotta meg Sake Dean Mahomed, melynek neve Hindoostane Coffe House volt a Mayfair-en. Mohamed nemcsak indiai ízeket, hanem indiai hangulatot is varázsolt a kávéházába, mi több, külön termet is biztosított a vízipipázóknak. A curry jótékony hatásának köszönhetően (segíti az emésztést, serkenti a vérkeringést) 1840-re egész elterjedt és kedvelt étel lett, ám az 1857-es szipolylázadás után értelemszerűen csökkent a népszerűsége.

Az indiai ételnek pártfogóra volt szüksége, és ez Viktória királynő volt, aki rajongott Indiáért. Utolsó éveiben szoros barátságba került indiai szolgálójával, Abdul Karimmal, akitől még többet tanult Indiáról. Az első modern kori indiai étterem, a „The Shafi” 1910-ben nyílt meg Londonban, majd 1926-ban a „Veeraswamy”, amely még ma is üzemel. Később az indiai, bengáli és pakisztáni bevándorlók által egyre jobban elterjedt az indiai konyha és ezzel a curry is. Ugyan a 2010-es évek elejétől a curry-házak népszerűsége csökken, az étel népszerűsége töretlen. Sokan otthon kezdték el főzni, mert rájöttek, mennyire egyszerű elkészíteni, ezen kívül egyre több általános étterem menüjére is felkerült a curry.

Queen Victoria

Egy iszonyatosan finom csirke tikka masala

Bár épp a múlt héten mondtam a blog jelentésben, hogy ki fogom iktatni a recepteket, mégis jöjjön egy recept, mert nem tudom nem megosztani, annyira jó. Ez pedig a Chicken Tikka Masala, melynek eredete nem világos és több verzió is létezik a kialakulásával kapcsolatban. Az első szerint egy bangladesi séf találta ki a 60-as és 70-es években, egy másik elmélet szerint egy Glasgow-ban élő pakisztáni séf készítette el először, mások szerint pedig egy pandzsáb ételről van szó. Nos, bármelyik is legyen, nagyon szeretem, és bár állítólag az elmúlt évben lecsúszott az első helyről (helyét a thai zöld curry vette át), továbbra is rendkívül népszerű.

A receptet, melyet megosztok, Lorraine Pascale műsorában láttam és azonnal kipróbáltam és azóta a magam ízlésére alakítottam. Meglátod, mennyire egyszerű friss alapanyagokból elkészíteni, és ahogyan Lorraine is mondta, ezek után soha többet nem akarsz majd üveges szószt venni a boltban.

HOZZÁVALÓK
2 személyre

500g csirkemell
3 ek paradicsompüré
2 kockacukor nagyságú friss gyömbér
5 szál újhagyma
1 csokor friss koriander
1 tk angol mustár
¼ ek kurkuma
¼ ek paprika
½ ek garam masala
½ ek curry por
1 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín

bors
kevés olaj
egy kis darab vaj

Chicken Tikka Masala

A csirkemellet kockára vágom, megsózom, beborsozom, majd a forró olajba beledobok egy kis darab vajat (emiatt sül szép barnára a hús). A húst megpirítom, majd hozzá adom a fűszereket, tehát a paprikát, a kurkumát, a garam masalát és a curry port, majd jól elkeverem. Belereszelem a friss gyömbért és a fokhagymát. Ezután hozzáadom a paradicsompürét, elkeverem és kevés vízzel felöntöm. A lényeg az, hogy sűrű szószt kapjak. Ha szükséges, adok hozzá még vizet vagy paradicsompürét. Hagyom így rottyanni pár percig, majd hozzáadom az angol mustárt, a tejszínt, a karikára vágott újhagymát és az aprított koriandert. Rottyan megint egyet pár percig és kész is. Főtt rizzsel és paradicsom salsával (paradicsom, lila hagyma, koriander, só, bors, balzsamecet) tálalom.

Hm, azt hiszem megyek és csinálok egy curryt gyorsan…

 

Jó étvágyat!

 

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 + 12 =

Back To Top