Hogyan tartsunk tisztán egy angol udvarházat? – Avagy az angol nagytakarítás

December derekán, ahogy közeledik a karácsony automatikusan belém szokott hasítani a tudat, hogy nagytakarítást kell csinálnom! Magyarországon évente kétszer szokás nagytakarítást csinálni: tavasszal és karácsony előtt, hogy szépen, tisztán várjuk az ünnepet – legalábbis engem így neveltek. Érdekes módon az angolok nem csinálnak nagytakarítást karácsony előtt, vagyis én még erről nem hallottam.

De egy percig se higgyük, hogy az angoloknak nincs napjuk a nagytakarításra! Van, tavasszal. Ahogy visszaemlékszem, direkt figyeltem: már hetekkel a nagy nap előtt elkezdték ezt is reklámozni: vegyél seprűt, szivacsot, tisztítószert és még ki tudja, mit. Persze dicséretes, hogy emlékeztetik az embereket arra, hogy a hosszú tél után illene egy nagytakarítást beiktatni az otthonukba (nekem csak elég ránéznem az ablakokra és ordít, hogy bizony idén sem úszom meg), gyanítom, azért áll némi haszonszerzési célzat a dolog mögött. Ami viszont örvendetes, hogy e nap nemcsak az otthoni nagytakarításról szól, hanem erdők megtisztításáról, út menti szemétszedésről is.

Ha már adja magát a téma így karácsony előtt, gondoltam, nézzük csak meg milyen volt egy nagytakarítás az angol birtokokon! Ugyanis régebben nemcsak tavasszal volt nagytakarítás az angol otthonokban, hanem ősszel is. Bár az angolok a tavaszi nagytakarítást napjainkban március elejére teszik, régen ezt többnyire áprilisra vagy májusra időzítették, amikor is a család a kontinensre utazott vagy Londonban töltött huzamosabb időt, ősz esetén pedig amikor mondjuk vadászatra mentek.

S hogy mennyire volt szükség a nagytakarításra?

Nagyon. Ne feledjük, hogy a 19. és 20. században rengeteg kosz volt (különösen a városokban) elsősorban a szénnel való fűtés és a gázlámpák miatt. Éppen ezért a legelső feladat a kéményseprés volt. Amíg ez nem volt meg, értelmetlen volt bármit is csinálni a házban. A háztartásokban a legkisebbet küldték föl a kéményekbe, de sajnos ezt a feladatot leginkább gyerekekkel végeztették, akiket „mászó fiúknak” (Climbing Boys) hívtak. Szegénykék sokszor féltek felmászni, olyankor egy idősebb gyereket küldtek utánuk, aki tűvel szurkálta a lábukat vagy kis tüzet gyújtottak alattuk, hogy ösztönözzék őket. A legnagyobb veszély az volt, hogy a felfelé szűkülő kéményekbe beragadhattak vagy akár le is zuhanhattak a mélybe. És akkor a kátrány és a korom káros hatását még nem is említettük. 1840-ben ugyan bevezettek egy törvényt, amely megtiltotta, hogy 21 éves kor alatti személlyel végeztessék a kéményseprést, de keveseket tartott vissza az alacsony büntetési díj miatt. Így változás a témában csak később, 1864-ben lett, amikor a törvényt megerősítették.

A nagytakarítás többi része nagyjából ugyanúgy történt, mint ahogyan ma is tesszük, azzal a különbséggel, hogy persze régen nem voltak elektromos kisgépek, szuper erős tisztítószerek, ilyen olyan segédeszközök. Természetesen a takarítás minőségével szembeni elvárások nagyban függtek az úrnőtől, aki volt szíves az utasításait egy leírásban összefoglalni. Bölcs és tapasztalt házvezetőnők pedig azt vallották, hogy

Nem nyúlunk semmihez, hacsak nagyon nem muszáj.

A takarítás menete

A bútorokat elhúzták a faltól, leterítették őket ronggyal, hogy ne sérüljenek, a függönyöket leszedték és kiporolták, az ablakokat lemosták, a szőnyegeket kivitték a birtokra és kiporolták, a csillárokat borecettel átitatott szivaccsal tisztították, majd szárazra törölték. A fa padlót meleg, ecetes vízzel mosták föl, majd bőrrel fényesre törölték. A bútorokat házi készítésű tisztítószerrel kenték be és bokszolták fényesre, amely többnyire méhviaszból és terpentinből állt, de a házvezető feladata volt egyéb recepteket készíteni a takarításhoz. A kárpitot kikefélték és benzollal távolították el a foltokat. Bútorok esetében minden fiókot ki kellett húzni és megnézni, nincs-e benne szú, és a házvezető utasította a cselédlányokat, hogy ellenőrizzenek minden porcelánt, van-e sérülés. Ha volt, leltárba vették és listát írtak a pótolandó darabokról.
A nagytakarítás ideje nemcsak a takarításra volt alkalmas, hanem nagyobb javítások ill. fejlesztések elvégzésére is. Ha például be kellett vezetni az áramot, ideális volt ezen időszak, vagy ha vízszerelési munkát kellett végezni a háznál.

