Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar

Két angol kerti játék

Az angol nyár elképzelhetetlen kert nélkül, a kert pedig elképzelhetetlen piknik és kerti játékok nélkül. Ugye ismerős az a jelenet, hogy míg az urak golfoznak, teniszeznek az angol birtokon, addig a hölgyek teát töltenek a piknikhez vagy éppen valami más játékot játszanak? Hát nem tipikusan angol? Dehogynem! Jöjjön hát két régi angol játék.

Quoits, azaz a karikadobáló játék

Mindenki ismeri, szereti, de arról már keveset tudunk, hogy mi is ez és hogyan alakult ki. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy a görögöknél ezt a játékot diszkoszokkal játszották, majd a rómaiak átvették tőlük és általuk jutott el Nagy-Britanniába a játék. Természetesen akkoriban a karikák még vaskarikából készültek, nem pedig fából, kötélből vagy műanyagból, ahogyan manapság. Egy másik vélemény szerint a quoits (ejtsd: kojts) egy másik játékból, a patkódobálásból alakult ki.

quoits

 

quoits

 

Bárhogy is, egy bizonyos: Angliában már nagyon korán játszották ezt a játékot. Ha szemfüles vagy, a Büszkeség és balítélet c. filmben (1995) Elizabeth Benneték is ezt játsszák a kertben a film elején. Persze mint minden játék, a quoits is változott az idők során, sőt, több verziója alakult ki területtől függően. Létezik északi, hosszú, kelet-angliai és kerti verzió is, de gyakran előfordul vidámparkokban is, ahol a karikát nem rúdra kell dobni, hanem a megnyerni kívánt tárgyra. Ilyen jelenetet a Downton Abbey c. sorozatban látni.

A játékszabályokat és verziókat a világ első játék és sport magazinja, az 1853-ban megjelenő „The Field” írta le először 1881-ben. Úgy gondolom, hogy a kerti mulatsághoz teljesen mindegy a verzió, magunk is kitalálhatjuk a szabályokat. Mi például úgy játszottuk, hogy megjelöltük a távolságot, ahonnan a játékosoknak dobni kellett a karikákat ill. Előre meghatároztuk, hogy öt kört dobunk és aki a legnagyobb pontszámot éri el, az a nyertes. Vigyázat! Nem olyan egyszerű a játék, mint amilyennek tűnik! Ellenben jó móka az egész családnak, vendégseregnek, feldobja a partit és halkan jegyzem meg, hogy nagyon angol…

quoits

 

quoits

Croquet, vagy krokett

Croquet-t (ejtsd: kroké) biztosan több fimben is láttunk már – nekem kapásból az Anna a Zöld oromból c. kanadai film jut az eszembe, amikor a Kingsporti Leánykollégium kertjében a lányok croquet-t játszanak, de Alice a csodaországban is krokettezik, ahol nem mellesleg az ütők flamingókból vannak. 🙂 De mi is ez a játék, ami hasonlít kicsit a golfra, a lovaspólóra és franciás neve van? Most akkor francia vagy angol…?

A játék valószínűleg a 17. Század közepén jutott el Angliába Franciaországból és kedvelt játékká vált II. Károly angol király idején, amikor is a játékot „paille-maill”-nek (vagy máshogy pall-mall-nak) hívták a latin labda és ütő szavak után. Innen ered a St. James Parkban található The Mall nevű út neve, ahol II. Károly király is gyakorta játszott különböző játékokat udvaroncaival.

croquet

 

Más feltevések szerint a krokett az 1850-es években ír közvetítéssel terjedt el Nagy-Britanniában, az írekhez pedig Bretagne-ból vitték be a játékot. Hm… valahogy az első tűnik eredetibbnek.

Bárhogy volt is, a játék szabályait egy londoni játékgyártó, Isaac Spratt írta le először 1856-ban, 1860-ban pedig a tollaslabdáét is, majd eladta a szabadalmat a világ legrégebbi játékgyártójának, a Jaques of London-nak. Egyes vélemények szerint azonban a hugenotta származású John Jaques at 1851-es világkiállításon mutatta be a croquet az angoloknak és kezdte el gyártani a felszerelést hozzá – hát itt tegyünk igazságot. Az biztos, hogy a Jaques of London hat generáció óta gyárt sport- és játékfelszereléseket, társasjátékokat minőségi kivitelben.

croquet-chartwell
Churchill otthonában, a Chartwell birtokon ragyogó krokett pálya van
croquet-chartwell
croquet-chartwell

 

A croquet az 1860-as években élte a fénykorát, amikor kedvelt időtöltésnek számított az angol közép- és felső osztály körében. Egy évtizeddel később azonban a tenisz kiszorította és elvesztette jelentőségét. Milyen kár, mert nagyon jó móka!

Bevallom, amióta Angliába költöztem, vágytam arra, hogy kipróbáljam a krokettet. Nem tudom, miért, talán azért, mert különlegesnek tűnik és nagyon angolnak is. Míg a golfot végtelenül unalmasnak tartom (bár még nem próbáltam, lehet, hogy később azt is megszeretem…?), magma is meglepődtem, hogy a krokett nagyon bejött. Egyszerűen imádom ezt a játékot!

 

Mi az alábbi játékszabály szerint játszottuk, négyen:

A kapukat 5-6 lépésre egymástól kell elhelyezni a pályán az alábbi rajz szerint, középre pedig a színes jelzőpálcát.

croquet

 

A kezdőponttól indulva a játékosoknak át kell ütniük a saját labdájukat a kapukon a megfelelő irányból, végül meg kell ütni a labdával a színes jelzőpálcát. Ha a labdát sikerült átjuttatni a kapun, még egyszer üthet a játékos, és akkor is, ha egy másik játékos labdája érintette a saját labdáját. Mi körönként játszottuk, tehát a kezdőponttól mindenki ütött egyet és így tovább. Összesen négy szettet játszottunk, hogy esélyt adjunk mindenkinek a győzelemre.

Ugye, hogy nem is olyan bonyolult…?

Jó szórakozást!

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 + 1 =

Back To Top