Skip to content
  • English
  • Magyar
  • English
  • Magyar

Szegényházak Angliában

Angliában nagyon sok szegényház van, szinte minden második faluban találni egyet. Bár a stílusuk különböző, könnyű őket felismerni és ezek a múltból itt maradt épületek szintén meghatározó elemei a mai angol utcaképnek. Könnyű őket szeretni, hiszen mindegyik kicsit más, így vonzza a külföldi szemet.

Mi is tulajdonképpen a szegényház?

A szegényházak olyan karitatív célú intézetek, amelyeket azért hoztak létre, hogy azokban az idősek és betegek teljes ellátást és ápolást kapjanak. Szegényházak nemcsak Angliában, hanem egész Európában léteztek, így például Magyarországon is, ahol a brassói már a 16. században működött. Fontos, hogy a szegényház nem azonos a dologházzal! A dologházba azok kerültek, akik munkaképesek voltak, de nem tudták magukat eltartani. A dologházban munkát, kosztot és kvártélyt kaptak.

Szegényház Ewelme-ben, Oxfordshire megyében. A házat a közvetlen a templom mellé építették. Az intézményt William de la Pole, Suffolk első hercege és felesége Alice de la Pole – aki egyébiránt a költő Geoffrey Chaucer dédunokája volt – építették.

Mikor építették őket?

Az első szegényházakat a középkori kolostorokban építették, hiszen a keresztény hit szerint segíteni kell a rászorulókon. A korai szegényházakban először leprásokat ápoltak, majd szépen lassan kialakult az idősekről való gondoskodás. A mai napig néhány szegényházat kórháznak (hospital) hívnak, amely a hospitalitásra utal, de van gyakran hivatkoznak rá úgy is, mint „isten háza” (Domus Rei, God’s House).

A legtöbb középkori szegényházat lerombolták a reformáció alatt. Az ipari forradalom alatt Anglia urbanizációja felgyorsult és a lakosság száma rohamosan nőtt, aminek következtében kezelni kellett az idősek és ápolásra szorulók helyzetét is. Így a György és viktoriánus korban épült Anglia szegényházainak harminc százaléka.

A  bary-i Jesus Hospital 40 házat foglalt magába, amelyet a londoni halkereskedő, William Goddard alapított 1609-ben. Tipikus példa a kapuval szemben lévő kápolna. Jellegzetes elem volt az udvaron található kút.

Kik építettek szegényházakat?

Sok mindenki, de nyilván azok, akiknek volt rá pénzük: uralkodók, arisztokraták, egyházi méltóságok, vagyonnal rendelkező kereskedők és iparosok, céhek, de meglepő módon, sok nő is alapított szegényházat. Talán a legismertebb király által alapított szegényház a londoni Royal Hospital Chelsea, amelyet II. Károly hozott létre 1682-ben a rászoruló veteránoknak.

Miért hozták létre őket?

Több motiváció is létezett. Egyrészt hittek abban, hogy ha a földön jót cselekednek, akkor biztosan a mennybe kerülnek. Volt, akinek nem született gyermeke és így hagyta hátra a vagyonát és biztosította, hogy a neve fennmaradjon az utókor számára és természetesen voltak olyanok is, akik pusztán segíteni akartak.

A Messenger és a Newberry szegényházak Henley-on-Thames-ben, Oxfordshire megyében. A tíz téglából épült sorházat a 17. században építették. Szemben, a fehérre vakolt Longland szegényházat eredetileg 1547-ben építette Lincoln püspöke, John Longland, amit 1830-ban neo-Tudor stílusban újjáépítettek.

Az épületek

A szegényházak nagyon változatos formában jelennek meg. Méretük, díszítésük, stílusuk függött attól, hogy az alapítónak mennyi pénz állt a rendelkezésére és a korszak építészeti stílusától. A legtöbb szegényház egy sor házból áll, de sok az U-alakú is ill. vannak 1-3 házból álló szegényházak is. Az U-alakú szegényházak túloldalán általában egy kápolnát is építettek, hogy a testet és a lelket is karbantartsák.

A Smyth szegényházat Maidenheadben James Smyth, egy londoni sókereskedő alapította 1659-ben. A holland oromzat, a napóra és a színes embléma bájossá teszi ezt a szegényházat.

Feltételek és élet a szegényházban

Szegényházba kerülni sokan szerettek volna, de nem volt olyan egyszerű, mint gondolnánk. A patrónusoknak gyakran konkrét elképzeléseik voltak arról, hogy kiket akarnak az intézményben tudni. Volt, ahol idős férfiakat fogadtak be, volt, ahol idős özvegyeket, volt, ahol egy egy mesterséget űzőknek (földműves, hajóács, sörfőzői munkás stb) adtak idős korukra hajlékot és volt, ahol a szegényház felét helyi lakosoknak tartották fönt. Józan, csendes, istenfélő embereket fogadtak be.

Az élet a szegényházban szigorú szabályokhoz volt kötve, amelyeket a helyi káplán, tanító vagy őr felügyelt. Minden nap kellett imádkozni; azokat, akik nem tartották be a házirendet, iszákosak és agresszívak voltak vagy káromkodtak, elbocsátották a háztól.

A legtöbb szegényházban egyenruhát kellett hordani, bár az 1597-es Act for the Relief of the Poor feloldotta ezt a követelményt. Ennek ellenére sok helyütt megmaradt az egyenruha, amely szinte mindig ódivatú volt. Volt egy ruhájuk hétköznapi viseletre és egy vasárnapra. A csatokat, gombokat és kitűzőket gyakran a patrónus címere díszítette. A legtöbb szegényházban ezen kívül élelmet, szenet, tüzelőfát, gyertyát, élelmet és némi pénzt is kaptak a lakók. Néhány szegényház udvarában veteményest csináltak, hogy maguk termesszék meg a zöldségeket. Karácsonykor, húsvétkor és az alapítók napján ajándékot és ételt kaptak a szegényház lakói. Az edinburgh-i Thomas Lockerby például meghagyta, hogy minden évben ünnepeljék meg a születésnapját és ennek örömére minden lakó kapjon egy tonna szenet és ingyen vacsorát ajándékba. Hozzátette: „Ám az étel legyen egyszerű és egészséges; skót vacsora: erőleves marhahússal.”

A Haven of Rest Maidenheadben A viktoriánus filantróp, George Herring jóvoltából nyílt meg 1895-ben. Herring hamvait a középen található napórában helyezték örök nyugalomra.

A Robert Palmer szegényházat 1850-ben építették a berkshire megyei Sonningban.

A Twyfordi szegényházat 1640-ben építették Richard Harrison támogatásával.

Chariots-House-Windsor
A Chariott’s Charity szegényház 1863-ben épült Joseph Chariott jóvoltából, aki földet és pénzt hagyott hátra 1848-ban.
Ellison-House-Windsor
Ellison House, Windsor, Berkshire – 1861-ben építette újjá Thomas Edginton az U-alakú szegényházat. A főoromzat germán óratornyot is kapott.

~

Szegényházakat építettek az 1930-as és 1940-es években is. Később a megváltozott igények miatt sok szegényházat lakásokká alakítottak át, máshol múzeumot hoztak létre bennük. Ennek ellenére számos karitatív szervezet fennmaradt és tovább működteti a szegényházakat.

A szegényházak gyakran klassz történeteket rejtenek. Ha kíváncsi vagy, jelentkezz valamelyik túrámra!

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 + 7 =

Back To Top