Last Christmas – Megnéztem George Michael vidéki házát

Az én korosztályom – khm…. – tehát azok, akik emlékeznek még a nyolcvanas évekre, talán arra is emlékeznek, hogy a német SAT1, Pro7 és RTL mellett a brit Sky és Super Channel volt, amit elsőkként lehetett fogni Magyarországon. Fú, de izgalmas is volt! Nyugati filmek, reklámok, zenék, rajzfilmek (!), amikről addig fogalmunk sem volt, hirtelen elérhetőek lettek és bár nyelvtudásom ekkor még szinte sehol sem tartott, azért a zenés műsorok – így a délután 5 órakor kezdődő betelefonálós, amolyan kívánságműsor a tévé elé ragasztott. Sosem felejtem el, hogy egy téli délután láttam életemben először a kis ITT színes tévémen a ma már lerágott csontnak számító, de akkoriban a slágerlisták élét vezető, de örökké szerethető „Last Christmas” videóklipjét a Wham!-től. Már meg nem mondom, hogy a Sky vagy a Super Channel volt, de mindegy is. A dalt lehet szeretni vagy utálni, de egy biztos: igazi karácsonyi sláger.

Bevallom, nemcsak a fülbemászó dallam ejtett a bűvöletébe, hanem a videóklip is. Hegyek, hóesés, fenyvesek, sífelvonó, alpesi ház, színes díszek a karácsonyfán és fiatal, jól öltözött társaság… Ez mind újdonság volt a vasfüggönyön túl felnőtt generációknak, s számomra ez a videóklip sokáig egyenlő volt a nyugati karácsonnyal. Ámulva csodáltam minden filmkockáját és imádtam. Teljesen magával ragadott és álmodozni kezdtem arról, hogy egyszer én is eljutok majd egy ilyen helyre, hogy talán egyszer én is hasonlóan ünnepelhetem a karácsonyt. De arról álmodni sem mertem, hogy egyszer 35 km-re fogok élni George Michael házától. Vagyis a volt vidéki házától, ahol az Ő utolsó karácsonya telt. Decemberben ide látogattam el,

Goreing-on-Thames-be.

A falu neve senkit se ejtsen kétségbe, nincs összefüggés a náci Göring név és Goring között. Goring valószínűleg az óangol gar szóból származik, amely lándzsát jelent és jelenleg Oxfordshire megyében található (korábban Berkshire megyéhez tartozott, de változtak a megyehatárok 1974-ben. Hm… trükkös…).

Ez az út nemcsak azért volt különleges, mert Georgi vidéki házát néztem meg, hanem azért is, mert most először vezettem le valahova teljesen egyedül Angliában ismeretlen helyre. Viszonylag korán szerettem volna indulni, hogy egyrészt elkerüljem a forgalmat, másrészt legyen parkolóhely a falu parkolójában. (A parkolás nekem még mindig nehezen megy és kész stressz az egész.) Reggel borús volt az idő, nem is számítottam másra, hiszen esőt jósoltak még a hét elején. Nem esett, így nekivágtam. Persze, jöttek a kérdések, hogy „mi van, ha útközben ez vagy az történik”. Azzal nyugtatgattam magam, hogy legföljebb visszafordulok útközben, ha baj lenne.

Mondanom sem kell, hogy még a városunkat sem hagytam el, amikor szakadni kezdett az eső. „Bill azt mondta, hogy ne vágjak neki, ha szakad az eső” – mondtam magamban. „Á, ugyan, gyerünk!” – bátorítottam magam. Nem akartam autópályán menni, és mivel nem tudtam a gps-ben átállítani az útvonalat, makacsul haladtam az általam kigondolt úton. Nem is volt ezzel semmi gond egészen addig, amíg egy már ismeretlen útelágazáshoz nem értem. Hirtelen nem emlékeztem, hogy melyik irányba kell fordulnom, pedig megnéztem indulás előtt a Google Maps-en. Zsigerből balra, vagyis északnak fordultam.

