Angol teáscsészék

 

Az angolok teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a tea íze jobb teáscsészéből, mint bögréből (NB a bögre használata Amerikából terjedt el). Bevallom, először nevettem eme megállapításon, de aztán egy két alkalom után, amikor volt szerencsém szép, igazi csészéből teát inni, rájöttem, hogy igazuk van. Hogy emiatt lettem-e az angol teáscsészék szerelmese, nem tudom. Ebben az cikkben röviden bemutatom az angol teáscsészék típusait és azt, amit érdemes róluk tudni.

Mire kell figyelni?

Ha ránézünk egy teáscsészére, akkor megállapíthatjuk, hogy a stílusát négy dolog adja: az anyaga, a formája, a füle és a díszítése. Tehát ha szeretnénk jobban megismerni az angol antik teáscsészéket, akkor ezekre kell figyelni, hiszen ezek nagyon sokat elárulnak arról, hogy mikor készítették őket, mennyire ritkák és mennyire értékesek. Természetesen előfordulhat, hogy épp egy teljesen átlagos, értéktelen csészéért rajongunk és nem az értékesért, de ebben nincs semmi rossz. Gyönyörködni bármelyikben lehet. Mutatom, mire kell figyelni, de előbb vegyük sorra a fajtákat!

Mi számít antiknak és mi vintage-nek?

Gyakorlatilag az 1920 előtt gyártott teáscsészéket tekintjük antiknak, az ez után készülteket pedig vintage-nek.

Fajták

Ha porcelán csészékről beszélünk, akkor a következő típusokat különböztethetjük meg:

• Teás tálka
• Teáscsésze
• Kávéscsésze
• Kávés kanna (vagy bögre)
• Teáskészlet
• Kabaré készlet
• Bajuszvédő-csésze
• Betegitató csésze
• Emlék/szuvenír csésze

Teát legelőször porcelán tálkából ittak Angliában, amiknek még fülük sem volt. Később, a kezdetleges teáscsészéknek pedig nem is csésze formájuk volt, hanem inkább bögre. A tea mellett a kávé is igen népszerűvé vált Angliában, amihez külön kávéscsészét és kávés kannát (vagy bögrét) kezdtek gyártani. A kávéscsésze is inkább a bögrére hasonlított.

A teáskészlet a tea gyors elterjedésével a következőkből állt: teáskanna, cukros tálka, tejeskanna, 12 teáscsésze, 12 kávéscsésze, 12 csészealj, teafüves tálka, 2 tortás tányér, kanálalátét. Lehet, hogy elsőre nem vesszük észre, de mindez azt is jelentette, hogy a csészealjakat használták a kávés- és teáscsészékhez is, ami azt eredményezte, hogy jobban fogyott és nehezebb volt utólag pótolni, ha eltörött. Tehát úgy érdemes antik teáscsészét venni, ha megvan az alj is hozzá. Az alj nélküli csészéket az angol „árváknak” hívja és kevésbé értékesek.

Az szaknyelv triónak hívja a teás- és kávéscsészét egy csészealjjal, duónak pedig a csészét és az aljat.

A demitasse (fél-csésze) gyakorlatilag mokkás csésze.

A Cabaret készlet egy olyan teáskészletet jelent, amelyet két főre terveztek. Ezeket legtöbbször a hálószobákban használták reggeli teázáshoz.

Az ún. bajuszvédő-csészéket az 1860-as években találta föl egy angol fazekas, Harvey Adams. A bajuszvédő-csésze azért volt praktikus, mert a viktoriánus korban a bajusz szinte kötelező volt. Hogy elérjék a kívánt kemény, minőségi bajuszt, viaszt tettek rá, ami viszont forró ital fogyasztáskor megolvasztotta azt. A bajuszvédő-csésze ezt akadályozta meg.

A betegitató csészéket az 1890-es években találták ki. Ezekből többnyire erőlevessel vagy tejes péppel táplálták a betegeket.

Anyagok

Míg az ún kemény porcelánt 1709-ben állították elő először a németországi Meissneben, addig Angliában 1740-ben lágy porcelánt sikerült gyártani. Az első gyárak 1745-ben létesültek Chelsea-ben, majd Vauxhallban, Worcesterben, Derbyben és Liverpoolban.

A 18. század végén és a 19. század elején, a napóleoni háborúk idején Anglia nem hozott be európai porcelánt, így hiány keletkezett a piacon, amit tovább fokozott a teára és az ezüstre kivetett adócsökkentés. Hirtelen többek számára vált elérhetővé a tea és a teázás, így nem meglepő, hogy az 1780-90 között működő angol fazekasműhelyek száma 27-ről 106-ra nőtt 1810 és 1820 között.