Ez így talán nem hangzik annyira ijesztően még az elektromos kisgépek és a tisztítószerek hiányának ellenére sem. De amikor az ember végigmegy egy hatalmas kastélyon vagy vidéki kúrián és látja, milyen sok nehéz, régi bútor, súlyos függöny, millió darabból álló kristálycsillár, hatalmas festmény, szobor és porcelánváza van a termekben, szobákban, rájön, mekkora munka is volt ez. Pláne olyan helyeken, mint Petworth vagy Uppark, ahol a konyha és a gazdasági helyiségek külön épületekben voltak és a vizet egy hosszú alagúton kellett a házba vinni (fürdéshez is minden nap!). Bevallom, nem lettem volna a cselédek helyében, az biztos. Az még hagyján, hogy ha mosogatás közben eltörtek valamit, akkor levonták a bérükből, na de ha egy értékesebb kínai vagy japán vázát törtek el, akkor vajon mit kaptak…?

Néhány praktika a Viktória korból:

• Gyenge fekete tea és némi alkohol keveréke remek ablakpucolásra.
• Folteltávolításra lágy szappan és keményítő keverékéből pasztát kevertek, rátették a foltra, majd amikor megszáradt, egy késsel eltávolították és vizes szivaccsal letörölték. Ha a folt még mindig ott volt, meg kellett ismételni műveletet.
• Kerozinba kevert mésszel könnyebb volt az ónedényeket, ezüst étkészletet, evőeszközöket, ajtógombokat tisztítani.
• A márvány foltjait finom habkő porából és gyümölcssavból keverékével lehetett eltávolítani. A keveréket 12 órán át állni kellett hagyni a folton, majd nedves szivaccsal átdörzsölni a felületet és végül szárazra törölni egy ronggyal.
• Csipkefüggönyt sosem volt szabad vasalni. Mosásnál keményíteni kellett őket, majd a földön kiterítették és 5cmenként letűzték az oldalait és pár napig így szárították.
• Gint használtak a tükrök fényesítésére. (Micsoda pazarlás! 🙂 )
• Újságpapírt ablaktisztításra. (Ez ma is beválik.)

És manapság…

Ezzel szemben manapság a következőket alkalmazzák az udvarházakban, kastélyokban, hogy minél tovább megőrizzék az épület, a bútorok és a berendezési tárgyak állapotát:

• Nagyon kevés eszközt használnak: alacsony szívóerejű porszívót, szöszmentes, pamut törlőkendőt és sörte kefét. Ami finomabb tisztítást igényel, azt puhább, póniszőrből készült kefével tisztítják.
• A modern bútorápolók sok szilikont tartalmaznak, ami nem tesz jót a bútornak, épp ellenkezőleg, árt neki. Sokkal jobb csak letörölni őket és alkalomadtán vakszolni.
  a túlzásba vitt tisztítás csak árthat a műtárgyaknak, éppen ezért, ha nem muszáj, akkor nem nyúlnak hozzá.
• A vakszolás csak felületi kezelés és a fa nem szívja be, mint ahogyan azt sokan hiszik, ráadásul a fának nincs szüksége rendszeres vakszolásra. Éppen ezért a fa padlókat évente egyszer vakszolják.
• A legtöbb textilt alacsony erősségű porszívóval tisztítják, melynek a szívófejére finom hálót tesznek, hogy ne szívja be az esetleges cérnadarabokat.
• és végül, inkább télen végeznek nagytakarítást, semmint tavasszal.

 

~

 

Azt hiszem, örülök, hogy néhány ablakot kell csak megpucolnom és hogy korszerű eszközök állnak a rendelkezésemre a nagytakarításhoz. S ha már itt tartunk, megyek és körbenézek, milyen egyéb teendő akad a ház körül, mert bizony ezen a hétvégén mi is nagytakarítást csinálunk…

 

Ti csináltok karácsony előtt nagytakarítást?