 

 

Az út gyönyörű volt: dimbes-dombos tájakon haladtam át, kacskaringós, erdei utakon, egyszerűen olyan volt, mintha meseországba érkeztem volna. Ez a vidéki Anglia, amit oly’ nagyon szeretek. „Hm… Dzsordzsi (én már csak így hívtam magamban) biztos nem ezeken az utakon közlekedett, amikor a londoni házából a vidékibe ment…” – gondoltam magamban. „Nem, ő egészen biztos, hogy az autópályán száguldozott, sokkal inkább ezt tudom elképzelni.” – merengtem vezetés közben, s az eső is elállt. Ellenben kezdett olyan érzésem lenni, hogy eltévedtem, mert csak nem voltak ismerősök a helységnevek, de nem estem kétségbe: hiszen a GPS úgyis mindig elvezet oda, ahova szeretném. Vagyis majdnem mindig… S valóban, egyszer csak feltűnt előttem a tábla: Welcome to Goring. Juhhé! (Mint utóbb kiderült, nem kellett volna balra, északnak fordulnom…)

Így hát kis kitérővel ugyan, de megérkeztem, már csak a parkolót kellett megtalálni és parkolni. Khm… izé… Nem mondom, hogy nem izgultam, ám amikor megpillantottam, hogy milyen sok szabad hely van a parkolóban, fellélegeztem. Kiszálltam, és el sem hittem, hogy megérkeztem és abszolváltam első, önálló utamat Angliában. Meglepetésként ért, hogy nem kellett fizetni a vasárnapi parkolásért és hogy volt tiszta nyilvános wc a parkolóban. Összeszedtem magam és nekivágtam, hogy fölfedezzem George Michael faluját.

A parkoló a Cathrine Wheel nevű pub mögött van, ahová George is betért anno. Állítólag a pub tulajdonosának a barátja egyszer egy levelet tett bele George postaládájába, amin az állt, hogy „George, nem te vagy az egyedüli meleg a faluban. Boldoggá tennéd a férjem, ha beugranál a pubjába.” Pár nappal később George eleget tett a kérésnek és megjelent a pubban. George-ot lehetett szeretni, vagy utálni, de egy biztos: jó ember volt. Iszonyú sokat adakozott, de ezt nem verte nagy dobra. Maga a 17. századi pub nagyon hangulatosnak tűnt kívülről, éppen karácsonyfákat árultak a teraszán.

 

Innen indultam tovább George háza felé. Mindenképp körbe akartam járni a falut, mert ÉREZNI szerettem volna, hogy milyen helyen élt George. Az út a templomkertbe vezetett, ami hívogatóan nézett ki az égő villanykörte füzér miatt, ami a fákon lógott. A temetőnek is különös hangulata volt a 17. századi kapuval és gázlámpával. A templomban éppen vége lehetett a misének vagy vasárnapi iskolának vagy karácsonyi vásárnak, mert emberek szállingóztak kifelé. A templomkertet a másik oldalon lévő kapun hagytam el, ami egy kis sikátor szerű utcácskába nyílt, ahol megláttam egy házat, ami igen gyanús volt. „Ez volna az?” – kérdeztem magamban és nem akartam elhinni, hogy egyrészt ilyen közel van a templomhoz, másrészt, hogy George Michael vidéki házánál állok. Olyannyira beletemetkeztem a gondolataimba, hogy csak másodjára hallottam meg, ahogy egy anyuka a hátam mögött hozzám beszélt, miközben a babakocsit tolta. Azt mondta, a templomban van valami emlékkönyv, nyugodtan menjek be, ha George Michael rajongó vagyok. Hoppá… nem akartam elhinni, hogy ilyen normálisan kezelik a helyiek a látogatókat, zarándokokat. De nem mentem be a templomba, nem ezért jöttem. Azért jöttem, hogy lássam, hol, milyen környezetben lelte meg lelki békéjét az énekes.

Szóval itt álltam, George Michael vidéki házának hátsó bejáratánál.

A temérdek virágot és kabalákat eltávolították már, csak minimálisat hagytak az ajtónál és az ablakkereten. A ház falán kamera, erre biztosan szüksége volt George-nak még az életeben is. A bejárati ajtón lakat. Nem volt jó érzés ezt látni. Nagyon nem. Szomorú volt és ürességet éreztem. Olyan volt, mintha egy sírnál lettem volna. Az Ő sírjánál, ahová sokan elzarándokolnak.

 

 

Kisétáltam a főútra, aztán elsétáltam a már nem működő malom előtt, ahol iszonyú sebesen zúgott a Temze. Balra fordultam, és egy kis hídon állva pillantottam meg George házának az elejét. Mesés volt, de elhagyatottnak tűnt. A kertet azonban a Temzén átívelő hídról lehetett jobban látni. A napórát és a medencét fürkésztem a tekintetemmel, amire még az évekkel ezelőtt Oprahnak adott interjújából és annak fotóiból emlékeztem, de sehol sem láttam ezeket.

Ahogy a hídról néztem a házat, két dolog jutott az eszembe.

01.