A 19. század elején állati csonthamu hozzáadásával tökéletesítették a porcelánt (Josiah Spode), ami által a porcelán erősebbé és fehérebbé vált. Tehát minél fehérebb és jobb minőségű a csészénk, annál jobb.

Forma

A teáscsésze formája nagyon sokat elárul a csésze koráról, ezért érdemes megfigyelni őket. Ahogy látni fogjuk, egy-egy forma, vagy fül csak rövid ideig volt divatban, ezért az ilyen csészék igen értékesek, de kijelenthetjük, hogy a legdrágábbak a 18. század végi és 19. század elejei csészék. Szerény véleményem szerint a 19. század elejei csészék a legszebbek és a legjobb minőségűek.

Nagyjából 1780-re a teáscsészéknek már nemcsak szimpla használati tárgyak voltak, hanem esztétikai élményt is nyújtottak.

• Ekkor jelent meg a bordázott csésze, ami mintegy 15 évig maradt divatban.
• A 18. század elején a következő formák voltak népszerűek: Hamilton-féle bordázott forma, Royal-bordázott forma és a Bute forma.
• A London forma 1812-ben jelent meg és jellegzetessége a a csúcsos óangol fül.
• Az ún párizsi bordás forma 1815-1825 között volt népszerű. Ez egy alacsony csésze magasra helyezett füllel.
• Az empire stílusú csésze 1815 és 1830 között volt népszerű.
• 1830 körül új, jellegzetes forma jelent meg, az Adelaide, amelyet IV. Vilmos király közkedvelt feleségéről, Adelaide királynéről neveztek el. Ez a forma 1845-ig volt divatos.
• Az ún Sutherland forma a rokokót utánozta és 1830-1840 között gyártották.
• A talpas csészék a 19. század közepén voltak népszerűek és divatosak.
• Újabb, merőben más formát csak az Art Nouveau és az Art deco hozott. A 1896-ban a Shelley porcelángyár piacra dobta a híres, hullámos csészéjét, amelyet „finom fehérnek” nevezett el. A cég minden egyes dizájnhoz fantázianevet talált ki, így olyan nevek születtek, mint a Vogue, az Eve vagy a Regent. Az art deco szerette a többszögletű csészéket, a háromszög alakú füleket és a geometrikus díszítéseket.

Fülek

A csésze füle nemcsak a csésze koráról árulkodik, hanem sokszor a gyártójáról is, mert a különböző fül típusokat különböző korok divatját tükrözik és van olyan fül, amelyet csak egy gyár készített. Alább a legelterjedtebb fültípusok láthatók, de ezen kívül létezik még csipkézett, Spode-féle göndör, befelé mutató sarkantyús, göndör és csúcsos fül.

Dizájn

Transferware

Talán a legismertebb és legkoraibb dizájn a kék-fehér minta. Ez úgy alakult ki, hogy a lágy porcelánt muszáj volt mázzal bevonni, különben a felülete porózus maradt. A 18. századra jellemző kék-fehér dekorációt vagy kézzel festették vagy nyomtatták égetés előtt. Ehhez kobalt-oxidot használtak, ami festéskor fekete volt, ám égetés után kékre változott. Ezt a porcelánt az angol transferware-nek nevezi, amit talán nyomtatott porcelánnak lehetne lefordítani.

A technika a következő volt: egy rézlapot gravíroztak, metszettek ki a kívánt ábrával, amit aztán bevontak a festékkel. A lapot eztán gondosan letörölték, hogy csak a metszetekben legyen festék. A rézlapra egy speciális papírlapot helyeztek, és préssel rányomták a mintát. Ezt a papírt ráhelyezték az edényre, rányomták és a papírt vízzel lemosták.

Ez a technika lehetővé tette, hogy ugyanazzal a mintával több terméket is előállítsanak, így hatékonyabb volt a termelés. Csak a kobalt-oxid viselte el az égetéshez használt hőmérsékletet, ám néhány gyár (Worcester, Liverpool, Lowestoft, Bow) zománcfestékkel próbálta színesebbé tenni a termékeiket. A Worcester gyár termékein inkább kínai hatást lehet megfigyelni, míg a Chelsea termékein japánt.

Blanc-de-chine

Ezzel a technikával különböző mintákkal díszítették a csészéket és kannákat, de nem festették be őket. Leginkább egy fehér csipkéhez tudnám hasonlítani az eredményt.