Az egyik, hogy a Temze ezen a szakaszon iszonyú gyorsan folyik és hiába szabályozzák a gáttal és zsilippel a híd túlsó felén, nem lennek meglepődve, ha kiáradt volna egyszer kétszer még George életében. (S valóban, a legutóbbi áradás 2014-ben volt.) Akármennyire is vonzó folyóparton lakni, a tudat, hogy „bármikor” elázhat a lakásom, azért stresszelne.

 

02.

A másik, amire gondoltam, hogy nem lep meg, hogy George itt találta meg a lelki békéjét. Ha belegondolunk, a háza a folyópartra nézett, szomszédai nem nagyon voltak, hiszen egyik oldalon a régi malom áll, ahol egy cég működik, a másik oldalán pedig a templomkert van. Szemben nincs semmi, tehát gyanítom, hogy elég jól ki tudott kapcsolni és Londontól sem volt messze.

 

 

George háza közelében van egy kis postafiók egy érdekes napórával a homlokzatán. Próbáltam kideríteni, milyen épület lehetett korábban, de nem sikerült. Mellette K2-es telefonfülke és a Pierrepont nevű kávézó, ami igen cukin nézett ki, de sajnos vasárnap zárva volt, pedig szívesen beültem volna egy teára. Innen besétáltam a falu központjába. Meg kell mondanom, hogy ugyan vannak szép házak Goring-ban, beleértve a másik pubot, ahol George meg-megfordult, a The Miller of Mansfield-et, és nem mondom, hogy nincs hangulata a falunak, mégsem éreztem úgy, hogy nagyon karakteres, angol falu lenne. Olyan semmilyen volt. Nem nagyon találtam benne semmi vonzót. Nyugodt, álmos kis hely, de semmi extra. Szóval véleményem szerint (de persze csak találgatok) George nem a falu miatt költözött ide, hanem a ház miatt. A faluban egyébként nem jelzi semmi, hogy George itt lakott volna. Jó, nem vártam olyan szobrot, mint amilyet a svájci Montreaux-ban látni Freddie Mercury-ról, de még egy emléktáblát, annyit sem láttam.

 

S ha már itt jártam, átsétáltam a híd túlsó oldalán elterülő Streatley-be, amelynek kiejtéséről Billt faggattam, hogy akkor ezt „Streetley”-nek (sztrítli), vagy „Stretley”-nek (sztretli) kell ejteni. Nem tudta, de mindketten inkább a „Stretley” (sztretli) kiejtésre szavaztunk. Mondanom sem kell, hogy Kathrine barátnőm másnap lelkesen mesélte, hogy a fia anno „Streetley”-ben (sztrítli) lakott. Márpedig Kathrine csak tudja, tősgyökeres berkshire-i. 🙂 Szóval Streatley nagyon cuki kis falucska, van egy két érdekes házacska itt is, de semmi extra.

 

~

 

Sokkal jobb lett volna úgy megnézni George Michael házát, hogy még él. De ő itt, ebben a házban töltötte az utolsó karácsonyát, amelyet ironikus módon az angol ugyanúgy „last christmas”-nek mond, mint a tavaly karácsonyt, a dalt, ami azt hiszem, végérvényesen berobbantotta George és a Wham! karrierjét. Bár tetszett Goring és George háza, a magam részéről, azt hiszem, továbbra is a svájci Alpokban lévő ház fog beugrani George-dzsal kapcsolatban, amelyet a Last Christmas c. videoklipben is látni…

Néhány érdekes adat a Last Christmas c. videoklipről:

• A Last Christmas-t 1984-ben adták ki és bár hatalmas siker volt, csak 2 országban volt number 1.
• A Wham! a jogdíjakból befolyó összeget az etiópiai éhezők megsegítésére adományozta.
• George írta a dal szövegét, szerezte a zenéjét és minden hangszeren ő játszott a dal felvételekor a stúdióban.
• A videóban látható sífelvonó a svájci Saas-Fee-ben található, a ház pedig Schliechte-ben, Schliechten Chalet a neve. Ebben a videóban megnézheted a régi és a mai állapotokat.
• Ez volt George utolsó borotválatlan megjelenése, a videó felvétele után borostát növesztett, amit élete végéig viselt.
• A videóban szerepel a Spandau Ballet basszusgitárosa és egy olasz rendező rendezte.
• Barry Manilow a 80-as években beperelte George-ot mondván, hogy lopta a dallamot a Can’t Smile Without You c. daláról. Hát nem tudom… belehallgattam, döntse el mindenki maga. A pert ejtették egyébként.