Denevér nyomat

Új nyomtatási technikát, az ún bat (“denevér”) nyomtatást használtak, amellyel sokkal finomabb képet értek el, mint a korábbi transzfer-nyomtatással. A legtöbb denevér nyomtatású minta fekete színű. Gyakoriak a tájképek.

 

Aranyozás

A csészék széleinek és/vagy bordáinak az aranyozása az 1800-as évektől vált divatossá. Egyik oka az volt, hogy a gyertyákkal megvilágított ebédlőkben az arany megcsillantotta a porceláncsészéket, tányérokat és még elegánsabb volt az étkészlet.

 

Kézi festés

A legszebb csészék a kézzel festettek. Számos híres porcelánfestő létezett Angliában, akik kiváló minőségben dolgoztak, mindegy, hogy tájképről vagy virágmintáról van szó. A legügyesebb és legszebben festő porcelánfestők walesiek voltak, akik később Angliába, Stoke-on-Trent környékére települtek és az ottani kerámiagyárakban dolgoztak. Az első gyár, amelyik elkezdte a mintáit számozni, a Derby porcelángyár volt 1784-ben. Természetesen a gyárak másolták egymást, és emiatt néha nehéz megállapítani egy egy csésze eredetét még a jelölések ellenére is.

Néhány a legnagyobb porcelángyárak közül:

Coalport

A Coalport egyike volt a staffordshire-i vezető kerámiagyáraknak. Olyan nagy gyárak mellett dolgoztak, mint a Spode vagy a Minton. A Coalport termékei népszerűek voltak, sok maradt fenn belőlük, így az egyik legkönnyebben gyűjthető porcelán.

Derby

A Derby a legrégebbi porcelángyár, amely még ma is üzemel. Az 1700-as évek közepén alakult meg és később Royal Crown Derby néven működött.

Spode

A Spode gyárat Josiah Spode, a csont porcelán feltalálója alapította és egyike volt az első kerámiagyáraknak az 1700-as évek végén. A gyár eredeti neve Copeland and Garrett volt, majd Copeland, végül Copeland Spode. A termékeiket ezeken a neveken találhatjuk meg.

Minton

A Minton termékei arról híresek, hogy kiváló minőségű és nagyon fehér porcelánból készültek. Mintái sokszor egyediek.

Ridgway

A Ridgway termékpalettája igen széles volt: az étkészlettől kezdve az éjjeli edényig mindent gyártott. Nagyon nehéz felismerni a Ridgway termékeket, mert nem jelölték őket. Elegáns stílusban dolgoztak, csakúgy mint a Spode, de általában kicsit vastagabbak voltak az edények falai.

Worcester

A Worcester gyár az első porcelángyárak egyike volt, amely később Royal Worcester néven működött tovább. Sajnos a cég 2009-ben megszűnt.

Belleek

Az ír Belleek porcelángyárat 1849-ben alapították azért, hogy az ír éhínség idején munkát tudjanak adni az embereknek. A különleges, vékony falú falú, jellegzetesen csilingelő és gyöngyház hatású csészék rabul ejtették Viktória királynőt az 1880-as években, így a Belleek sikertörténet lett. A gyár gyakran természetből merített ihletet, így gyakoriak a kagyló formák, levelek.

Wedgwood

Külön meg kell említeni a Wedgwood gyárat, amely az 1770-es években először kezdett jáspiskerámiát gyártani. A tárgyaknak matt felületük volt, amelyet színeztek – a leghíresebb árnyalat egy jellegzetes halványkék volt. A műtárgyak testére külön formákban elkészített fehér díszeket (domborműveket) applikáltak, így az antik kámeákhoz hasonló hatást értek el. Wedgwood számtalan antik tárgyról készített másolatot, köztük a híres római Portland-vázáról. Keresett darabok voltak a híres írók mellszobrai, ezeket házi könyvtárak számára vásárolták. A Wedgwood-kerámiák főként a feltörekvő polgárság körében voltak népszerűek Európa-szerte.

 

~

 

Igazi, antik, angol teáscsészéből tehát sok forma és minta létezik. Az ember saját ízlésétől függ, melyiket választjuk. Ha igazán szeretjük a csészénket, akkor használjuk is azokat a rendeltetésnek megfelelően. Egészen más lesz az íze a teának, ha egy ilyen csészéből kortyoljuk, és ha még fogyasztunk is hozzá mondjuk egy Wimbledon-tortát vagy egy lemon-drizzle süteményt, akkor igazi élményben lesz részünk. Élvezd minden pillanatát!